Harmadik

Sziasztok!

Meghoztam az idei utolsó részt, de ha elsején nem leszek túl másnapos, akkor már holnap után érkezem a frissel.

Nagyon sok puszival üdvözlöm az első hat feliratkozómat, és természetesen a kommentekért is nagyon hálás vagyok, mindre válaszolok is rendesen.

Remélem most is hagytok nekem pár sort!

Millió ölelés és puszi!

R.

-----

Louis Tomlinson

  Álltam vele szemben, fürkésztem pillantását és szerettem volna olyan messzire menekülni, amennyire csak lehetett. Világ életemben feminin alkat voltam, soha nem verekedtem, soha nem kötekedtem a nagyobbakkal, de abban a pillanatban úgy éreztem épp abba a helyzetbe kerültem, amitől mindig is tartózkodtam. Elnyílt ajkakkal figyeltem, ahogy elmosolyodik és élvezi, hogy nem tudok mit kezdeni utolsó mondatával.

- Egyedül vagy itt? – kérdezte végül, ezzel sikerült kicsit felrázzon.

- Nem, a két kisebb testvéremmel és a keresztlányommal. Túró rudit választanak maguknak, ott – mutattam a három gyerkőc felé, amit ő bólintással konstatált.

- Értem – motyogta inkább magának, én mégis meghallottam és reméltem, hogy bármi terve is volt, most alaposan keresztül húztam azt. Tévedtem. – Lenne egy javaslatom, kedves Louis. Gyere el velem ma este egy italra és megbeszéljük az ajánlatomat. Szeretném ha meghallgatnád, mert nem olyan rossz, mint amire gondolsz, sőt, szerintem feledtébb jutányos és számodra előnyös.

- Nem tudom, hányszor kell még nemet mondanom, hogy megértse. Semmit nem akarok sem magától, sem a cégétől, csak azt, hogy hagyjanak békén egyszer s mindenkorra.

- Azt nem tehetem.

- És ugyan miért? – fontam össze karjaimat mellkasom előtt.

- Mert nálad van az a valami, ami nekem most égetően kell. Ameddig nem lehet az enyém, addig pedig nem szabadulunk meg egymástól.

- Akkor esetleg felszerelhetem önnek a vendégszobánkat, mert hosszú ideig leszünk egymáshoz láncolva, ugyanis nem eladó a színházam, sem most, sem a jövőben, jobb ha összebarátkozik a gondolattal, mert ez így lesz.

- Túl nagy a szád, ezzel is kezdenünk kell valamit. – Szemei csillogtak, én pedig nem voltam biztos benne, hogy nekem szánta. Miért mondana ilyet, amikor három napja is alig van, hogy megismerkedtünk?

- Ha valami nem tetszik, ott az ajtó, ki lehet menni – böktem a kasszák irányába.

- Lou bácsi, ő a barátod? – rohant neki lábamnak San, ezzel kibillentett az egyensúlyomból – újra – hogy sikeresen nekiessek Mr. Styles mellkasának. Bíborvörös fejjel néztem fel a férfire, aki elégedetten vigyorgott és abban a pillanatban megéreztem tenyereit derekam körül, ahogy egyenesbe segített.

- Nagyon jóképű – ujjongott négy éves húgom, amivel egyszerűen nem tudtam mit kezdeni.

- Igen, barátok vagyunk – adott választ végül Harold, én pedig legszívesebben letagadtam volna, de San máris közbe vágott.

- Hazajöhetne velünk! Nálunk kell vacsorázzon,nagyi biztos örülne még egy vendégnek. Úgyis mindig panaszkodik, hogy Lou bácsi sosem hoz vendéget magával. Kezdi azt gyanítani, hogy nem is szereti a lányokat... – tartotta szája elé kezét, mintha bizalmas titkot osztana meg,

- Valóban? – vonta fel ívelt szemöldökeit. El se hittem, hogy komolyan ő az egyetlen ember, akinek ezt elmondhatja Sandra.

- Nem, és szerintem Mr. Stylesnak elég sok dolga akad még ma estére, hogy pont velünk tartson. Menjünk szépen és hagyjuk az üzleti ügyeivel magára, rendebe-

- Igazából semmi dolgom nincs – szakított félbe pofátlanul. Hú, de megütöttem volna. Még azt se hagyta, hogy befejezzem a mondatomat.

- Úúúúú! A bácsi jön velünk! – ujjongott a két lányka, míg öcsém inkább csöndben maradt és beült a bevásárló kocsi előtt lévő kis autó replikába, ahol lefoglalta magát.

- Persze csak ha tényleg nem zavarok, vagy valami – nézett rám azzal a letörölhetetlen öntelt vigyorával, nekem pedig igazából nem volt képem elküldeni, pedig szívesebben mondtam volna meg neki, hogy hová menjen, de gyenge voltam és bólintottam.

  Onnantól kezdve velünk maradt a bevásárlás végéig, ő tolta a kocsit, engedte, hogy a lányok körbeugrálják és konkrétan elájuljanak tőle. Attól, hogy milyen sármos és mennyire könnyen megérti magát velük. Kiborító volt még csak nézni is, hogy a saját családom ennyire el van alélva a tenyérbemászó, mesterkélt modorától és egyszerűen mindentől, amit magába foglalt Mr. Tökéletes. A végén még azt is felajánlotta, hogy kifizeti az árucikkeket, de nem engedhettem. Férfiúi büszkeségem nem engedhetett ennek a pökhendi pénzgyárosnak. A parkolóban elküldte a SOFŐRÉT, hogy majd telefonál, mikor jöjjön érte, majd méltóztatott beszállni a sült krumpli szagú minibuszba. Hátul ült a gyerekekkel, azok pedig pofátlanul ki is használták, hogy megkedvelte őket, be nem állt a szájuk. Ha azt hitte ezzel meg tud puhítani, akkor nagyon nagyot tévedett. Azzal, hogy a családomat elkábítja, engem még nem győzött meg semmiről, csak arról, hogy jók az idegei, ha gyerekekről van szó. Bravó neki.

  Leparkolva a pakolás természetesen Louisra maradt, kire másra, míg ők berohantak, hogy bemutassák vendégünket, akiről természetesen csak annyit tudtak mondani, hogy Harry a neve és hagyta, hogy befonják a haját hazafelé. A megpakolt szatyrokkal beértem és láttam, hogy anya máris a tenyeréből eszik, a testvéreim pedig odáig vannak érte. Mi tagadás, jól nézett ki, de ez még nem engedély arra, hogy kisalyátítsa magának minden hozzátartozómat. Kiapkoltam és csatlakoztam hozzájuk.

- Louis, milyen jó, hogy te is csatlakozol hozzánk! Harry épp most mesélte, hogy ti ketten Liam által ismerkedtetek meg. Milyen redes fiú is Liam – ábrándozott anya, nekem pedig az egyetlen üres helyre kellett leülnöm, Harold mellé. Na szép...Úgy éreztem magam, mint aki az Összeesküvők legújabb epizódjába csöppent.

- Borzasztó rendes... – forgattam szemeimet, mire mindenki felnevetett.

- Azt is mondta, hogy ha minden jól megy, akkor üzlettársak lesztek – folytatta, de bár ne tette volna, mert így csak még inkább megharagudtam vendégünkre.

- Én nem tudok ilyesmiről. – Ártatlan fejet vágtam, de ő ezt kihasználva hátba támadott.

- Mert nem hajlandó meghallgatni az ajánlatomat.

- Kisfiam! Én nem erre neveltelek téged! Miért nem hallgatod meg az ajánlatát, biztos vagyok benne, hogy remek üzletet köthettek ti ketten.

- Anya, azt hiszem, hogy ennek a beszélgetésnek nem itt van a helye és ideje.

- Harry, ha szeretnéd most elmondhatod, kettesben hagyunk titeket, ha titkos ügylet – vette át a szót Daniel.

- Nem kell, nem titkos. És ha már így felajánlották, akkor elmondom. Az édesanyám szeretné, ha a művészetekbe is befektetnék, szóval azt javasolta karoljak fel egy magán színházat, ami elég jövedelmező, de még lehetne hová tovább fejleszteni. Így esett a választásunk a Charlotte’s Bridgre. Kedvező helyen van, közepesen ismert városi körökben és csak tökéletes a terveinkhez. Két napja próbálom rávenni Louist, hogy hallgasson végig, de mindig leállított. Most, hogy hallotta az ajánlatom, szabadon visszautasíthat.

Megkövülten hallgattam mondandóját és végtelenül butának éreztem magam. Ha az elején meghallgattam volna, akkor nem kellene a családommal időzzön és nekem fölösleges kioktatást szerezzen anyámtól. Nem akartam elhinni, hogy fel akarja karolni a színházamat és nem kipucolni véglegesen. Ez némileg megnyugtatott és a világ legnagyobb hülyéjévé tett, amiért eddig vacakoltam. Bár nem volt honnan tudnom, hogy mit is akar pontosan, szóval nem én voltam teljesen a hibás.

- De hát ez nagyszerű! Louis, hát nem az? – fakadt ki édesanyám ezer wattos mosollyal.

- De igen f-fantasztikus – válaszoltam még mindig félig kábultan, de ekkor megéreztem meleg tenyerét térdemen és mintha áramot vezettek volna a párnámba, azonnal felpattantam és kisiettem a helyiségből, egyenesen a konyhába. Zavart-e az érintése? Naná, hisz engem ne tapogasson akárki, még akkor sem ha egy pénzgyárosról van szó. Ha róla beszélünk meg pláne ne érjen hozzám. Csak ne... 

- Sajnálom, nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni – érkezett meg ő is.

- Mégis sikerült. Gratulálok, most már az egész családom azt hiszi egy bunkó vagyok, aki nem képes egy jó ajánlatot meghallgatni. Tényleg, ha csak ezért fogadta el a meghívást, akkor gratulálok, elérte a célját. Meghallgattam és még le is járatott mindenki előtt. Nem tudom, hogy fogom meghálálni önnek eme kedvességet.

- Mondjuk elfogadod. Ez egy remek módja. Csak mondj igent és mikor holnap visszamegyek a városba eljöhetsz, hogy aláírjuk amit kell, onnantól pedig nem is hallassz rólam, míg elkezdődnek az átépítések.

- Szóval tudta, hogy ha egyszer meghallgatom, akkor biztosan igent mondok?

- Valószínűnek tartottam. Ki utasítana vissza egy ilyen lehetőséget. Már kész vannak a tervek, az engedélyek pedig arra várnak, hogy megkössük a szerződést és aláírassam őket. 

- És ha nemet mondok? – vontam fel szemöldököm kíváncsian, mire leesett állal kezdett méregetni.

- Akkor kénytelen leszek más módszerekkel meggyőzni téged, kedves Louis. Nagyon meggyőző tudok ám lenni, ha akarok... Erre majd rájössz. – Utolsó mondatával sarokba szorított, szó szerint is. Nekiütköztem a konyhapultnak, nem volt hová menekülnöm, ő pedig egyre közelebb jött, zöld szemei szinte perzseltek, ahogy végigmért.

- Nos, szerintem vissza kellene menni, mielőtt a család gyanút fog és ugye nem akarjuk, hogy mindenki hamis feltételezésekbe bocsátkozzon. – Hangom remegett, de ő még mindig nem mozdult el, ezzel még nagyobb zavarba hozva engem. 

- Sosem érdekelt ez emberek mit gondolnak rólam, a családod pedig pont ebbe a kategóriába tartozik. Higgyenek, amit csak akarnak.

- Hát, engem érdekel, szóval engedjen el, vagy nem leszek felelős azért, amit teszek.

- És ugyan mit teszel? – kérdezte incselkedve.

- Leverem anya egyik serpenyőjével! – figyelmeztettem és lejjebb engedtem magam a pulton, hogy kutassak az eszköz után, de minden hiába való volt, ugyanis semmit nem találtam.

- Úgy viselkedsz, mint egy kislány. Senki nem akar tőled semmit, csak élvezem figyelni, hogy mennyire félsz tőlem, pedig én aztá tényleg semmi rosszat nem követtem el ellened. Akkor mégis miért?

- Mert...Mert...Maga olyan...Zavarba ejtő. – Még magamat sem jött, hogy elhiggyem, de tényleg ezt mondtam neki. Pápá tekintély, pápá férfiasság.

- Szóval zavarba ejtő vagyok? – vinta fel szemöldökeit vigyorogva. Ó bárcsak letörölhetném azt az átkozott vigyort a fejéről.

- Ó, nem is tudja mennyire. Most pedig ha nem haragszik, csatlakoznom kell a családomhoz, akik ünnepelnek. Még mindig szívesen látjuk, de ha egy újjal is hozzám ér, esküszöm egy villával a kézfejében találja magát.

- Még indig nem tudod tartani a szádat, kedves. De sebaj...Megtanulod ezt is – kuncogott, majd kettőt hátra lépve sarkon fordult, elvett egy üveg bort az asztalról és kisétált, mintha semmi nem történt volna.

  Magamban szitkozódtam, de végül én is újra csatlakoztam a családomhoz és a legbájosabb mosolyommal foglaltan helyet Perverz Állat vendégünk mellett, aki tökéletesen jól elszórakoztatta anyát és Lottiet. Nekiláttam vacsorámnak, de minden falatot úgy kell letuszkoljak a torkomon. Keveset beszéltem, nem viccelődtem és kicsit nyűgös is voltam mire a tortához értünk. Énekeltünk anyának és Harold is úgy viselkedett, mint egy családtag. Kicsit irigy is voltam, amiért ilyen könnyen be tudott illeszkedni, ugyanis én akárhová mentem és idegenek vettek körül, kellett legalább egy jó pár óra, mire fel tudtam szabadulni és normálisan beszélgetni. Neki olyan természetesen jött, olyan érzésem volt, mintha mindig is ott lett volna, nem lógott ki, nem húzódozott, amikor anya képet akart csinálni velünk – velem és Harolddal – akkor is megragadott és magához húzott, míg édesanyám balján állt, de inkább mi lettünk a középpontban. Az én fejem olyan volt, mint aki ölni készül, de ez sem zavarta.

 

  Késő este jött érte a sofőr és nekem kellett kikísérnem, azonban már legszívesebben megszabadultam volna tőle, mégis mosolyogva kísértem egész a kapuig, azonban a sofőr sehol nem volt.Tíz perc hallgatás után türelmetlenül telefonált, hogy mégis hol az ördögben van, aikor is kiderült, hogy lerobbant és épp az autómentő vontatta.

- Louis, kedves. Nagy kérés lenne, ha megkérnélek, hogy elvigyél a hotelig? – fordult felém kicsit sem jókedvűen.

- Ittam. Szívesen elvinném, de két pohár bort megittam és nem akarok kockáztatni.

- Akkor taxit kell hívnom.

- Melyik hotelben szállt meg?

- A Maximban. – Hangja csöndes volt, teli idegességgel és frusztrációval.

- Az itt van negyed óra sétára. Ha megkeresi a telefonjával, akkor seperc alatt ott is van.

- Vagy elkísérhetsz – javasolta feldobódva, én pedig elhúztam a számat.

- Nem is tudom. Azt hiszem nekem is haza kellene indulnom, mert holnap sok a dolgom.

- Sőt, akár fel is jöhetnél, rendelek pezsgőt és megünnepeljük, hogy elfogadtad az ajánlatomat. Utána hazajössz.

- Vissza kell mennem. Sajnálom, Mr. Styles, talán majd legközelebb.

- Semmi gond. Holnap találkozunk a városban – suttogta és kezet nyújtott, hogy elköszönhessen, amit el is fogadtam. Ujjai hidegek voltak, ahogy bőrömhöz ért, de tenyerébe szinte tökéletesen illeszkedett az enyém, ami szokatlan és kellemes meglepetés volt. – Akkor holnap.

- Igen... – motyogtam az orrom alá és valahogy nem akaródzott elengedni a kezét. 

Még néztem, ahogy eltűnik a sarkon, utána besétáltam a házba, ahol anya azonnal letámadott. Arra sem volt időm, hogy a sálamat letegyem, máris berángatott a nappaliba, ami idő közben elcsendesedett és szorosan mellém ülve pislogott rám. Fogalmam sem volt mégis mit szeretne, de végül is ő oldotta meg a rejtélyt, amikor rákérdezett Haroldra.

- Ő a barátod? 

- Nem igazán nevezném bar-

- Tudtam. Együtt vagytok, igaz? – csapott a térdére, arcán pedig megjelent a nyomozók arcáról már oly ismerős, elégedett mosoly, amikor elkapják a bűnözőt és igazuk volt.

- Anya! Alig ismerem három napja, csak úgy alakult, hogy érdekli a szinházam és így elkezdett zaklatni és most is itt volt, mert ellenőrizni akarta az egyik üzletét, ami a városban van. Nem vagyunk együtt, még mindig a lányokat szeretem és ezt nem is akarom változtatni egy jó darabig.

- Én akkor is szeretni foglak és elfogadlak, ha a fiúkhoz vonzódsz, tudod mindig is fura gyere-

- Anya! Nem vagyok meleg, nem is tervezek az lenni és nem is fog az lenni soha.

- Jól van kicsim. Megértettem. Csak azt akarom, hogy tudd, nagyon szeretlek, függetlenül a nemi identitásodtól és minden mástól.

- Komolyan, anya, erről beszélgetünk? – kérdeztem csalódottan, mire ő egyszerűen bólintott és szorosan átölelt. Kezdtem kínosan érezni magam, de lenyeltem és inkább visszaöleltem. Jó volt tudni, hogy ha a jövőben csapatot akartam váltani, akkor anyám teljes mértékben mellettem állt. Éjen...