Tizenegyedik

Aloha!

Meghoztam a mai részt, ami mondanám, hogy a mi kis szívtiprónk születésnapi ajándéka, de azt ha minden jól megy, akkor késő este fogom hozni, egy kis Fluff formájában.

Attól még nagyon-nagyon-nagyon sok boldog születésnapot szeretnék kívánni az én kis CupCake-emnek, remélem nem részegedik le nagyon.

A részről csak annyit, hogy szerintem elég kiszámítható volt, hogy mi fog következni, de hát nem ez a szép benne? Ha nagyon sokkolnálak titeket, akkor nem győznélek újra élesztgetni.

A következővel igyekszem majd, a kommentekre pedig azonnal fogok hozzá válaszolgatni.^^

Millió ölelés és puszi!

R.

-----

Louis Tomlinson

  Agyamban ezer lehetséges ok cikázott végig, amiért Niall hívhatna, de egyetlen egy sem volt releváns, vagy akár picikét is közel a valósághoz. Nem hallottam, amit Niall mondd, de Liam azonnal a kezembe adta a telefont és elment a szobájába, hogy aztán olyan hangosan csapja be maga után az ajtót, hogy szerintem még a plafon is lepergett egy kicsikét. Tudtam, hogy rám haragszik. Éreztem, hogy ebből még komoly vita lesz, de ha Niall felhívott, akkor tényleg komoly lehet a probléma.

- Igen? – szóltam bele türelmetlenül.
- Szia... Figyelj csak, tudom, hogy már nem az én dolgom, de...Oh, nem is tudom, hogy kérdezzem meg. Szóval...Liam bejár tanítani még az egyetemre?
- Ma is volt a fogadás előtt. Azt hiszem három órája volt. Miért?
- Azért, mert voltam ma benn az egyetemen, dolgom volt, de vele nem futottam össze.
- Talán elkerültétek egymást. Elég nagy az az épület.
- Jó, hát igazából nem csak véletlenül mentem be, hanem őt kerestem. Ez egy tízes skálán mennyire ciki?
- Niall, mit akarsz tőle? – kérdeztem elkeseredetten, hisz tudtam, ezzel csak árt Liamnek.
- Csak beszélnem kellett vele. Látni, hogy minden rendben vele, de az egyetemen azt mondták, hogy már két hete nem volt benn. Van valami baj?
- Én úgy tudtam, hogy bejár tanítani. Ezek szerint tévedtem. De te, ha lehet ne keresd többet. Csak fájdalmat okozol, ha folyamatosan újra és újra belépsz az életébe.
- Olyan sokáig voltunk együtt. Nehéz csak úgy elfelejteni az egészet. Érts meg, Louis... Nekem nem veszi fel a telefont, pedig próbáltam már hívi. Tudnom kell, hogy minden rendben van vele.
- Nem, nincs rendben vele semmi. Egy roncs, mióta elhagytad azért a fickóért. Mégis mire számítottál? Hogy majd fel-alá ugrál örömében, amiért kidobtad, annyi idő után? Mit akarsz még tőle?
- Tudni, hogy rendben van. Aggódom érte, ugye megérted. Ha lennél a helyemben, te nem aggódnál érte?
- Nem kell a helyedben legyek, hogy aggódjak érte. Mióta részegen megtaláltam a konyháan, szinte egyáltalán nem önmaga. Nem tudom, hogy pontosan mi volt akkor nap, de nagyon remélem, hogy boldog leszel az ügyvédeddel, mert azt, amit Liam átélt, azt senkinek nem kívánom.
- Szerinted én nem szenvedtem? – kérdezte sértetten, de úgy véltem, a válaszom egyértelmű.
- Neked volt, aki ápolgassa a lelked, elvégre Zayn nem azért költöztetett magához, hogy a klotyóját takarítsd, vagy tévedek?
- Louis, kegyetlen vagy...
- Ha az volt szándékod ezzel a hívással, hogy sajnáltasd magad, akkor rossz számot tárcsáztál, mert Liam pártján állok, akármi történjék is, nem fog számítani mekkora hülyeség is legyen az illető dolog.
- Kérlek, ha valami baj van, szólj. Lehet, hogy azt mondtam, nem aggódok érte többet, de ezt az érzést nem tudom semmissé tenni. Megteszed?
- Ha miattad kerülök bajba, megemlegeted! – fenyegettem, de végül is rábólintottam, ugyanis kétségbeesett hangja megolvasztotta a szívemet, nem tudtam elutasítani, hisz ha még egy emberrel több viseli a szívén Liam sorsát, az annál jobb.
- Nyugi, ígérem nem okozok semmi problémát.
- Ajánlom is, most pedig megyek és lenyugtatom, mert eléggé ideges – mondtam és rövid köszönés után bontottam a vonalat.

  Nem tudtam, hogy menjek-e be Liam szobájába, vagy hagyjam lenyugodni, de pár perc gondolkodásomnak végül ő vetett véget, azzal, hogy megjelent a konyhában. Még mindig pizsama volt rajta, bár ezúttal mezítláb jött ki. Arca nedves volt, szemei és orra kicsit vörösek.

- Annyira sajnálom, nem kellett voln-
- Mit akart? – szakított félbe, közben a hűtőhöz sétált és kivett egy sört, amit azonnal ki is bontott és beleivott.
- Tedd azt le és emlondom – böktem az ital felé, de ő makacsul fogta mellkasához és szabad kezével megtörölte orrát. Halkan szipogott, de nem engedett, inkább leült velem szemben és hunyorogva kiitta az üveg tartalmának nagy részét.
- Meg fog ártani. Ő pedig azért hívott, mert aggódik érted. Én is aggódom. Azt mondta, hogy ma munkaidőben keresett az egyetemen, de nem voltál benn. Hol voltál?
- Ott. Az asszisztensnőmnek azt mondtam, hogy ne árulja el, hogy benn vagyok. Nem akarok vele találkozni.
- Liam, nem akarom a saját szavaidat a képedbe vágni, de most ki is a díva? Aggódik érted és ez jó dolog. Mindenkinek kell valaki, aki a gondját viseli, ha pedig Niall szeretne az életed része lenni, de nem mint a párod, az rendben van. Te is találsz egy olyan férfit, aki majd boldoggá tesz, ha pedig az az illető nem Niall, akkor egye fene. Ha többet szenvedsz valaki miatt, mint boldog vagy, akkor az már olyan, mint egy napkitörés. Lélegzetelállító, de belehalsz, minden alkalommal egy kicsi részed veszik el vele. El kell engedned őt, mert már nem hiszem, hogy visszajönne, viszont te nem élhetsz ennek a kapcsolatnak az árnyékáan örökre. Higgy nekem, ha a múltba kapaszkodsz, akkor csak magadat súlyozod le örökre.
- Egy kib*szott költő vagy, Louis – csóválta a fejét keserűen mosolyogva, látszott rajta, mennyire rosszul érzi magát, ezért csak hozzá sétáltam és kivéve az üveget a kezéből megöleltem. Tudtam, hogy nem az ölelkezős fajta, de viszonozta gesztusomat, gondolkodás nélkül fogva hatalmas karjai közé.
- Tudod, hogy minden rendben lesz, igaz? – kérdeztem pizsama felsőjébe suttogva.
- Naná, hogy tudom, csak most rossz. De jó, hogy vagy nekem.
- Ha nem erre, akkor mire valók a barátok? – húzódtam el, hogy a szemébe nézhessek.
- Arra, hogy megkérdezzék, mégis mi van veled és Mr. Üzletemberrel. Azt a beszélgetést nem fejeztük be.
- Semmi. Nem fogok vele beszélni, egészen addig, míg nem hív randizni. Én nem holmi egyéjszakás kaland vagyok, akit akkor vesz fel, amikor akar. Érzelmekre vágyom, főleg akkor, ha még én magam sem vagyok biztos ebben az egészben. Utálom amiért rávett erre, aztán pedig egyszerűen közli, hogy nem randizik. Tudod milyen az? Uram isten, olyan szívesen megütöttem volna, hogy az hihetetlen.
- És miért nem tetted? – horkant fel cinikusan, abban a percben pedig őt is szívesen megütöttem volna.
- Mert sajnálnám tönkretenni a szép arcát – hajtottam le a fejem, a lábamat figyeltem és baromi érdekesnek találtam.
- Ahogy látom, ő nem sajnálja tönkretenni a bőröd – húzta el felsőm, ezzel felfedve nyakamon a lila és vörös színben pompázó véraláfutásaimat.
- Az más volt. Játszadoztunk egymással, neki is van egy pár, ezt garantálhatom.
- Büszke vagyok rád, hever! – paskolt vállon ironizálva, de olyan későn már nem volt kedvem hozzá, ezért még egy gyors ölelés után visszavánszorogtam a szobámba és bedőlve az ágyamba, egész másnap tízig meg sem ébredtem.

  Olyan jó volt magamtól felébredni és egyszerűen semmire nem gondolni. A legnagyobb problémám az volt, hogy megkérjem Elenor-t, hogy lógjon velem aznap, vagy éppen, hogy mit egyek reggelire. Kikeltem a paplan alól és köntösben mentem a konyhába, ahol megdöbbenve tapasztaltam, hogy az ebédlő asztal roskadásig volt pakolva, kávé, háromféle gyümölcslé, gofri, amerikai palacsinta, francia pirítós, tejszínhab, gyümölcsök, rántotta, tükörtojás és még sok más, amit fel sem ismertem. Halkan szólt a zene az 5.1-ből, én pedig azonnal Liamet kezdtem keresni, de helyette olyanra bukkantam, amire nem is számítottam, legvadabb álmaimban sem.

  Harry az ablak előtt állt és farmer meg ing volt rajta, haja felkötve, telefonja pedig a kezében, valakinek üzenetet küldött. Fogalmam sem volt, hogy jutott be a házba, de ha betört, akkor a tervem az volt, hogy hívom a rendőrséget és elvitetem. A vidámság azonnal elröppent a gondolataimból és azonnal sarkon fordultam, hogy bevághassam magam mögött az ajtómat, nem is foglalkozva azzal, hogy biztosan meghallja.

  A szekrényemből kihalásztam egy nadrágot, meg egy bordó kötött pulcsit, hozzá bokszert és nekiláttam öltözni, de csak az alsóig jutottam, amikor kinyílt az ajtó, előtte pedig Harry állt, bizonytalanul mosolyogva. Miért kellett ilyen piszkosul édes legyen? Miért voltam én ennyire beszari? El kellett volna küldenem azonnal, de helyette inkább csak hátat fordítottam neki, remélve, hogy a hátsó felem kevésbé érdekfeszítő, mint más testrészeim.

- Három értekezletet mondtam le, hogy eljöhessek ide – jelentette be, amúgy mellékesen.
- És most legyek hálás érte? – fordultam felé, mikor végre magamra ügyeskedtem úgy a nadrágot, mint a felsőt.
- Soha, senkiért nem szoktam lemondani egyetlen megbeszélést sem. A saját anyámért sem. Azt hiszem igen, érezd magad kitüntetve.
- Igazán megtisztelő, Mr. Styles, de sajnos fölösleges volt. A másik barátomat vrom reggelire, aki randira visz ma este.
- Ne szórakozz velem, Louis! – förmedt rám, amitől összerezzentem.
- Csak viccelek, köszönöm, hogy rám szánod a drága idődet, de tényleg nem akarom, hogy ezt megint megbánjam. Ha továbbra sem gondoltad meg magad, akkor ott az ajtó, kívül tágasabb.
- Hadd mutassalak be az első randihelyszínünknek – fogott kézen, majd kifelé kezdett húzni, megállított az asztal előtt és teátrális mozdulatokkal körbetáncolta az.
- Te bolond vagy! Egyáltalán, hogy jutottál be?
- Mondjuk, hogy életem végéig Liam lekötelezettje vagyok. Te pedig nem fogod a cinikus beszólásaiddal és azzal az imádni valóan nagy száddal tönkretenni a meglepetésemet. Ülj le és élvezd, ami van.
- Honnan van ez a sok kaja? – vontam fel a szemöldökömet.
- Varázslat. Most pedig ülj le szépen, mert azért örökre nem maradhatok – tuszkolt az egyik székhez és leültetett.
- Pedig az volt a tervem, hogy bezárlak a hűtőszekrénybe és nem engedlek ki míg világ meg hét nap – csipkelődtem mosolyogva és tényleg nem akartam elrontani a hangulatot, azzal, hogy beszólok neki, vagy hozzáfogok veszekedni.
- Tudom, hogy szeretnél szenvedni látni, de szerencsére sokkal nehezebben lehet engem meggyötörni, mint hiszed – magyarázott higgadtan és hozzáfogott egy íncsiklandozóan kinéző gofrit majszolni. – Fogj hozzá, mert kihűl és puhán nem olyan finom.
- Szóval, hogy lett a nagy Harold Edward Styles a hatalmas vállalat mogul, aki ma? – kérdeztem, miközben narancslevet töltöttem magamnak és rántottát pakoltam a tányéromra.
- Nagyon egyszerűen. Elvégezte az egyetemet és az apja segítségével belevágott álmai üzletébe, amit kölcsönpénzből finanszírozott, aztán négyszeresen fizette vissza, amikor beindult a vállalat. Azóta pedig itt tartok. Soha ennél rosszabb ne legyen.
- És mit csinálsz szabadidődben, azon kívül, hogy szerencsétlen, tapasztalatlan fiúkákat kergetsz őrületbe?
- Az őrületbe kergetlek? – kérdezett vissza széles vigyorral szép arcán.
- Ne tereld a témát. Most te vagy terítéken.
- Oké, sajnálom. Szóval... Szaadidőmben szeretek olvasni, utazni és lovaspólózni. Anyám családi birtokán vagy egy pálya, közvetlenül a teniszpálya után.
- Te most szórakozol, ugye? – kérdeztem leesett állal.
- Nem. Csak úgy mellékesen megjegyeztem, hogy ha elviszlek oda, akkor tudd mi várhat rád.
- Leszállópálya, esetleg csillagmegfigyelő nincs a telken?
- Nem, viszont van egy tó, közvetlenül mellette, ahol lehet vitorlázni és csónakázni.
- Ohh, anyám. Hogy erre miért nem számítottam? – temettem arcomat tenyereimbe nevetve.
- Fogalmam sincs. Azt akartam, hogy apám halála után az édesanyám és a nővérem minden luxust megkaphasson, amiről csak álmodhat, szóval megkapták.
- Nagylelkű, Mr. Styles.
- Azt hitted egy kőszívű szociopata vagyok, aki csak ilyen ártatlan fiúkat visz rontásba, mint te? – horkant fel cinikusan, de semmi sértődöttség nem volt a hangjában, inkább szórakozott. Rajtam szórakozott.
- Igazából volt egy ilyen balselytelmem, de ahogy látom nincs mitől félnem. Kenyérre lehet kenni, téged.
- Azért annyira ne szárnyaljon a képzeleted. Tudok én kegyetlen is lenni, ha kell, de azt az oldalamat ne akard megismerni.
- Nem terveztem. Amúgy, lehet már tudni, hogy ki okozta a tüzet? – kérdeztem, azonban azonnal rájöttem, hogy rossz döntés volt, ugyanis állkapcsa megfeszült és pillantása elkomorodott.
- Sajnos még csak gyanusított sincs. A tűz mindenlehetséges bizonyítékot eltüntetett. Az összes munkást kihallgatták, akik ott voltak, de ők se láttak semmit. Az mondják a raktárból csaptak fel a lángok, ám mire kiértek a tűzoltók már szinte menthetetlen volt.
- Ha a kezeim közé kapom azt a szemétládát, esküszöm, hogy saját kezeimmel fogom elérni, hogy megbánja a pillanatot, amikor kimászott az anyjából! – Kezeim ökölbe szorultak, ajkaimat pedig vékony vonallá préseltem. Automatikus reflex volt, de annyi indulat gyűlt benne egyszerre, hogy azon csodálkozom, nem görbült el a villa, ami a kezembe volt.
- Ne aggódj, elintézem. Nem ez az első alkalom, hogy ilyen dolgok történnek a cégen belül, akkor is elintéztem, most sem lesz másképp.
- Rendőrségi ügy lett belőle? Biztos éveket kapott az illető – spekuláltam, de arckifejezéséből láttam, hogy nagyon nem így volt, szóval inkább hagytam a témát, nem akartam olyan dolgokat feszegetni, amik nem rám tartoztak.
- Most én jövök. Azt már tudom, hogy miért vagy színháztulaj, de mást nem igazán. Mik a hobbijaid? – bökött felém villájával türelmesen mosolyogva.
- Ó, hát én imádom a hasam, szóval ha épp szabadidőm van, akkor kajálok valahol, vagy hobbi szakácskodom. Majd neked is főzhetek valamit. Mi a kedvenced? Nem várj, inkább megleplek valamivel! – Olyan gyorsan váltogattam a dolgokat, hogy csak kapkodta a fejét, de arcizma sem rezdült, amikor máris főzni akartam rá. Sajnos borzasztó személyiségem volt, atyáskodó és szerettem kijelölni a területem. Ha pedig egy ilyen valaki, mint Harry betévedt erre a területre, nos akkor garantáltan ott is marad, még akkor is, ha nehezen tudom rávenni a maradásra, vagy épp a szeszélyes énemet kell bevetnem. Azzal pedig, hogy ő jött utánam és kezdeményezett, csak az én dolgomat könnyítette meg.