Kilencedik

Sziasztook!

Először is, nem haltam meg, de nálunk most zárják a félévet és rengeteg a tanulni való, amit köszön szépen, nem hanyagolhatok sajnos. Ezért a résszel is sokat késtem, az is elképzelhető, hogy a következő is csak szerda körül fog érkezni, még meglátom. Próbálok igyekezni vele.

Ez a rész egy nagyon kulcsfontosságú részecske volt, azonban nem kell megijedni, ugyanis nem ennyiből fog állni a mi kis galambocskáink szerelme.

Remélem tetszeni fog nektek, mert én egyre jobban szeretem.

A kommentekre amint tudok válaszolok.

Millió ölelés és puszi!

R.

-----

Harold Styles

  A limuzinom megérkezett a helyszínre, nekem pedig azonnal a mellettem ülő szépség ujjai köré fonódtak ujjaim. Automatikusan csináltam, minden érzelem nélkül, annak ellenére, hogy talán a világ egyik legvonzóbb nőjének tartottam. Kénytelen voltam közel maradni hozzá, nem volt választásom, ugyanis a családomon és a közeli barátaimon kívül senki nem tudta, hogy biszex vagyok, amit szerettem volna titokban tartani, ameddig lehetett, hisz egy ilyen botrány épp csak a hátam közepére hiányzott.

  Romina-t egy partin ismertem meg, pár évvel korábban és mivel színész képzőbe járt, ezért megkértem, hogy legyen az álbarátnőm, ameddig ez neki is megfelel. Ő pedig természetesen el is vállalta, természetesen jó sok pénzért, hisz ezzel járt, hogy nem mutatkozhat nyilvánosan, az akkor már három éve meglévő párjával, valamint néha meg kellett csókoljon, amit tényleg csak ritkán kértem tőle, ha hosszabb rendezvényekre mentünk, vagy elkísért egy üzleti útra, ahol esetleg le is fotózhattak minket.

  Ez az esemény sem volt kivétel, talán annyiban, hogy ha arra gondoltam, hogy Louis is ott lesz, máris szűkülni kezdett a nadrágom, vérem pedig pulzálva vágtatott ereimben. Minden percben kívántam őt, minden másodperc, amit azzal töltöttem, hogy nem látom, igazi kihívás volt, amit egy egész hétig le kellett küzdenem, lehetőleg azzal, hogy keményen dolgoztam és megpróbáltam elterelni a figyelmem, igazából bármivel.

- Nem kell ennyire túlizgulni a dolgokat! – szorította meg kezemet, mely az övében pihent, közben bátorítóan mosolygott.
- Nem izgulok, kanos vagyok – vallottam be minden szégyenérzet nélkül, hisz az alatt a pár év alatt, mióta „egy pár” voltunk, sok mindent láthatott és hallhatott, ami zavarba hozta volna, de szép lassan megszokta.
- Ohhh... Tényleg, ő is ott lesz, szóval próbálj meg jófiúként viselkedni és nem lerohanni a kamerák előtt, jó? Nem szeretnénk botrányt.
- Nyugi, Mina! Tudom fékezni magam, csak ha ő is ott van, akkor nehéz. Soha nem láttam még ilyen formás segget, majd te is megláthatod, ha találkozunk.
- Ott leszek én, szerintem kicsit lohasztó lesz, ha megtudja, hogy barátnőd van.
- A ma délutáni partin elmagyarázom neki, egy percet se aggódj – legyintettem, majd könnyedén kiszálltam a kocsiból, és őt is kisegítettem.

  Természetesen először át kellett verekednünk magunkat egy halom riporteren, és Louis-t sem sikerült felfedeznem, de ahogy Mina és én külön váltunk, én pedig elindultam az emelvény felé, egyből kiszúrtam, ahogy félszegen álldogál a betonkeverő és a homokcsomó mellett, észveszejtően szexin, halványan mosolyogva, egy olyan öltönyben, ami tökéletesen állt rajta, ott kihangsúlyozva előnyös külsejét, ahol kellett. Megpróbáltam a leghűvösebb maradni, ahogy mellé értem, nem akartam azonnal letámadni, vagy megijeszteni, azonban ridegségemmel pont ezt értem el.

- Louis – köszöntöttem nyersen, majd kezet fogtunk, nekem pedig elakadt a szavam. Hihetetlen, de ez a férfi olyan hatással volt rám, amilyennel még soha senki azelőtt. Voltak már partnereim, a sor szinte a végtelenbe ment, azonban egyetlen egynek sem sikerült úgy beindítania hosszas ismeretség után sem, mint Louis-nak egyetlen érintésével. Ó a fene enné meg.... Túl jóképű volt, túl puha volt a keze és ujjai olyan finoman simultak bőrömhöz, ettől pedig teljesen kirázott a hideg.
- Harry. – Az ő köszöntése sokkal melegebb volt, hangja simogatta érzékszerveimet, bizsergetve azokat és egyszerűen csak jó volt újra látni, próbáltam minden apró részletét befogadni. Azt, ahogy a haja állt, ahogy mosolya lágyan simult ajkaira, szemei alatt a nevetőráncokat, és bőrének puhaságát.
- Fogjunk hozzá ehhez, utána rátérünk a mi ügyünkre is – engedtem fel kicsikét.
- Rendben – bólintott és a jelenlévők felé fordult, majd kedvesen integetett feléjük.

  A beszédem, amit készítettem nem volt hosszú, negyed óra alatt meg is voltam vele, majd következhetett pár fotó, amiken már barátnőmmel együtt szerepeltünk. Ettől tartottam a legjobban. Hogy Louis mit fog mondani, de csak mosolygott és egyetlen szót sem szólt egész idő alatt. Talán ez még jobban megrémített, mintha ordítozott volna velem. Újra távolságtartó lett, akárhányszor pillantását kerestem, ő elfordult és úgy tett, mintha ott sem lennék. Pedig úgy szerettem volna megérinteni, bőröm pedig szinte bizsergett a vágytól.

  Az eredeti tervem az volt, hogy a fogadáson beszélek vele, de látva kicsit sem barátságos ábrázatát és az elhidegülést a testbeszédében, úgy döntöttem drasztikusabb módszerekhez kell folyamodnom, mert nem veszíthettem el, amikor még nem is volt az enyém. Szóval fogtam magam és, amint vége lett a nagy fotózkodásnak kivezettem Mina-t a limuzinokhoz és beültettem abba, amelyikkel eredetileg érkeztünk, én pedig szépen beszálltam a másikba, amelyik Louis-t volt hivatott a fogadásra vinni. A sofőr természetesen nem szólt semmit, csak türelmesen várakozott és felhúzta az utasteret és a sofőr fülkét elválasztó fekete vásznat, sőt még zenét is tett, amin sikeresen elszórakoztam, egészen addig, míg ki nem nyílt az ajtó. 

Louis Tomlinson

  A limuzinig újra és újra láttam magam előtt, ahogy azt a nőt fogdosta és ölelgette, mintha ez abszolút normális lenne. De most komolyan...Ki hiszi el róla, hogy heteró, amikor mindent elkövetett, hogy rám mászhasson? Vagy ez csak nekem volt ilyen nyilvánvaló és botrányosan kézenfekvő?

  A kocsi már járó motorral várt rám, hogy azonnal el is indulhassunk, szóval nem is haboztam beszállni, azonban a zárt ajtó mögött olyan meglepetés fogadott, amire egyáltalán nem számítottam. Épp, hogy benéztem, megpillantottam Mr. Nagyonheterónakakaromfeltűntetnimagam Stylest és szerettem volna elszaladni, vagy legalább megütni, de egyikre sem volt időm, ugyanis megfogta kezemet és magához húzott, ajkainkat egy csókban egyesítve. Térdeim hangosan koppantak a leimuzin padlóján, de a fájdalmat elnyomta Harry ujjainak érintése derekamon.

  Nem húzódtam el, akkor sem, amikor a kocsi megindult alattunk. Nem szakítottam meg a csókot abban a pillanatban sem, amikor az agyamban felvillant a vörös lámpa, hogy mégis mit csinálok, sőt készségesen engedtem utat nyelvének, halkan belenyögve az aktusba. Haragom zavarommal együtt szállt el, agyam ködösen érzékelte a kanyarokat és a piros lámpát, aminél megálltunk, de Harry tapasztalt ajkainak kényeztetése minden mást kizárt.

  Jobban szétnyitotta lábait, hogy közelebb törleszkedhessek és erősebben préselhessem ajkaimat övéihez, aprócska szüneteket tartva, hogy levegőt vehessünk. Testem hő árasztotta el, vágytam az érintésére, még sokkal jobban, mint azelőtt bármikor. Így amikor felhúzott a padlóról és lábaimat csípője két oldalára helyezte, igazán hálás voltam neki érte. Ujjaim öntudatlanul téptek tincseibe, lehunyt szemeim ellenére is tökéletesen tudva, mit is csinálok. 

- Nem a barátnőm – suttogta ajkaim közé.
- Mi? – húzódtam el értetlenül, ugyanis tökéletesen megfeledkeztem a lányról.
- Romina... Nem a barátnőm, csak eljátssza, ugyanis a média előtt nem nyilvános a szexuális orientációm, és nem is szeretném, ha egyelőre megtudnák, hogy az egyetlen testrész, ami érdekel, azzal ő nem rendelkezik. – Csak ő lehetett az egyetlen ember, aki ennyire felizgulva, ilyen hülye szavakat használhatott. És honnan tudtam, hogy be van indulva? Az ölében ültem, egészen pontosan kőkemény merevedésén.
- Ez egy kellemes meglepetés. Már kész voltam meggondolni magam, mikor megláttam, milyen szép és milyen hitelesen alakítja a barátnődet – duruzsoltam, közben pedig olyan dologba fogtam, amit azelőtt soha nem tettem, vagyis helyesebben fogalmazva, férfival soha nem tettem. Apró csókokat hintettem nyaka és mellkasa fedetlen bőrére, minden szavamat megpecsételve, lassan haladva füle felé.
- Baszki, Louis... Nekünk jelenésünk van egy fogadáson, ha pedig nem áll szándékodban...Ahh... tenni valamit, akkor hagyjuk abba...hnnh...mert nem szeretnék olyat tenni, amit megbánnál később.
- Azt hittem szereted a piszkos játékokat – doromboltam incselkedve, közben gallérja alatt egy bizonyos ponton szívtam az érzékeny bőrt, gondoskodva róla, hogy ne legyen észrevehető, amint az ing anyaga rásimul.
- Igen...DE...nem akkor, ha én állok vesztésre. – Hangja fenyegető és sötét volt, gerincemen pedig végigfutott a hideg. Hajamba markolt és elszakítva művemtől újra megcsókolt, közben szabad kezével ágyékomat kezdte dörzsölni. Mennél te a francba, Styles!! 

  Azonnal érintésébe simultam, szinte észrevétlenül kezdtem fel-le mozogni, ujjai pedig szakértően kényeztettek, annak ellenére, hogy ez minden volt, csak nem szokványos. Már majdnem kigombolta nadrágomat, amikor a limuzin lefékezett, a hatalmas birtok kapujában. Nem tudtam igazából, hogy hálás legyek, vagy ideges, de a hálás mellett döntöttem, ugyanis erre a lépésre még tényleg nem álltam készen.

- Nem menekülhetsz tőlem, remélem tudod – suttogta utoljára, mielőtt elszakadtunk volna végleg. – Gondolj valami olyasmire, amitől elmúlik – bökött dudorodó nadrágomra, én pedig csak fülig pirultam.
- Azt hiszem nehéz lesz – vallottam be szégyenkezve és amint a kocsi újra megállt szinte menekültem az autóból, egyenesen be a házba, meg sem várva a házigazdát.

  Nem volt honnan tudjam, hogy a garázsba megy, ahol csatlakozik hozzá Romina, szóval kicsit sokkolt, amikor édesen mosolyogva jelentek meg, kézen fogva. Kerek szemekkel bámultam őket, meg sem próbálva elrejteni csalódottságomat. Azt hittem a kocsiban történtek után legalább kicsit megpróbál nem szerelmesnek tűnni a lányba, de hát az élet kemény, főleg ha az életedben és a fejeden akkora a zűrzavar, mint az enyémben volt abban az időszakban. 

  A rendezvényre hivatalos volt Liam is, szóval ennyit mondhattam szerencsémnek. Ő lefoglalt, beszélt hozzám és rendszeresen felhívta a figyelmemet, ha nagyon bámultam őket. Az ebédnél azonban messze kerültünk egymástól, az akitől egy részem még mindig menekült volna, pedig pontosan mellém ült. A barátnője pedig a másik oldalára.

- Ha vége a fogadásnak szeretnék veled négyszemközt beszélni – mondta kimérten, lehetőleg úgy, hogy csak én halljam.
- Persze, hogy aztán megint letámadhass, Mr. Styles... Kösz, inkább felhívlak majd holnap – válaszoltam a villámmal bökdösve a halat, ami a tányéromon pihent, mesteri elrendezésben paradicsom és egyéb zöldségek köretében.
- Ígérem nem támadlak le, ameddig meg nem beszéljük a mi dolgunkat.
- Azt hittem a limuzinban is beszélni akarsz velem – fordultam teljesen felé, hogy láthassam arcának szép ívét, ajkainak teltségét és azt az édes mosolyt, melytől felfelé görbültek. Szemei fűzöldek voltak, mozdulataimat pedig úgy követték, mintha mágnes vonzotta volna hozzám.
- Én is azt hittem, de aztán meggondoltam magam.
- Lehet én is meggondoltam magam – vigyorogtam rá elégedetten, főleg akkor, amikor ajkairól eltűnt a mosoly. Louis lő, és GOAL!!!
- Akkor kénytelen leszek meggyőzni téged – viszonozta önelégül mosolyom, majd keze combomra vándorolt és megszorította annak belső oldalát. Louis lőtt, és önGOAL!!!
- Ne, Harry... Tényleg beszélnünk kell – toltam el kezét, hangom remegett, ahogy én is.
- Louis, nem szeretem, ha játszanak velem. Volt egy heted eldönteni mit akarsz, a limuzinban pedig nekem úgy tűnt, hogy egészen jól ment a döntéshozás. Kívántál, ahogy én is téged. Ez pedig most sincs másképp.
- Szerintem ne itt beszéljük meg.
- Ebéd után, mikor a vendégek elmentek várlak az irodámban. Harmadik ajtó a lépcsőtől jobbra.
- Rendben – bólintottam csöndesen és visszatértem az étel böködéséhez.

A délután további részében a vendégekkel beszélgettem és a színészeimmel, akik szintén hivatalosak voltak a fogadásra. Elmondták, hogy nem bánják a kényszerszabadságot, de szeretnének már próbálni is, amit teljesen megértettem, hisz nekik ez volt az életük. Jó volt őket látni, hiányoztak már, de azért égtem a vágytól, hogy végre beszélhessek Harry-vel, hisz ez nem várhatott.

  Majdnem öt óra volt, mire a ház teljesen kiürült. És ez alatt azt értem, hogy egyedül maradtunk az egész, hatalmas rohadt házban. Míg felfelé haladtam a lépcsőn próbáltam figyelni, hátha meghallok valamilyen motoszkálást, de nem. Síri csönd volt, egyedül heves légzésem töltötte be a teret, és kezdtem arra gyanakodni, hogy itt nem beszélgetés, hanem mészárlás lesz. Vérem úgy lüktetett, hogy szinte hallottam, ezen pedig nem segített, hogy elértem uticélomhoz, a harmadik ajtóhoz. 

  Nem különbözött a többitől, kilincse szépen faragott réz volt, a kulcs kívül volt, az én kezem pedig alaposan remegett, ahogy kopogtam. Fél perc sem telt el, azonnal nyílt az ajtó, előttem pedig ott állt Harry, ingben és öltönynadrágban, keze tintás volt és mezítelenek a lábai. Az asztalán papírok tömkelege sorakozott, szóval dolgozott, míg rám várt. Ki tudja mióta is lehetett az irodájában, kerülve a vendégeket.

- Azt hittem nem is jössz fel – jelentette ki, amint becsukta az ajtót a hátam mögött.
- Én magam sem vagyok ebben biztos, olyan szürreális ez az egész. – Nem mertem hangosan beszélni, még akkor sem, amikor hellyel kínált, én pedig leültem egy méretes barna bőr kanapéra, ami illett az iroda színeihez, barna, bézs és arany. Egy jókora, tölgyfa asztal foglalta el a fő helyet, mögötte polcok, zsúfolásig iratokkal és könyvekkel. Ablakaiban orchideák, a sarokban pedig egy totálisan nem oda illő macska palota, azonban a jószágot sehol nem láttam.

- Én azonban pontosan tudom mit akarok, az pedig te vagy. Amilyen önző ember vagyok, meg is szerzem, amit akarok. Sajnálom, de nem vagyok tökéletes, vannak hibáim, amik elő fognak jönni, de...
- Van macskád? – kérdeztem félbe szakítva a monológot, amivel csak egy csodálkozó pillantást értem el.
- Igen, szerintem épp a szobámban lustálkodik – mondta fáradtan, ahogy pedig ránéztem, sokkal idősebbnek és kimerültebbnek tűnt, mint addig bármikor.
- Nézd, Harry, egy héttel ezelőttig azt sem tudtam, hogy érdekelnek a férfiak. Amikor anyám ezzel jött, szemberöhögtem. De utána történt az a khm... tudod.... szóval..én akkor összezavarodtam, beszélnem kellett Liammel, ő pedig megnyugtatott. Azóta milliószor átgondoltam és arra jutottam, hogy a kísérletezésben semmi rossz nincs, szóval fogalmam sincs a terveidről velem, de ameddig a realitás és a normális határain beül vannak, addig hajlandó vagyok kipróbálni, bármi is legyen az, ami kettőnk között lehetne.
- Úgy mondtad, mintha egy új fogpasztáról beszélnél – nevetett fel szárazon.
- Mégis mit vártál? Hogy majd konfettit dobok a levegőbe, mert sikerült elérned, hogy az egész világom a feje tetejére álljon, hogy úgy akarjak egy férfit, ahogy még soha senki mást? Hogy minden addigi elvemmel szembe menjek és veled legyek? Elérted, mert ezt akarom. Mióta beszéltem Liammel és szinte minden este arról az alkalomról álmodok, amikor mi a szobádban...tudod...
- Mondd ki – lépett közelebb, már előttem állt, fenyegetően nézett le rám, de az eddigiekkel ellentétben, ez most felizgatott. – Mit tettem veled akkor? Hallani akarom...
- Leszoptál... – ejtettem ki a szót egész testemben remegve, ő pedig azonnal felrántott és megcsókolt. Olyan heves, olyan vad volt, mint azelőtt soha, az az erő pedig, amivel visszadöntött a kanapéra, szinte megrémített. Fölém mászott, súlyával belepréselve a puha anyagba, és onnantól csak érintésekből és ingerkből állt a világom, melynek közepén kényeztető ajkai voltak. Már nem féltem attól, hogy mi jöhet. Nyugodt voltam, attól a tudattól, hogy biztosan jól döntöttem, és ha valami rosszul sülne el, simán kihátrálhatok még.