Negyedik

Hellóka!

Meghoztam az idei első bejegyzést, ami előkészíti a bonyodalmat, remélem ti is úgy izgultok, mint én. A blog külseje teljesen átalakult, amint láthatjátok és kibővítettem pár elérhetőséggel, szóval nyugodtan jelöljetek be Facebookon, vagy kérdezzetek Ask.fm-en mert szeretnélek megismerni titeket.

Millió puszi, igyekszem a folytatással!

R.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Louis Tomlinson

  El sem akartam hinni, hogy anyám komolyan ilyesmiről akart velem beszélni, de hát ő mindig is különleges ember volt, különleges felfogással a dolgokat és azoknak működését illetően. Pár éve volt egy kisebb spirituális megtisztulása, ez a hozzáállás pedig annak a mellékhatása volt.

  Másnap kora reggel indultam haza és már alig vártam, hogy végre újra a nagyvárosban legyek, ahol könnyebben el tudtam kerülni a nem kívánt találkozásokat. A zene hangosan bömbölt egész végig, ahogy szemét sofőrökhöz méltóan, pofátlanul előztem meg mindenkit és nem foglalkozva a sebesség korlátozással száguldottam haza. Tíz óra volt, mire hazaértem, Liam pedig a konyhapult mögött ült, mintha el se mentem volna. 

- Reggelt! – dobtam le táskámat a széke mellé, majd mellé ülve kivettem egy fél narancsot a tányérjáról.
- Neked is szép jó reggelt! Milyen volt a családi nap?
- Ha elmondom úgysem hiszed el – puffogtam, közben pedig felidéztem a kellemetlen találkozást azzal a szeméttel.
- Tegyél próbára, hátha mégis.
- Megjelent Mr. Styles és meghívatta magát anya születésnapjára. El tudod ezt hinni?! Komolyan képes volt eljönni és megalázni a családom előtt. Utána még a konyhába is utánam jött, azt hittem megerőszakol a szemével. – Ahogy egyre inkább belejöttem a magyarázásba, Liam arcán úgy nőtt egyre nagyobbra a vigyor, amit legszívesebben letöröltem volna. – Mi ilyen rohadt vicces?!
- Utoljára Ruth beszélt így valakiről, annak is már négy éve.
- És nekem ehhez mégis mi közöm?
- Azóta az a férfi a férje. Josh fel akarta szedni és túlságosan nyomult rá, neki pedig nem tetszett. De végül a sógorom magába bolondította, azóta pedig boldog házasok.
- Még szerencse, hogy a legjobb barátom vagy. Ha nem az lennél, már rég kiütöttelek volna – csóváltam a fejem csalódottan és úgy döntöttem, hogy inkább bevonulok szobámba, hogy készülhessek arra a bizonyos találkozóra Mr. Stylesszal, amiről már nem is meséltem Liamnek, mert csak tovább kombinált volna, nekem pedig tényleg már csak az hiányzott.

  Jóformán be se értem, máris megcsörrent a telefonom. Ismeretlen szám volt, nekem pedig azonnal eszembe jutottak a horrorfilmek és anya szavai, hogy idegenekkel ne álljak szóba. Na most ez működött is volna, ha nem múltam el hat éves és nem tudok saját magamról gondoskodni. Pár másodpercig vacilláltam, hogy vegyem-e fel, de végül a józanabbik eszem döntött és fogadtam a hívást.

- Louis Tomlinson – kezdtem formálisan, mire halk nevetés hallatszott a vonal másik végéről.
- Milyen hivatalosak vagyunk így délelőtt – szólalt meg végül, nekem pedig görcsbe rándult a gyomrom. Harold volt az.
- Mr. Styles... Micsoda kellemes meglepetés. Milyen kár, hogy nem adtam meg a telefonszámomat – fogadtam hozzászólását bosszúsan, hisz igaz volt és mégis honnan tudta meg? Elvégre az valami bizalmas dolog kellett volna legyen, mondjuk, hogy senki ne tudja meg...
- Tudod, ha valakinek mindenki ismeri a nevét, az az előny éri, hogy mindenhol súlya is van a nevének.
- Csodálatos. Miben segíthetek?
- Eszembe jutott, hogy nem beszéltük meg, hogy hol is találkozzunk, vagy hánykor.
- Arra gondoltam, hogy felmegyek önhöz az irodába, mondjuk egy óra múlva, meglepem esetleg leszopom az asztal alatt, míg ön fontos tárgyalásokat végez, de elrontotta a meglepetést. – Hangomból kiérződött a száraz irónia, de éreztem, hogy egy pillanatra fennakadt a lélegzete. Legalább nem én vagyok az egyetlen, aki zavarba tudja hozni a másikat.
- Khm.. Ez igazán kedves ajánlat, de úgy vélem megbánnád.
- Szóval, hol találkozunk és mikor? – tereltem a témát serényen, nehogy tovább folytassa és a beszólásomat komolyra fordítsa.
- Egykor van ebédszünetem, a London West Hollywoodban szoktam ebédelni. Ha neked ott megfelel, akkor elhozom az ügyvédemet és megbeszélhetjük a részleteket.
- Remek. Ott találkozunk – jelentettem ki és bontottam is a vonalat, nem akarván tovább folytatni a beszélgetést.

  Telefonomat a lehető legmesszebb dobtam magamtól, én pedig elterültem az ágyamon. Ujjaimmal halántékomat masszíroztam és szidtam magam, amiért megint kevertem magamnak egy adag szart, ezzel pedig tovább növelve a veszélyt, hogy ez a lepedőhuszár megerőszakolhasson a tekintetével, amivel már oly sokszor, oly áthatóan tanulmányozott, hogy félni kezdtem az újabb találkozótól. Annyi volt a szerencse, hogy ezúttal ügyvédje is csatlakozik hozzánk, remélhetőleg egy igazi minden lében kanál, akinek be sem áll a szája. Ebben reménykedtem, aztán, amit kaptam az egészen más volt.

  Délben kezdtem el készülődni és mivel sejtettem, hogy ez nem egy lepukkant hamburgerező lesz, ezért a szokásos farmerem helyett formálisabban öltöztem fel, egy közepesen kedvenc halványszürke öltönyömet választottam, ami passzolt a szemem színéhez és élénk lila inget, ami pedig tökéletesen elütött halvány bőrömtől. A felső gombot nem gomboltam be, így látszott kulcscsontom. A hajamat megpróbáltam kicsit figyelmesebben beállítani és még kedvenc parfümömből is használtam egy keveset. Tényleg ki akartam tenni magamért, ha már az ember életében egyszer adódik ilyen nagy lehetőség. Szövetkabátomat letettem a kanapéra, hogy indulás előtt igyak egy pohár narancslevet és elköszönhessek lakótársamtól.

- Szerintem lebontom – szólalt meg váratlanul, én pedig a felállított karácsonyfa előtt találtam rá.
- Ha nem akarod, akkor nem kell. Engem nem zavar, míg nem kezdenek hullani a levelei. – Mellé álltam és vállára tettem egyik kezem. – Majd együtt lebontjuk, mikor készen állsz rá. Szerzek piát, berúgunk és elfelejtjük azt a szemétládát. Jó?
- Komolyan megtennéd értem? De te nem is szoktál berúgni...
- A legjobb lakótársért mindent. Plusz eljön majd az idő, amikor nekem is el kell felejteni egy lányt, aki összetörte a szívem és akkor te hozod a piát és neked kell összekaparni a padlóról.
- Meglátjuk – súgta letörten és ellépett mellőlem, hogy szemügyre tudjon venni. – Randid lesz?
- Nem, üzleti megbeszélésre megyek és a hely nagyon elegáns, én pedig csak nem mehetek oda pizsamanadrágban.
- Ez igaz, de akkor is. Nagyon csinos vagy. Komolyan kitettél magadért.
- Mondd azt inkább, hogy férfiasan elegáns. Jobban tetszik.
- Jó a segged ebben a nadrágban, igazán kiemeli a természetes adottságaidat – röhögte el magát, aznap pedig másodjára szerettem volna megütni.
- Majd jövök – morogtam orrom alá és felvéve kabátomat elhagytam a lakást.

  A városi csúcsforgalom az idegeimre ment. Ideges voltam és görcsben állt a gyomrom, csak fogalmam sem volt, hogy mitől. Pár megbeszélésem már korábban is volt, de azért egyik előtt se paráztam ennyire. A mentáltraining az összes piros lámpánál csődöt mondott, amikor is elkáromkodtam magam, vagy dühkitörésem volt, de fél órai harc árán sikerült eljutnom célomhoz, a hatalmas hotelhez, aminek vendéglőjében leendő üzlettársam/lepedőhuszár/újgazdag beképzelt majom várt.

  Belülről lélegzetelállító volt, a márvány falak és padló, az ablakok padlótól plafonig értek, a bútorok pedig fehér bársonnyal voltak bevonva és mahagónival szegélyezve. A recepción útba igazított egy aranyos, szőke lány, amiért igazán hálás voltam, ugyanis magamtól soha nem találtam volna oda. Az étterem hasonlatos volt a bejárati csarnokhoz, mégis sokkal másabb. Kör alakú asztalok, köröttük székek, minden sötétbarna és fehér, az ajtó mellett pedig egy angol buldog szobra áll. Tündéri és elegáns volt egyszerre, megbizonyosodhattam, hogy nem öltöztem alul, azonban tenyerem izzadni kezdett és még inkább kétségbe estem, amikor megpillantottam Mr. CEO-t, velem szemben ülni egy asztalnál, nekem háttal pedig egy fekete hajú férfi ült, azzal beszélgetett.

- Segíthetek valamiben? – jött oda egy selyeminget viselő férfi mosolyogva.
- Igen, Mr. Stylesszal ebédelek.
- Akkor erre tessék – vezetett a végzet asztalához, engem pedig már minden megtalált, aminek nem kellett volna.
- Louis, kedves! – pattant fel, amint meglátott és máris húzta ki nekem a széket. Ó, a fenébe, de meg tudta játszani az úriembert, nekem meg egy fél nyikkanás se jött ki a torkomon. – Örülök, hogy csatlakozol hozzánk. Hadd mutassam be az ügyvédemet, Zayn Malikot. Ő azért van itt, hogy ha aláírunk akkor minden szabályos jogi keretek között mehessen végbe.
- Örvend... – kezdtem bele, de aztán eszembe jutott Liam és a pasi, aki lenyúlta Niallt. Biztos voltam benne, hogy nem sok férfi szaladgál ilyen különleges névvel London belvárosában, szóval tuti csakis ez lehetett az a Zayn.
- Részemről a szerencse. Zayn Malik – mutatkozott be, én pedig kényszeredetten kezet ráztam vele.
- Louis Tomlinson.
- Mit szeretnél inni, Louis? – kérdezte Harold, mély, átható hangon, nekem pedig végigfutott a hátamon a hideg, ahogy tekintetem összekapcsolódott az övével és nevetségesen gyengének éreztem magam.
- Csak narancslevet. Vezetek és nincs kedvem elveszteni a jogosítványomat.
- Helyes – bólintott széles mosollyal.
- Akkor beszéljünk bizniszről, elvégre azért vagyunk itt – tereltem a szót a lényegre, amint megkaptam a narancslevemet, magas falú kristálypohárban.
- Szóval, a tervek nagyon szimplák. Teljes szerkezeti és belső átépítés, az ülőhelyek számának kibővítése, a színpad megnővelése, a próbatermek korszerűsítése, nagyobb öltözők kialakítása. Azt hiszem mindent elmondtam. – Olyan gyorsan beszélt, hogy szinte követni sem tudtam, csak hallgattam szavait, de jelentésüket nem fogtam fel. Pislogtam és engedtem, hogy szavai beszőjjék fülem járatait, elködösítsék agyamat és konkértan egy két lábon járó fikuszt varázsoljanak belőlem. Szép munka volt Louis, így kell ezt csinálni.
- Erre a keret pedig öt millió font, de van egy utánpótlás három milliós keret is, ha ez nem lenne elég – szólalt meg Zayn, én pedig majdnem szembe köptem narancslével. Ennyi pénzt csak így dobál, mintha semmi lenne. Ennyi pénzt soha nem láttam, vagy esetleg költhettem el, ráadásul kételkedtem benne, hogy tényleg belekerülne ennyibe a felújítás.
- Re-remek – habogtam még mindig hitetlenkedve.
- Louis, minden rendben? – kérdezte Harold és tenyerét az asztal alatt a térdemre simította. Miért tapogatott már megint?! Azonnal elhúztam a lábamat és összeszedtem magam.
- Igen, minden a legnagyobb rendben.
- Akkor rendeljünk – csapta össze tenyereit mosolyogva, én pedig máris mentem volna haza, hogy leadjam a drótot Liamnek és elpanaszoljam neki, ez a perverz disznó megint tapogatott.

  Majdnem két órát töltöttünk az étteremben, nekem bőven megfeküdték a gyomromat úgy a hallottak, mint az étel. Túl sok üzleti halandzsa volt a mondataikban, a felét nem értettem és ott volt még az az el nem hanyagolható tény, hogy a balomon ülő, göndör hajú férfi akárhányszor kimondta a nevemet, olyan volt a tiszta szex. Nem viccelek, amikor lányokat akartam felszedni, akkor valami hasonlót alkalmaztam, ám az ő szájából a nevem úgy hatott, mint a forró, kéjes, egész világot megremegtető orgazmus, ezt pedig nem hagyhattam figyelmen kívül. 

  Nyíltan flörtölt velem, minden szavamat itta, mindegy volt mit mondtam és olyan áthatóan nézett rám, hogy gerincemen minden alkalommal végigfutott a hideg. Ez a férfi nem viselkedett normálisan. Csak nem és kész. Mielőtt végre aláírtam minden oldalt gondosan átolvastam, nem akartam később apró betűs részekbe futni, amikkel utána átverhetnek és hátba szúrhatnak. Megkaptam Harold golyóstollát, majd félig remegő kézzel aláírtam.

- Remek, jövő héten megkezdjük az építkezést. Az első nap az ünnepélyes építkezésmegnyitás lesz, ahol tulajdonképp az első lapát homokot bedobom a betonkeverőbe, utánam pedig te. Jönnek riporterek, meg miegymás és nagy banzáj lesz. Utána öt hónap az építkezés, áprilisban nagy megnyitó, lehetőleg egy új darabbal, majd pedig mindenki boldog és nyer ezzel az üzlettel.
- Csodálatos – mosolyogtam némi iróniával, de lepergett róla. – Nekem mennem kell, hogy tájékoztassam az kollégáimat a fejleményekről.
- Fölösleges, a titkárom már telefonált a helyettesének, ő elintézte.
- Akkor is ott kellene lennem. Mármint nem minden nap lesznek munkanélküliek majdnem fél évre.
- Kapnak fizetést és próbálni fognak az új darabra. Lesz munkájuk, csak lazább beosztásban fognak dolgozni.
- És hol? Mármint ha az egész épület átépítés alatt lesz, akkor mi hová megyünk?

- Már erre is gondoltunk és megtaláltuk a tökéletes próbatermet. De sajnos csak novembertől kaptuk meg, szóval a színészeidnek lesz egy hónap szabadságuk.
- Még szerencse, hogy mindenre van megoldásuk. Komolyan, nem is tudom hová lennénk önök nélkül – csóváltam a fejem hitetlenkedve és abban a pillanatban eszembe jutott valami.

  Ahogy narancslevembe meredtem bevillant, hogy minden érmének két oldala van, ennek az ajánlatnak pedig még csak azt a részét láttam, amikor én kapok, de vajon mi a buktató? Soha, senki nem ajándékozott nekem semmit ingyen, az pedig, hogy Harold ilyen nagylelkűen támogatott, egyre biztosabbá tett abban, hogy valamit szeretne cserébe. Fogalmam sem volt, hogy én mit adhatnék neki ennyi segítségért cserébe, de biztosan nem csak az anyja keze volt benne, hisz akkor bármelyik színházat választhatta volna, viszont kételkedtem benne, hogy csukott szemmel rábökött a listán az Charlotte’s Bridgere és annyiban maradt. Egy ilyen üzletember semmit nem bízhat a véletlenre.

  Így hát megvártam, míg Zayn távozik, őt alaposan megjegyeztem magamnak, majd kicsivel később mi is elhagytuk az éttermet. A parkolóban csípős szél fújt, Mr. Styles pedig az autómig kísért. Lenézően méregette a múzeumi darabnak is beillő Musztángot, de megállta szó nélkül.

- Nézze, nem akarok pofátlannak tűnni meg ilyenek, csupán érdekelne valami – kezdtem kocsim ajtajának támaszkodva.
- Csupa fül vagyok, kedves Louis.
- Mibe fog kerülni nekem ez a kitüntető figyelem, amit a Styles Enterprises Holdings Inc. fordít az én kis színházam felé.
- Úgy örülök, hogy megkérdezted. – Vonásai egyszerre megváltoztak, ajkai elégedett vigyorba görbültek én pedig azt kívántam bár tartottam volna a számat.