Helló!
Meghoztam a friss részt, papapaaa. remélem nagyon fog tetszeni mindenkinek, mert bizony megszenvedtem vele, gladiátor harc a WiFi-vel stb....De itt van, nem hiszem, hogy pár napnál hamarabb tudok folytatást hozni, de sajnos a házi dolgozatok sem várhatnak így érettségi előtt pár hónappal.Azért ne csüggedjetek, mert nem tűnök el huzamosabb időre!
Millió puszi és véleményezni mindig ér, ezt nem elfelejteni!
R.
-----
Louis Tomlinson
Arra ébredtem, hogy üres az ágyam. Tudom, hogy ez általában mindig így volt, de emlékezve rá, hogy ki aludt velem az éjszaka, kicsit megijedtem, hogy mi történt vele. Így aztán azonnal kipattantam az ágyamból és kirohantam a nappaliba, de szerencsére megtaláltam, akit kerestem, szóval megnyugodtam. Hozzá sétáltam, de nem vett észre, túlságosan bele volt mélyedve a telefonjába, biztosan e-mailt írt, vagy ki tudja. Mellé heveredtem a kanapén és fejemet az ölébe hajtottam, onnan mosolyogva fel rá.
- Szép jó reggelt, Mr. Styles – köszöntem rá hunyorogva, ő pedig azonnal letette a készüléket és megpuszilta a homlokom.
- Nem gondoltam, hogy ilyen hamar felébredsz.
- Üres volt az ágyam, kényelmetlenebb, ha úgy vesszük – panaszkodtam.
- El kellett intézzek pár dolgot, nemsoká bemegyek anyához, csak előbb haza kell rohanjak átöltözni, meg elhozni pár céges papírt.
- Ó, a fontos üzletember, mindig rohan – ingattam a fejem bosszúsan, de igazából sajnáltam, hogy el kell menjen.
- Este viszont elmehetünk vacsorázni, vagy valami. Persze csak ha szeretnéd.
- Ma este sajnos nem megy, Niall-nek ígérkeztem el, de holnap szabad vagyok.
- Üzleti vacsora a németekkel, akkor nekem nem jó. Sajnálom, kedves, de az egész holnapom reggeltől estig be van táblázva.
- Esetleg holnap után? – ajánlottam, közben ujjaival játszottam.
- Csak a délelőttöm szabad, kilenctől délig. Ha ennyivel beéred, akkor szuper, ha nem, akkor kénytelen leszel a hétvégéig várni, mert besűrűsödtek a dolgok.
- Bemegyek az irodádba és elrabollak, kedves, Mr. Fontos CEO – fenyegettem meg nevetve, naná, hogy nem vett komolyan.
- Az nem lenne túl kellemes, mert napközben a másik három szeretőmmel vagyok, este pedig vár haza a fiúm. Sajnos ha bejönnél, akkor mindent elrontanál.
- Egy szemét vagy, ugye tudod? – szűkítettem össze szemeimet.
- Mégis beengedtél az ágyadba és már másodjára aludtunk együtt, ha jól számolom.
- Jól számolod, de ki tudna ellenállni a kiskutya szemeknek, mikor olyan sebezhető vagy és kiszolgáltatott?
-
Ohh…Uhh, ez fájt. Soha senki nem szidott még ennyire. Én, sebezhető és kiszolgáltatott? Ugyan kérlek. Csak fáradt voltam és stresszes, ez minden.
- Hitegesd csak magad, Styles. A végén úgy is nekem lesz igazam. Ezt jobb, ha már most megtanulod, mert biza az enyém az utolsó szó – magyaráztam hevesen, de nem engedte, hogy tovább jártassam a szám, ugyanis megcsókolt. Ajkainak enyhe kávé íze volt, hajának pedig levendula illata, amiből arra következtettem, hogy lezihanyozott és főzött kávét, amit már meg is ivott. Egyszerre volt követelőző és türelmes, hosszú és érzéki, közben mégis heves és szaggatott. Nem tudom, hogy ez lehetséges-e egyáltalán, de így éreztem, ebből pedig többet akartam. Ujjaim hajába vándoroltak, ezzel arra kényszerítve, hogy még közelebb hajoljon hozzám.
- Milyen kis türelmetlen, Mr. Tomlinson – szakadt el tőlem, ezzel szinte lélegzet nélkül hagyva.
- Milyen kegyetlen ma reggel, Mr. Styles.
- Biztos nem szeretnéd kihasználni a szabad délelőttöm? – kérdezte csábító mosollyal telt ajkain, én azonban nem eshettem bele a csapdába, szóval megráztam a fejem.
- Inkább reggelizzünk, utána tessék szépen dolgozni menni és az anyukádat csókoltatom. Biztosan egy tünemény, ha ilyen fia van.
- Teljesen leveszel a lábamról, és már reggeliztem Liammel, mielőtt elment az egyetemre. Még mindig nem tette túl magát a szakításon, igaz?
- Neked is erről beszélt?
- Szerintem kiprovokáltam, mert véletlenül megkérdeztem, hogy van ma. Én kértem az ostort, ő pedig nem volt rest, egy fél órát magyarázott arról, hogy folyamatosan veled beszél telefonon Niall és nem avatod be a dologba. Ugye nem téged szemelt ki a srác magának?
- Miért, akkora baj lenne, ha egy kis ír suhanccal szórakoznék? – kacérkodtam a gondolattal, de sajnos Harry nem reagált olyan jól, mint terveztem.
- Sajnos túl féltékeny típus vagyok.
- De soha nem volt még párkapcsolatod, nincs honnan tudd, hogy féltékeny lennél, ha a kis ír maci az én málnásomban legelészne.
- Pontosan tudom, hogy féltékeny lennék, mert mikor ma reggel meghallottam ezt a pompás hírt, kicsi kellett, hogy ne durranjon el az agyam. Nekem senki ne flörtölgessen veled.
- Megnyugodhatsz, Liamről folyik a társalgás. Totálisan bele van még mindig zúgva, de Zayn iránt is érez valamit, ami nem tudom igazából mi lehet, de áldásom rá, viszont az előbb, mikor a nevét említettem, akkor tökéletesen normálisan reagáltál.
- Igen, talán fel sem fogtam, mit mondtál – vont vállat egyszerűen.
- Hol jártál, Harry? - ültem fel végre és egész közel húzódva hozzá kezdtem méregetni.
- Csak… Most minden összejött és kicsit tele van a fejem, ez minden. De a hétvégére kipihenem magam, ígérem – simított végig arcomon és olyan fáradtan és elcsigázottnak tűnt, mint előző este, vagy akkor, amikor az első tűz volt a raktárban.
- Nem kell ezt csinálni. Megértem, ha kimerült vagy, mindenki elfárad néha. Azt javaslom, hogy a hétvégén semmit ne csináljunk, csak lustálkodjunk, mondjuk én fogom a cuccaimat és ott alszok nálad pénteken és szomaton. Filmezhetünk és rendelhetünk pizzát, nassolhatunk, vagy videojátékozhatunk naphosszat. Amelyik neked jobban tetszik.
- Jól hangzik, már alig várom. – Hangja ki nem mondott ígéretekkel volt teli, az a mozdulat pedig, ahogy hozzám hajolt és fejét vállamra ejtette olyan bennsőséges és intim volt, annak ellenére, hogy csak én lehetek ennyire drámai, hogy ebből is nagy ügyet csinálok. Teljesen elpirultam, amint pedig megéreztem orrát nyakhajlatomban, már szinte lángoltam.
- Harry, azt hiszem el fogsz késni a munkából – nyöszörögtem megtörve a kínos csöndet.
- Nem baj, itt olyan jól érzem magam – érkezett a válasz, a következő pillanatban pedig ledöntött a kanapéra, ő pedig rám zuhant a mamut testével.
- Igen…Csak, hogy nem kapok le-levegőt – próbáltam letolni magamról, de persze, hogy meg se tudtam mozdítani. Ilyenkor átkoztam a szerencsétlen, nyeszlett testfelépítésemet.
- Szeretnél szájból szájba lélegeztetést? – könyökölt fel, ajkain pedig ott játszott a fáradt, lusta mosoly, ami annyira vonzóvá tette, hogy legszívesebben lerángattam volna a ruháit és akarattal teszem a magamévá. Nem történt meg.
- Szeretnék némi levegőt a tüdőmbe. Az tökéletesen megtenné.
- Ugyan, most több, mint két napig szinte zéró az esély, hogy találkozzunk, hadd sajátítsalak ki, csak még…. – kezdte, de megrezzent a telefonja, gyorsan elolvasta az üzenetet és ledobta a szőnyegre – Öt percig. Annyi, ameddig a sofőröm ideér.
- Én is elvihettelek volna.
- Abból nem származna semmi jó, ha te vinnél haza, mert szerintem csak kísértésbe esnék és beteget jelentenék a mai napra – duruzsolta fülembe és finoman beleharapott fülcimpámba.
- Mr. Styles, szerintem ez egyáltalán nem a megfelelő idő és hely erre. Inkább csókolj meg és ne ess át a ló másik oldalára, mert félek, hogy akkor egy baleset folytán a kanapéról is leesnél.
- Harcias is vagy, nem csak édes – hajolt egészen közel, közben végig tartotta a szemkontaktust és zavarba ejtően mosolygott. Éreztem a leheletét, kicsivel később pedig azt is, ahogy orra az enyémhez ér és apró köröket ír le annak hegyén és oldalán, egészen addig, míg a lélegzetem elállt és meg nem csókolt.
A mi kis szórakozásunknak hamar véget vetett a kapucsengő, ami azt jelentette, hogy megérkezett a sofőr. Kíváncsi voltam honnan tudja a lakásunk számát, de ez egy olyan dolog, amire soha nem kaptam választ. Már az ajtóban búcsúzkodtunk, amikor eszembe jutott az esti beszélgetésünk.
- A hétvégén vigyek fogkefét, vagy azt a házigazda biztosítja?
- Kapsz saját fogkefét, ne aggódj… Hát milyen házigazda lennék, ha engedném, hogy cipeld magaddal azt a borzasztó súlyt – kötekedett vigyorogva és mielőtt végleg elköszönt volna egy utolsó csókkal mondott búcsút.
Mikor magamra maradtam kezdtem csak igazán érezni a lepkéket a gyomromban, addig fel se tűntek. Amolyan kellemesen kellemetlen érzés volt, csiklandozott és egyszerre szorított is belülről valami, ajkaimról pedig le se lehetett törölni a vigyort. Vagyis egészen addig nem, míg üzenetem nem érkezett Niall-tól, a címmel és, hogy ötre vár. Persze, kedveltem és szívesen beszélgettem vele, de közben bűntudatom volt, amiért kijátszottam Liam bizalmát. De úgy voltam vele, hogy ha lúd, hát legyen kövér, szóval megkérdeztem, hogy setleg vigyek-e valamit, ha megyek, de biztosított, hogy ő főz ránk, emiatt ne fájjon a fejem.
Kettőig El-el beszéltem telefonon, ami mindig csak amolyan pótmegoldás, de sajnos a szoros időbeosztása miatt nem igazán tudtunk találkozni. Elmesélte, hogy Perrie attól fél, hogy a vőlegénye megcsalja egy szőkés hajú lánnyal, de igazi bizonyítékként csupán pár rövidke hajszálat tud felmutatni, ami akár férfié is lehet, az pedig ugye nevetséges, hogy a fiú egy másik pasira gerjedjen, mikor ők ketten már ezer év óta együtt jártak. Próbáltam tanácsot adni, de ilyenkor mit mondhat az ember? Alig ismertem Perriet, a vőlegényét pedig egyáltalán, ami pedig a kapcsolatukat illeti, nos, azt pedig még úgy sem.
Kicsit fura volt, hogy mindenki hozzám fordul a kapcsolati problémáival, amikor pont én volt az, akinek nem volt egy normális kapcsolata hónapok óta, amibe pedig épp készült belemenni, az a legkevésbé sem volt szokványos. Azt hiszem a megbízható fejem miatt volt ez. Mindenki azt hitte, hogy képes vagyok tanácsot adni és átsegíteni őket a mély ponton. Tévedtek. Csak azt tudtam ismételgetni, amiket már elmondtam, de azok se eredeti forrásból származtak, hanem a különböző romantikus filmekből, amiket Liam kényszerített rám a hosszú évek alatt, mióta legjobb barátok voltunk. Csodálkoztam, hogy ők ezeket nem jegyezték meg.
Délután öt előtt kicsivel érkeztem meg a pompás kertes házhoz, aminek kocsibehajtója is akkora volt, hogy egy királyi menet gond nélkül parádézhatott volna rajta és még akkor is marad hely egy elefántcsordának. Az aszfaltos részt fák szegélyezték és kicsi szobrok, a bejárat előtt pedig egy SZÖKŐKÚT állt, amiből a hidegre való tekintettel ezúttal nem spriccelt a víz, bár, ha Zayn-ről volt szó, akkor a kis ördögi énem azt súgta, hogy az nem is víz szokott lenni, hanem pezsgő, vagy 1975-ös vörös bor. Nagyon nem szívleltem a fiatal ügyvédet, de ő tett tönkre egy csodálatos kapcsolatot, ami mellesleg a két kedvenc meleg ismerősömet foglalta magába, szóval azt hiszem jogos volt minden negatív gondolatom irányába.
A ház mellesleg fantasztikus volt, előkelő és lélegzetelállító, barna falait robbantott sziklával díszítették és egészen weekend ház hangulata volt a zsalugáterekkel az ablakon és a mályvákkal a párkányokon. Azt vártam, mikor rohan le három kutya és egy ló, de ez nem történt meg.
Niall nyitott ajtót, aki pont olyan volt, mint emlékeztem. Rövid, festett szőke haja ezer felé meredezett, mégis azt a benyomást keltette, hogy hosszú percekig állt a tükör előtt és ezzel foglalkozott. Szürke pulcsit és kék farmert viselt, hozzá pedig egy félénk mosoly társult, ami lehetetlenné tette, hogy utáljam.
- Kösz, hogy eljöttél – engedett be mosolyogva.
- Ugyan, jobb, mint naponta a hívásaidat fogadni – adtam kezébe kabátomat, amit egy ajtó mögé akasztott, majd cipőimet is betette és kaptam cserébe egy pár papucsot.
- Tudom, hogy idegesítő vagyok, de nem tehetek róla. Nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy mi is lehet vele.
- Akkor menj és beszélj vele. Tudom, hogy még szeret, ne kelljen ugyanazt elmondanom. A passiótok kezd kicsit fárasztó lenni.
- Kidobna anélkül, hogy meghallgasson. Minden különösebb gond nélkül hajitana ki az ablakon – magyarázta, közben pedig egy tágas nappaliba vezetett, ami meleg színekkel volt tömve, tölgyfa bútorokkal és egy hatalmas, szekrénysorba épített laposképernyős tv-vel, amihez játékkonzol volt kapcsolva, az X-box pedig előtte hevert a földön. A könyvespolcok roskadásig voltak pakolva könyvekkel és enciklopédiákkal, csoda, hogy nem szakadtak le, míg az ablakok előtt növények zöldelltek.
- Szép lakás – jegyeztem meg lehuppanva a kanapéra.
- Igen, jobban szerettem a régi lakásomat a belvárosban. Meg nálatok lenni.
- Na igen, az ám az igazi banzáj.
- Oké, Louis, az igazság az, hogy főztem, szóval remélem éhes vagy, mert lett annyi, hogy egy hadsereget jól lehetne lakatni vele – jelentette be, mintha csak azt közölte volna, hogy terhes.
- Szuper, farkas éhes vagyok!
- Akkor gyere a konyhába, mert nincs kedvem terítgetni, ha nem baj.
- Egyáltalán nem baj – indultam utána, minden további hozzászólás nélkül, hogy egy méretes konyhában köthessünk ki, ami vörösre színezett fa és fekete gránit keverékében pompázott, a pult és a felső szekrények között pedig tükör volt a falra erősítve. Mindennel fel volt szerelve, még egy mini konyhakert is volt az ablakpárkányon. Csak a nagyon szükségesek, hogy mindig legyen friss, de akkor is megbotránkoztatóan tökéletes volt. – Befogadtok? – kérdeztem az egyik bárszékre ülve, ami a pult mögött volt, háttal a nappalinak.
- Akkor jössz, amikor csak szeretnél – mondta kedvesen mosolyogva, majd elém rakott egy nagy tányér zöldséges csirke mellett, rizzsel körítve. – Jó étvágyat!
- Megártott neked, hogy étteremben pincérkedsz.
- Már átszerveződtem és szakácskodom, ugyanott természetesen, de nemrég az egyik szakács lebetegedett és felajánlottam, hogy besegítek. Persze a főnök először húzta a száját, de végül is rábólintott, amikor megkóstolta a parmezános csirkemellemet.
- Gratulálok! – emeltem fel villámat borospohár híján.
- Köszönöm – mosolygott szégyellősen és nekifogtunk végre enni.
Tényleg remekül főzött, a csirke isteni volt, a rizs pont tökéletesre főzve, a zöldségek pedig csak annyira markánsak, hogy ne nyomják el a többi fűszer ízét. Míg ettünk jórészt ő beszélt, én pedig bólogatva hallgattam, mert sok mindent nem tudtam hozzá fűzni. Épp beavatott volna valami kulissza titokba, amikor megszólalt a telefonom. Kicsit megijedtem, mikor Liam neve villant fel a képernyőn, de fogadtam a hívást.
- Zayn megcsalja Niall-t! Én megölöm!! – kezdte ingerülten, nekem pedig az a balsejtelmem támadt, hogy tényleg képes és megöli a fiatal ügyvédet.