Életjel

Aloha!

Az a miniatűr hiba csúszott a gépezettbe, kedveskéim, hogy nekem a jövő hetem el lesz foglalva próbaérettségikkel, vagyis sem ezen a héten, sem a következő nem igazán lesz lehetőségem írni a történetet.

Amint ennek a hercehurcának vége remélhetőleg visszatérhetünk a heti több részhez is, de meglátjuk a tanáraim mit fognak szólni a jegyeimhez.

Addig is mindenkit puszilok és kitartást!

Millió ölelés,

R.

UI. A kinézetet nem véglegesen változtattam meg, de a cukiságroham keresztlányomnak köszönhető, aki nálam volt ma délután és meglátta a fejlécen lévő képet a hátteremen és nagyon megtetszett neki. Remélem ti is hasonlóan elolvadtok tőle, mint én.

Tizenötödik

Szép, későtéli éjszakát, minden kicsi angyalkámnak, aki még fenn van ilyenkor!

Meghoztam a friss részt, ami számomra komoly kihívás volt, nem tudom mennyire sikerült visszaadjam, de remélem nem fogtok megkövezni, vagy hasonlók, mert totál szűzkéz írta, soha nem próbáltam ilyet, legalább  is nem két férfival.

A folytatás nem tudom mikor érkezik, megpróbálom hamar hozni, meglátjuk mire jutok vele.

Addig is kitartást, mindenkinek, nemsoká tavasz!

Millió mézespuszedli!

R.

*  a hibákat ne nézzétek, féltem átolvasni, nehogy megbánjak valamit, amit írtam.

-----

Louis Tomlinson

  Fűlött levegő, egymásba gabalyodott végtagok suhogása és szétszórt, mohó csókok zaja töltötte be a szobát. Alig kaptam levegőt, de nem akartam elhúzódni, főleg nem akkor, mikor leszedte magáról a törölközőt, azzal együtt az enyémet is, majd ágyékát az enyémhez nyomta, ezzel pedig újra izgalommal töltve el egész testem. Csípőjét előre lökte, hasam alsó részében görcsös érzést keltve. Alig kaptam levegőt, szemeimet szorosan csukva tartottam, nem akartam szemébe nézni, mert féltem attól, mit láthatok benne. Féltem, hogy szenvedélye kiült arcára és már csak a látványtól újból elévezek. 

- Olyan nagyon gyönyörű vagy, Louis – zihálta fülembe, majd lehajolt, hogy megcsókolja nyakamat, legalább is azt hittem, de amint ajkai érzékeny bőrömhöz értek megharapott. Felkiáltottam, de nem azért mert fájt, hanem a hirtelen impulzustól, mely úgy szánkázott végig egész testemen, mintha áramot vezettek volna belém. – El sem hiszed, mennyire akarlak – folytatta, de már pontosan tudtam, hogy mennyire, hisz férfiassága egyre nagyobb erővel nyomódott combomnak.
- Baszki, Harry... – nyöszörögtem erőtlenül, közben hálát adtam az égnek, hogy az ágyon fekszünk, mivel máskép már biztosan leestem volna a lábamról és akkor viszlát első szex Harry-vel, ugyanis elájulok.

  Nem válaszolt, azonban elhúzódott és az éjjeli szekrényből kivett egy tégelyt, valamint nyilvánvalóan óvszert. Kerek szemekkel figyeltem és realizáltam, hogy rátérünk a lényegre. Addig a pillanatig nem is gondoltam rá, hogy ez tényleg meg fog történni és nem fogom azt mondani, hogy hű de milyen bátor voltam. Nem. Az hazugság lenne. Az igazság pedig az, hogy soha életemben addig nem voltak ennyire kettős érzelmeim. Egyik részről baromira féltem. Konkrétan rettegtem az érzésektől, amiket át fogok élni, gyomrom bucskázott, agyam egy rész e pedig azt súgta, rohanj Louis, rohanj. Azonban ott volt agyam másik, dominánsabb fele, mely örömmel és édes izgalommal töltötte el testem. Az a része, mely elájult Harry fedetlen testének látványától és szinte térden állva könyörgött, hogy érintsen meg és bennem legyen. 

   Fura dolog az emberi agy. Néha olyan kusza és kibogozhatatlan, hogy térképpel sem igazán lehet elmenni rajta. Ám egyben minden kételyem és aggodalmam ellenére is tökéletesen biztos voltam. Akartam Harry-t. Minden érintésére szomjaztam, azt szerettem volna, hogy ő is élvezze az együttlétünket, gyermeteg félelmeimről pedig nem a reakciója miatti félelemtől nem beszéltem, hanem azért, mert tudtam, hogy értelmetlenek és soha nem okozna nekem fájdalmat. Az a kedves és türelmes mosoly, mellyel rám nézett, kezének gyöngéd érintése combjaimon és derekamon, meggyőztek, hogy helyesen cselekszem és nincs mitől félnem. Nagy levegőt vettem tehát, kiürítettem agyam a butaságoktól és lerántottam, hogy végre megcsókoljon.

  A hirtelen gesztustól felnyögött, kezéből pedig kiesett a tégely, ahogy megtámasztotta magát, ám csupán csak belemosolygott csókunkba és hozzám préselte magát. Az idő lényegtelen aspektussá vált, agyam ködös lett, a tudat pedig, hogy ő a közelemben volt és éreztem őt, minden másnál erősebben telepedett mellkasomra, amellett, hogy csókjai egyre mélyebbek és szenvedélyesebbek lettek. Mindenhol ott volt, dominálta a helyzetet, olyan szakértően vezetett be ebbe az ismeretlen világba, hogy jóformán csak lebegtem az érzelmek tengerén, néha alábukva, egy-egy szenvedélyes csók erejéig, hogy utána újra átadhassam magam a gyönyör hullámainak.

  Elhagyta ajkaimat, végigcsókolva egész mellkasomat, elidőzve bordáim fölött, majd feltérdelt és amikor ránéztem, elakad a lélegzetem. Két ujja a szájában volt, bal kezével pedig magát kényeztette, pillantását el sem szakítva rólam. Nagyot nyeltem és próbáltam nem arra koncentrálni, ahogy telt ajkai akár az én farkam körül is lehetnének. Lehunytam szemeimet, a látvány ugyanis túl soknak bizonyult, hogy el tudjam viselni, így csak érzékszerveimre hagyatkozhattam, melyeket azonban eltompított Harry jelenléte.

- Ha nagyon fáj, szólj kérlek – mondta határozottan, amiről azonnal kipattantak szemeim és arra vártam, hogy azonnal belém is hatoljon, minden előkészület nélkül, de ehelyett könyökeire támaszkodott és szakértő mozdulatokkal elkezdett kitágítani. Először egy ujjat használt, ami már magában is borzasztóan fura volt. Nem kellemetlen, csak szokatlan. Pár pillanatig nem mozdult, majd amikor egyenletessé vált légzésem elkezdte ki-be mozgatni ujját. Légzésem kapkodóvá vált, ajkaim halk nyögések hagyták el, férfiasságom pedig lüktetve könyörgött még több kontaktusért. Ez volt a pillanat, amit arra választott, hogy egy újabb ujjat csatlakoztasson a már bennem lévőhöz, ezzel pedig hőhullámokat indítson el egész testemben, fel gerincemen és agyam szinapszisai elektromos viharként cikázzanak fejemben. – Ha túl sok, abbahagyom – súgta fojtott hangon.

- Ha…Ohh…Abbahhhagyod, esküsz-esköszüm megöllek – nyögtem minden megmaradt beszédképességemet összeszedve, de nem igazán volt érthető, amit mondtam, csak homályba zihált szófoszlányok, értelmetlen kis maradványai egy olyan elmének, mely épp apró darabjaira hullott.

  Ezt biztatásnak vette és egy harmadik ujjat vezetett belém, ami konkrét tűzijátékot gyújtott kéjtől elvakult szemeim elé. Ujjai kitöltöttek, mégis többre vágytam. Őt akartam magamban, a lehető összes módon, lehetőségek végtelen skáláját felsorolva a másodperc tört része alatt. Derekam ívbe feszült, ahogy csípőmmel megpróbáltam minden döfésének elébe menni, sóvárogva a kényeztetés után.

- Kérlek, Haz… - préseltem ki a tüdőmben maradt utolsó levegőt is, ugyanis percek óta csupán a légzést imitáltam, nem is foglalkozva vele, hogy akár el is ájulhatok.
- Úgy érzed készen állsz? – kérdezte fölém hajolva, egészen közel fülemhez, nyakamon pedig érezhettem forró leheletét.
- Kit érdekel, ha nem? Akarlak..most – válaszoltam mélyen a szemébe nézve, mire bólintott és ujjait eltávolítva belőlem, hogy felhúzhassa az óvszert, majd a tégelyből kiszedve némi krémet…vazelint…szétkenjen kőkemény férfiasságán. Hol volt ebben a hiba? Ott, hogy már a puszta látvány arra késztetett, hogy elélvezzek, ha pedig a vizuális szexet bűntetné a törvény, abban a pillanatban be kellett volna rontson egy sereg felfegyverzett kommandós és leráncigáljon az ágyról, ugyanis szégyentelenül, tátott szájjal figyeltem a jelenetet. Szerencsére ez nem történt meg, azonban valami más, valami sokkal eget rengetőbb igen. Főlém hajolt, fél kezével megemelte derekam és a semmiből egy díszpárnát tolt alám. Nem értettem mire is kell ez, de ellenkezni nem volt erőm. Gyönyörtől ittasan figyeltem, ahogy ez a csodálatos férfi hozzám hajol, hogy megcsókoljon, közben férfiasságát szép lassan belém vezesse. Nem fogok hazudi, pokolian fájt. Jobban, mint számítottam rá, azonban a kezdeti fájdalom csupán pillanatokig tartott, ugyanis csókjai és simogatása egyszerűen minden mást lefedtek, eltompítottak és mindössze a kellemes érzés maradt. Nem mozdult meg, hogy hozzá tudjak szokni méretéhez, türelmesen várakozott, közben apró puszikat hinetett nyakam vékony bőrére.

  A gyönyörtenger elmúlt, helyét átvette valami más, valami sokkal elsöprőbb, amit meg sem igazán tudok magyarázni. Olyan érzés volt, mintha ködben járnék, aztán szépen eltévednék. Érzékszerveimre hagyatkoztam, ösztönösen cselekedtem, amikor elkezdtem ficánkolni alatta, többre vágyva. Halkan felkuncogott, majd elkezdett ki-be mozogni bennem, édes-édes görcsöt gerjesztve hasam alsó izmaiban. A forróság árvízként hatolt testemben, összehangolt nyögéseink pedig a legédesebb szimfóniaként töltötték be a csöndes szobát. Mindent hiperérzékenyen fogtam fel. Azt, ahogyan a lepedő finom anyaga nedves hátamhoz ér, Harry csapzott tincseit a vállamon, ahogy fejét vállamra hajtva élvezte együttlétünket és a forró lélegzetét, mely szinte perzselt.

  Lassan, lágyan mozgott, szinte végtelennek tűnő, hosszú percekig, közben édes szavakkal kényeztetett, amiket fülembe súgott. Körmeim hátába mélyedtek, vádlijaimmal pedig még közelebb húztam magamhoz, magamba. Éreztem, ahogyan orgazmusom épül bennem, szép lassan, végeláthatatlan spirálba rántva. Harry szavai voltak azok, melyek végleg beletaszítottak ebbe a feneketlen kútba, és az érzés, ahogy elélvezett. Teste megremegett az enyém fölött, szinte földrengésszerű hullámokat gerjesztve bennem, miközben nevemmel ajkaim élvezett. Csak ennyire volt szükség. Mindössze ennyi kellett, hogy elérjem a gyönyör csúcsát, szinte eszméletlenül ejtve kezeim magam mellé, légszomjam pedig csókjai enyhítsék, ahogy egymás levegőjét lélegeztük be.

- Olyan fantasztikus vagy, Louis – duruzsolta, amikor már egyenletesen tudtunk lélegezni, ő pedig fejét mellkasomon nyugtatva játszadozott ujjaival hasfalamon.
- Igazából nem tudom mit csináltam, de köszönöm – mondta fülig pirulva és hálát adtam az égnek, hogy nem láthatta kislányos leégésem, amikor nem tudtam egy bókot jól fogadni.
- Tökéletes a tested, egyszerűen hibátlan vagy.
- Te pedig elfogult. Épp most szexeltünk, szerintem bárkinek ezt mondanád – szaladt ki a számon, mire felkönyökölt és összevont szemöldökkel nézett rám.
- Miért mondod ezt? Ha bárki megtenné, akkor most nem veled feküdnék itt, hanem egy prostituálttal.
- Igazad van, sajnálom. Köszönöm a bókot…
- Néha összezavarsz – vallotta be, miután elfoglalta helyét ugyanott, ahonnan előtt felemelkedett.
- Igazából még én sem mindig értem magam. Annyira lehengerlő vagy, hogy az hihetetlen és néha nem tudok mit kezdeni vele.
- Csak sodródj az árral. És még valami… Mi nem szexeltünk, mi szeretkeztünk – javított ki az előbbi hibámért, ami újabb pirulást eredményezett.
- Ugye lemehetünk enni valamit? – váltottam gyorsan témát, mert ez kezdett kellemetlen beszélgetéssé válni.
- Bármit, amit csak szeretnél, kedves Louis – pislogott fel rám hatalmas zöld szemeivel, majd feltápászkodott és kimászva az ágyből előhalászott az ég tudja honnan, egy elnyűtt pólót, amit magára húzott, hogy utána eltűnhessen a semmiben és fél perc múlva két bokszerrel és egy hófehér trikóval térjen vissza. – Ezt javaslom vedd fel, ha nem akarod halálra ijeszteni a házvezetőnőt – adta a kezembe a holmikat, majd belebújt a magánál tartott alsóneműbe.

Természetesen mindegyik nagy volt rám, de kényelmesek és Harry illatúak voltak, szóval nem bántam. Kimásztam az ágyból és megkerülve azt Mr. CEO-hoz sétáltam, hogy lábujjhegyre állva megcsókolhassam. Persze nem ellenkezett, sőt, talán még hevesebben viszonozta gesztusomat, de csak pár pillanatig tartott, ugyanis elhúzódott.

- Menjünk enni, mert a végén engem falsz fel.
- Utána pedig aludjunk, mert hullafáradt vagyok – mondtam ásítva és engedtem, hogy lekísérjen a konyhába, ahol összedobott két szendvicset, amit félig alva ettem meg. Igazából már nem emlékszem, hogy kerültem vissza a szobába, de azt tudom, hogy hozzá bújva aludtam el, álmoban pedig unikornisokon lovagoltunk és vízesésbe ugrottunk bele. UI: Louis-nak nem szabad szeretkezni, mert fura dolgokat fog álmodni.

  Másnap reggel kicsit csalódott voltam, mert hideg és üres volt az ágy, azonban Harry párnáján egy lapocska hevert: Vészhelyzet a cégben. Ebédre itt leszek, el ne tűnj! xxH. Lebiggyesztett ajkakkal dőltem el az ágyon és hiányérzetem volt. A céges vészhelyzettel azonban nem tudtam felvenni a versenyt, ezért úgy döntöttem a maximumot hozom ki a délelőttből, szóval kikeltem az ágyból és lementem a nappaliba, hogy tv-t nézzek. A kanapén egy becsomagolt dobozt találtam, amin az én nevem virított, szóval még jó, hogy kibontottam. A csomagolás egy x-box berendezést rejtett, a még meg sem jelent változatot, nekem pedig azonnal felcsillant a szemem. Mellékelve volt egy halom játék, aminek azonnal neki is veselkedtem, ezzel szépen lefoglalva magam órákig.

  Észre se vettem, hogy Harry mikor ért haza, csak már azt észleltem, hogy leül mellém a kanapéra, lábait keresztbe veti a kávézóasztalon és fejét hátra hajtva pihen. Kimerültnek tűnt, fáradtnak és stresszesnek, szóval inkább engedtem, hogy ha szeretne valamit mondani, akkor tegye meg magától, ne az én nyomásomra.

- Mennyi esély volt egy újabb gyújtogatásra? – kérdezte végül.
- Nem tudom, Harry, de ha bármit tehetek érted… - kezdtem, de nem fejeztem be, ugyanis ledobta nyakából nyakkendőjét és az ölembe dőlt. Kicsit fészkelődött, majd lehunyta szemeit és halkan dúdolva pihent.
- Olyan kényelmes – dünnyögte gyermeteg hangon, arcát combomba fúrva.
- Pihenj csak, ha felébredtél játszhatunk – simogattam halántékát, mintha egy gyermek lenne, közben észre se vettem, hogy vége lett a játéknak, meghaltam és új kezdődött. Azzal voltam elfoglalva, hogy a lábaimon fekvő gyönyörű férfit nézzem, ahogy arcára fáradt mosoly kúszik simogatásomtól, teste ellazul és szép lassan elalszik.

  Fogalmam sem volt, hogy mikor mehetett el az éjszaka, vagy mennyit dolgozhatott azóta, de láttam rajta, hogy minden perc pihenést megérdemel és szüksége van rá. Annyira fiatal volt és annyi minden nyomta a vállát, hogy azt ember jóformán fel sem tudta fogni, ő mégis helyt állt, nem is akárhogy. Felnéztem rá és valamiért elmondhatatlan büszkeséggel töltött el, hogy ez a férfi az enyém, csakis az enyém. Tudom, hogy kicsit mániákusan hangzik, de nem tehettem róla. Minden másodperccel jobban vonzott magához, a bűvkörében tartott és nem engedett. Na nem mintha szabadulni akartam volna, főleg nem annak a tudatában, hogy megelégszik velem, elég jónak tart arra, hogy rám áldozza a figyelmét és az idejét, minden más, fontos üzletember teendője mellett.

- Olyan nagyon szerencsés vagyok – suttogtam vallomásom a csöndbe, tudván, úgysem hallja, majd pillantásom visszafordítottam a képernyő felé és újra játszani kezdtem, remélve, hogy nem ébresztem fel, közben azon gondolkodva, hogy ki akarhat ártani neki, mikor annyi jót tett az emberekért. Egyszerűen nem volt igazságos, én pedig segíteni szerettem volna neki, mindenképpen.

Tizennegyedik

Sziasztok!

Ezer éve nem jelentkeztem, de amint a múltkor is említettem, totál semmi időm nem volt a héten.

Azonban itt a friss, khm...érdekes lett, főleg a vége felé, de ha béna és kicsit suta, akkor ne haragudjatok, mert Larry-s történeteket jóformán csak angolul(egyetlen magyar van a listámon) olvasok és azt a művészetet, amit egyes írók művelnek nem igazán tudom visszaadni.

Azért remélem nem akartok majd meglincselni és írtok véleményt, mert ennél a résznél különösen kíváncsi vagyok, mit is gondoltok.

A héten megnéztem a Szürke Ötven Árnyalatát a moziban, nem tudom ti láttátok-e már és mi a véleményetek, de én kidobott pénznek tartom. Sajnos túl nagyok voltak az elvárásaim, a film pedig nem érte el a szintet, amire vártam. Ezt nem tudom miért mondtam el, lehet csak időhúzás... Ki tudja.

A folytatás bizonytalan - remélhetőleg rövid - időn elül érkezik.

Mindenkinek Boldog Valentin napot, én bulizással fogom tölteni. Ti?

Millió puszi!

R.

-----

Louis Tomlinson

- Csak szórakozol, ugye? – kérdeztem sokkolva mondandójától, Niall pedig azonnal letette villáját és ijedten nézett rám.
- Nem! Az a rohadék egy lánnyal van! Egy lánnyal, érted?
- Jól van, azonnal hazamegyek, te is gyere és megbeszéljük, mit szólsz?
- Szó sem lehet róla! Én most megyek és az autók elé lököm! Senki nem szórakozik az ÉN...vagyis Niall-el!
- Esküszöm, egy szép napon összekötlek titeket és a Marianna Árok allján végzitek! Két hülye! – motyogtam mérgesen, mire Niall feje még érdekesebb lett.
- Nem értem miről beszélsz...
- Elmagyarázom, ha most szépen hazamész. Én is ott leszek fél óra maximum.
- De biztos ne ijesszek rá, csak egy kicsit? – kérdezte reménykedve.
- Kicsit se! – rivalltam rá, de csak hümmögéssel válaszolt.
- Otthon találkozunk – mondta végül és bontotta a vonalat.

  Természetesen a szöszit nem avattam be. Nem volt jogom tönkre tenni a boldogságát, még akkor se, ha így kibabrált vele a sors. Az volt a terv, hogy ráveszem Liamet, hogy látogassa meg őt és beszéljenek és jöjjenek rá, hogy egymás nélkül nem tudnak élni, hogy ezzel fölösleges legyen megtudnia bárkinek is, hogy az a szemét gyökér mit művelt. Persze, az már más dolog volt, hogy tervbe vettem annak a szemétládának a levadászását és életének alapos megkeserítését, de persze csak akkor, ha nem tud alapos magyarázattal szolgálni, hogy miért kegyelmezzek meg a heréinek. Semmiért....

  Gyorsan hazudtam valamit Niall-nek és megígérve neki, hogy bepótoljuk, majd rövid úton elmenekültem a házból, hogy hazarohanhassak és legjobb barátommal kibeszéljük a dolgokat. Út közben beugrottam egy vegyesboltba, vettem bort és sajtot meg egy fél kiló szőlőt, mert tudtam, hogy Liam ezeket jobban szereti, mint a sört, vagy bármi mást, valamint a veseelégtelensége miatt, elég ártalmas is neki a sok szesz, ezt pedig ugye első kézből tudtam.

- Hoztam kaját! – kiáltottam el magam, ahogy hazaértem, de válaszul csak halk szipogást hallottam a nappali felől, ahol Liam-et találtam és a szétbontott karácsonyfát, amit ugye az ő kérésére megtartottunk. A földön gubbasztott, egy törött gombot szorongatva kezében. – Mit csináltál, te nagy gyerek? – kérdeztem mellé kuporodva.
- Ez a szar megvágta a kezem! – tartotta felém véres tenyerét, arcán pedig apró könnycseppek szánkáztak le, amik biztosan nem a vágásból származó fájdalom miatt voltak ott.
- Annyira sajnálom – karoltam át vállát, vagyis inkább próbáltam, mert az edzőterem szépen megtette a hatását és én ki puliszka, nem voltam elég testes a feladathoz, valamint a karom is rövidke volt.
- Én is. Niall ennél jobat érdemel! Értem, hogy nem akar velem lenni, biztosan mondta is neked a telefonban, de akkor is... Az a szemétláda csak kihasználja! Láttam azzal a lánnyal, olyan szép. Ő sem érdemli meg. Tudod, még kicsit hasonlít is Niall-re.
- Mindkettő festett szőke? – kérdeztem ironikusan, mire felnevetett.
- Bolond vagy, ugye tudod? – nézett rám csillogó szemekkel, amit én egyetértő bólintással nyugtáztam.
- Hoztam bort és sajtott, meg szőlőt. Kibontom és megisszuk ketten, közben megnézhetünk valami hülye filmet, amit csak szeretnél, de ezt a vacakot hagyd itt, majd én mindent feltakarítok, ha lefeküdtél aludni.
- Köszi, anyuci – bújt hozzám gyerekesen, amit nem tudtam nevetés nélkül hagyni. – Sokkal jobban kedvellek, mióta meleg vagy. Így végre majd kibeszélhetjük milyen Harry az ágyban!
- Mintha te tudnád! – röhögtem fel, de kicsit megijedtem, mert mi van, ha igen?
- Fogalmam sincs, de te majd elmeséled!
- Dehogy mesélem. És mi még nem csináltunk semmit.
- Azért azt a két orált nem mondanám semminek. Olyan szép szája van, hogy iszonyatosan jól csinálhatja – dőlt a kanapénak álmodozva, tenyerét pedig a nadrágjába törölte, piros foltokat hagyva az anyagon.
- Hé! Nem álmodozunk Harry-ről. Ő csakis az enyém! – mordultam rá, majd pedig azonnal fülig pirultam, mivel rájöttem, mit is mondtam.
- Erre inkább nem mondok semmit. Hozd a bort és a sajtot, ne kelljen sokat várjak...
- És visszatért – csóváltam fejem mosolyogva, utalva Liam kötekedő és parancsoló hangnemére.

  A két nap szombatig nagyon-nagyon lassan telt. Persze Liam délutánonként velem volt, de az akkor sem volt ugyanolyan, mint Harry társaságát élvezni. Főztünk és áthívtuk El-t, meg a vőlegényét vacsorázni, valamit anya és a húgaim is felhívtak Skype-on és két órát beszéltünk péntek este. Megígértették velem, hogy a következő héten nálam lehetnek, szóval nem volt kibúvóm, főleg mivel szünet volt az iskolában. Boldog voltam, hogy velem lesznek, csak attól féltem, hogy e miatt kevesebbet fogom majd látni Harry-t. De végül is lenyeltem és csak örültem az érkezésüknek.

  Végül szombat lett hála az égnek és szinte tűkön ülve szálltam be a kocsimba, kicsiny hátizsákommal kezemben, hogy elindulhassak a birtokra a hosszú hétvégét ott tölteni. Novebmer volt, nagyon lehűlt a levegő, nekem pedig egyáltalán nem melegedett fel az autóm belseje, ami csak azt jelenthette, hogy utálnak odafenn és majdnem egy órát kell egy elromlott klímájú autóban kuksolnom, miközben szarrá fagyok. A kabátomat természetesen magamon tartottam és kesztyűt is húztam, de ez nem védett túl sokat. Mire odaértem konkrét jégkocka lettem, alaposan a frászt hozva ezzel az ajtó nyitó házvezetőnőre.

  Persze azonnal elvette a kabátomat és a táskámat, majd a meleg nappaliba tessékelt és leparancsolt a kanapéra, míg előkerít egy takarót és a ház urát természetesen. A helyiség és maga a ház egy fikarcnyit sem változott, ugyanolyan tökéletes katalógusba illő műdarab volt, mint azelőtt, egyedül én nem illettem oda a lilára hűlt ajkaimmal és remegő testemmel.

- Neked azonnal egy forró fürdőre van szükséged – karolt át hátulról Harry, teljesen a frászt hozva rám.
- Tudod, ha néha nem rémítenél meg, egészen kedvelhető alak lennél – csóváltam a fejem mosolyogva, de még mindig baromira vacogtam.
- Gyere, felmegyünk és megfürdesz – fogott kézen és felállítva minden további nélkül felmasírozott velem az emeletre. Így legalább alkalmam adódott alaposan megfigyelni csinos kis hátsóját, ami igazából egyáltalán nem volt nagy, csak éppen kézre álló és ha nem lettem volna kásásra fagyva, akkor meg is markoltam volna, minden szégyenérzetemet félretéve.

  A hosszú folyosón végig érve egy tágas helyiségbe értünk, amit bálterem-fürdőként azonosítottam, ugyanis hatalmas sarokkád és külön zuhanyfülke volt benne, két kagylóval, méretes tükörrel, fürdőszobai szekrénnyel, továbbá két wc is társult hozzá. Minden fehér és kék volt, a földön bolyhos szőnyeg hevert, az apró ablakokon pedig függöny lógott. Az egész laksáunk elfért volna benne.

- Itt maradsz míg megfürdök? – kérdeztem sokkal inkább reménykedve, mint kétségbe esetten. Nem volt mit tagadnom, az alatt a pár napocska alatt, míg nem találkoztunk, nagyon is hiányzott nekem. Jó volt látni őt, érezni a jelenlétét és azt kívánni, bár meg tudnám sorozat gyilkolni a lepkéket a gyomromban, amik annyira nevetségessé tettek.
- Ha szeretnéd – mondta elégedett vigyorral és becsukta a fürdő ajtaját.
- Nyilván nem azért kérdeztem, mert zavarna. Úgysem tudnék újat mutatni.
- Alul értékeled magad – lépett hozzám és lesegítette rám dermedt felsőmet, ettől a mozdulattól pedig egyből kiolvadtam. – Gyönyörű vagy – vezette végig ujjait vállamtól egészen csípőmig.
- Talán még sem volt helyes, hogy maradtál. Így soha nem érek el a forró fürdőmig.
- Ha szeretnéd még kimehetek – vonta fel szemöldökét, de nyilvánvalóan nem igazi ajánlat volt, ezt én is levágtam.
- Ha azt akarnám, akkor most kizavarnálak – nevettem halkan és néztem, ahogy ellépve tőlem megengedi a vizet, ami gőzölve ömlött bele a hófehér kádba.
- Milyen fürdősót szeretnél? – kérdezte a fiolák között válogatva.
- Te milyet szoktál használni?
- Inkább zuhanyozni szoktam, ezt a fürdőt a nővérem használja, ha úgy dönt meglátogat.
- Akkor legyen levendulás, az jót tesz az idegeknek. Lenyugtat – magyaráztam mosolyogva, közben kibújtam utolsó ruhadarbjaimból is, egy szál alsónadrágban maradva. Ez volt az a pillanat, amit Harry arra választott, hogy megforduljon. Azt hiszem lángra is kaptam, főleg a pillantásától, mely annyi mindent mondott egyszerre, szinte beleszédültem. Figyeltem, ahogy tekintetét végigvezette testemen, ahogy ajkait megnedvesítette és elégedetten csillogtak szemei. Annyit én is megértettem, hogy kíván és velem szeretne lenni, de ettől a felismeréstől kicsit megrémültem. Én is akartam őt, nem ezzel volt a probléma, hanem azzal, hogy nem tudtam mit is kellene mondanom vagy tennem.

  Szerencsére megoldotta ő a dilemmámat. Ellépett a kádtól, lenullázva a távolságot kettőnk között és ajkait az enyémekre préselte. Kezei a csípőmön nyugtatta, szorosan tartva, nehogy elhúzódhassak. Természetesen eszemben sem volt megtenni. Karjaimat nyaka köré fontam és kicsit felemelkedtem, hogy közelebb lehessek hozzá. Gondolkodás nélkül viszonoztam csókját, fejemet oldalra billentve, ezzel optimálisabb pozícióba helyezve magamat, hogy még inkább elmélyíthesse csókunkat. Alsó ajkamba harapott, amitől ugyan felszisszentem, de nem toltam el, inkább csak még közelebb törleszkedtem hozzá és vadságát viszonozva egyik kezemmel lelógó fürtjeibe téptem. 

- Olyan rohadtul hiányzott, hogy együtt legyünk – suttogta remegő lélegzettel.
- Ne legyél ilyen nyafka, inkább kapd le a ruháid és fürödj velem – toltam félre és lehúzva bokszerem villámgyorsan beugrottam a kellemesen tűzforró vízbe, amihez azonnal hideget is engedtem.

  Harry pár pillanatig emésztette amit mondtam neki, majd egy elégedett vigyor kíséretében levette melegítőfelsőjét, farmerját és papucsát is lerúgta, látnom engedve minden mesterien kidolgozott apró részletét nyúlánk testének. Meglepetésemre nem volt teljesen kocka hasa, inkább csak alakulóban lévő hasfal, ám v vonala egyszerűen tökéletes volt, a tetoválás fölötte pedig lélegzetelállító. Sőt igazából minden tetoválása az volt. Első ránézésre csak részegen összeválogatott kivágásoknak tűnnek, de ha jobban megfigyeli őket az ember, akkor rájön, hogy gondosan ki vannak találva, csodás részletekkel és biztos voltam benne, hogy mindegyiknek története van.

  Végül letolta alsónadrágját is, szabaddá téve félkemény férfiasságát. Tág szemekkel és elakadó lélegzettel figyeltem, ahogy ajkaira vigyor kúszik és ruganyos léptekkel mellém mászik a kádba. A víz nem volt habos, ezért tökéletesen láthattam minden részletét. Egy csöppet zavarban voltam, de hamar elmúlt, mikor meghallottam felszabadult nevetését és arcomba spriccelt egy kevés vizet.

- Ébresztő – kuncogott.
- Ez nem volt szép, Mr. Styles! – puffogtam és felhúzott térdekkel nekidőltem a kád falának. Fura volt, soha nem fürödtem együtt egyetlen férfival sem, kivéve Liamet, de ő nem számít, mert részeg volt és mikor besegítettem a kádba, engem is magával rántott. Ez viszont nagyon más volt, ugyanis Harry nem volt részeg, én pedig nagyon szerettem volna hozzá bújni, nyomokat hagyni puha bőrén és minden tudásom összeszedve eszméletlenre csókolni.
- Most haragszol, Louis? – kérdezte felvont szemöldökkel és lebiggyesztett ajkakkal.
- Nem, csak furán érzem magam – vallottam be.
- Szerintem csak engedd el magad, ne gondolj semmire és engedd magad az árral sodródni. – Hangja kedvesen csengett, mégis volt benne némi kötekedés is, amit azzal tett nyilvánvalóvá, hogy megragadta kezeimet és magához húzott, egyenesen terpeszben lévő lábai közé. Hurrá, csapdába ejtett a világ legszexibb férfija, nekem pedig laskatésztává változott az agyam. Magamnak kerestem a bajt, de nem gondoltam, hogy ennyire belemásztam.
- Ha azt hiszed, hogy ezzel oldod a zavarom, akkor nagyon tévedsz. Szerintem senki nem oldódna fel, ha egy álló farokra rántanák rá – panaszkodtam, de igazából egyáltalán nem bántam.
- Bárki boldog lenne, ha az a farok az enyém lenne – vigyorgott rám és még közelebb húzott, így nekipréselődtem ágyékának, ez pedig villámcsapásszerű elektromos kisüléseket gerjesztett egész testemben. Ajkaim elnyíltak, szemeim pedig kikerekedtek. – Erre várok két napja, most nem fogsz elmenekülni – suttogta és arcomat tenyerei közé fogva megcsókolt, nekem pedig az járt a fejemben, hogy a hosszú hétvégés x-box-ozástól, hogy jutottunk a kádban való csókolózásig, durván két perc alatt.
- El kellene zárni a csapot, mielőtt elárasztja a fürdőszobát – szakadtam el tőle légszomjtól fuldokolva, de ahogy rá pillantottam, ő sem volt másképp ezzel. Ajkai vörösek és nedvesek voltak, szemei csillogtak a heves csókcsatától.
- Akkor tedd azt, utána gyere vissza – adta ki az utasítást, amit teljesítettem is.

  Visszacsusszantam hozzá, de neki más tervei voltak. Ledöntött, hogy hátam a kád falának érjen, de nem egészen ülő helyzetben, pont úgy, hogy fölém tudjon hajolni, rajtam pedig úrrá lett a pánik. Nem tudtam, hogy mit szeretne, főleg akkor nem, amikor rám helyezte súlyának nagy részét, férfiassága pontosan az enyémhez ért, ezzel gyomromból földrengésszerű remegéseket kiváltva.

- Ne aggódj, nem foglak megerőszakolni – nevetett halkan, mielőtt megcsókolt.
- Hm... Ez igazán kedves tőled – hümmögtem még mindig teljes zavarban.
- Azonban ki szeretnék próbálni valamit.
- Megtudhatom, hogy mi az? – kérdezte elkadó lélegzettel, ugyanis idő közben elkezdte nyakam szívni, nagy valószínűséggel újabb élénk foltokat hagyva bőrömön. Kezdtem ellazulni, amikor megmozdult. Hatalmas tenyerébe fogta mindkettőnk farkát és lassan, nagyon lassan előre lökte csípőjét, ezzel egyszerre meglepve és kipréselve belőlem első meglepett sóhajomat. Nagyon jó érzés volt, ahogy puha kezei körém fonódott, férfiassága pedig hozzám ért, ettől pillanatok alatt felizgultam és megemeltem csípőmet, hogy félúton fogadjam döféseit.

  Szinkronban mozogtunk és egyszerre szakadtak fel belőlünk az egyre hangosabb nyögések. Lehunyt szemmel élveztem az aktust, bár igazából fogalmam sincs minek is nevezzem. Érintéseitől spirálban zuhantam orgazmusom felé, haszontalannak minősített kezeimmel pedig csípőjébe markoltam és erősebben húztam magamhoz, még több kontaktusárt könyörögve. Elégedetten mosolygott, de éreztem, hogy kezei elgyengülnek az élvezettől, ezért egyik tenyeremet az övére simítottam és így mozogtunk tovább. Nem kellett sok, élvezetem csúcsára értem, amin egy utolsó csók tolt át, hogy annak bizonyítékával szennyezzem a kellemes meleg vizet. 

- Felmelegedtél? – kérdezte kicsivel később, amikor már normálisan tudtam beszélni.
- Igen. Neked milyen volt? Mert te nem... – utaltam arra, hogy ő nem élvezett el.
- Nekem kicsit több kell ennél ahhoz, hogy kielégüljek – mondta, ettől azonban az az érzésem támadt, hogy nem vagyok neki elég.
- Ez miattam van? – kérdeztem bizonytalanul.
- Dehogy is. Az volt a lényeg, hogy te élvezd, ugyanis tudom, hogy neked még soha nem volt dolgod férfival és szerettem volna, hogy tudd, milyen az – puszilta meg fejem búbját, de a rossz érzésem nem múlt el.
- És mit tehetek érted, hogy ne maradj lógva?
- Azt hiszem ezt a hálószobában mutatom meg – vigyorgott és kipattanva a kádból lekapott a polcról egy fehér törölközőt és miután kisegített engem is, rám terítette, majd saját magának is választott egyet. Megfogta kezemet és bevezetett a már ismerős hálóba, a már ismerős környezetbe és ledöntött a már ismerős ágyba, fölém hajolt és megcsókolt. Nem tudtam, hogy helyesen teszem-e, de vágytam rá. Az akartam, hogy ő is élvezze az együttlétünket, még akkor is, ha nem voltam teljesen felkészülve arra, ami következik.

Tizenharmadik

Helló!

Meghoztam a friss részt, papapaaa. remélem nagyon fog tetszeni mindenkinek, mert bizony megszenvedtem vele, gladiátor harc a WiFi-vel stb....De itt van, nem hiszem, hogy pár napnál hamarabb tudok folytatást hozni, de sajnos a házi dolgozatok sem várhatnak így érettségi előtt pár hónappal.Azért ne csüggedjetek, mert nem tűnök el huzamosabb időre!

Millió puszi és véleményezni mindig ér, ezt nem elfelejteni!

R.

-----

Louis Tomlinson

   Arra ébredtem, hogy üres az ágyam. Tudom, hogy ez általában mindig így volt, de emlékezve rá, hogy ki aludt velem az éjszaka, kicsit megijedtem, hogy mi történt vele. Így aztán azonnal kipattantam az ágyamból és kirohantam a nappaliba, de szerencsére megtaláltam, akit kerestem, szóval megnyugodtam. Hozzá sétáltam, de nem vett észre, túlságosan bele volt mélyedve a telefonjába, biztosan e-mailt írt, vagy ki tudja. Mellé heveredtem a kanapén és fejemet az ölébe hajtottam, onnan mosolyogva fel rá.

- Szép jó reggelt, Mr. Styles – köszöntem rá hunyorogva, ő pedig azonnal letette a készüléket és megpuszilta a homlokom.
- Nem gondoltam, hogy ilyen hamar felébredsz.
- Üres volt az ágyam, kényelmetlenebb, ha úgy vesszük – panaszkodtam.
- El kellett intézzek pár dolgot, nemsoká bemegyek anyához, csak előbb haza kell rohanjak átöltözni, meg elhozni pár céges papírt.
- Ó, a fontos üzletember, mindig rohan – ingattam a fejem bosszúsan, de igazából sajnáltam, hogy el kell menjen.
- Este viszont elmehetünk vacsorázni, vagy valami. Persze csak ha szeretnéd.
- Ma este sajnos nem megy, Niall-nek ígérkeztem el, de holnap szabad vagyok.
- Üzleti vacsora a németekkel, akkor nekem nem jó. Sajnálom, kedves, de az egész holnapom reggeltől estig be van táblázva.
- Esetleg holnap után? – ajánlottam, közben ujjaival játszottam.
- Csak a délelőttöm szabad, kilenctől délig. Ha ennyivel beéred, akkor szuper, ha nem, akkor kénytelen leszel a hétvégéig várni, mert besűrűsödtek a dolgok.
- Bemegyek az irodádba és elrabollak, kedves, Mr. Fontos CEO – fenyegettem meg nevetve, naná, hogy nem vett komolyan.
- Az nem lenne túl kellemes, mert napközben a másik három szeretőmmel vagyok, este pedig vár haza a fiúm. Sajnos ha bejönnél, akkor mindent elrontanál.
- Egy szemét vagy, ugye tudod? – szűkítettem össze szemeimet.
- Mégis beengedtél az ágyadba és már másodjára aludtunk együtt, ha jól számolom.
- Jól számolod, de ki tudna ellenállni a kiskutya szemeknek, mikor olyan sebezhető vagy és kiszolgáltatott?
- Ohh…Uhh, ez fájt. Soha senki nem szidott még ennyire. Én, sebezhető és kiszolgáltatott? Ugyan kérlek. Csak fáradt voltam és stresszes, ez minden.
- Hitegesd csak magad, Styles. A végén úgy is nekem lesz igazam. Ezt jobb, ha már most megtanulod, mert biza az enyém az utolsó szó – magyaráztam hevesen, de nem engedte, hogy tovább jártassam a szám, ugyanis megcsókolt. Ajkainak enyhe kávé íze volt, hajának pedig levendula illata, amiből arra következtettem, hogy lezihanyozott és főzött kávét, amit már meg is ivott. Egyszerre volt követelőző és türelmes, hosszú és érzéki, közben mégis heves és szaggatott. Nem tudom, hogy ez lehetséges-e egyáltalán, de így éreztem, ebből pedig többet akartam. Ujjaim hajába vándoroltak, ezzel arra kényszerítve, hogy még közelebb hajoljon hozzám.
- Milyen kis türelmetlen, Mr. Tomlinson – szakadt el tőlem, ezzel szinte lélegzet nélkül hagyva.
- Milyen kegyetlen ma reggel, Mr. Styles.
- Biztos nem szeretnéd kihasználni a szabad délelőttöm? – kérdezte csábító mosollyal telt ajkain, én azonban nem eshettem bele a csapdába, szóval megráztam a fejem.
- Inkább reggelizzünk, utána tessék szépen dolgozni menni és az anyukádat csókoltatom. Biztosan egy tünemény, ha ilyen fia van.
- Teljesen leveszel a lábamról, és már reggeliztem Liammel, mielőtt elment az egyetemre. Még mindig nem tette túl magát a szakításon, igaz?
- Neked is erről beszélt?
- Szerintem kiprovokáltam, mert véletlenül megkérdeztem, hogy van ma. Én kértem az ostort, ő pedig nem volt rest, egy fél órát magyarázott arról, hogy folyamatosan veled beszél telefonon Niall és nem avatod be a dologba. Ugye nem téged szemelt ki a srác magának?
- Miért, akkora baj lenne, ha egy kis ír suhanccal szórakoznék? – kacérkodtam a gondolattal, de sajnos Harry nem reagált olyan jól, mint terveztem.
- Sajnos túl féltékeny típus vagyok.
- De soha nem volt még párkapcsolatod, nincs honnan tudd, hogy féltékeny lennél, ha a kis ír maci az én málnásomban legelészne.
- Pontosan tudom, hogy féltékeny lennék, mert mikor ma reggel meghallottam ezt a pompás hírt, kicsi kellett, hogy ne durranjon el az agyam. Nekem senki ne flörtölgessen veled.
- Megnyugodhatsz, Liamről folyik a társalgás. Totálisan bele van még mindig zúgva, de Zayn iránt is érez valamit, ami nem tudom igazából mi lehet, de áldásom rá, viszont az előbb, mikor a nevét említettem, akkor tökéletesen normálisan reagáltál.
- Igen, talán fel sem fogtam, mit mondtál – vont vállat egyszerűen.
- Hol jártál, Harry? - ültem fel végre és egész közel húzódva hozzá kezdtem méregetni.
- Csak… Most minden összejött és kicsit tele van a fejem, ez minden. De a hétvégére kipihenem magam, ígérem – simított végig arcomon és olyan fáradtan és elcsigázottnak tűnt, mint előző este, vagy akkor, amikor az első tűz volt a raktárban.
- Nem kell ezt csinálni. Megértem, ha kimerült vagy, mindenki elfárad néha. Azt javaslom, hogy a hétvégén semmit ne csináljunk, csak lustálkodjunk, mondjuk én fogom a cuccaimat és ott alszok nálad pénteken és szomaton. Filmezhetünk és rendelhetünk pizzát, nassolhatunk, vagy videojátékozhatunk naphosszat. Amelyik neked jobban tetszik.
- Jól hangzik, már alig várom. – Hangja ki nem mondott ígéretekkel volt teli, az a mozdulat pedig, ahogy hozzám hajolt és fejét vállamra ejtette olyan bennsőséges és intim volt, annak ellenére, hogy csak én lehetek ennyire drámai, hogy ebből is nagy ügyet csinálok. Teljesen elpirultam, amint pedig megéreztem orrát nyakhajlatomban, már szinte lángoltam.
- Harry, azt hiszem el fogsz késni a munkából – nyöszörögtem megtörve a kínos csöndet.
- Nem baj, itt olyan jól érzem magam – érkezett a válasz, a következő pillanatban pedig ledöntött a kanapéra, ő pedig rám zuhant a mamut testével.
- Igen…Csak, hogy nem kapok le-levegőt – próbáltam letolni magamról, de persze, hogy meg se tudtam mozdítani. Ilyenkor átkoztam a szerencsétlen, nyeszlett testfelépítésemet.
- Szeretnél szájból szájba lélegeztetést? – könyökölt fel, ajkain pedig ott játszott a fáradt, lusta mosoly, ami annyira vonzóvá tette, hogy legszívesebben lerángattam volna a ruháit és akarattal teszem a magamévá. Nem történt meg.
- Szeretnék némi levegőt a tüdőmbe. Az tökéletesen megtenné.
- Ugyan, most több, mint két napig szinte zéró az esély, hogy találkozzunk, hadd sajátítsalak ki, csak még…. – kezdte, de megrezzent a telefonja, gyorsan elolvasta az üzenetet és ledobta a szőnyegre – Öt percig. Annyi, ameddig a sofőröm ideér.
- Én is elvihettelek volna.
- Abból nem származna semmi jó, ha te vinnél haza, mert szerintem csak kísértésbe esnék és beteget jelentenék a mai napra – duruzsolta fülembe és finoman beleharapott fülcimpámba.
- Mr. Styles, szerintem ez egyáltalán nem a megfelelő idő és hely erre. Inkább csókolj meg és ne ess át a ló másik oldalára, mert félek, hogy akkor egy baleset folytán a kanapéról is leesnél.
- Harcias is vagy, nem csak édes – hajolt egészen közel, közben végig tartotta a szemkontaktust és zavarba ejtően mosolygott. Éreztem a leheletét, kicsivel később pedig azt is, ahogy orra az enyémhez ér és apró köröket ír le annak hegyén és oldalán, egészen addig, míg a lélegzetem elállt és meg nem csókolt.

  A mi kis szórakozásunknak hamar véget vetett a kapucsengő, ami azt jelentette, hogy megérkezett a sofőr. Kíváncsi voltam honnan tudja a lakásunk számát, de ez egy olyan dolog, amire soha nem kaptam választ. Már az ajtóban búcsúzkodtunk, amikor eszembe jutott az esti beszélgetésünk.

- A hétvégén vigyek fogkefét, vagy azt a házigazda biztosítja?

- Kapsz saját fogkefét, ne aggódj… Hát milyen házigazda lennék, ha engedném, hogy cipeld magaddal azt a borzasztó súlyt – kötekedett vigyorogva és mielőtt végleg elköszönt volna egy utolsó csókkal mondott búcsút. 

  Mikor magamra maradtam kezdtem csak igazán érezni a lepkéket a gyomromban, addig fel se tűntek. Amolyan kellemesen kellemetlen érzés volt, csiklandozott és egyszerre szorított is belülről valami, ajkaimról pedig le se lehetett törölni a vigyort. Vagyis egészen addig nem, míg üzenetem nem érkezett Niall-tól, a címmel és, hogy ötre vár. Persze, kedveltem és szívesen beszélgettem vele, de közben bűntudatom volt, amiért kijátszottam Liam bizalmát. De úgy voltam vele, hogy ha lúd, hát legyen kövér, szóval megkérdeztem, hogy setleg vigyek-e valamit, ha megyek, de biztosított, hogy ő főz ránk, emiatt ne fájjon a fejem.

  Kettőig El-el beszéltem telefonon, ami mindig csak amolyan pótmegoldás, de sajnos a szoros időbeosztása miatt nem igazán tudtunk találkozni. Elmesélte, hogy Perrie attól fél, hogy a vőlegénye megcsalja egy szőkés hajú lánnyal, de igazi bizonyítékként csupán pár rövidke hajszálat tud felmutatni, ami akár férfié is lehet, az pedig ugye nevetséges, hogy a fiú egy másik pasira gerjedjen, mikor ők ketten már ezer év óta együtt jártak. Próbáltam tanácsot adni, de ilyenkor mit mondhat az ember? Alig ismertem Perriet, a vőlegényét pedig egyáltalán, ami pedig a kapcsolatukat illeti, nos, azt pedig még úgy sem.

  Kicsit fura volt, hogy mindenki hozzám fordul a kapcsolati problémáival, amikor pont én volt az, akinek nem volt egy normális kapcsolata hónapok óta, amibe pedig épp készült belemenni, az a legkevésbé sem volt szokványos. Azt hiszem a megbízható fejem miatt volt ez. Mindenki azt hitte, hogy képes vagyok tanácsot adni és átsegíteni őket a mély ponton. Tévedtek. Csak azt tudtam ismételgetni, amiket már elmondtam, de azok se eredeti forrásból származtak, hanem a különböző romantikus filmekből, amiket Liam kényszerített rám a hosszú évek alatt, mióta legjobb barátok voltunk. Csodálkoztam, hogy ők ezeket nem jegyezték meg.

  Délután öt előtt kicsivel érkeztem meg a pompás kertes házhoz, aminek kocsibehajtója is akkora volt, hogy egy királyi menet gond nélkül parádézhatott volna rajta és még akkor is marad hely egy elefántcsordának. Az aszfaltos részt fák szegélyezték és kicsi szobrok, a bejárat előtt pedig egy SZÖKŐKÚT állt, amiből a hidegre való tekintettel ezúttal nem spriccelt a víz, bár, ha Zayn-ről volt szó, akkor a kis ördögi énem azt súgta, hogy az nem is víz szokott lenni, hanem pezsgő, vagy 1975-ös vörös bor. Nagyon nem szívleltem a fiatal ügyvédet, de ő tett tönkre egy csodálatos kapcsolatot, ami mellesleg a két kedvenc meleg ismerősömet foglalta magába, szóval azt hiszem jogos volt minden negatív gondolatom irányába.

  A ház mellesleg fantasztikus volt, előkelő és lélegzetelállító, barna falait robbantott sziklával díszítették és egészen weekend ház hangulata volt a zsalugáterekkel az ablakon és a mályvákkal a párkányokon. Azt vártam, mikor rohan le három kutya és egy ló, de ez nem történt meg.

  Niall nyitott ajtót, aki pont olyan volt, mint emlékeztem. Rövid, festett szőke haja ezer felé meredezett, mégis azt a benyomást keltette, hogy hosszú percekig állt a tükör előtt és ezzel foglalkozott. Szürke pulcsit és kék farmert viselt, hozzá pedig egy félénk mosoly társult, ami lehetetlenné tette, hogy utáljam. 

- Kösz, hogy eljöttél – engedett be mosolyogva.
- Ugyan, jobb, mint naponta a hívásaidat fogadni – adtam kezébe kabátomat, amit egy ajtó mögé akasztott, majd cipőimet is betette és kaptam cserébe egy pár papucsot.
- Tudom, hogy idegesítő vagyok, de nem tehetek róla. Nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy mi is lehet vele.
- Akkor menj és beszélj vele. Tudom, hogy még szeret, ne kelljen ugyanazt elmondanom. A passiótok kezd kicsit fárasztó lenni.
- Kidobna anélkül, hogy meghallgasson. Minden különösebb gond nélkül hajitana ki az ablakon – magyarázta, közben pedig egy tágas nappaliba vezetett, ami meleg színekkel volt tömve, tölgyfa bútorokkal és egy hatalmas, szekrénysorba épített laposképernyős tv-vel, amihez játékkonzol volt kapcsolva, az X-box pedig előtte hevert a földön. A könyvespolcok roskadásig voltak pakolva könyvekkel és enciklopédiákkal, csoda, hogy nem szakadtak le, míg az ablakok előtt növények zöldelltek.
- Szép lakás – jegyeztem meg lehuppanva a kanapéra.
- Igen, jobban szerettem a régi lakásomat a belvárosban. Meg nálatok lenni.
- Na igen, az ám az igazi banzáj.
- Oké, Louis, az igazság az, hogy főztem, szóval remélem éhes vagy, mert lett annyi, hogy egy hadsereget jól lehetne lakatni vele – jelentette be, mintha csak azt közölte volna, hogy terhes.
- Szuper, farkas éhes vagyok!
- Akkor gyere a konyhába, mert nincs kedvem terítgetni, ha nem baj.
- Egyáltalán nem baj – indultam utána, minden további hozzászólás nélkül, hogy egy méretes konyhában köthessünk ki, ami vörösre színezett fa és fekete gránit keverékében pompázott, a pult és a felső szekrények között pedig tükör volt a falra erősítve. Mindennel fel volt szerelve, még egy mini konyhakert is volt az ablakpárkányon. Csak a nagyon szükségesek, hogy mindig legyen friss, de akkor is megbotránkoztatóan tökéletes volt. – Befogadtok? – kérdeztem az egyik bárszékre ülve, ami a pult mögött volt, háttal a nappalinak.
- Akkor jössz, amikor csak szeretnél – mondta kedvesen mosolyogva, majd elém rakott egy nagy tányér zöldséges csirke mellett, rizzsel körítve. – Jó étvágyat!
- Megártott neked, hogy étteremben pincérkedsz.
- Már átszerveződtem és szakácskodom, ugyanott természetesen, de nemrég az egyik szakács lebetegedett és felajánlottam, hogy besegítek. Persze a főnök először húzta a száját, de végül is rábólintott, amikor megkóstolta a parmezános csirkemellemet.
- Gratulálok! – emeltem fel villámat borospohár híján.
- Köszönöm – mosolygott szégyellősen és nekifogtunk végre enni.

   Tényleg remekül főzött, a csirke isteni volt, a rizs pont tökéletesre főzve, a zöldségek pedig csak annyira markánsak, hogy ne nyomják el a többi fűszer ízét. Míg ettünk jórészt ő beszélt, én pedig bólogatva hallgattam, mert sok mindent nem tudtam hozzá fűzni. Épp beavatott volna valami kulissza titokba, amikor megszólalt a telefonom. Kicsit megijedtem, mikor Liam neve villant fel a képernyőn, de fogadtam a hívást.

- Zayn megcsalja Niall-t! Én megölöm!! – kezdte ingerülten, nekem pedig az a balsejtelmem támadt, hogy tényleg képes és megöli a fiatal ügyvédet.

Tizenkettedik

Hellou!

Meghoztam a friss részt, ami szerintem az eddigi legcukibbra sikeredett, sok Niam és kevesebb Larry van benne, de minden oldalról körbe kell járni a cselekményt, ugyebár.

Szóval remélem nektek is tetszeni fog, nem csak én vagy így elájulva magamtól * leteszi a rongyot és abbahagyja az önfényezést* meg az írásomtól. A kommenteket nagyoon szépen köszönöm, olyan kis édesek vagytok, plusz el se hiszem hogy 29 rendszeres olvasóm van. Ez akkora boldogság nekem.

Millió puszi és igyekszem a folytatással!

R.

-----

  Sajnos a kellemes reggelinek gyorsan vége lett és meg se csókolt a végén. Majdnem szívrohamot kaptam, amikor egyerűen megpuszilta az arcomat és lelépett. Szerettem volna utána rohanni és letámadni a csókjaimmal, de nem akartam gyengeséget mutatni, főleg amikor épp csak kezdett belemenni ebbe az egész ismerjük meg egymást dologba. Szóval inkább elpakoltam a maradékot - ami nem is volt olyan sok - félre tettem Liamnek, majd visszavándoroltam a szobámba és beágyaztam, majd laptopommal az ölemben fel is másztam a puha paplanok tetejére és elkezdtem filmet nézni, egészen délutánig, amikor megérkezett Liam és pasis napot tartottunk. Igazából mondhatnám csajosnak is, ugyanis elmentünk bevásárolni. 

  A bevásárló központban olyanok voltunk, mint a nagy gyerekek. A kis kocsival körbefurikáztunk a sorok között, majdnem felborítva egy öreg mamát az unokájával. Mondjuk a gyerek megérdemelte volna, mert utánunk ordibálta, hogy hülye buzik, de csak elmentünk mellette, nem akartuk felkenni a kiskölyköt a kompótos polcra. Vagyis én akartam, de Liam nem engedte.

- Most hová? – kérdeztem miközben bepakoltam a csomagtartóba.
- Arra gondoltam, hogy esetleg elviszlek valahová. Meglepi lesz, szóval add át a kulcsot és ülj be szépen a mitfahrer ülésre!
- De ez az én kocsim! – nyafogtam, de ő csak nevetett és kivéve kezemből a kulcsaimat már be is pattant a vezető ülésbe.
- Beszállsz még ma, vagy megvárod, míg havazni kezd?
- Jól van na...

  Lövésem nem volt, hogy mégis hová akar vinni, ezért kicsit meglepődtem, mikor behajtottunk az állatkert parkolójába. Kerek szemekkel meredtem rá, de ő csak vigyorgott és leállította a motort. Kiszállt és átszaladt, hogy kinyissa az ajtót, majd szinte meg se várva, hogy lábaim a talajt érjék, bevágta mögöttem az ajtót.

- Ide minek jöttünk? – méregettem gyanúsan, de ő már rohant is a jegypénztárhoz és vett két jegyet, amiből az egyiket a kezembe nyomta.
- Mert szép ez a mai nap és mert olyan jó az idő. Plusz nemrég megszülettek a kis elefántok és mától lehet látni őket – csiripelte gyerekesen és pedig homlokon csaptam magam döbbenetemben.
- Liam, hány éves is vagy te pontosan?
- Huszonhat. De imádom az elefántokat és utoljára Niall hozott el és most valakinek helyettesítenie kell őt, az a szerencsés pedig te vagy ezen a napon, szóval indulás, mert ha sokáig ácsorgunk, akkor bezár az állatkert! – ragadott karon és miután átestünk a jegyek ellenőrzésén, perceken belül már hatalmas vattacukrokkal és a pálcára fagyott ujjakkal vonultunk a látogatók tengerében, egyenesen az elefánt karám felé, hogy meglessük a didergő kis elefántokat.

  Az egész napot jóformán a kifutók közt bóklászva töltöttük, közben hülyeségekről beszélgettünk és természetesen kifaggatott a reggeliről Harry-vel, amiről örömmel meséltem neki, arcomon pedig olyan széles volt a vigyor, mint soha azelőtt. Elmeséltem mennyire édes volt, hogy meglepett és, hogy nekem is hasonlót kellene tennem, hogy tudja, jó úton halad. Szóval azt tanácsolta, hogy lepjem meg az irodájában vagy otthon. Az eredeti ötlet az volt, hogy egy gyors menettel, de aztán meggondolta magát, miután megfenyegettem, hogy szerzek egy epiláló gépet és alvás közbe nekilátok szőrteleníteni a lábát. Szóval abban maradtunk, hogy másnap felmasírozok az irodájába és elrabolom, bármi is történjen, utána pedig elviszem valahová. Az optimális a színház lett volna, de ugye az lehetetlen volt, szóval maradt a rögtönzés.

  Hullafáradtan értem haza és akkor még fogalmam sem volt, hogy a napnak korán sincs vége. Épp csak letettem a seggem a kanapéra, máris megszólalt a telefonom. Niall hívott, úgyhogy be kellett menjek a szobámba felvenni. Majdnem elküldtem a francba, mikor felvettem, de végül megálltam.

- Nem vagyok a legjobb barátnőd, hogy boldog-boldogtalan hívogass telefonon! – kezdtem kedvesen, közben az ágyamhoz masíroztam és leheveredtem rá.
- Sajnálom, de most nem Liamről van szó. Igazából Harry-ről.
- Mi van vele? – kaptam fel a fejem a név hallatán.
- Nem tudok mit kezdeni a hírrel, szóval csak elmondom, ahogy van. Az édesanyja kórházba került. Nem tudom miért nem hívott téged már, de Zayn bement hozzá és azonnal haza lett küldve. Gondoltam téged nem zavarna el.
- Melyik kórházban van?! – kérdeztem és közben már a kabátom rángattam magamra a nappaliban, Liam pedig felvont szemöldökkel figyelt egy nagy tál csokis müzli fölül.
- A Szt. Gothard-ban. Anne a neve, Anne Twist.
- Nem Styles?
- Újra férjhez ment az első férje halála után, de most tényleg erről akarsz beszélni?
- Igazad van. Köszönöm, hogy szóltál.
- Lehetne egy kérdésem így utoljára? – motyogta az orra alatt, én pedig tudtam, hogy lakótársamhoz van köze.
- Igen?
- Ugye elvitted Liamet ma megnézni a kis elefántokat?
- Elmentünk... – suttogtam együtt érzően, közben beszálltam a liftbe és máris türelmetlenül doboltam a korláton, hogy menjen már az a vacak hamarabb.
- Nekem kellett volna elvinni. Megígértem neki...
- Istenem, Niall! Ne nekem rinyálj, hanem beszélj vele. Szeret téged, te pedig nyilván egy két lábon járó emeletes marha vagy, de visszafogadna.
- Tudod, hogy nem lehet.
- Vagy csak nem akarod. – Kezdtem kifutni a türelmemből és nem akartam olyat mondani Niallnek, amivel megbánthatom. – Figyelj, ha tényleg nagyon akarsz erről beszélni, akkor felvállalom a kockázatot és összefuthatunk valahol, de ha Liam megtudja...
- Gyere fel hozzánk. Holnap Zayn nem lesz itthon, nyugodtan beszélgethetünk.
- Oké, küld el a címet üzenetben, most pedig rohanok – hadartam és bontottam a vonalat.

  Niall gyötrődése kezdett jobban az agyamra menni, mint a saját életem zűrzavara, pedig az sem volt kispályás. Nem értettem miért van még mindig Zayn mellett, mikor nyilvánvalóan a lakótársamba szerelmes. Egyáltalán mi olyan jó abban a félnótásban, mikor Liam az álompasi számára? 

  Egy idő után feladtam a gondolkodást és az útra koncentráltam és arra a beszédre, amit majd lenyomok Harry-nek, mikor a kórházba érek. Azt terveztem, hogy alaposan összeszidom, mert nem mondta el, hogy mi történt, utána hagyom, hogy a vállamon sírja ki magát, ahogy azt normális emberek szokták, majd lecsókolom a könnyeit és megvígasztalom, hogy minden rendben lesz. Minden porcikám biztosítani akarta róla, hogy ez semmiség és pikk-pakk helyrejön az anyukája, de még én sem tudtam mi vár rám odabenn.

  A recepción természetesen hamar átjutottam és tőlem telhető leggyorsabban szeltem át a fehér folyosókat, hogy a harmadik emelet várótermében egyedül találhassam Harry-t, aki arcát tenyereibe temette és könyökével térdein támaszkodott. Fekete pulcsi és melegítő nadrág volt rajta, szóval ő sem készült erre. Haja egy fejpánttal volt hátrafogva, de abból is kikandikáltak tincsei. Hozzá siettem és elé térdeltem. Még akkor sem vett észre, szóval ujjaimat az övéire simítottam, mire megrezzent és rémülten meredt rám. Nem értette miért vagyok ott, sőt, hogy egyáltalán, hogy kerültem oda, szóval pillantása zavart volt, de hamarosan elmosolyodott, bár nem igazán.

- Miért nem szóltál? – kérdeztem csöndesen, a hosszas monológból pedig csupán ennyire futotta.
- Mert nem akartam, hogy így láss.
- Hogy? Ha tényleg szeretnél velem lenni, akkor szerinted minden nap a csodásan felöltözött, makulátlan éneddel fogok találkozni? Lesznek napok, mikor mindketten borzasztóan festünk majd, de szerencse, hogy nem kell attól félnem, hogy ha lemosod a sminked, akkor csak fele olyan gyönyörű leszel, mint vagy most.
- Köszönöm – fogta hatalmas tenyerei közé az én apró kezeimet és megpuszilt a homlokom, ajkának puha érintése pedig a lehető legrosszabbkor ébresztett vágyódást bennem.
- Elmondod mi történt? – kúsztam közelebb, még mindig a földön ülve.
- Édesanyám rosszul lett. A doktor szerint szívbillentyű zavar, amit meg lehet műteni, de én aggódom.
- Ha a doki szerint műthető, akkor biztosan az. Anyukád rendben lesz, abbahagyhatod a rémképek álmodását és a jó dolgokra gondolhatsz. Mondjuk arra, hogy mikor hazamegy, milyen boldog lesz a nővéred és mindenki más is, hogy újra egészséges.
- Olyan optimista vagy, Louis – simított végig hüvelykujjával állkapcsom vonalán, majd le nyakam csupasz bőrén és megállapodott egy élénk lila folton, amit ő okozott.
- Sokan mondták már. Valakinek kettőnk helyett is annak kell lenni, nemde? – mosolyogtam rá.
- De, igazad van.
- Most pedig azt hiszem haza kellene menned, mert már rég lejárt a látogatási idő és azzal, ha itt ücsörögsz, még nem lesz édesanyád jobban. Hazamész, kialszod magad, hogy holnap frissen és fiatalosan jöhess be hozzá. Mert szerintem ő sem szeretné, ha kényelmetlenül ülnél itt, a puha ágyad helyett.
- A sofőröm elment, hívsz egy taxit?
- Vagy akár el is vihetlek. Esetleg, ha szeretnél nálam is alhatsz – ajánlottam fel hezitálva, kicsit aggódva, mit teszek majd, ha mellettem fog feküdni.
- Beengednél az ágyadba? – vonta fel a szemöldökét meglepetten.
- Ha megígéred, hogy jófiú leszel és nem pajzánkodsz – tartottam fel orra elé az ujjam, mire bólintott.

  A recepción megeskette a nővért, hogy ha az édesanyja állapotában bármi változás beállna, azonnal hívják fel, majd lementünk a parkolóba, ahol a kocsim anyósülésére ült és olyan ártatlannak tűnt, hogy egyáltalán nem hasonlított arra a fenyegető férfira, aki olyan könnyen sarokba tudott szorítani, egyetlen mondatával. Eltűnt a domináns énje és megmaradt az a fiatal férfi, aki a kemény üzletember álarca mögött rejtegetett.

  Olyan sebezhetőnek és fiatalnak tűnt, hogy legszívesebben megálltam volna az út szélén és halálra ölelgetem, de ezzel várnom kellett, míg haza nem érünk. Otthon persze Liam felszívódott valahová idő közben, szóval a mienk volt a lakás egészen. Egyenesen a szobámba mentünk, ahol megszabadult pulcsijától és nadrágjától, közben én szereztem csere cuccokat Liam ruhái közül, mert azok jobban illettek rá. Míg ő átöltözött, addig lezuhanyoztam, villámgyorsan természetesen és sajnos túl hamar értem vissza, ugyanis Mr. CEO még alsónadrágban volt, az íróasztalom előtt álldogált és egy képet tartott a kezében, ami valószínű engem, Niall-t és lakótársamat ábrázolt a születésnapomon. Tudom, hogy nem lett volna szabad megtartanom a szakításuk után, de annyira szerettem azt a fotót. Előző év karácsonyakor készült, mint bolyos sapkát viseltünk és amerikai módra tojáslikőrt ittunk. Annyira berúgtunk tőle, hogy szegény Liam másnap a sürgősségin kötött ki, de megérte, mert remekül szórakoztunk és míg tolták be kivizsgálásra, addig ő énekelt. Mondjuk azt nem tudtuk eldönteni, hogy a fájdalomcsillapítók miatt, vagy még mindig olyan piszok jókedve volt.

- Jó ez a kép – fordította felém mosolyogva.
- Igen, totál betintáztunk akkor este, de remek volt – vettem át a keretet és végighúztam ujjaimat az arcokon.
- Ki készítette a képet?
- A volt barátnőm, Caren. Nemsokkal ezután mentünk szét.
- Meddig voltatok együtt?
- Csak pár hónapig. Semmi komoly nem volt, még fogkeféje se volt a fürdőben.
- Azt minek? – vonta fel szemöldökeit csodálkozva.
- Látszik nincsenek hosszú kapcsolataid. A fogkefe a fürdőben egyfajta kezdetleges beköltözés. Utána egy fiókba kapnak helyet a nálad tartott ruhái, utána egy fél szekrény, majd pedig szép lassan az egész lakásban ott hagyja a nyomait.
- Ez fura. Nagyon...nagyon fura.
- Miért, szerinted holnap reggel mivel fogsz fogat mosni? – kérdeztem teljesen ártatlanul, de ő máris vigyorogni kezdett, nekem pedig rossz érzésem támadt. Hogy tud valaki akármilyen körülmény között a szexre gondolni?
- Van pótfogkefétek véletlenül? – kérdezte végül.
- Nyugi, mindig tartunk párat itthon, ha esetleg valaki itt akarna aludni és nem volt előre bejelentve a pizsiparti. De szerintem most már alhatunk, mert én személy szerin hulla fáradt vagyok.
- Egyet értek – bólintott és elindult az ágyam felé, majd bemászott és szépen középre fészkelődött. – Mire vársz? – nyöszörögte és arcát egy méretes párnába fúrta.
- Nem veszed fel a ruhákat, amiket hoztam?
- Jó így – válaszolta, de már félig aludt is, szóval csak bemásztam mellé és nem tudva ellenállni a kísértésnek, hátulról átkaroltam és arcom nyakhajlatába fúrtam. Édes parfümje megtöltötte a levegőt, így észre se vettem, hogy teljesen összegömbölyödött és hozzám simult, sokkal kisebbnek tűnve, mint amúgy.
- Szép álmokat – suttogtam fülébe és megpusziltam.
- Köszönöm, hogy maradhattam.
- Bárki megtette volna érted.
- Nem, bárki nem, de te megtetted. – Hangja mély volt és karcos az álmosságtól, mégis komolyan hangzott. Ennek ellenére nem tudtam megállni, hogy ne mosolyogjak. Olyan édes volt, amikor levetkőzte magáról a marconaságot és nem akart teljesen lenyűgözni. Igazából ez volt az, amivel levett a lábamról és már nem is voltam benne olyan biztos, hogy kell az a sok ismerkedés mielőtt rávetem magam.

Boldog Szülinapot kicsi Muffin

Papapaaa!

Megérkeztem a szülinapi szösszenettel, remélhetőleg elnyeri tetszéseteket. 

Hatvanadjára is felköszöntve életem szívszerelmét, HBD neki és remélem ezt ma már utoljára írom le, mert azt fogják hinni az emberek, hogy megszállott vagyok. Á, egy csöppet sem.

Millió ölelés, a rendes résszel pedig majd igyekszem.

R.

-----

  Louis hetek óta készült erre a napra. Az első ötlete az volt, hogy az egész családot meghívja egy hatalmas vacsorára, de aztán valamiért meggondolta magát. Azt akarta, hogy ez a nap csak a kettőjüké legyen. Hogy az egész ház az övéké maradjon, oda menjenek, ahová akarnak és azt csináljanak, amit csak akarnak. Szóval elment a cukrászdába és rendelt egy nyolc szeletes csokoládé tortát, meggyel, mert tudta, hogy ez Harry kedvence. Vett pezsgőt és epret, valamint egy halom illatos gyertyát, amivel a nappalit akarta díszíteni. Kora reggel felkelt és úgy tett, mintha elfelejtette volna, milyen nap is van. 

  Harry persze nem akarta szóvá tenni, remélve, hogy majd csak eszébe jut, de Lou nagyon jó színész volt, ezért nem készített ágyba reggelit, nem vett rózsát, nem szórta velük teli a szobát és a folyosókat. Lement, lustán megreggelizett és amint szerelme megébredt elzavarta bevásárolni, talán túlságosan is rájátszott, mert Harry nagyon le volt törve, de azért elment. Itt volt Louis nagy alkalma, hogy mindent előkészítsen. A nappalit fénysebességgel szórta tele gyertyákkal és húzta el a szalagfüggönyöket. A tortát kivette a hűtőből és a két gyertyával a kávézó asztalra helyezte, de nem gyújtotta meg. A bakelit lejátszón elindította Sam Smith albumát, lejjebb vette a hangerőt, a pezsgőt pedig egy adag jégbe tette, a poharakat pedig mellé, majd várt. 

  Majdnem egy óra telt el, mire Harry végre hazaért, ez alatt az idő alatt Louis már mindent csinált. Háromszor lelógatta a fejét a kanapéról és majdnem kirúgta a pezsgőt, amikor vissza akart fordulni normális testhelyzetbe. Ötször hallucinálta a Range Rovert behajtani a garázsba és legalább ugyanennyiszer képzelte, hogy betörők vannak a lakásban, közben pedig csak Dolce és Gabbana voltak, a két francia buldog, akik az emeleten randalíroztak. 

  De végül is Harry haza ért, ő pedig amint meggyújtotta a gyertyákat, máris az ajtóhoz rohant és lendületből rávetette magát az érkező fürtösre, aki megtorpant és kiestek kezéből a nehéz szatyrok, de viszonozta az ölelést. 

- BOLDOG SZÜLETÉSNAPOOOT! – kurjantotta Harry fülébe, aki csak nevetni tudott.
- Azt hittem elfelejtetted – hitetlenkedett kuncogva és letette Louis-t
- Ugyan. Soha nem felejteném el a szülinapodat. Csak szerettem volna, ha legalább kicsit lesz meglepetés. Ha tudtad volna mire készülök, akkor sokkal hamarabb végzel a bevásárlással, vagy nem is mész el.
- Igaz.
- Gyere! – fogta kézen kedvesét és a nappaliba vezette, ahol romantikus félhomály uralkodott, gyertyák illatának édes kavalkádja, a tortán pislákoló lángok pedig apró csillagokként ragyogtak a nappali közepén. Louis odasietett és felkapva az édességet, szándékosan hamiskásan kezdte énekelni a Boldog születésnapot dalt. Mikor pedig Harry elé ért letartotta a kezében cipelt tányért, hogy szerelme könnyebben tudja elfújni a gyertyákat. – Isten Éltessen! – suttogta csillogó szemekkel és megcsókolta kedvesét.
- Köszönöm, Boo. – Hangja csöndesen visszhangzott és egybe olvadt a zenével, tökéletesen dallamos és édes volt, Louis pedig nagyon vissza kellett fogja magát, nehogy rávesse magát ott azonnal.
- Azonban, ha pezsgőt akarsz inni, akkor neked kell kibontani, mert én nem szeretnék egyetlen ablakot sem kitörni – lépett el szerelmétől és letéve a tortát, kivette az üveget a jégfürdőből és átadta az ünnepeltnek. – Addig felvágom a tortát és lehozom az ajándékod.
- Egyszerre csak egyet, Speedy Gonzales! – kuncogott Harry, de Louis csak leintette és miközben elszaladt egy késért, közben máris a legjobb megoldáson gondolkodott, hogy osonjon fel az emeletre úgy, hogy a két kutya le ne rohanjon mellette.

  Végül is nindzsa mozdulatokkal osont el a hálószobáig, ahonnan gyorsan felkapta a kék masnis dobozt és ugyanolya csöndesen le is ment. Mire visszaért a nappaliba, addigra Harry már poharakba töltötte a pezsgőt és megoldva a helyzetet, ő vágta fel a tortát, amihez a kést Louis az asztalon hagyta. 

- Szóval, semmi extavagánsra ne számíts, kicsim, mert megígértem magamnak, hogy nem szállok el vásárlásnál, szóval lehet, hogy nem egy szilveszteri tűzijáték lesz a dobozban – magyarázkodott, miközben átadta az ajándékot.
- Az se lenne baj, ha egy kulcstartó lenne, ugye tudod? – vette át a dobozt leplezetlen izgalommal, Louis pedig izgulni kezdett, hogy nagyon melléfogott. De aztán Harry kibontotta az ajándékot és elmosolyodott. – Azt hittem nem nagy ajándék…. – emelte ki a kocsikulcsot, amin egy Mercedes dísz lógott.
- Igazából tudom, hogy mennyire akartál egy ilyet és láttam a neten egy hirdetést és nem tudtam ellenállni neki.
- És szabad tudni, hogy hol rejtegeted?
- A garázsban. Szerinted miért mondtam, hogy el van romolva a garázsajtó?
- Akkor hát, nézzük meg – ragadta kézen párját és a garázsajtó felé kezdte vonszolni.

  Egész testében remegett Harry, mire elérték úti céljukat. Hatalmas vigyor terült szét arcán, amikor meglátta a csodaszép, ébenfekete Mercedes-Benz 190SL modellt, felhúzott napfénytetővel és teli pakolva vörös lufikkal. Nem engedte el Louis kezét akkor sem, amikor az autóhoz sétált és kinyitotta az ajtót, hogy a léggömbök kiszállhassanak, mint megannyi lángoló lepke, egészen a plafonig, ahol összetömörültek. 

- Nagyon szépen köszönöm – fordult szerelméhez és közel húzta magához, méretes tenyerei a férfi csípőjén pihentek, úgy hátrált egy lépést, hogy combjai a kocsi sárvédőjének ütődjenek és óvatosan ráülve, lábai közé vonhassa szerelmét. – Ez az egyik legszebb születésnapi ajándék, amit kaptam tőled – suttogta elfúló hangon, szinte már dorombolva a doncasteri férfi fülébe.
- Az egyik? – vonta fel szemöldökeit Louis.
- Emlékszel mit kaptam tavaly? – kérdezte Harry csipkelődve, Louis pedig természetesen emlékezett. Az emlékképbe pedig belepirult.
- Talán idén is megoldható – incselkedett és benedvesítette ajkait, közben pillantása ingázott Harry szája és szemei között.
- Abban biztos vagyok – mondta a fürtös és zsebébe nyúlva elővett egy rózsaszín selyem fehérneműt, aminek láttán Louis szája tátva maradt egy pillanatra, majd teljes fogsort villantó mosolyba görbültek ajkai és percekkel később a garázs padlóján hevertek, egy kockás terítőn és szeretkeztek. Nyögéseik egymáséiba olvadtak, test a testnek feszült, ajkaik pedig gond nélkül találták meg egymást újra és újra. A levegő izzott, az egymásba font ujjak pedig elfehéredtek, olyan erősen kapaszkodtak egymásba. Mintha nem lenne tegnap és nem létezne holnap, csupán az az egyetlen pillanat, amikor kettesben voltak, az egész külvilágot kizárva. Hosszú óráknak tűnő percekig hemperegtek egymásba gabalyodva, nem törődve semmivel, csupán egymás kényeztetésével.
- Boldog születésnapot, Harry – suttogta Louis, miután légzésük egyenletessé vált, ő pedig Harry mellkasán pihent, még mindig zsibbadtan a kimerülten.
- Szeretlek, Boo – duruzsolta szerelme hajába, majd egy apró puszit nyomott feje búbjára.
- Én is szeretlek, Hazza – válaszolta Lou és megpuszilta a csupasz mellkast, melyen pihent és tunyán felnézett élete szerelmére, tudván, hogy minden akadály, melyen addig átléptek megérte. Tudván, hogy jó helyen van és soha boldogabb nem volt.

Tizenegyedik

Aloha!

Meghoztam a mai részt, ami mondanám, hogy a mi kis szívtiprónk születésnapi ajándéka, de azt ha minden jól megy, akkor késő este fogom hozni, egy kis Fluff formájában.

Attól még nagyon-nagyon-nagyon sok boldog születésnapot szeretnék kívánni az én kis CupCake-emnek, remélem nem részegedik le nagyon.

A részről csak annyit, hogy szerintem elég kiszámítható volt, hogy mi fog következni, de hát nem ez a szép benne? Ha nagyon sokkolnálak titeket, akkor nem győznélek újra élesztgetni.

A következővel igyekszem majd, a kommentekre pedig azonnal fogok hozzá válaszolgatni.^^

Millió ölelés és puszi!

R.

-----

Louis Tomlinson

  Agyamban ezer lehetséges ok cikázott végig, amiért Niall hívhatna, de egyetlen egy sem volt releváns, vagy akár picikét is közel a valósághoz. Nem hallottam, amit Niall mondd, de Liam azonnal a kezembe adta a telefont és elment a szobájába, hogy aztán olyan hangosan csapja be maga után az ajtót, hogy szerintem még a plafon is lepergett egy kicsikét. Tudtam, hogy rám haragszik. Éreztem, hogy ebből még komoly vita lesz, de ha Niall felhívott, akkor tényleg komoly lehet a probléma.

- Igen? – szóltam bele türelmetlenül.
- Szia... Figyelj csak, tudom, hogy már nem az én dolgom, de...Oh, nem is tudom, hogy kérdezzem meg. Szóval...Liam bejár tanítani még az egyetemre?
- Ma is volt a fogadás előtt. Azt hiszem három órája volt. Miért?
- Azért, mert voltam ma benn az egyetemen, dolgom volt, de vele nem futottam össze.
- Talán elkerültétek egymást. Elég nagy az az épület.
- Jó, hát igazából nem csak véletlenül mentem be, hanem őt kerestem. Ez egy tízes skálán mennyire ciki?
- Niall, mit akarsz tőle? – kérdeztem elkeseredetten, hisz tudtam, ezzel csak árt Liamnek.
- Csak beszélnem kellett vele. Látni, hogy minden rendben vele, de az egyetemen azt mondták, hogy már két hete nem volt benn. Van valami baj?
- Én úgy tudtam, hogy bejár tanítani. Ezek szerint tévedtem. De te, ha lehet ne keresd többet. Csak fájdalmat okozol, ha folyamatosan újra és újra belépsz az életébe.
- Olyan sokáig voltunk együtt. Nehéz csak úgy elfelejteni az egészet. Érts meg, Louis... Nekem nem veszi fel a telefont, pedig próbáltam már hívi. Tudnom kell, hogy minden rendben van vele.
- Nem, nincs rendben vele semmi. Egy roncs, mióta elhagytad azért a fickóért. Mégis mire számítottál? Hogy majd fel-alá ugrál örömében, amiért kidobtad, annyi idő után? Mit akarsz még tőle?
- Tudni, hogy rendben van. Aggódom érte, ugye megérted. Ha lennél a helyemben, te nem aggódnál érte?
- Nem kell a helyedben legyek, hogy aggódjak érte. Mióta részegen megtaláltam a konyháan, szinte egyáltalán nem önmaga. Nem tudom, hogy pontosan mi volt akkor nap, de nagyon remélem, hogy boldog leszel az ügyvédeddel, mert azt, amit Liam átélt, azt senkinek nem kívánom.
- Szerinted én nem szenvedtem? – kérdezte sértetten, de úgy véltem, a válaszom egyértelmű.
- Neked volt, aki ápolgassa a lelked, elvégre Zayn nem azért költöztetett magához, hogy a klotyóját takarítsd, vagy tévedek?
- Louis, kegyetlen vagy...
- Ha az volt szándékod ezzel a hívással, hogy sajnáltasd magad, akkor rossz számot tárcsáztál, mert Liam pártján állok, akármi történjék is, nem fog számítani mekkora hülyeség is legyen az illető dolog.
- Kérlek, ha valami baj van, szólj. Lehet, hogy azt mondtam, nem aggódok érte többet, de ezt az érzést nem tudom semmissé tenni. Megteszed?
- Ha miattad kerülök bajba, megemlegeted! – fenyegettem, de végül is rábólintottam, ugyanis kétségbeesett hangja megolvasztotta a szívemet, nem tudtam elutasítani, hisz ha még egy emberrel több viseli a szívén Liam sorsát, az annál jobb.
- Nyugi, ígérem nem okozok semmi problémát.
- Ajánlom is, most pedig megyek és lenyugtatom, mert eléggé ideges – mondtam és rövid köszönés után bontottam a vonalat.

  Nem tudtam, hogy menjek-e be Liam szobájába, vagy hagyjam lenyugodni, de pár perc gondolkodásomnak végül ő vetett véget, azzal, hogy megjelent a konyhában. Még mindig pizsama volt rajta, bár ezúttal mezítláb jött ki. Arca nedves volt, szemei és orra kicsit vörösek.

- Annyira sajnálom, nem kellett voln-
- Mit akart? – szakított félbe, közben a hűtőhöz sétált és kivett egy sört, amit azonnal ki is bontott és beleivott.
- Tedd azt le és emlondom – böktem az ital felé, de ő makacsul fogta mellkasához és szabad kezével megtörölte orrát. Halkan szipogott, de nem engedett, inkább leült velem szemben és hunyorogva kiitta az üveg tartalmának nagy részét.
- Meg fog ártani. Ő pedig azért hívott, mert aggódik érted. Én is aggódom. Azt mondta, hogy ma munkaidőben keresett az egyetemen, de nem voltál benn. Hol voltál?
- Ott. Az asszisztensnőmnek azt mondtam, hogy ne árulja el, hogy benn vagyok. Nem akarok vele találkozni.
- Liam, nem akarom a saját szavaidat a képedbe vágni, de most ki is a díva? Aggódik érted és ez jó dolog. Mindenkinek kell valaki, aki a gondját viseli, ha pedig Niall szeretne az életed része lenni, de nem mint a párod, az rendben van. Te is találsz egy olyan férfit, aki majd boldoggá tesz, ha pedig az az illető nem Niall, akkor egye fene. Ha többet szenvedsz valaki miatt, mint boldog vagy, akkor az már olyan, mint egy napkitörés. Lélegzetelállító, de belehalsz, minden alkalommal egy kicsi részed veszik el vele. El kell engedned őt, mert már nem hiszem, hogy visszajönne, viszont te nem élhetsz ennek a kapcsolatnak az árnyékáan örökre. Higgy nekem, ha a múltba kapaszkodsz, akkor csak magadat súlyozod le örökre.
- Egy kib*szott költő vagy, Louis – csóválta a fejét keserűen mosolyogva, látszott rajta, mennyire rosszul érzi magát, ezért csak hozzá sétáltam és kivéve az üveget a kezéből megöleltem. Tudtam, hogy nem az ölelkezős fajta, de viszonozta gesztusomat, gondolkodás nélkül fogva hatalmas karjai közé.
- Tudod, hogy minden rendben lesz, igaz? – kérdeztem pizsama felsőjébe suttogva.
- Naná, hogy tudom, csak most rossz. De jó, hogy vagy nekem.
- Ha nem erre, akkor mire valók a barátok? – húzódtam el, hogy a szemébe nézhessek.
- Arra, hogy megkérdezzék, mégis mi van veled és Mr. Üzletemberrel. Azt a beszélgetést nem fejeztük be.
- Semmi. Nem fogok vele beszélni, egészen addig, míg nem hív randizni. Én nem holmi egyéjszakás kaland vagyok, akit akkor vesz fel, amikor akar. Érzelmekre vágyom, főleg akkor, ha még én magam sem vagyok biztos ebben az egészben. Utálom amiért rávett erre, aztán pedig egyszerűen közli, hogy nem randizik. Tudod milyen az? Uram isten, olyan szívesen megütöttem volna, hogy az hihetetlen.
- És miért nem tetted? – horkant fel cinikusan, abban a percben pedig őt is szívesen megütöttem volna.
- Mert sajnálnám tönkretenni a szép arcát – hajtottam le a fejem, a lábamat figyeltem és baromi érdekesnek találtam.
- Ahogy látom, ő nem sajnálja tönkretenni a bőröd – húzta el felsőm, ezzel felfedve nyakamon a lila és vörös színben pompázó véraláfutásaimat.
- Az más volt. Játszadoztunk egymással, neki is van egy pár, ezt garantálhatom.
- Büszke vagyok rád, hever! – paskolt vállon ironizálva, de olyan későn már nem volt kedvem hozzá, ezért még egy gyors ölelés után visszavánszorogtam a szobámba és bedőlve az ágyamba, egész másnap tízig meg sem ébredtem.

  Olyan jó volt magamtól felébredni és egyszerűen semmire nem gondolni. A legnagyobb problémám az volt, hogy megkérjem Elenor-t, hogy lógjon velem aznap, vagy éppen, hogy mit egyek reggelire. Kikeltem a paplan alól és köntösben mentem a konyhába, ahol megdöbbenve tapasztaltam, hogy az ebédlő asztal roskadásig volt pakolva, kávé, háromféle gyümölcslé, gofri, amerikai palacsinta, francia pirítós, tejszínhab, gyümölcsök, rántotta, tükörtojás és még sok más, amit fel sem ismertem. Halkan szólt a zene az 5.1-ből, én pedig azonnal Liamet kezdtem keresni, de helyette olyanra bukkantam, amire nem is számítottam, legvadabb álmaimban sem.

  Harry az ablak előtt állt és farmer meg ing volt rajta, haja felkötve, telefonja pedig a kezében, valakinek üzenetet küldött. Fogalmam sem volt, hogy jutott be a házba, de ha betört, akkor a tervem az volt, hogy hívom a rendőrséget és elvitetem. A vidámság azonnal elröppent a gondolataimból és azonnal sarkon fordultam, hogy bevághassam magam mögött az ajtómat, nem is foglalkozva azzal, hogy biztosan meghallja.

  A szekrényemből kihalásztam egy nadrágot, meg egy bordó kötött pulcsit, hozzá bokszert és nekiláttam öltözni, de csak az alsóig jutottam, amikor kinyílt az ajtó, előtte pedig Harry állt, bizonytalanul mosolyogva. Miért kellett ilyen piszkosul édes legyen? Miért voltam én ennyire beszari? El kellett volna küldenem azonnal, de helyette inkább csak hátat fordítottam neki, remélve, hogy a hátsó felem kevésbé érdekfeszítő, mint más testrészeim.

- Három értekezletet mondtam le, hogy eljöhessek ide – jelentette be, amúgy mellékesen.
- És most legyek hálás érte? – fordultam felé, mikor végre magamra ügyeskedtem úgy a nadrágot, mint a felsőt.
- Soha, senkiért nem szoktam lemondani egyetlen megbeszélést sem. A saját anyámért sem. Azt hiszem igen, érezd magad kitüntetve.
- Igazán megtisztelő, Mr. Styles, de sajnos fölösleges volt. A másik barátomat vrom reggelire, aki randira visz ma este.
- Ne szórakozz velem, Louis! – förmedt rám, amitől összerezzentem.
- Csak viccelek, köszönöm, hogy rám szánod a drága idődet, de tényleg nem akarom, hogy ezt megint megbánjam. Ha továbbra sem gondoltad meg magad, akkor ott az ajtó, kívül tágasabb.
- Hadd mutassalak be az első randihelyszínünknek – fogott kézen, majd kifelé kezdett húzni, megállított az asztal előtt és teátrális mozdulatokkal körbetáncolta az.
- Te bolond vagy! Egyáltalán, hogy jutottál be?
- Mondjuk, hogy életem végéig Liam lekötelezettje vagyok. Te pedig nem fogod a cinikus beszólásaiddal és azzal az imádni valóan nagy száddal tönkretenni a meglepetésemet. Ülj le és élvezd, ami van.
- Honnan van ez a sok kaja? – vontam fel a szemöldökömet.
- Varázslat. Most pedig ülj le szépen, mert azért örökre nem maradhatok – tuszkolt az egyik székhez és leültetett.
- Pedig az volt a tervem, hogy bezárlak a hűtőszekrénybe és nem engedlek ki míg világ meg hét nap – csipkelődtem mosolyogva és tényleg nem akartam elrontani a hangulatot, azzal, hogy beszólok neki, vagy hozzáfogok veszekedni.
- Tudom, hogy szeretnél szenvedni látni, de szerencsére sokkal nehezebben lehet engem meggyötörni, mint hiszed – magyarázott higgadtan és hozzáfogott egy íncsiklandozóan kinéző gofrit majszolni. – Fogj hozzá, mert kihűl és puhán nem olyan finom.
- Szóval, hogy lett a nagy Harold Edward Styles a hatalmas vállalat mogul, aki ma? – kérdeztem, miközben narancslevet töltöttem magamnak és rántottát pakoltam a tányéromra.
- Nagyon egyszerűen. Elvégezte az egyetemet és az apja segítségével belevágott álmai üzletébe, amit kölcsönpénzből finanszírozott, aztán négyszeresen fizette vissza, amikor beindult a vállalat. Azóta pedig itt tartok. Soha ennél rosszabb ne legyen.
- És mit csinálsz szabadidődben, azon kívül, hogy szerencsétlen, tapasztalatlan fiúkákat kergetsz őrületbe?
- Az őrületbe kergetlek? – kérdezett vissza széles vigyorral szép arcán.
- Ne tereld a témát. Most te vagy terítéken.
- Oké, sajnálom. Szóval... Szaadidőmben szeretek olvasni, utazni és lovaspólózni. Anyám családi birtokán vagy egy pálya, közvetlenül a teniszpálya után.
- Te most szórakozol, ugye? – kérdeztem leesett állal.
- Nem. Csak úgy mellékesen megjegyeztem, hogy ha elviszlek oda, akkor tudd mi várhat rád.
- Leszállópálya, esetleg csillagmegfigyelő nincs a telken?
- Nem, viszont van egy tó, közvetlenül mellette, ahol lehet vitorlázni és csónakázni.
- Ohh, anyám. Hogy erre miért nem számítottam? – temettem arcomat tenyereimbe nevetve.
- Fogalmam sincs. Azt akartam, hogy apám halála után az édesanyám és a nővérem minden luxust megkaphasson, amiről csak álmodhat, szóval megkapták.
- Nagylelkű, Mr. Styles.
- Azt hitted egy kőszívű szociopata vagyok, aki csak ilyen ártatlan fiúkat visz rontásba, mint te? – horkant fel cinikusan, de semmi sértődöttség nem volt a hangjában, inkább szórakozott. Rajtam szórakozott.
- Igazából volt egy ilyen balselytelmem, de ahogy látom nincs mitől félnem. Kenyérre lehet kenni, téged.
- Azért annyira ne szárnyaljon a képzeleted. Tudok én kegyetlen is lenni, ha kell, de azt az oldalamat ne akard megismerni.
- Nem terveztem. Amúgy, lehet már tudni, hogy ki okozta a tüzet? – kérdeztem, azonban azonnal rájöttem, hogy rossz döntés volt, ugyanis állkapcsa megfeszült és pillantása elkomorodott.
- Sajnos még csak gyanusított sincs. A tűz mindenlehetséges bizonyítékot eltüntetett. Az összes munkást kihallgatták, akik ott voltak, de ők se láttak semmit. Az mondják a raktárból csaptak fel a lángok, ám mire kiértek a tűzoltók már szinte menthetetlen volt.
- Ha a kezeim közé kapom azt a szemétládát, esküszöm, hogy saját kezeimmel fogom elérni, hogy megbánja a pillanatot, amikor kimászott az anyjából! – Kezeim ökölbe szorultak, ajkaimat pedig vékony vonallá préseltem. Automatikus reflex volt, de annyi indulat gyűlt benne egyszerre, hogy azon csodálkozom, nem görbült el a villa, ami a kezembe volt.
- Ne aggódj, elintézem. Nem ez az első alkalom, hogy ilyen dolgok történnek a cégen belül, akkor is elintéztem, most sem lesz másképp.
- Rendőrségi ügy lett belőle? Biztos éveket kapott az illető – spekuláltam, de arckifejezéséből láttam, hogy nagyon nem így volt, szóval inkább hagytam a témát, nem akartam olyan dolgokat feszegetni, amik nem rám tartoztak.
- Most én jövök. Azt már tudom, hogy miért vagy színháztulaj, de mást nem igazán. Mik a hobbijaid? – bökött felém villájával türelmesen mosolyogva.
- Ó, hát én imádom a hasam, szóval ha épp szabadidőm van, akkor kajálok valahol, vagy hobbi szakácskodom. Majd neked is főzhetek valamit. Mi a kedvenced? Nem várj, inkább megleplek valamivel! – Olyan gyorsan váltogattam a dolgokat, hogy csak kapkodta a fejét, de arcizma sem rezdült, amikor máris főzni akartam rá. Sajnos borzasztó személyiségem volt, atyáskodó és szerettem kijelölni a területem. Ha pedig egy ilyen valaki, mint Harry betévedt erre a területre, nos akkor garantáltan ott is marad, még akkor is, ha nehezen tudom rávenni a maradásra, vagy épp a szeszélyes énemet kell bevetnem. Azzal pedig, hogy ő jött utánam és kezdeményezett, csak az én dolgomat könnyítette meg.