Második

Heló!

Úgy voltam vele, hogy mivel ma egész nap lustálkodhattam és volt ihletem, ezért összedobtam a második részt is, remélhetőleg tetszeni is fog nektek.

Üdv mindhárom rendszeres olvasómnak, és nagyon nagyon szépen köszönöm az első kommentet is. Boldoggá tesz, hogy azért mégsem teljesen reménytelen ez az blog.

Szép vasárnap estét nektek és már csak párat kell aludni az új évig.

Millió csokis puszedli!

Ria

-----

Louis Tomlinson

  Aznap szerencsésen felvettünk négy statisztát, akik tökéletesek voltak, azt mondhatom elégedettséggel zárhattam a napomat. Mosolyogva vezettem hazáig, közben pedig a The 1975 dalait énekeltem. Leparkolva láttam, hogy még ég a lakásban a villany, így tudtam, hogy Liam még nem ment el a randijára. Ettől kicsit elkenődtem, mert reméltem, hogy elkerülhetem Mr. CEO-t, de ezek szerint nem volt ekkora szerencsém.

  Fellifteztem és belépve megpróbáltam hangos lenni, hogy ha esetleg még vacsora előtt nekiláttak a desszertnek, akkor észrevegyék, hogy a lakásban vagyok. Kabátomat a fogasra akasztottam és a konyhában kerestem valami harapni valót, mivel kaját elfelejtettem hozni magamnak. A fagyasztóban találtam halrudacskákat, amit kifejezett szerencsének tartottam, így gyorsan hozzá is fogtam elkészíteni, közben elosontam Liam szobájáig, ahonnan halk dudorászást hallottam, szóval bátran nyitottam be. Arra nem számítottam, hogy a dudorászás nem szobatársamhoz tartozik, hanem épp ahhoz a személyhez, akit el akartam kerülni. Az ágyon ült, inge felső három gombja ki volt gombolva, mezítláb volt és haja nedvesen csüngött szép arcába.

- Bocsánat, azt hittem Liam van benn. – Már indultam is volna kifelé, amikor megszólalt.
- Nagyon haragudtál az asszisztensemre, amiért ma látogatást tett nálad? – kérdezte jeges hangon, engem pedig hű de kirázott a hideg.
- Igen! Mit gondol maga, csak úgy eladom a színházam mindenféle jött-mentnek?
- Nos, reméltem, hogy legalább az ajánlatot meghallgatod, ha már odaküldtem az emberemet.
- Egyáltalán nem vagyok kíváncsi senki ajánlatára. Sem a magáéra, sem az embereiére, sem más öntelt újgazdag ficsúréra. Köszönöm szépen, de az épület nem eladó és egyelőre nem is tervezek megválni tőle. Szóval, hacsak nincs egyéb mondanivalója, akár vissza is térhet Liam szédítéséhez, ott legalább nagyobb esélyekkel indul! – Ez kicsit durvábbra sikerült, mint terveztem, de már nem volt, hogy visszaszívni. Sarkon fordultam és alhagytam a szobát, meg sem várva, hogy reagáljon, esetleg leteremtsen, vagy ki tudja.

  Szerencsére a halrudaim nem égtek szénné, így ki tudtam őket menteni a konyhát már majdnem teljesen felemésztő olajförgetegből, ami bőszen fröcsögött a serpenyőből. Kipakoltam vacsorámat egy tányérra, elővettem két szelet kenyeret és nem is gondolva arra, hogy esetleg valamit kellene hozzá készíteni, a pultnál estem neki az ételnek. 

  Evés közben valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag Harold Styles járt a fejemben és az, ahogy az ágyon ült, meg sem erőltetve magát, hogy letagadja, együtt volt Liammel. Az arrogáns mosoly szép ajkain és a csillogás smaragd szemeiben. Aztán agyam elkezdte feldolgozni a látottakat, kigombolt inge alól előkandikáló tetoválásait, kulcscsontjának elegáns vonalát és nyakának ívét, amelyet gond nélkül tudtam elképzelni, ahogy végigcsókolok. Az utolsó gondolatomtól majdnem sikeresen megfulladtam, de szerencsére oda volt készítve egy pohár víz, amivel megmentettem az életem. Éljen Louis a hős.

- Louis! – csiropelte Liam, ahogy leszambázott a lépcsőn, szorosan a nyomában pedig ott vonult, a most már tökéletesen szalonkész állapotban lévő lepedőhuszár. Nyakkendője szorosan meg volt húzva, zakója pedig tökéletesen fonta körbe izmait. Elégedetten mosolygott, mint egy nagy, lusta kandúr, aki épp megkapta, amit akar. Ja, de várjunk csak, hát pont az történt, megdönthette szobatársamat, minden gond nélkül.
- Miben lehetek szolgálatodra? – kérdeztem teli szájjal, minden eleganciát és finomságot nélkülözve. Semmi kedvem nem volt előtte csinálni az úriembert. Minek?
- Mi most elmegyünk, de ne csinálj felfordulást, oké?
- Apa, már elmúltam három éves, nyugodtan egyedül hagyhatsz, míg vacsorázni mész az új apukámmal – mutattam feléjük villámmal, amin még ott volt az utolsó halrúd darabja.
- Louis, viselkedj! – főrmedt rám. Háta mögött Harold pedig szórakozottan hallgatta a mi kis jelenetünket és mintha valamin gondolkodott volna, de sajna igazi póker arc volt, szóval semmit nem tudtam leolvasni kifejezéséből.
- Bocs. Szerintem csak áthívom Eleanort és megnézünk valami filmet.
- Aha, szóval filmet fogtok nézni – vonogatta szemöldökeit gátlástalanul, mire azonnal szerettem volna belefojtani egy kanál vízbe. Vagy a saját utolsó lélegzetébe. Az opciók kimeríthetetlenek voltak.
- Nem kell nektek menni valahová?
- De igen. Már itt sem vagyunk – mondta kicsit sértetten és nekiláttak öltözködni, hogy utána elhagyhassák a lakást, végre.

  Elmostam az edényeimet és tényleg felhívtam Elt, hogy nincs-e kedve átjönni filmezni, neki pedig természetesen volt. Jóformán pelenkás korunk óta ismertük egymást, minden balhéban együtt voltunk benne, a szüleink pedig foghatták a fejüket, hogy megint honnan kerülünk elő. Többet voltunk az ügyeleten törött végtagokkal, mint az oviban/iskolában. Remek barát volt, imádtam vele együtt lógni. Elmeséltünk egymásnak mindent, ami velünk történt, kezdve a kapcsolatokkal és azon túl mindent. Kipróbáltuk az együtt járást, de ami barátságként olajozott gépezetként működött, az kapcsolatként maga volt a pokol, szóval amikor úgy láttuk, hogy katasztrófa van készülőben, inkább visszatértünk a barátsághoz. Ez után ismerkedett meg Kennel, aki egy nagyon szuper srác, lassan három éve voltak együtt, de természetesen ez nem akadályozta meg minden lében kanál lakótársamat, hogy összeesküvés elméleteket szüljön. 

- Az a vicc az egészben, hogy ez a fa még jól is néz ki – jelentette ki El, kicsivel azután, hogy borral kínáltam.
- Az a vicc, hogy ezt nekem kell eltakarítanom, amikor lehullanak a levelei. Liam nem igazán fog vele foglalkozni, hacsak nem kényszerítem.
- Benne volt az újságban. Egy biztonsági kamera levideózta, ahogy elhozta egy kertből.
- És, hogy szedte ki a földből?
- Tudod, egy részeg ember sok mindenre képes. Soha nem fogod kitalálni honnan lopta – tört ki belőle a nevetés, nekem pedig az a rossz előérzetem támadt, hogy pontosan tudom, honnan lopta.
- Ne kímélj. Csak mondd el, elviselem.
- Beszökött a szöszi udvarába, a fészerből kihozott egy kisebb baltát és míg mindenki aludt, ő szépen lenyúlta. Szerintem a vendettája részeként. Mikor megláttam a képet majdnem átestem a pulton a nevetéstől.
- Nem hiszem el, hogy ezt ő jó ötletnek találta. Mármint...Ó, atyám... Szegény Niall biztos halálra rémült. Ez már majdnem olyan, mintha levágott lófejjel az ágyadban ébrednél. Tényleg szereti azt a srácot.
- Igen, de ha a szőkének más kell, akkor nincs mit csinálni. Lehet boldogtalan volt.
- Azt nem hiszem. Egy hete még unikornison lovagoltak és sugározták a szivárványt minden mennyiségben. Ha ez nem boldogság, akkor nem tudom mi lehet az. Tehát...Szerintem valami turpisság van a dologba, de mivel ez nem az én dolgom, ezért én akarok az utolsó ember lenni, aki ebbe beleavatkozik.
- De azért majd állítsd le, ha nagy hülyeséget akar csinálni.
- Késő... Belevágott a „tegyük féltékennyé Niallt, mert az olyan jó lesz nekem” akcióba. Őrültség – puffogtam csalódottan és belöktem a dvd lejátszóba egy filmet találomra, ami később kiderült, hogy a Ryan közlegény megmentése volt. Szinte némán néztük végig, közben egymás lábát masszíroztuk és zabáltuk a pattogatott kukoricát. Csak a csámcsogás hallatszott és néha apró kacajok, mondjuk amikor El megcsikolta a talpamat és lerúgtam a kanapéról a tálat, majd mindketten leestünk a nevetéstől, ezzel pedig alaposan beletaposva a nasit Liam becses perzsa szőnyegébe, amit a nagyija hagyott rá.

  Majdnem éjfél volt, amikor elment én pedig hálásan bújtam be a paplanom alá, nem is számítva arra, hogy Liam még hazaér akkor este. Elalvás előtt még küldtem egy üzenetet asszisztensemnek, hogy másnap nem megyek be, mert családot látogatok, szóval ne ijedjen meg. Meghagytam neki, hogy ha bárki keres mondja meg, hogy majd felveszem vele a kapcsolatot, bármi is legyen a baj.

  Már félálomban voltam, amikor kicsapódott szobám ajtaja és Liam esett be rajta, szélesen mosolyogva, mint egy idióta, kabát még rajta, sálja pedig kibontva lógott nyakában. Felkapcsolta a szobámban a lámpát, ezzel sikeresen megvakítva, és felugrott az ágyamra. Annyi szerencsém volt, hogy felhúzott lábakkal feküdtem, mert másképp eltörte volna.

- Abba az étterembe mentünk, ahol Niall dolgozik és látott minket. Ő szolgált ki és látnod kellett volna a fejét. Majdnem felrobbant az irigységtől, én pedig olyan büszke vagyok magamra.
- Liam, szerintem abba kellene hagynod ezt. Úgy értem...Nem akarom kirobbantani a kis buborékod, de komolyan...fenyőfalopás? Aztán ez a hülye terv? És szerinted Mr. Styles mit fog mondani, amikor megtudja, hogy csak kihasználod és semmit nem érzel iránta? És Niall? Úgy nem fogod visszaszerezni, ha más pasikkal lát. Ha szereted beszéljétek meg és ha úgy látjátok, hogy működhet még, akkor próbáljátok meg újra, de ne így. Ezzel magadnak is ártasz és sok más embernek is.
- Te ezt nem érted. Átvert.. Ő-ő-ő azt mondta, hogy szeret. Vele akartam leélni az életemet, aztán jön ez a mitugrász és egy szempillantás alatt elveszi tőlem. Sms-be szakított velem....Csak annyit írt, hogy vége, nem akarja folytatni tovább. Az évfordulónk előtt két nappal. Kérlek, hagyd meg nekem ezt a kis örömöt, hogy láthassam a szomorúságot az arcán, amikor azt hiszi, hogy tovább léptem.
- És akkor miért feküdtél le Stylesszal?
- Mi?! – hüledezett hatalmas szemeket meresztve rám.
- A szobádban volt és...Nedves volt a haja..és én azt hittem..
- Dehogy feküdtem le vele! Ma esett az eső, míg te a kis irodának nevezett kamrádba voltál zárkózva, ő pedig megázott, szóval felajánlottam neki, hogy szárítkozzon meg fenn nálam. Aztán kicsit túlságosan is kényelembe helyezte magát. Nem akarok az ágyába mászni. Az még a tegnapi keserű énem volt, aki ezt akarta. Azóta józanul átgondolva tudom, hogy szeretem Niallt, tényleg szeretem és vissza szeretném szerezni, de azt hiszem késő. Mármint Zayn jött érte, láttam mikor beszállt a kocsijába és akkor rajtam volt a sor, hogy összetörjek.
- Sajnálom, Liam. Tényleg nagyon sajnálom, hogy így alakultak a dolgok. De mi lenne, ha adnál Harrynek egy esélyt. Lehet, hogy összeilletek.
- Nem az esetem és máskülönben is, nem igazán mutatott érdeklődést irántam, pedig nem egy órát voltunk kettesben az étteremben. Simán rám mászhatott volna. Amilyen szar állapotban voltam még hagytam is volna neki.
- Jobb lesz, higgy nekem! – tártam szét a karjaimat, hogy megölelhessem legeslegjobb lakótársamat, aki ha néha őrülten is viselkedett, attól még mindig remek barát maradt.
- Remélem – suttogta pólóm anyagába és halkan szipogni kezdett.

  Reggel energikusan ébredtem és úgy döntöttem ez egy remek alkalom, hogy lezuhanyozzak. Mikor kész voltam beállítottam a hajam, megszárítottam és felöltöztem. Farmert és kötött pulcsit vettem fel, hogy utána pár ruhámat egy hátizsákba tapossak, ha esetleg anya ragaszkodna hozzá, hogy csak másnap induljak haza. A konyhában boldogan tapasztaltam, hogy van reggeli és Liam sokkal jobb állapotban van, mint este, amikor elment lefeküdni.Kettesben megreggeliztünk, majd ő elment az egyetemre én pedig nekivágtam a három órás útnak, haza Doncasterbe. Anya születésnapja volt, szóval nem kerülhettem el az utazást, pedig igazán a városban kellett volna maradnom, hogy ott legyek az előkészületeknél, hogy mindent irányíthassak.

  Az út nem volt hosszú, énekeltem közben és fél óránként hívtam az asszisztensem, hogy mi történik. Kiderült, hogy Mr. Reightmann újabb látogatást tett az irodában, de mivel nem voltam ott, ezért gyorsan el is ment. Ennek részben örültem, részben pedig nem, mivel szerettem volna alaposan megmondani neki. Újra. Kíváncsi lettem volna azért, mégis miért olyan fontos, hogy megszerezze az épületet a vállalat, de ha nem alkudozunk, akkor azt sem fogom megtudni, hogy mi érdekli ennyire őket. Nyilván ki akarták pucolni és raktárrá alakítani, vagy berendezni valamilyen üzlethelyiségnek, ahol aztán az idióta termékeiket forgalmazhatták. Igazából minden terepen hódított a cég, élelmiszertől elkezdve műszaki cikkekig, tényleg mindenhol ott voltak. Liam imádta a termékeiket, az öltönyeit csak onnan rendelte, már törzsvásárlói kártyával is rendelkezett, amit pofátlanul hizlalt a milliomodik zakó megrendelésével.

  Anyáék háza előtt dél körül parkoltam le, már előre hallottam a zsibongást, tehát húgom kislánya és az ikrek elszabadultak. Lottie három évvel volt fiatalabb nálam és hamar férjhez ment, hogy utána családot is alapíthassanak Tommal, a férjével. Egy kislányuk született, Sandra, aki egy tünemény, leginkább, amikor alszik és le van foglalva valamivel. Az ikrek pedig akkor születtek, amikor harmadéves voltam az egyetemen. Mondhatom igen csak meglepődtem, amikor anya közölte, hogy újra gyermeket vállal, akkor meg pláne, amikor kiderült, hogy ikrek lesznek. De megbarátkoztam a gondolattal és amilyen sűrűn járok haza, még elviselhető is a bolondok háza, ami rám vár az ajtón belül.

- Louis bácsi!! – rohant felém Sandra, nem is gondolva rá, hogy esetleg váratlanul ér a támadása és nekiesek az ajtónak.
- Neked is szép napot, San – ölelgettem meg, amennyire szerencsétlen pozícióm engedte.
- Mit hoztál nekem?
- Ha jól emlékszem a nagyi születésnapja van, nem a tied – néztem bele hatalmas kék szemeibe és vártam a reakcióját.
- De...Mindig hozol nekem valamit.
- És most is hoztam, ne aggódj prücsök. A jó öreg Lou hozott neked egy maszkot, amit az utolsó előadásnál kaptunk ajándékba egy velencei vendégünktől.
- Úúúúúú! – tapsikolt vidáman és már el is rohant.

  A családi köszöntést egy-kettő lerendeztük és mindenki úgy vette, hogy jogukban áll elküldeni bevásárolni vacsora előtt. Szóval a nyakamba sózták az ikreket és Sandrat, hogy egy órácskát ellófráljunk a bevásárló központban, míg ők nyugisan megterítenek, forralt bort készítenek és anya befejezi a torta díszítését a kuktái nélkül, akik sokkal inkább ették meg a krémet, mint kenték a tortára. Mindenkit becuccoltam anya családi kisbuszába, hogy legyen hely mindenre, majd megkezdődött a tortúra. 

  Épp a tejes standnál válogattam, tökéletes belemerülve a zsírtartalmi arányok latolgatásába, amikor megállt előttem valaki. Először fel se fogtam, hogy tőlem akar esetleg bármit is, csak akkor, mikor megszólalt. Hangja túlzottan ismerős vol és túlzottan szerettem volna ráönteni a tejet, de nem tettem.

- Micsoda kellemes meglepetés – kezdte csevegő hangon, én pedig összeszűkített szemekkel néztem bele smaragdszín íriszeibe. Hogy a kutya rúgná meg, dögösen nézett ki. Ingének ujjai fel voltak hajtva, két gomb pedig ki volt bontva, így újra megvizsgálhattam kulcscsontját. Haja meglepetésemre fel volt kötve, így pedig még jobban szemügyre vehettem, de kényszerítettem magam, hogy ne bámuljam már azért annyira.
- Maga tényleg annyira akarja a színházamat, hogy ide is követett?
- Tévedésben vagy, kedves Louis. Üzleti ügyben vagyok itt, mivel ez a bevásárlóközpont a cégem tulajdonában áll. Én pedig két-három havonta meglepetéslátogatásokat teszek a fővároshoz közeli üzleteimben. Csak, hogy ne kanászosodjanak el, tudod...rendre kell tanítani azokat, akik nem tudják hol a határ – az utolsó szavait biztos vagyok benne, hogy hozzám intézte, ugyanis pillantása fogva tartotta az enyémet és olyan áthatóan mondta ki őket, hogy félreérthetetlen volt, csak nem tudtam, hogy mire érti.