Harmadik

Sziasztok!

Meghoztam az idei utolsó részt, de ha elsején nem leszek túl másnapos, akkor már holnap után érkezem a frissel.

Nagyon sok puszival üdvözlöm az első hat feliratkozómat, és természetesen a kommentekért is nagyon hálás vagyok, mindre válaszolok is rendesen.

Remélem most is hagytok nekem pár sort!

Millió ölelés és puszi!

R.

-----

Louis Tomlinson

  Álltam vele szemben, fürkésztem pillantását és szerettem volna olyan messzire menekülni, amennyire csak lehetett. Világ életemben feminin alkat voltam, soha nem verekedtem, soha nem kötekedtem a nagyobbakkal, de abban a pillanatban úgy éreztem épp abba a helyzetbe kerültem, amitől mindig is tartózkodtam. Elnyílt ajkakkal figyeltem, ahogy elmosolyodik és élvezi, hogy nem tudok mit kezdeni utolsó mondatával.

- Egyedül vagy itt? – kérdezte végül, ezzel sikerült kicsit felrázzon.

- Nem, a két kisebb testvéremmel és a keresztlányommal. Túró rudit választanak maguknak, ott – mutattam a három gyerkőc felé, amit ő bólintással konstatált.

- Értem – motyogta inkább magának, én mégis meghallottam és reméltem, hogy bármi terve is volt, most alaposan keresztül húztam azt. Tévedtem. – Lenne egy javaslatom, kedves Louis. Gyere el velem ma este egy italra és megbeszéljük az ajánlatomat. Szeretném ha meghallgatnád, mert nem olyan rossz, mint amire gondolsz, sőt, szerintem feledtébb jutányos és számodra előnyös.

- Nem tudom, hányszor kell még nemet mondanom, hogy megértse. Semmit nem akarok sem magától, sem a cégétől, csak azt, hogy hagyjanak békén egyszer s mindenkorra.

- Azt nem tehetem.

- És ugyan miért? – fontam össze karjaimat mellkasom előtt.

- Mert nálad van az a valami, ami nekem most égetően kell. Ameddig nem lehet az enyém, addig pedig nem szabadulunk meg egymástól.

- Akkor esetleg felszerelhetem önnek a vendégszobánkat, mert hosszú ideig leszünk egymáshoz láncolva, ugyanis nem eladó a színházam, sem most, sem a jövőben, jobb ha összebarátkozik a gondolattal, mert ez így lesz.

- Túl nagy a szád, ezzel is kezdenünk kell valamit. – Szemei csillogtak, én pedig nem voltam biztos benne, hogy nekem szánta. Miért mondana ilyet, amikor három napja is alig van, hogy megismerkedtünk?

- Ha valami nem tetszik, ott az ajtó, ki lehet menni – böktem a kasszák irányába.

- Lou bácsi, ő a barátod? – rohant neki lábamnak San, ezzel kibillentett az egyensúlyomból – újra – hogy sikeresen nekiessek Mr. Styles mellkasának. Bíborvörös fejjel néztem fel a férfire, aki elégedetten vigyorgott és abban a pillanatban megéreztem tenyereit derekam körül, ahogy egyenesbe segített.

- Nagyon jóképű – ujjongott négy éves húgom, amivel egyszerűen nem tudtam mit kezdeni.

- Igen, barátok vagyunk – adott választ végül Harold, én pedig legszívesebben letagadtam volna, de San máris közbe vágott.

- Hazajöhetne velünk! Nálunk kell vacsorázzon,nagyi biztos örülne még egy vendégnek. Úgyis mindig panaszkodik, hogy Lou bácsi sosem hoz vendéget magával. Kezdi azt gyanítani, hogy nem is szereti a lányokat... – tartotta szája elé kezét, mintha bizalmas titkot osztana meg,

- Valóban? – vonta fel ívelt szemöldökeit. El se hittem, hogy komolyan ő az egyetlen ember, akinek ezt elmondhatja Sandra.

- Nem, és szerintem Mr. Stylesnak elég sok dolga akad még ma estére, hogy pont velünk tartson. Menjünk szépen és hagyjuk az üzleti ügyeivel magára, rendebe-

- Igazából semmi dolgom nincs – szakított félbe pofátlanul. Hú, de megütöttem volna. Még azt se hagyta, hogy befejezzem a mondatomat.

- Úúúúú! A bácsi jön velünk! – ujjongott a két lányka, míg öcsém inkább csöndben maradt és beült a bevásárló kocsi előtt lévő kis autó replikába, ahol lefoglalta magát.

- Persze csak ha tényleg nem zavarok, vagy valami – nézett rám azzal a letörölhetetlen öntelt vigyorával, nekem pedig igazából nem volt képem elküldeni, pedig szívesebben mondtam volna meg neki, hogy hová menjen, de gyenge voltam és bólintottam.

  Onnantól kezdve velünk maradt a bevásárlás végéig, ő tolta a kocsit, engedte, hogy a lányok körbeugrálják és konkrétan elájuljanak tőle. Attól, hogy milyen sármos és mennyire könnyen megérti magát velük. Kiborító volt még csak nézni is, hogy a saját családom ennyire el van alélva a tenyérbemászó, mesterkélt modorától és egyszerűen mindentől, amit magába foglalt Mr. Tökéletes. A végén még azt is felajánlotta, hogy kifizeti az árucikkeket, de nem engedhettem. Férfiúi büszkeségem nem engedhetett ennek a pökhendi pénzgyárosnak. A parkolóban elküldte a SOFŐRÉT, hogy majd telefonál, mikor jöjjön érte, majd méltóztatott beszállni a sült krumpli szagú minibuszba. Hátul ült a gyerekekkel, azok pedig pofátlanul ki is használták, hogy megkedvelte őket, be nem állt a szájuk. Ha azt hitte ezzel meg tud puhítani, akkor nagyon nagyot tévedett. Azzal, hogy a családomat elkábítja, engem még nem győzött meg semmiről, csak arról, hogy jók az idegei, ha gyerekekről van szó. Bravó neki.

  Leparkolva a pakolás természetesen Louisra maradt, kire másra, míg ők berohantak, hogy bemutassák vendégünket, akiről természetesen csak annyit tudtak mondani, hogy Harry a neve és hagyta, hogy befonják a haját hazafelé. A megpakolt szatyrokkal beértem és láttam, hogy anya máris a tenyeréből eszik, a testvéreim pedig odáig vannak érte. Mi tagadás, jól nézett ki, de ez még nem engedély arra, hogy kisalyátítsa magának minden hozzátartozómat. Kiapkoltam és csatlakoztam hozzájuk.

- Louis, milyen jó, hogy te is csatlakozol hozzánk! Harry épp most mesélte, hogy ti ketten Liam által ismerkedtetek meg. Milyen redes fiú is Liam – ábrándozott anya, nekem pedig az egyetlen üres helyre kellett leülnöm, Harold mellé. Na szép...Úgy éreztem magam, mint aki az Összeesküvők legújabb epizódjába csöppent.

- Borzasztó rendes... – forgattam szemeimet, mire mindenki felnevetett.

- Azt is mondta, hogy ha minden jól megy, akkor üzlettársak lesztek – folytatta, de bár ne tette volna, mert így csak még inkább megharagudtam vendégünkre.

- Én nem tudok ilyesmiről. – Ártatlan fejet vágtam, de ő ezt kihasználva hátba támadott.

- Mert nem hajlandó meghallgatni az ajánlatomat.

- Kisfiam! Én nem erre neveltelek téged! Miért nem hallgatod meg az ajánlatát, biztos vagyok benne, hogy remek üzletet köthettek ti ketten.

- Anya, azt hiszem, hogy ennek a beszélgetésnek nem itt van a helye és ideje.

- Harry, ha szeretnéd most elmondhatod, kettesben hagyunk titeket, ha titkos ügylet – vette át a szót Daniel.

- Nem kell, nem titkos. És ha már így felajánlották, akkor elmondom. Az édesanyám szeretné, ha a művészetekbe is befektetnék, szóval azt javasolta karoljak fel egy magán színházat, ami elég jövedelmező, de még lehetne hová tovább fejleszteni. Így esett a választásunk a Charlotte’s Bridgre. Kedvező helyen van, közepesen ismert városi körökben és csak tökéletes a terveinkhez. Két napja próbálom rávenni Louist, hogy hallgasson végig, de mindig leállított. Most, hogy hallotta az ajánlatom, szabadon visszautasíthat.

Megkövülten hallgattam mondandóját és végtelenül butának éreztem magam. Ha az elején meghallgattam volna, akkor nem kellene a családommal időzzön és nekem fölösleges kioktatást szerezzen anyámtól. Nem akartam elhinni, hogy fel akarja karolni a színházamat és nem kipucolni véglegesen. Ez némileg megnyugtatott és a világ legnagyobb hülyéjévé tett, amiért eddig vacakoltam. Bár nem volt honnan tudnom, hogy mit is akar pontosan, szóval nem én voltam teljesen a hibás.

- De hát ez nagyszerű! Louis, hát nem az? – fakadt ki édesanyám ezer wattos mosollyal.

- De igen f-fantasztikus – válaszoltam még mindig félig kábultan, de ekkor megéreztem meleg tenyerét térdemen és mintha áramot vezettek volna a párnámba, azonnal felpattantam és kisiettem a helyiségből, egyenesen a konyhába. Zavart-e az érintése? Naná, hisz engem ne tapogasson akárki, még akkor sem ha egy pénzgyárosról van szó. Ha róla beszélünk meg pláne ne érjen hozzám. Csak ne... 

- Sajnálom, nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni – érkezett meg ő is.

- Mégis sikerült. Gratulálok, most már az egész családom azt hiszi egy bunkó vagyok, aki nem képes egy jó ajánlatot meghallgatni. Tényleg, ha csak ezért fogadta el a meghívást, akkor gratulálok, elérte a célját. Meghallgattam és még le is járatott mindenki előtt. Nem tudom, hogy fogom meghálálni önnek eme kedvességet.

- Mondjuk elfogadod. Ez egy remek módja. Csak mondj igent és mikor holnap visszamegyek a városba eljöhetsz, hogy aláírjuk amit kell, onnantól pedig nem is hallassz rólam, míg elkezdődnek az átépítések.

- Szóval tudta, hogy ha egyszer meghallgatom, akkor biztosan igent mondok?

- Valószínűnek tartottam. Ki utasítana vissza egy ilyen lehetőséget. Már kész vannak a tervek, az engedélyek pedig arra várnak, hogy megkössük a szerződést és aláírassam őket. 

- És ha nemet mondok? – vontam fel szemöldököm kíváncsian, mire leesett állal kezdett méregetni.

- Akkor kénytelen leszek más módszerekkel meggyőzni téged, kedves Louis. Nagyon meggyőző tudok ám lenni, ha akarok... Erre majd rájössz. – Utolsó mondatával sarokba szorított, szó szerint is. Nekiütköztem a konyhapultnak, nem volt hová menekülnöm, ő pedig egyre közelebb jött, zöld szemei szinte perzseltek, ahogy végigmért.

- Nos, szerintem vissza kellene menni, mielőtt a család gyanút fog és ugye nem akarjuk, hogy mindenki hamis feltételezésekbe bocsátkozzon. – Hangom remegett, de ő még mindig nem mozdult el, ezzel még nagyobb zavarba hozva engem. 

- Sosem érdekelt ez emberek mit gondolnak rólam, a családod pedig pont ebbe a kategóriába tartozik. Higgyenek, amit csak akarnak.

- Hát, engem érdekel, szóval engedjen el, vagy nem leszek felelős azért, amit teszek.

- És ugyan mit teszel? – kérdezte incselkedve.

- Leverem anya egyik serpenyőjével! – figyelmeztettem és lejjebb engedtem magam a pulton, hogy kutassak az eszköz után, de minden hiába való volt, ugyanis semmit nem találtam.

- Úgy viselkedsz, mint egy kislány. Senki nem akar tőled semmit, csak élvezem figyelni, hogy mennyire félsz tőlem, pedig én aztá tényleg semmi rosszat nem követtem el ellened. Akkor mégis miért?

- Mert...Mert...Maga olyan...Zavarba ejtő. – Még magamat sem jött, hogy elhiggyem, de tényleg ezt mondtam neki. Pápá tekintély, pápá férfiasság.

- Szóval zavarba ejtő vagyok? – vinta fel szemöldökeit vigyorogva. Ó bárcsak letörölhetném azt az átkozott vigyort a fejéről.

- Ó, nem is tudja mennyire. Most pedig ha nem haragszik, csatlakoznom kell a családomhoz, akik ünnepelnek. Még mindig szívesen látjuk, de ha egy újjal is hozzám ér, esküszöm egy villával a kézfejében találja magát.

- Még indig nem tudod tartani a szádat, kedves. De sebaj...Megtanulod ezt is – kuncogott, majd kettőt hátra lépve sarkon fordult, elvett egy üveg bort az asztalról és kisétált, mintha semmi nem történt volna.

  Magamban szitkozódtam, de végül én is újra csatlakoztam a családomhoz és a legbájosabb mosolyommal foglaltan helyet Perverz Állat vendégünk mellett, aki tökéletesen jól elszórakoztatta anyát és Lottiet. Nekiláttam vacsorámnak, de minden falatot úgy kell letuszkoljak a torkomon. Keveset beszéltem, nem viccelődtem és kicsit nyűgös is voltam mire a tortához értünk. Énekeltünk anyának és Harold is úgy viselkedett, mint egy családtag. Kicsit irigy is voltam, amiért ilyen könnyen be tudott illeszkedni, ugyanis én akárhová mentem és idegenek vettek körül, kellett legalább egy jó pár óra, mire fel tudtam szabadulni és normálisan beszélgetni. Neki olyan természetesen jött, olyan érzésem volt, mintha mindig is ott lett volna, nem lógott ki, nem húzódozott, amikor anya képet akart csinálni velünk – velem és Harolddal – akkor is megragadott és magához húzott, míg édesanyám balján állt, de inkább mi lettünk a középpontban. Az én fejem olyan volt, mint aki ölni készül, de ez sem zavarta.

 

  Késő este jött érte a sofőr és nekem kellett kikísérnem, azonban már legszívesebben megszabadultam volna tőle, mégis mosolyogva kísértem egész a kapuig, azonban a sofőr sehol nem volt.Tíz perc hallgatás után türelmetlenül telefonált, hogy mégis hol az ördögben van, aikor is kiderült, hogy lerobbant és épp az autómentő vontatta.

- Louis, kedves. Nagy kérés lenne, ha megkérnélek, hogy elvigyél a hotelig? – fordult felém kicsit sem jókedvűen.

- Ittam. Szívesen elvinném, de két pohár bort megittam és nem akarok kockáztatni.

- Akkor taxit kell hívnom.

- Melyik hotelben szállt meg?

- A Maximban. – Hangja csöndes volt, teli idegességgel és frusztrációval.

- Az itt van negyed óra sétára. Ha megkeresi a telefonjával, akkor seperc alatt ott is van.

- Vagy elkísérhetsz – javasolta feldobódva, én pedig elhúztam a számat.

- Nem is tudom. Azt hiszem nekem is haza kellene indulnom, mert holnap sok a dolgom.

- Sőt, akár fel is jöhetnél, rendelek pezsgőt és megünnepeljük, hogy elfogadtad az ajánlatomat. Utána hazajössz.

- Vissza kell mennem. Sajnálom, Mr. Styles, talán majd legközelebb.

- Semmi gond. Holnap találkozunk a városban – suttogta és kezet nyújtott, hogy elköszönhessen, amit el is fogadtam. Ujjai hidegek voltak, ahogy bőrömhöz ért, de tenyerébe szinte tökéletesen illeszkedett az enyém, ami szokatlan és kellemes meglepetés volt. – Akkor holnap.

- Igen... – motyogtam az orrom alá és valahogy nem akaródzott elengedni a kezét. 

Még néztem, ahogy eltűnik a sarkon, utána besétáltam a házba, ahol anya azonnal letámadott. Arra sem volt időm, hogy a sálamat letegyem, máris berángatott a nappaliba, ami idő közben elcsendesedett és szorosan mellém ülve pislogott rám. Fogalmam sem volt mégis mit szeretne, de végül is ő oldotta meg a rejtélyt, amikor rákérdezett Haroldra.

- Ő a barátod? 

- Nem igazán nevezném bar-

- Tudtam. Együtt vagytok, igaz? – csapott a térdére, arcán pedig megjelent a nyomozók arcáról már oly ismerős, elégedett mosoly, amikor elkapják a bűnözőt és igazuk volt.

- Anya! Alig ismerem három napja, csak úgy alakult, hogy érdekli a szinházam és így elkezdett zaklatni és most is itt volt, mert ellenőrizni akarta az egyik üzletét, ami a városban van. Nem vagyunk együtt, még mindig a lányokat szeretem és ezt nem is akarom változtatni egy jó darabig.

- Én akkor is szeretni foglak és elfogadlak, ha a fiúkhoz vonzódsz, tudod mindig is fura gyere-

- Anya! Nem vagyok meleg, nem is tervezek az lenni és nem is fog az lenni soha.

- Jól van kicsim. Megértettem. Csak azt akarom, hogy tudd, nagyon szeretlek, függetlenül a nemi identitásodtól és minden mástól.

- Komolyan, anya, erről beszélgetünk? – kérdeztem csalódottan, mire ő egyszerűen bólintott és szorosan átölelt. Kezdtem kínosan érezni magam, de lenyeltem és inkább visszaöleltem. Jó volt tudni, hogy ha a jövőben csapatot akartam váltani, akkor anyám teljes mértékben mellettem állt. Éjen...

Második

Heló!

Úgy voltam vele, hogy mivel ma egész nap lustálkodhattam és volt ihletem, ezért összedobtam a második részt is, remélhetőleg tetszeni is fog nektek.

Üdv mindhárom rendszeres olvasómnak, és nagyon nagyon szépen köszönöm az első kommentet is. Boldoggá tesz, hogy azért mégsem teljesen reménytelen ez az blog.

Szép vasárnap estét nektek és már csak párat kell aludni az új évig.

Millió csokis puszedli!

Ria

-----

Louis Tomlinson

  Aznap szerencsésen felvettünk négy statisztát, akik tökéletesek voltak, azt mondhatom elégedettséggel zárhattam a napomat. Mosolyogva vezettem hazáig, közben pedig a The 1975 dalait énekeltem. Leparkolva láttam, hogy még ég a lakásban a villany, így tudtam, hogy Liam még nem ment el a randijára. Ettől kicsit elkenődtem, mert reméltem, hogy elkerülhetem Mr. CEO-t, de ezek szerint nem volt ekkora szerencsém.

  Fellifteztem és belépve megpróbáltam hangos lenni, hogy ha esetleg még vacsora előtt nekiláttak a desszertnek, akkor észrevegyék, hogy a lakásban vagyok. Kabátomat a fogasra akasztottam és a konyhában kerestem valami harapni valót, mivel kaját elfelejtettem hozni magamnak. A fagyasztóban találtam halrudacskákat, amit kifejezett szerencsének tartottam, így gyorsan hozzá is fogtam elkészíteni, közben elosontam Liam szobájáig, ahonnan halk dudorászást hallottam, szóval bátran nyitottam be. Arra nem számítottam, hogy a dudorászás nem szobatársamhoz tartozik, hanem épp ahhoz a személyhez, akit el akartam kerülni. Az ágyon ült, inge felső három gombja ki volt gombolva, mezítláb volt és haja nedvesen csüngött szép arcába.

- Bocsánat, azt hittem Liam van benn. – Már indultam is volna kifelé, amikor megszólalt.
- Nagyon haragudtál az asszisztensemre, amiért ma látogatást tett nálad? – kérdezte jeges hangon, engem pedig hű de kirázott a hideg.
- Igen! Mit gondol maga, csak úgy eladom a színházam mindenféle jött-mentnek?
- Nos, reméltem, hogy legalább az ajánlatot meghallgatod, ha már odaküldtem az emberemet.
- Egyáltalán nem vagyok kíváncsi senki ajánlatára. Sem a magáéra, sem az embereiére, sem más öntelt újgazdag ficsúréra. Köszönöm szépen, de az épület nem eladó és egyelőre nem is tervezek megválni tőle. Szóval, hacsak nincs egyéb mondanivalója, akár vissza is térhet Liam szédítéséhez, ott legalább nagyobb esélyekkel indul! – Ez kicsit durvábbra sikerült, mint terveztem, de már nem volt, hogy visszaszívni. Sarkon fordultam és alhagytam a szobát, meg sem várva, hogy reagáljon, esetleg leteremtsen, vagy ki tudja.

  Szerencsére a halrudaim nem égtek szénné, így ki tudtam őket menteni a konyhát már majdnem teljesen felemésztő olajförgetegből, ami bőszen fröcsögött a serpenyőből. Kipakoltam vacsorámat egy tányérra, elővettem két szelet kenyeret és nem is gondolva arra, hogy esetleg valamit kellene hozzá készíteni, a pultnál estem neki az ételnek. 

  Evés közben valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag Harold Styles járt a fejemben és az, ahogy az ágyon ült, meg sem erőltetve magát, hogy letagadja, együtt volt Liammel. Az arrogáns mosoly szép ajkain és a csillogás smaragd szemeiben. Aztán agyam elkezdte feldolgozni a látottakat, kigombolt inge alól előkandikáló tetoválásait, kulcscsontjának elegáns vonalát és nyakának ívét, amelyet gond nélkül tudtam elképzelni, ahogy végigcsókolok. Az utolsó gondolatomtól majdnem sikeresen megfulladtam, de szerencsére oda volt készítve egy pohár víz, amivel megmentettem az életem. Éljen Louis a hős.

- Louis! – csiropelte Liam, ahogy leszambázott a lépcsőn, szorosan a nyomában pedig ott vonult, a most már tökéletesen szalonkész állapotban lévő lepedőhuszár. Nyakkendője szorosan meg volt húzva, zakója pedig tökéletesen fonta körbe izmait. Elégedetten mosolygott, mint egy nagy, lusta kandúr, aki épp megkapta, amit akar. Ja, de várjunk csak, hát pont az történt, megdönthette szobatársamat, minden gond nélkül.
- Miben lehetek szolgálatodra? – kérdeztem teli szájjal, minden eleganciát és finomságot nélkülözve. Semmi kedvem nem volt előtte csinálni az úriembert. Minek?
- Mi most elmegyünk, de ne csinálj felfordulást, oké?
- Apa, már elmúltam három éves, nyugodtan egyedül hagyhatsz, míg vacsorázni mész az új apukámmal – mutattam feléjük villámmal, amin még ott volt az utolsó halrúd darabja.
- Louis, viselkedj! – főrmedt rám. Háta mögött Harold pedig szórakozottan hallgatta a mi kis jelenetünket és mintha valamin gondolkodott volna, de sajna igazi póker arc volt, szóval semmit nem tudtam leolvasni kifejezéséből.
- Bocs. Szerintem csak áthívom Eleanort és megnézünk valami filmet.
- Aha, szóval filmet fogtok nézni – vonogatta szemöldökeit gátlástalanul, mire azonnal szerettem volna belefojtani egy kanál vízbe. Vagy a saját utolsó lélegzetébe. Az opciók kimeríthetetlenek voltak.
- Nem kell nektek menni valahová?
- De igen. Már itt sem vagyunk – mondta kicsit sértetten és nekiláttak öltözködni, hogy utána elhagyhassák a lakást, végre.

  Elmostam az edényeimet és tényleg felhívtam Elt, hogy nincs-e kedve átjönni filmezni, neki pedig természetesen volt. Jóformán pelenkás korunk óta ismertük egymást, minden balhéban együtt voltunk benne, a szüleink pedig foghatták a fejüket, hogy megint honnan kerülünk elő. Többet voltunk az ügyeleten törött végtagokkal, mint az oviban/iskolában. Remek barát volt, imádtam vele együtt lógni. Elmeséltünk egymásnak mindent, ami velünk történt, kezdve a kapcsolatokkal és azon túl mindent. Kipróbáltuk az együtt járást, de ami barátságként olajozott gépezetként működött, az kapcsolatként maga volt a pokol, szóval amikor úgy láttuk, hogy katasztrófa van készülőben, inkább visszatértünk a barátsághoz. Ez után ismerkedett meg Kennel, aki egy nagyon szuper srác, lassan három éve voltak együtt, de természetesen ez nem akadályozta meg minden lében kanál lakótársamat, hogy összeesküvés elméleteket szüljön. 

- Az a vicc az egészben, hogy ez a fa még jól is néz ki – jelentette ki El, kicsivel azután, hogy borral kínáltam.
- Az a vicc, hogy ezt nekem kell eltakarítanom, amikor lehullanak a levelei. Liam nem igazán fog vele foglalkozni, hacsak nem kényszerítem.
- Benne volt az újságban. Egy biztonsági kamera levideózta, ahogy elhozta egy kertből.
- És, hogy szedte ki a földből?
- Tudod, egy részeg ember sok mindenre képes. Soha nem fogod kitalálni honnan lopta – tört ki belőle a nevetés, nekem pedig az a rossz előérzetem támadt, hogy pontosan tudom, honnan lopta.
- Ne kímélj. Csak mondd el, elviselem.
- Beszökött a szöszi udvarába, a fészerből kihozott egy kisebb baltát és míg mindenki aludt, ő szépen lenyúlta. Szerintem a vendettája részeként. Mikor megláttam a képet majdnem átestem a pulton a nevetéstől.
- Nem hiszem el, hogy ezt ő jó ötletnek találta. Mármint...Ó, atyám... Szegény Niall biztos halálra rémült. Ez már majdnem olyan, mintha levágott lófejjel az ágyadban ébrednél. Tényleg szereti azt a srácot.
- Igen, de ha a szőkének más kell, akkor nincs mit csinálni. Lehet boldogtalan volt.
- Azt nem hiszem. Egy hete még unikornison lovagoltak és sugározták a szivárványt minden mennyiségben. Ha ez nem boldogság, akkor nem tudom mi lehet az. Tehát...Szerintem valami turpisság van a dologba, de mivel ez nem az én dolgom, ezért én akarok az utolsó ember lenni, aki ebbe beleavatkozik.
- De azért majd állítsd le, ha nagy hülyeséget akar csinálni.
- Késő... Belevágott a „tegyük féltékennyé Niallt, mert az olyan jó lesz nekem” akcióba. Őrültség – puffogtam csalódottan és belöktem a dvd lejátszóba egy filmet találomra, ami később kiderült, hogy a Ryan közlegény megmentése volt. Szinte némán néztük végig, közben egymás lábát masszíroztuk és zabáltuk a pattogatott kukoricát. Csak a csámcsogás hallatszott és néha apró kacajok, mondjuk amikor El megcsikolta a talpamat és lerúgtam a kanapéról a tálat, majd mindketten leestünk a nevetéstől, ezzel pedig alaposan beletaposva a nasit Liam becses perzsa szőnyegébe, amit a nagyija hagyott rá.

  Majdnem éjfél volt, amikor elment én pedig hálásan bújtam be a paplanom alá, nem is számítva arra, hogy Liam még hazaér akkor este. Elalvás előtt még küldtem egy üzenetet asszisztensemnek, hogy másnap nem megyek be, mert családot látogatok, szóval ne ijedjen meg. Meghagytam neki, hogy ha bárki keres mondja meg, hogy majd felveszem vele a kapcsolatot, bármi is legyen a baj.

  Már félálomban voltam, amikor kicsapódott szobám ajtaja és Liam esett be rajta, szélesen mosolyogva, mint egy idióta, kabát még rajta, sálja pedig kibontva lógott nyakában. Felkapcsolta a szobámban a lámpát, ezzel sikeresen megvakítva, és felugrott az ágyamra. Annyi szerencsém volt, hogy felhúzott lábakkal feküdtem, mert másképp eltörte volna.

- Abba az étterembe mentünk, ahol Niall dolgozik és látott minket. Ő szolgált ki és látnod kellett volna a fejét. Majdnem felrobbant az irigységtől, én pedig olyan büszke vagyok magamra.
- Liam, szerintem abba kellene hagynod ezt. Úgy értem...Nem akarom kirobbantani a kis buborékod, de komolyan...fenyőfalopás? Aztán ez a hülye terv? És szerinted Mr. Styles mit fog mondani, amikor megtudja, hogy csak kihasználod és semmit nem érzel iránta? És Niall? Úgy nem fogod visszaszerezni, ha más pasikkal lát. Ha szereted beszéljétek meg és ha úgy látjátok, hogy működhet még, akkor próbáljátok meg újra, de ne így. Ezzel magadnak is ártasz és sok más embernek is.
- Te ezt nem érted. Átvert.. Ő-ő-ő azt mondta, hogy szeret. Vele akartam leélni az életemet, aztán jön ez a mitugrász és egy szempillantás alatt elveszi tőlem. Sms-be szakított velem....Csak annyit írt, hogy vége, nem akarja folytatni tovább. Az évfordulónk előtt két nappal. Kérlek, hagyd meg nekem ezt a kis örömöt, hogy láthassam a szomorúságot az arcán, amikor azt hiszi, hogy tovább léptem.
- És akkor miért feküdtél le Stylesszal?
- Mi?! – hüledezett hatalmas szemeket meresztve rám.
- A szobádban volt és...Nedves volt a haja..és én azt hittem..
- Dehogy feküdtem le vele! Ma esett az eső, míg te a kis irodának nevezett kamrádba voltál zárkózva, ő pedig megázott, szóval felajánlottam neki, hogy szárítkozzon meg fenn nálam. Aztán kicsit túlságosan is kényelembe helyezte magát. Nem akarok az ágyába mászni. Az még a tegnapi keserű énem volt, aki ezt akarta. Azóta józanul átgondolva tudom, hogy szeretem Niallt, tényleg szeretem és vissza szeretném szerezni, de azt hiszem késő. Mármint Zayn jött érte, láttam mikor beszállt a kocsijába és akkor rajtam volt a sor, hogy összetörjek.
- Sajnálom, Liam. Tényleg nagyon sajnálom, hogy így alakultak a dolgok. De mi lenne, ha adnál Harrynek egy esélyt. Lehet, hogy összeilletek.
- Nem az esetem és máskülönben is, nem igazán mutatott érdeklődést irántam, pedig nem egy órát voltunk kettesben az étteremben. Simán rám mászhatott volna. Amilyen szar állapotban voltam még hagytam is volna neki.
- Jobb lesz, higgy nekem! – tártam szét a karjaimat, hogy megölelhessem legeslegjobb lakótársamat, aki ha néha őrülten is viselkedett, attól még mindig remek barát maradt.
- Remélem – suttogta pólóm anyagába és halkan szipogni kezdett.

  Reggel energikusan ébredtem és úgy döntöttem ez egy remek alkalom, hogy lezuhanyozzak. Mikor kész voltam beállítottam a hajam, megszárítottam és felöltöztem. Farmert és kötött pulcsit vettem fel, hogy utána pár ruhámat egy hátizsákba tapossak, ha esetleg anya ragaszkodna hozzá, hogy csak másnap induljak haza. A konyhában boldogan tapasztaltam, hogy van reggeli és Liam sokkal jobb állapotban van, mint este, amikor elment lefeküdni.Kettesben megreggeliztünk, majd ő elment az egyetemre én pedig nekivágtam a három órás útnak, haza Doncasterbe. Anya születésnapja volt, szóval nem kerülhettem el az utazást, pedig igazán a városban kellett volna maradnom, hogy ott legyek az előkészületeknél, hogy mindent irányíthassak.

  Az út nem volt hosszú, énekeltem közben és fél óránként hívtam az asszisztensem, hogy mi történik. Kiderült, hogy Mr. Reightmann újabb látogatást tett az irodában, de mivel nem voltam ott, ezért gyorsan el is ment. Ennek részben örültem, részben pedig nem, mivel szerettem volna alaposan megmondani neki. Újra. Kíváncsi lettem volna azért, mégis miért olyan fontos, hogy megszerezze az épületet a vállalat, de ha nem alkudozunk, akkor azt sem fogom megtudni, hogy mi érdekli ennyire őket. Nyilván ki akarták pucolni és raktárrá alakítani, vagy berendezni valamilyen üzlethelyiségnek, ahol aztán az idióta termékeiket forgalmazhatták. Igazából minden terepen hódított a cég, élelmiszertől elkezdve műszaki cikkekig, tényleg mindenhol ott voltak. Liam imádta a termékeiket, az öltönyeit csak onnan rendelte, már törzsvásárlói kártyával is rendelkezett, amit pofátlanul hizlalt a milliomodik zakó megrendelésével.

  Anyáék háza előtt dél körül parkoltam le, már előre hallottam a zsibongást, tehát húgom kislánya és az ikrek elszabadultak. Lottie három évvel volt fiatalabb nálam és hamar férjhez ment, hogy utána családot is alapíthassanak Tommal, a férjével. Egy kislányuk született, Sandra, aki egy tünemény, leginkább, amikor alszik és le van foglalva valamivel. Az ikrek pedig akkor születtek, amikor harmadéves voltam az egyetemen. Mondhatom igen csak meglepődtem, amikor anya közölte, hogy újra gyermeket vállal, akkor meg pláne, amikor kiderült, hogy ikrek lesznek. De megbarátkoztam a gondolattal és amilyen sűrűn járok haza, még elviselhető is a bolondok háza, ami rám vár az ajtón belül.

- Louis bácsi!! – rohant felém Sandra, nem is gondolva rá, hogy esetleg váratlanul ér a támadása és nekiesek az ajtónak.
- Neked is szép napot, San – ölelgettem meg, amennyire szerencsétlen pozícióm engedte.
- Mit hoztál nekem?
- Ha jól emlékszem a nagyi születésnapja van, nem a tied – néztem bele hatalmas kék szemeibe és vártam a reakcióját.
- De...Mindig hozol nekem valamit.
- És most is hoztam, ne aggódj prücsök. A jó öreg Lou hozott neked egy maszkot, amit az utolsó előadásnál kaptunk ajándékba egy velencei vendégünktől.
- Úúúúúú! – tapsikolt vidáman és már el is rohant.

  A családi köszöntést egy-kettő lerendeztük és mindenki úgy vette, hogy jogukban áll elküldeni bevásárolni vacsora előtt. Szóval a nyakamba sózták az ikreket és Sandrat, hogy egy órácskát ellófráljunk a bevásárló központban, míg ők nyugisan megterítenek, forralt bort készítenek és anya befejezi a torta díszítését a kuktái nélkül, akik sokkal inkább ették meg a krémet, mint kenték a tortára. Mindenkit becuccoltam anya családi kisbuszába, hogy legyen hely mindenre, majd megkezdődött a tortúra. 

  Épp a tejes standnál válogattam, tökéletes belemerülve a zsírtartalmi arányok latolgatásába, amikor megállt előttem valaki. Először fel se fogtam, hogy tőlem akar esetleg bármit is, csak akkor, mikor megszólalt. Hangja túlzottan ismerős vol és túlzottan szerettem volna ráönteni a tejet, de nem tettem.

- Micsoda kellemes meglepetés – kezdte csevegő hangon, én pedig összeszűkített szemekkel néztem bele smaragdszín íriszeibe. Hogy a kutya rúgná meg, dögösen nézett ki. Ingének ujjai fel voltak hajtva, két gomb pedig ki volt bontva, így újra megvizsgálhattam kulcscsontját. Haja meglepetésemre fel volt kötve, így pedig még jobban szemügyre vehettem, de kényszerítettem magam, hogy ne bámuljam már azért annyira.
- Maga tényleg annyira akarja a színházamat, hogy ide is követett?
- Tévedésben vagy, kedves Louis. Üzleti ügyben vagyok itt, mivel ez a bevásárlóközpont a cégem tulajdonában áll. Én pedig két-három havonta meglepetéslátogatásokat teszek a fővároshoz közeli üzleteimben. Csak, hogy ne kanászosodjanak el, tudod...rendre kell tanítani azokat, akik nem tudják hol a határ – az utolsó szavait biztos vagyok benne, hogy hozzám intézte, ugyanis pillantása fogva tartotta az enyémet és olyan áthatóan mondta ki őket, hogy félreérthetetlen volt, csak nem tudtam, hogy mire érti.

Első

Kedves olvasóim!

Itt az első rész, bevezető szándékosan nincs, később ha lesz időm külön modulban felkerül, de a késői időpontra tekintettel lévén ma már nem bajolok ezzel. A történetről csak annyit, hogy remélem tetszeni fog és írtok nekem véleményt róla. Kicsit hasonlítani fog a 50 Árnyalatra, de megpróbálok finomítani rajta, jobbá tenni, azzal, hogy realitást is csempészek bele, nem lesz a második fejezettől csupa romantikus nyálförgeteg az egész.

Jó olvasást!

Millió puszi!

Ria.

-----

Louis Tomlinson

  Álmosan botorkáltam ki a nappalinkba, ahol Liam épp a fát díszítette, mellesleg seggrészegen, nem utolsó sorban hajnali négykor és el nem feledhető részletként októberben. Felkapcsoltam a lámpát, amivel kizökkentettem a koncentrációjából és hangos dörömböléssel padlót fogott, ugyanis a szék, amin addig állt kicsúszott alóla. Káromkodva feltápászkodott, hogy utána nagyon mérgesen rám nézhessen.

- Mi a francért díszíted a fát...Egyáltalán honnan van a fa? – estem neki kérdéseimmel, de szegény nem igazán volt képes válaszolni. Lerogyott a kanpéra és tenyereibe temette arcát. Mellé huppantam, összébb fogtam magamon a köntösömet és kivettem kezéből a vodkás üveget, amit idő közbe felvett.
- Naaa!Add azt v-vissza – nyúlt érte, de szerencsére jobbak voltak a reflexeim, mint részeg lakótársamé.
- Elárulod mi történt, hogy ennyire leittad magad?
- Niall dobott. Érted...?! Dobott....
- De én azt hittem minden oké köztetek.
- Hát én is, de aztán jött ez a Z-zayn gyerek és belerandított. Tudtam, hogy nem lesz jó vége, ha neki fog dolgozni, de nem hitt nekem! Azt mondta, hogy csakis én kellek neki...Erre most annak a szemétládának az ágyát melegíti az enyém helyett.
- Fel a fejjel, annyi más pasi van a világon rajta kívül. Egy kettőre találsz magadnak jobbat.
- Nem érted, igaz? – nézett rám elkeseredetten és hanyatt dőlt a kényelmes kanapén, fejét lelógatva a karfán.
- Jobban értem, mint gondolnád. Nem csak neked vannak problémáid, de megoldom őket, ahogy te is mindent helyre fogsz hozni, csak most lesz szar pár napig, míg el nem múlik.
- Hazudsz! – mutatott rám hosszú ujjaival.
- Majd meglátod. Most pedig légy oly kedves és fáradj be a szobádba, ezt majd én holnap lebontom – biccentettem a fa irányába.
- NE!
- Akkor marad, de nekem holnap dolgoznom kell menni és ha csak nem szeretnél helyettem menni, akkor most elmész aludni és hagysz engem is.
- Miért nem tudsz addig aludni, míg én itt vagyok?!
- Kedves Liam, azért, mert amilyen részeg vagy, még kiesel az ablakon. Na indulás! – húztam fel fekhelyéről, amit csöppet sem lelkesen konstatált.

  Bevonszoltam a szobájába, levetkőztettem és bedugtam az ágyba. Betakartam és miután egy szem aszpirint helyeztem az éjjeli szekrényére én is elmentem aludni. Lassan két éve voltunk lakótársak és eddig remekül működött. Liam, amennyire nem nézné ki belőle az ember, hogy meleg, csak annyira az. Niall volt a fiú, aki rá tudta venni, hogy vallja be mindenkinek, holott a barátai már valószínű sejtették. Engem teljesen sokkolt, ugyanis az alatt az ezer év alatt, mióta ismertem, egyetlen apró jelet sem vettem észre. Persze, miután megtudtam, már én is jobban figyeltem és az apró jeleket sikerült észlelnem, de még akkor is hihetetlen volt.

  Az egyetemen ismerkedtünk össze, egy évfolyamban végeztünk, holott ő fiatalabb volt nálam, de remekül kijöttünk, ez pedig azóta sem változott egy fabatkát sem. Én elfogadtam őt olyannak amilyen, ő pedig elnézte egy szinházi rendező minden hóbortját, szeszélyét és hülyeségét. Egyetlen macskánk volt, szerencsétlen pár hónappal korábban elszökött, valószínű elege lett belőlünk. Liam színpadi mozgást tanított az egyetemen, ahol diplomázott én pedig egy kisebb londoni színház rendezője voltam, imádtam a munkámat és amennyi fejféjést okozott, annyira élveztem.

  Másnap reggel az órám nyolc előtt csörgött és aznapra elég sok dolgom volt. Délután be kellett mennem meghallgatásra, ami elég soknak ígérkezett, de addig a délelőttöm szabad volt. Lustán fetrengtem a puha ágyneművel körbevonva, élvezve a nyugodt ébredés minden előnyét. Telefonom lenémítva hevert az éjjeliszekrényen, így fogalmam sem volt, hogy Laim hatszor hívott már addigra. Megdörzsöltem szemeimet, ujjaimmal hajamba túrtam és mindenféle földönkívüli hangok közepette végre kikeltem az ágyamból. Felvettem a köntösöm és csoszogva a konyhába mentem, ahol „Az Operaház Fantomja” feliratú bögrémbe három az egyben kávét kevertem fel és pirítóst csináltam hozzá. Beindítottam a tv-t, hogy legyen valami zaj a háttérben majd komótosan megreggeliztem. Úgy terveztem, hogy egész nap pizsamában maradok, ez egészen addig változatlan is maradt, ameddig a szobámba visszatérve megláttam, hogy mennyiszer keresett lakótársam. Persze azonnal visszahívtam és a harmadik csöngésre felvette.

- Tőled meg is halhat az ember! – förmedt rám azonnal.
- Sajnálom, ha alszom le van halkítva a telefonom – szabadkoztam, de tudtam, hogy úgyis mindegy, mert ha hazajön agyonüt.
- Mindegy...Csak azt akartam, hogy gyere értem, de már mindegy, mert Harry nagyon aranyosan felajánlotta, hogy hazavisz.
- Ki az a Harry? És miért kellene neked hazajönni? Dolgozz csak szépen professzorkám.
- Rosszul vagyok sajnos, az esti ivás megártott.
- Vegyél be gyógyszert! Ha hazajössz kizárlak!
- Asszony, ne szórakozz velem! Már úton vagyok, öt perc és ott leszünk. Készíts kávét és nasit.
- Meg a faszom nem kéne?
- Tudod, hogy nem bukom hetero pasikra.
- Oké, elentem fogadni a vendégedet! Ne siessetek, mert még pizsamában vagyok – hadartam és bontottam a vonalat, majd bosszúsan szitkozódva ledobtam a készüléket a vetetlen ágyra.

  Kénytelen voltam felöltözni, szóval gyorsan magamra kaptam egy szűk szárú fekete farmert és egy V nyakú pólót, hozzá pedig lila, szemgolyós zoknit és egy méretes kapucnis pulcsit. Hajamat összeborzoltam és már kész is voltam. Teát tettem oda főni és egy tányérra kekszet raktam, azt hiszem elmondhatjuk, hogy én voltam a háziasszony, míg Liam a lókötő, akit csak néha láttam, ha valami új kiszemeltet hozott haza, vagy éppen Niallt. 

- Megjöttünk – hallottam meg először Liam álmos hangját, majd kulcszörgést és kabátsuhogást.
- Nem volt nehéz észrevenni – vetettem oda nem is foglalkozva vendégünkkel. Úgyis tudtam, hogy szobatársam ágyában végzi, még akkor is, ha egyáltalán nincsenek ilyen szándékai...Majd lesznek.
- Ugyan, Lulu...Hát így kell beszélni a vendég előtt? – jelent meg nappalinkban lebiggyesztett ajkakkal és nevetőráncokkal a szemei körül.
- Te provokálod ki belőlem, nem tehetek róla – vontam vállat ártatlanul.
- Remek. Szeretném bemutatni neked az egyetemünk legjelentősebb támogatóját, a Styles Enterprises Holdings Inc. vezérigazgatóját, Harold Edward Stylest, aki volt olyan úriember, hogy hazahozzon, ellentétben egyes lakótársakkal, akik még a telefont sem veszik fel az embernek, ha bajban van.
- Sajnálom, ha szabad délelőttöm van alszok. És ha alszok, akkor a telefonom a legkisebb gondom, oké... – vakartam meg tarkómat és végre, belépése óta először vendégünkre néztem.

  A férfi, aki lakótársam mellett állt lélegzetelállító volt. Szinte észrevétlenül mosolygott, zöld szemei pedig égettek, ahogy végignézett rajtam. Mintha minden porcikámat aprólékosan felfedezte volna magának, akárcsak egy vadász a prédáját, számításba véve annak gyengéit és erősségeit. Haja göndör glóriaként keretezte a szögletes arcát, arccsontja elegánsan ugrott előre a feszes bőr alatt. Öltönyt és nyakkendőt viselt, csuklóján drága Rolex óra lógott, az egész férfit körbevette egy amolyan gazdag vagyok, ájulj el tőlem aura, ami azt hiszem Liamnél be is vált.

- Louis Tomlinson – mutatkoztam be érzelemmentes hangon, jobb kezemet felé nyújtva.
- Harold Styles – fogadta el a felé nyújtott jobbot, engem pedig kirázott a hideg, ahogy tenyerem az övébe csusszant, puha bőrének érintésétől pedig apró libabőrök jelentek meg egész karomon.
- Nos, remélem kész a teánk és nem kell várakoztatnunk Mr. Stylest – csiripelte Liam én pedig legszívesebben megütöttem volna, de nem tettem, inkább csak füstölögve bementem a konyhába, három bogrébe teafiltert tettem és belöntöttem őket forró vízzel, majd tálcára pakoltam és visszavittem őbet a nappaliba, ahol vendégünk már kényelembe helyezte magát kanapénkon. Egyik lábát átvetette a másikon és lustán pislogva nézte Liamet, aki bőszen magyarázott neki valamiről.
- A teák. Remélem szereti a fekete teát, mert csak olyan van itthon – raktam le a kezemben cipelt tárgyat, kicsit talán túl vehemensen, ugyanis a férfi zöld szemei azonnal arcomra vándoroltak és kíváncsian fürkészni kezdtek.
- Tökéletes – felelte csöndes, mély hangon.
- Hozok süteményt – fordultam meg azonnal és kissé imbolyogva tértem vissza a konyhába, ahol felkaptam a tányért és gyors léptekkel tértem be a nappaliba, hogy azonnal megkínálhassam.
- Minden elismerésem a szakácsnak! – mondta, ahogy beleharapott egy csokis aprósütibe, alsó ajkán maradt pár morzsa, szóval tökéletesen nem érdekelt mit mond.
- Akkor írhat egy levelet a Betty Crocker-nek. Biztosan szívesen fogadja a kedves szavakat – tértem vissza kábulatomból és egyből megörvendeztettem vendégünket egy kis kedves szarkazmussal.
- Értem. – Ennyi volt minden, amit mondott, azonban amint pillantása összekapcsolódott az enyémmel már nem is számított, hogy mondana-e mást, vagy hallgatna, mert engem túlságosan és egészségtelenül nagy mértékben lefoglalt ajkainak tanulmányozása.

  Majdnem egy órát maradt és megígérte Liamnek, hogy elviszi vacsorázni, a hatalmas vigyorból lakótársam arcán pedig egyből következtethettem, hogy annyira már nem is gyászolja Niallt. Miután vendégünk elment a rám gyakorolt érdekes hatása is egy-kettőre elmúlt, így könnyen tudtam a munkámra koncentrálni. Egészen addig, míg rám nem tört Liam. A szobámban voltam, készülődtem munkába menni, de természetesen neki be kellett vonatoznia és felfeküdnie az ágyamra, hogy biztosan rá figyeljek, ugyanis maga alá gyűrte farmernadrágomat, amit fel akartam venni.

- Mit gondolsz róla? – kérdezte fejét lelógatva az ágyam széléről.
- Azt, hogy az este eszméletlen részegre ittad magad egy fiú miatt, ma pedig egy újat hozol fel a lakásba, hogy bemutasd. Szerintem le kellene lassítanod.
- A terv, hogy féltékennyé teszem Niallt. Tudod, ha meglát egy ilyen pasival, akkor biztosan meghal az irigységtől és rájön mit veszített, majd pedig rohan vissza hozzám és könyörög, hogy fogadjam vissza, de akkor már kés esz, ugyanis én már rég a Harry vonaton utazom.
- Te beteg vagy. Annál a pasinál semmi esélyed nincs. Ez a vacsora pedig biztosan csak egy kényszer alkalom, ugyanis majdnem kipréselted belőle. Szó szerint – magyaráztam, közben pedig megpróbáltam kicibálni alóla a nadrágom, több kevesebb sikerrel.
- Az a pasi, ahogy te nevezed, egy hét múlva a tenyeremből fog enni, ha akarja, ha nem.
- Honnan tudod, hogy a pasikra bukik? Nekem elég heteronak tűnt. – Feladtam a nadrág megszerzését és már derékig a szekrényembe hajolva beszéltem lakótársamhoz, akiről úgy tűnt minden lepereg.
- Ha bevetem a Liam csábítást, akkor már mindegy lesz, hogy milyen nemhez vonzódik, mert másra nem fog tudni gondolni, csak rám.
- És ezt mennyire gondolod komolyan?
- Halálosan! – válaszolta teljes elszántsággal és abban a pillanatban csakis sajnálni tudtam a hülye terv miatt na meg persze a reménytelen bosszúszomj miatt is.
- Oké, nekem mennem kellene, szóval ha volnál olyan édes és leszállnál a nadrágomról, akkor azt megköszönném – léptem hozzá és végre megkaptam a ruhámat, amibe gyorsan bele is bújtam.
- Főzök neked vacsorát – jelentette be, mire kerek szemekkel meredtem rá.
- Inkább ne! Készülj csak a randidra, én meg hozok valamit a kínaiból.
- Pedig én tényleg felajánlottam – biggyesztette le ajkait.
- Tudom, Leeyum, de ne égessük le a konyhát, jó? Csak relaxálj és öltözz fel csinosan, hogy levedd a lábáról a kis milliárdost.
- Oké...

  Összedobáltam minden cuccomat és rohantam a színházba, mert addig tököltünk, hogy késésben voltam. Hurrá nekem. Beszálltam régi típusú Musztángomba és meg sem álltam munkahelyemig. Amolyan önfenntartó kis társulat voltunk, 15 színész, három koreográfus, egy zenetanár a dalok betanítására és ugyebár én, a rendező. Jól ment a szekér, akkor nap készültünk új statisztákat felvenni az addigi legnagyobb darabunkhoz is, az East West-hez, amihez nagy reményeket fűztem, ugyanis ez volt az első saját színdarabom.

  Leparkoltam az egykori raktárépület előtt és vidáman baktattam be. Amint bezárult mögöttem az ajtó fura előérzetem támadt és jókedvem gyanakvásba csapott át. Ezt csak tovább segítette kollégáim fura viselkedése és az aggodalmas pillantások, amiket felém küldtek. Az irodámba mentem, de nem várt meglepetés fogadott. Az íróasztalommal szembeni széken már ült valaki. Magas, sovány férfi volt, sötétkék öltönyben, aktatáskával a lába mellett.

- Jó napot, Mr. Tomlinson. Már vártam magára – közölte meg sem várva, hogy szembe kerüljünk egymással.
- Én is nagyon vártam, de szabad tudnom, hogy ki maga? – kérdeztem, közben kabátomat felakasztottam a fogasra és feltűrtem ingem ujját, így kilátszottak karomon a tetoválások.
- A nevem Dezmond Reightmann és a Styles Enterprises Holdings Inc. képviseletében vagyok itt. – Hangja minden érzelemtől mentes volt, csontos arca szinte meg sem rezdült beszéd közben. Nagy barna szemeivel végigmért és közben lenézően méltatott, ezt elárulhatom.
- És mit tehetek önért, Mr. Reightmann?
- A főnököm tudni szeretné, hogy milyen feltételek mellett engedné át a színház épületét a vállalatunknak.
- Ugyan mire kellhet egy színház egy multinacionális mamutvállalatnak.
- Sajnos erről nem áll módomban tájékoztatni.
- Akkor sajnos nekem módomban kell álljon, hogy kidobjam magát. A színházam nem eladó és üzenem a főnökének, hogy Liam lehet térden csúszva áll a lábai előtt, de engem nem játszik ki semmilyen körülmények között.
- Meg sem hallgatta az ajánlatomat.
- Kétlem, hogy olyat tudnának ajánlani, amit elfogadnék – vontam fel szemöldökeimet.
- A színház nagyon optimális helyen van az igazgató úr terveire nézve, szóval garantálhatom, nincs az az összeg, ami túl sok lenne.
- Nem a pénzről van szó. Keményen dolgoztam, hogy idáig eljussak, a további fejlődésünket pedig sem Harold CEO Styles, sem pedig senki más nem fogja megakadályozni, főleg nem úgy, hogy kivásárol. Szóval azt javaslom, hogy menjen szépen vissza a csiri-csáré irodájába és adja át legkedvesebb kézszorításaimat a főnökének, az ajánlatát pedig feldughatja magának! – utolsó vehemens kijelentésemre a férfi szemei elkerekedtek és szája picit elnyílt a megbotránkozástól. Felállt, megigazította zakóját, felvette aktatáskáját és sarkon forduva kisétált a szobából. Az ajtóban megállt és szúrós szemekkel rám nézett. – Még hallani fog felőlünk, ennek itt nincs vége.
- Remélem is. Sőt legközelebb ha lehet a főnöke személyesen jöjjön, hogy még jobban szórakozzak. – Széles vigyorral intettem neki búcsút és merültem el az asztalomon lévő papírok tanulmányozásába.

  Nem a Styles vállalat volt az első, aki meg akarta vásárolni az épületet. A város szívében volt, mindenhez közel és mindentől mégis távol, hisz egy kisebb utcából nyílt a hatalmas raktár. Akarták már konzervgyárnak berendezni, lemezkiadót csinálni belőle, bárrá alakítani és még számtalan mássá is, de sosem adtam be a derekam. Ezért nem lepett meg, amikor újabb vállalkozó szeretett volna kilakoltatni, de ahogy elődei megtapasztalták makacsságom, úgy biztosra vettem, hogy Mr. Styles is rájön egy idő után, hogy velem nem érdemes alkudozni, mert ami egyszer nem volt, az örökké nem is marad.