Tizedik

SziaHelló!

Tudom, hogy tegnapra ígértem a részt és bűntudatom is van, meg minden, de akadt egy kis problémám a megírással, ugyanis rájöttem, hogy nehéz fába vágtam a fejszémet, amit remélek sikerrel kivágtam, legalább ebben a részben.

Igyekszem majd a folytatással, becs szóra, meg kisujjesküre, stb...

A hibákért ne haragudjatok, megpróbáltam mindet kijavítani.

Millió ölelés!

R.

-----

Louis Tomlinson

  Talán arra eszméltem fel, hogy hosszú percek óta unhatatlanul faltuk egymás ajkait. Talán arra, hogy magamból kikelve, gondolkodás nélkül vezettem ujjaim rakoncátlan fürtjei közé, majd téptem beléjük olyan erővel, hogy feje hátrabicsaklott és ajkaim nyakának érzékeny bőrére hinthettem pár apró csókot. Esetleg arra, hogy nadrágom az elviselhetetlenségig szűkült. Már nem tudom, de úgy hatott, mint egy villámcsapás.

- Én nem csak szexet akarok – nyöszörögtem erőtlenül, óvatosan eltolva pár centiméternyire, hogy szemébe nézhessek.
- Ez azt jelenti, hogy várni fogsz, míg el nem érkezik a tökéletes pillanat? Mint a szüzek?
- Nem. Ez azt jelenti, hogy szeretnélek jobban megismerni. Tudni rólad mindent, tényleg mindent.
- Szóval akkor randizni szeretnél menni? – kérdezte vigyorogva, én pedig fülig pirultam. Naná, hogy akartam... A szexre egyáltalán nem álltam készen, továbbá lövésem sem volt, hogy ez mégis, hogy fog működni.
- Igen. Mondjuk...De csak ha nem baj – vallottam be égő fülekkel, de nem válaszolt, ugyanis megszólalt a telefonja. Idegesen nézett az asztala felé, de végül mégis felállt és odasétált. Az egyetlen dolog, amire koncentrálni tudtam abban a pillanatban, az tisztán kivehető merevedése volt, nadrágján keresztül és idő közben kihúzódott inge, mely gyűrötten lógott oldalán.
- Harold Styles – szólt bele a telefonba nagyon is hivatalos nagon. – Itthon... A színházban?!... Mikor?... A tűzöltók ott vannak már?... Mekkorák a károk?...Egy órán belül jelentés legyen az asztalomon! Oda hiába megyek, nem tudom visszacsinálni. Az irodában találkozunk. – Mire befejezte a beszélgetést már nagyon ideges volt. Fel-alá járkált és közben végig tarotta velem a szemkontaktust. A színházról volt szó. Az én színházamról. És tűzről... A szívem facsarodott a gondolatra, hogy ezek együtt mit is jelenthetnek és valamiért nem akartam tudni, mégis meg kellett kérdeznem.
- Ki hívott?
- Zayn. Valaki tüzet okozott a színház hátsó próbatermében és az épület nagy része leégett. Csak a vasszerkezet maradt meg jóformán. Sajnálom... Ígérem helyre fogják hozni.
- Ezek ugyanazok a szemétládák voltak, akik felgyújtották a raktáradat?
- Igen. Elég nagy valószínűséggel ők tehetnek róla.
- Nem tűnsz kétségbeesettnek. Mármint...
- Ami azt illeti te sem vagy igazán megviselt, pedig ha jól emlékszem te mondtad, hogy imádod azt a helyet.
- Igen. Nos az egyetlen dolog, amire most gondolni tudok az a merevedésed – valottam be szégyenérzet nélkül és pillantásom az övét kereste, melyben viszonzásra találtak saját vágyaim.
- Túl sok pezsgőt ihattál – nevetett hitetlenkedve, de azért mégis hozzám sétált és nem ellenkezett, amikor kezeim közé fogtam csípőjét és a medence csontjai közt húzódó édes vonalat végigcsókoltam. – Igen...Már biztosan a fejedbe szállt az alkohol.
- Tartozom egyel – pillantottam fel rá, szemeiből döbenettel kevert elégedettséget olvastam ki. Miután nem mutatott ellenállást kigomboltam nadrágját és fogaimmal lehőztam sliccét, majd bokszerén keresztől apró puszikat hintettem végig férfiasságán, melyek nyomán halkan felnyögött és bal kezét hajamba vezette, hogy közelebb préselhessen magához. – De kis türelmetlen, Mr. Styles – kuncogtam halkan és csöppet sem zavarban léve, finoman ráharaptam, amitől felkiáltott, pedig esküszöm, tényleg csak hozzáértem. Azonnal elhúzódtam, mert azt hittem fájdalmat okoztam neki.
- Abba ne hagyd! – figyelmeztetett vágytól efúló hangon, én pedig tettem, amit kért és míg szabad kezemmel combját simogatta, addig ajkaim folytatték a korábban elkezdett munkát és szép lassan alig érezhető harapásokkal haladtam a tövétől egészen a csúcsáig, amit ő hangosan nyögve élvezett. Végül is megkönyörültem rajta, erőt vettem magamon és lehúztam bokszerét, így felfedve méretes férfiasságát, ami gyenge becsléseim alapján is tizenöt centi volt. Mielőtt kezembe vettem volna fura, hülye képek úsztak szemem elé arról, hogy a lányokat hogyan is láttam ezt csinálni, valamint a múlt heti alkalom Harry-ről és a csodálatos érzésről, amit keltett bennem. Nem lehet ez olyan nehéz, gondoltam majd ujjaim közé fogtam a méretes hímtagot és lassan mozgatni kezdtem rajta ujjaimat, de valami hiányzott. Rövid megfontolás után elengendtem, hogy utána markomba köpve sokkal könnyebb csúszást biztosítsak kezemenek. Lassú, kínzó mozdulatokkat tettem, pontosan tudva, hogy engem mi szokott beindítani, így kicsivel könnyebb dolgom volt, de azon nagyon komolyan gondolkodtam, hogy képes vagyok-e a számba venni. Soha azelőtt nem csináltam és nem is gondoltam ilyesmire. Talán az eltelt egy hétben néha, de akkor sem komolyan, inkább kíváncsiságból.

  Kíváncsian felnéztem Harry-re, aki hátra vetett fejjel élvezte kényeztetésemet, hangosan nyögdécselve és ujjait hajamba fúrva. Végül is elhatározva magam a számba vettem épp csak a hegyét, majd óvatosan nyalogatni kezdtem, közben ízlelgettem és a pindurkát sós íz meglepően kellemesen hatott, szóval felbátorodva megpróbáltam számba fogadni minél többet a tekintélyes hímtagból, egészen addig, míg már majdnem öklendeztem, de egyre hangosodó nyögéseit és káromkodásait elnézve tetszett neki, én pedig nem akartam csalódást okozni.

 Mindkét kezemmel csípőjébe markoltam és amennyire lehetett befogadtam őt számba, egyre fokozódó tempóval kényeztetve. Előre hátra kezdett mozogni, ezzel is fokozva saját élvezetét. Újra felpillantottam, hogy ezúttal összetalálkozzon pillantásunk és nekem azonnal vér szökött az arcomba. Olyan áhítattal és extázissal nézett rám, amiről soha még csak nem is álmodtam. Ajkai O-t formáltak, pupillái pedig olyan tágnak hatottak, hogy halványzöld íriszét egészen feketének látszatták. 

- Úgy szeretnélek szájba dugni – suttogta, én pedig még inkább elvörösödtem, de nem volt miért, hisz ennél furább helyzetben még soha nem voltam. Válasz helyett inkább csak erőtenül bólintottam és azonnal mindkét kezét fejemre helyezte és erőteljesen hatolt újra és újra a számba. Érdekesen kellemes érzés volt, szemeimet lehunyva élveztem ezt az új élményt, nyelvemmel finoman simogatva férfiasságát, jobb kezemmel pedig heréit masszíroztam. Nyögései egyre hevesebbé váltak, szinte egész testében remegett, ezt jó jelnek fogtam fel, szóval lágyan szívni kezdtem, számból vákumot csinálva, aminek az lett a vége, hogy hangos szitkozódások közpedte számba élvezett. Különös íze volt, sós és vamiért mégis édes, pont, mint ő maga. Mégsem nyeltem le, mert akár allergiás is lehettem volna rá, szóval kicsit elhúzódtam és engedtem, hogy arcomra és ingemre élvezzen.
- Ugye nem voltam olyan rossz? – kérdeztem mikor már arcomat törölgette egy zsebkendővel.
- Csodálatos voltál – mosolygott elégedett, majd lassan megcsókolt. Nekidöntött a kanapé támlájának és lábait két oldalamra téve egyre inkább elmélyítette az aktust.
- Be kell menned az irodába. A színházam, emlékszel...
- Louis kedves, ez után a földöntúli orgazmus után az sem érdekel, ha elviszik a céget az űrlények – suttogta nyakamba és finoman ráharapott a kulcscsontom fölött feszülő vékony bőrre.
- Ne legyél..hnnh...ilyen felelőtlen. Én itt leszek...ahh...akkor is, amikor...Har...hazajössz, de a cég sokk...ahh...fontosabb most. – Hangom nyögésekbe fulladt, ugyanis egyre-másra hagyott méretes véraláfutásokat nyakamon és vállaimon, nem is foglalkozva vele, hogy azoknak nyoma marad.
- Elviszlek út közben haza. Nem akarom, hogy itt maradj egyedül – állt fel közben, de előtte még egyszer megcsókolt.
- Attól félsz, hogy unatkozni kezdek, vagy attól, hogy szimatolni?
- A piszkos üzleteim iratait nem itthon tartom – kacsintott rám. – Nem akarom, hogy unatkozz ebben a hatalmas lélekvesztőben. És biztosra veszem, hogy Liam már ég a kíváncsiságtól, hogy megtudja, mi is történt itt délután.
- Szeretnéd, ha elmondanám neki?
- Szeretnéd elmondani neki?
- Még magamnak sem merem bevallani, szerintem meg kell beszélnem vele. Soha nem csináltam ilyet azelőtt, kell valaki, aki tudja milyen ez.
- Akkor egy bármilyen lány is megteszi, hisz ők is rendszerint csinálnak ilyet – nevetett szárazon.
- Ne hasonlítgass holmi lányokhoz. Esetleg megadhatnád egy exed telefonszámát, hogy összevethessük tapasztalatainkat.
- Nekem nincsenek exeim. Én nem randizom soha, mert veszélyes.
- És ez azt jelenti, hogy velem sem fogsz randizni? – kérdeztem letörten, mire újra hozzám lépett és arcomat tenyerei közé fogta.
- Sajnálom, Louis, de a szabályok azért vannak, hogy betartsák őket. Nem randizom senkivel.
- Jó tudni. Akkor azt hiszem mégsem leszek itt, mikor hazaérsz – álltam fel a kanapéről, megigazítottam ruháimat és kifelé kezdtem sétálni, közben zakóm belső zsebéből előhalásztam mobilom, hogy taxit hívjak, ami majd hazavisz.

  Már a lépcső alján jártam, amikor Harry utolért. Hátra rántott, így nekiestem mellkasának, ezzel teljesen kiszolgáltatva akaratának, hisz ő tartott, nehogy elessek. Akármerre mozdultam volna orra bukom, szóval éljen Louis, a menekülő művész. Kivette a telefont a kezemből és egyszerű mozdulattal a földre ejtette, szerencsére szőnyegre, szóval nem tört apró miszlikre a márványon. Kezei derekamon pihentek, éreztem, ahogy levegőt vesz, idegesnek tűnt, mégsem szólt semmit, csak szép lassan elkezdett lefelé haladni, ágyékomra és combomra. Nekem addigra már elegem lett a játékaiból és abból, hogy ne, tudja eldönteni, mit is akar, szóval eltoltam kezeit és halálos óvatossággal léptem még egyet lefelé, hogy biztonságos távolságban lehessek tőle.

- Tudod, Mr. Nemrandizokmertveszélyes, igazán észrevehetted volna, hogy én nem csak szexet akarok tőled. Nekem ez teljesen új és te vettél rá, hogy kipróbáljam, de ha te nem randizol, akkor menj a fenébe, mert egy kapcsolat, vagy akárminek is tervezted ezt kettőnk között, az nem csak testi kontaktusról szól és arról, hogy majd ha akarod, akkor néha felosonok az irodádba, egy szál kabátban és az asztal alatt leszoplak! Nem, kedves Harold, nekem igazi érzelmekre van szükségem, arra, hogy érezzem a törődést, amit a partnerem tud nyújtani. Tényleg szerettem volna ennek egy esélyt adni és még mindig szeretnék, szóval majd keress meg, ha te is tudod, mit akarsz, mert lehet, hogy nekem ultimátumot adtál, de ahogy látom inkább neked van szükséged a gondolkodásra. Döntsd el, hogy eléggé akarsz-e ahhoz, hogy változtass az idióta szabályaidon, vagy sem és hívj fel. – Hangom hidegen és mereven visszhangzott a márvány előszobában, beszédemmel pedig teljesen elégedett voltam. Felvettem telefonomat és elhagytam a kúriát, közben megérkezett a taxim, ami feledtébb meglepő és kielégítő volt, hisz a világ háta mögé soha nem szoktak hamar odaérni. Beszálltam és lediktáltam a címet, összpontosítva, nehogy felrobbanjak a haragtól.

  Nem voltam sértett, sem csalódott, egyszerűen ideges voltam. Még ő adta nekem az ultimátumot, amikor ő csak szexre akart használni. Nem akartam elhinni, hogy komolyan azt képzelte ezzel én in rendben leszek. Még a gondolattól is felfordult a gyomrom, miszerint valakivel csak azért legyek, hogy kihasználjon és semmit ne adjon cserébe. Nem akartam a kitartottja lenni, akit felhív, ha akar, ha meg épp van jobb, akkor lógva hagyjon hetekig. Abból nem eszel, Styles!!

  Mire hazaértem már Harry volt a legkisebb gondom, ugyanis pár színészem felhívott és végre észhez térítettek. Szerencsére tudtam, hogy Harry cége mindenről gondoskodik, de akkor is bűntudatom volt, hogy miközben az, amiért keményen dolgoztam, porig égett, én játszadoztam egy idióta milliárdos farkával. Igazán dícséretes dolog, mondhatom. 

  Otthon persze Liam azonnal nekem esett, de valamiért semmi kedvem nem volt beszélgetni. Inkább fogtam egy palack vizet, bemasíroztam a szobámba és gondosan bezárva az ajtót, magzat pózban felfeküdtem az ágyamra és, ha kis picsa lettem volna, akkor álomba bőgöm magam, de igazából szitokódákat morzsolgattam, úgy magara, mint Mr. CEO-ra, aki igazán megérdemelte volna, hogy a lábára essen egy tégla, vagy hasonlók. Az eszembe se jutott, hogy az amúgy is meglévő, tetemes gondja mellé, még többet kívántam neki, csak szerettem volna tudni, hogy ő is legalább olyan rosszul érzi magát, mint én.

  Késő este vettem rá magam, hogy kimenjek a konyhába és egyek valamit, az igazság az volt, hogy már csillagokat láttam az éhségtől, de megvártam, míg a nappaliban elhallgat a tv, hogy biztosan elkerüljem Liamet. Naná, hogy nem sikerült. Még be se tettem a lábam a konyhába, már meg is jelent, pizsama volt rajta, mamusz és borostás volt, de ettől függetlenül, még mindig úgy nézett rám, mint egy apa, aki füvezésen kapta a fiát, annyi különbséggel, hogy ha az én apám kapott volna rajta füvezni, nem csak szemmel vert volna.

- Szóval, meddig bujkálsz előlem, kedves, kicsi, tündi-bündi Louis? – dőlt neki az ajtófélnek, nekem pedig fennakadt a lélegzetem.
- Igazából, ameddig emberileg lehetséges... Akartam beszélni veled, először, de aztán meggondoltam magam. Hülye vagyok, Liam. Egy megveszekedett hülye.
- Kérlek, avass be, mert most már végképp tudnom kell, hogy a hibátlan lakótársam ezúttal mit követett el – horkantott, majd leült a pult elé és lázasan pislogva meresztette rám mogyoróbarna szemeit.
- Oké, de ígérd meg, hogy nem ítélsz el és nem dobálsz meg almával.
- Miért dobálnálak meg almával? – kérdezte kíváncsian és hol rám, hol pedig az előtte lévő gyümölcskosárra nézett.
- Viszonoztam az orált Harry-nek. – De sajnos nem tudtam folytani, ugyanis hangosan felröhögött. De nem az a kis finom kacaj volt, hanem vérlázítóan kiröhögött. Minden gondolkodás nélkül nevetett szembe, de nem tudtam haragudni rá. Talán megérdemeltem.
- Csak ennyi?
- Miután megtudtam, hogy leégett a színházam fele, az egyetlen dolog, amire gondolni tudtam, az a farka volt. Normális ez? Normális vagyok én?
- Igen szép farka van, szóval igen. Elég normális, ha engem kérdezel. Ezért még nem jár akasztás. Bejön neked a fickó, gondolom alaposan be voltál indulva, szóval nem kell megijedni.
- Nem randizik – böktem ki, mire csak egy érdekes pillantás volt a válasz. – Otthagytam, miután lordíottam a fejét. Egyszerűen fogtam magam és leléptem.
- Igazi díva vagy, Louis. Egy vérbeli díva – tapsolt meg, én azonban csupán lenézően méregettem lakótársam, egészen addig, míg meg nem szólalt a telefonom a pulton, de megdöbbenésemre nem az hívott, akinek esetleg oka lett volna rá. Sajnos Liam is látta és kitűnő reflexeinek hála elkapta előlem és már fel is vette. – Miért hívod az éjszaka közepén a lakótársamat, Niall?

Kilencedik

Sziasztook!

Először is, nem haltam meg, de nálunk most zárják a félévet és rengeteg a tanulni való, amit köszön szépen, nem hanyagolhatok sajnos. Ezért a résszel is sokat késtem, az is elképzelhető, hogy a következő is csak szerda körül fog érkezni, még meglátom. Próbálok igyekezni vele.

Ez a rész egy nagyon kulcsfontosságú részecske volt, azonban nem kell megijedni, ugyanis nem ennyiből fog állni a mi kis galambocskáink szerelme.

Remélem tetszeni fog nektek, mert én egyre jobban szeretem.

A kommentekre amint tudok válaszolok.

Millió ölelés és puszi!

R.

-----

Harold Styles

  A limuzinom megérkezett a helyszínre, nekem pedig azonnal a mellettem ülő szépség ujjai köré fonódtak ujjaim. Automatikusan csináltam, minden érzelem nélkül, annak ellenére, hogy talán a világ egyik legvonzóbb nőjének tartottam. Kénytelen voltam közel maradni hozzá, nem volt választásom, ugyanis a családomon és a közeli barátaimon kívül senki nem tudta, hogy biszex vagyok, amit szerettem volna titokban tartani, ameddig lehetett, hisz egy ilyen botrány épp csak a hátam közepére hiányzott.

  Romina-t egy partin ismertem meg, pár évvel korábban és mivel színész képzőbe járt, ezért megkértem, hogy legyen az álbarátnőm, ameddig ez neki is megfelel. Ő pedig természetesen el is vállalta, természetesen jó sok pénzért, hisz ezzel járt, hogy nem mutatkozhat nyilvánosan, az akkor már három éve meglévő párjával, valamint néha meg kellett csókoljon, amit tényleg csak ritkán kértem tőle, ha hosszabb rendezvényekre mentünk, vagy elkísért egy üzleti útra, ahol esetleg le is fotózhattak minket.

  Ez az esemény sem volt kivétel, talán annyiban, hogy ha arra gondoltam, hogy Louis is ott lesz, máris szűkülni kezdett a nadrágom, vérem pedig pulzálva vágtatott ereimben. Minden percben kívántam őt, minden másodperc, amit azzal töltöttem, hogy nem látom, igazi kihívás volt, amit egy egész hétig le kellett küzdenem, lehetőleg azzal, hogy keményen dolgoztam és megpróbáltam elterelni a figyelmem, igazából bármivel.

- Nem kell ennyire túlizgulni a dolgokat! – szorította meg kezemet, mely az övében pihent, közben bátorítóan mosolygott.
- Nem izgulok, kanos vagyok – vallottam be minden szégyenérzet nélkül, hisz az alatt a pár év alatt, mióta „egy pár” voltunk, sok mindent láthatott és hallhatott, ami zavarba hozta volna, de szép lassan megszokta.
- Ohhh... Tényleg, ő is ott lesz, szóval próbálj meg jófiúként viselkedni és nem lerohanni a kamerák előtt, jó? Nem szeretnénk botrányt.
- Nyugi, Mina! Tudom fékezni magam, csak ha ő is ott van, akkor nehéz. Soha nem láttam még ilyen formás segget, majd te is megláthatod, ha találkozunk.
- Ott leszek én, szerintem kicsit lohasztó lesz, ha megtudja, hogy barátnőd van.
- A ma délutáni partin elmagyarázom neki, egy percet se aggódj – legyintettem, majd könnyedén kiszálltam a kocsiból, és őt is kisegítettem.

  Természetesen először át kellett verekednünk magunkat egy halom riporteren, és Louis-t sem sikerült felfedeznem, de ahogy Mina és én külön váltunk, én pedig elindultam az emelvény felé, egyből kiszúrtam, ahogy félszegen álldogál a betonkeverő és a homokcsomó mellett, észveszejtően szexin, halványan mosolyogva, egy olyan öltönyben, ami tökéletesen állt rajta, ott kihangsúlyozva előnyös külsejét, ahol kellett. Megpróbáltam a leghűvösebb maradni, ahogy mellé értem, nem akartam azonnal letámadni, vagy megijeszteni, azonban ridegségemmel pont ezt értem el.

- Louis – köszöntöttem nyersen, majd kezet fogtunk, nekem pedig elakadt a szavam. Hihetetlen, de ez a férfi olyan hatással volt rám, amilyennel még soha senki azelőtt. Voltak már partnereim, a sor szinte a végtelenbe ment, azonban egyetlen egynek sem sikerült úgy beindítania hosszas ismeretség után sem, mint Louis-nak egyetlen érintésével. Ó a fene enné meg.... Túl jóképű volt, túl puha volt a keze és ujjai olyan finoman simultak bőrömhöz, ettől pedig teljesen kirázott a hideg.
- Harry. – Az ő köszöntése sokkal melegebb volt, hangja simogatta érzékszerveimet, bizsergetve azokat és egyszerűen csak jó volt újra látni, próbáltam minden apró részletét befogadni. Azt, ahogy a haja állt, ahogy mosolya lágyan simult ajkaira, szemei alatt a nevetőráncokat, és bőrének puhaságát.
- Fogjunk hozzá ehhez, utána rátérünk a mi ügyünkre is – engedtem fel kicsikét.
- Rendben – bólintott és a jelenlévők felé fordult, majd kedvesen integetett feléjük.

  A beszédem, amit készítettem nem volt hosszú, negyed óra alatt meg is voltam vele, majd következhetett pár fotó, amiken már barátnőmmel együtt szerepeltünk. Ettől tartottam a legjobban. Hogy Louis mit fog mondani, de csak mosolygott és egyetlen szót sem szólt egész idő alatt. Talán ez még jobban megrémített, mintha ordítozott volna velem. Újra távolságtartó lett, akárhányszor pillantását kerestem, ő elfordult és úgy tett, mintha ott sem lennék. Pedig úgy szerettem volna megérinteni, bőröm pedig szinte bizsergett a vágytól.

  Az eredeti tervem az volt, hogy a fogadáson beszélek vele, de látva kicsit sem barátságos ábrázatát és az elhidegülést a testbeszédében, úgy döntöttem drasztikusabb módszerekhez kell folyamodnom, mert nem veszíthettem el, amikor még nem is volt az enyém. Szóval fogtam magam és, amint vége lett a nagy fotózkodásnak kivezettem Mina-t a limuzinokhoz és beültettem abba, amelyikkel eredetileg érkeztünk, én pedig szépen beszálltam a másikba, amelyik Louis-t volt hivatott a fogadásra vinni. A sofőr természetesen nem szólt semmit, csak türelmesen várakozott és felhúzta az utasteret és a sofőr fülkét elválasztó fekete vásznat, sőt még zenét is tett, amin sikeresen elszórakoztam, egészen addig, míg ki nem nyílt az ajtó. 

Louis Tomlinson

  A limuzinig újra és újra láttam magam előtt, ahogy azt a nőt fogdosta és ölelgette, mintha ez abszolút normális lenne. De most komolyan...Ki hiszi el róla, hogy heteró, amikor mindent elkövetett, hogy rám mászhasson? Vagy ez csak nekem volt ilyen nyilvánvaló és botrányosan kézenfekvő?

  A kocsi már járó motorral várt rám, hogy azonnal el is indulhassunk, szóval nem is haboztam beszállni, azonban a zárt ajtó mögött olyan meglepetés fogadott, amire egyáltalán nem számítottam. Épp, hogy benéztem, megpillantottam Mr. Nagyonheterónakakaromfeltűntetnimagam Stylest és szerettem volna elszaladni, vagy legalább megütni, de egyikre sem volt időm, ugyanis megfogta kezemet és magához húzott, ajkainkat egy csókban egyesítve. Térdeim hangosan koppantak a leimuzin padlóján, de a fájdalmat elnyomta Harry ujjainak érintése derekamon.

  Nem húzódtam el, akkor sem, amikor a kocsi megindult alattunk. Nem szakítottam meg a csókot abban a pillanatban sem, amikor az agyamban felvillant a vörös lámpa, hogy mégis mit csinálok, sőt készségesen engedtem utat nyelvének, halkan belenyögve az aktusba. Haragom zavarommal együtt szállt el, agyam ködösen érzékelte a kanyarokat és a piros lámpát, aminél megálltunk, de Harry tapasztalt ajkainak kényeztetése minden mást kizárt.

  Jobban szétnyitotta lábait, hogy közelebb törleszkedhessek és erősebben préselhessem ajkaimat övéihez, aprócska szüneteket tartva, hogy levegőt vehessünk. Testem hő árasztotta el, vágytam az érintésére, még sokkal jobban, mint azelőtt bármikor. Így amikor felhúzott a padlóról és lábaimat csípője két oldalára helyezte, igazán hálás voltam neki érte. Ujjaim öntudatlanul téptek tincseibe, lehunyt szemeim ellenére is tökéletesen tudva, mit is csinálok. 

- Nem a barátnőm – suttogta ajkaim közé.
- Mi? – húzódtam el értetlenül, ugyanis tökéletesen megfeledkeztem a lányról.
- Romina... Nem a barátnőm, csak eljátssza, ugyanis a média előtt nem nyilvános a szexuális orientációm, és nem is szeretném, ha egyelőre megtudnák, hogy az egyetlen testrész, ami érdekel, azzal ő nem rendelkezik. – Csak ő lehetett az egyetlen ember, aki ennyire felizgulva, ilyen hülye szavakat használhatott. És honnan tudtam, hogy be van indulva? Az ölében ültem, egészen pontosan kőkemény merevedésén.
- Ez egy kellemes meglepetés. Már kész voltam meggondolni magam, mikor megláttam, milyen szép és milyen hitelesen alakítja a barátnődet – duruzsoltam, közben pedig olyan dologba fogtam, amit azelőtt soha nem tettem, vagyis helyesebben fogalmazva, férfival soha nem tettem. Apró csókokat hintettem nyaka és mellkasa fedetlen bőrére, minden szavamat megpecsételve, lassan haladva füle felé.
- Baszki, Louis... Nekünk jelenésünk van egy fogadáson, ha pedig nem áll szándékodban...Ahh... tenni valamit, akkor hagyjuk abba...hnnh...mert nem szeretnék olyat tenni, amit megbánnál később.
- Azt hittem szereted a piszkos játékokat – doromboltam incselkedve, közben gallérja alatt egy bizonyos ponton szívtam az érzékeny bőrt, gondoskodva róla, hogy ne legyen észrevehető, amint az ing anyaga rásimul.
- Igen...DE...nem akkor, ha én állok vesztésre. – Hangja fenyegető és sötét volt, gerincemen pedig végigfutott a hideg. Hajamba markolt és elszakítva művemtől újra megcsókolt, közben szabad kezével ágyékomat kezdte dörzsölni. Mennél te a francba, Styles!! 

  Azonnal érintésébe simultam, szinte észrevétlenül kezdtem fel-le mozogni, ujjai pedig szakértően kényeztettek, annak ellenére, hogy ez minden volt, csak nem szokványos. Már majdnem kigombolta nadrágomat, amikor a limuzin lefékezett, a hatalmas birtok kapujában. Nem tudtam igazából, hogy hálás legyek, vagy ideges, de a hálás mellett döntöttem, ugyanis erre a lépésre még tényleg nem álltam készen.

- Nem menekülhetsz tőlem, remélem tudod – suttogta utoljára, mielőtt elszakadtunk volna végleg. – Gondolj valami olyasmire, amitől elmúlik – bökött dudorodó nadrágomra, én pedig csak fülig pirultam.
- Azt hiszem nehéz lesz – vallottam be szégyenkezve és amint a kocsi újra megállt szinte menekültem az autóból, egyenesen be a házba, meg sem várva a házigazdát.

  Nem volt honnan tudjam, hogy a garázsba megy, ahol csatlakozik hozzá Romina, szóval kicsit sokkolt, amikor édesen mosolyogva jelentek meg, kézen fogva. Kerek szemekkel bámultam őket, meg sem próbálva elrejteni csalódottságomat. Azt hittem a kocsiban történtek után legalább kicsit megpróbál nem szerelmesnek tűnni a lányba, de hát az élet kemény, főleg ha az életedben és a fejeden akkora a zűrzavar, mint az enyémben volt abban az időszakban. 

  A rendezvényre hivatalos volt Liam is, szóval ennyit mondhattam szerencsémnek. Ő lefoglalt, beszélt hozzám és rendszeresen felhívta a figyelmemet, ha nagyon bámultam őket. Az ebédnél azonban messze kerültünk egymástól, az akitől egy részem még mindig menekült volna, pedig pontosan mellém ült. A barátnője pedig a másik oldalára.

- Ha vége a fogadásnak szeretnék veled négyszemközt beszélni – mondta kimérten, lehetőleg úgy, hogy csak én halljam.
- Persze, hogy aztán megint letámadhass, Mr. Styles... Kösz, inkább felhívlak majd holnap – válaszoltam a villámmal bökdösve a halat, ami a tányéromon pihent, mesteri elrendezésben paradicsom és egyéb zöldségek köretében.
- Ígérem nem támadlak le, ameddig meg nem beszéljük a mi dolgunkat.
- Azt hittem a limuzinban is beszélni akarsz velem – fordultam teljesen felé, hogy láthassam arcának szép ívét, ajkainak teltségét és azt az édes mosolyt, melytől felfelé görbültek. Szemei fűzöldek voltak, mozdulataimat pedig úgy követték, mintha mágnes vonzotta volna hozzám.
- Én is azt hittem, de aztán meggondoltam magam.
- Lehet én is meggondoltam magam – vigyorogtam rá elégedetten, főleg akkor, amikor ajkairól eltűnt a mosoly. Louis lő, és GOAL!!!
- Akkor kénytelen leszek meggyőzni téged – viszonozta önelégül mosolyom, majd keze combomra vándorolt és megszorította annak belső oldalát. Louis lőtt, és önGOAL!!!
- Ne, Harry... Tényleg beszélnünk kell – toltam el kezét, hangom remegett, ahogy én is.
- Louis, nem szeretem, ha játszanak velem. Volt egy heted eldönteni mit akarsz, a limuzinban pedig nekem úgy tűnt, hogy egészen jól ment a döntéshozás. Kívántál, ahogy én is téged. Ez pedig most sincs másképp.
- Szerintem ne itt beszéljük meg.
- Ebéd után, mikor a vendégek elmentek várlak az irodámban. Harmadik ajtó a lépcsőtől jobbra.
- Rendben – bólintottam csöndesen és visszatértem az étel böködéséhez.

A délután további részében a vendégekkel beszélgettem és a színészeimmel, akik szintén hivatalosak voltak a fogadásra. Elmondták, hogy nem bánják a kényszerszabadságot, de szeretnének már próbálni is, amit teljesen megértettem, hisz nekik ez volt az életük. Jó volt őket látni, hiányoztak már, de azért égtem a vágytól, hogy végre beszélhessek Harry-vel, hisz ez nem várhatott.

  Majdnem öt óra volt, mire a ház teljesen kiürült. És ez alatt azt értem, hogy egyedül maradtunk az egész, hatalmas rohadt házban. Míg felfelé haladtam a lépcsőn próbáltam figyelni, hátha meghallok valamilyen motoszkálást, de nem. Síri csönd volt, egyedül heves légzésem töltötte be a teret, és kezdtem arra gyanakodni, hogy itt nem beszélgetés, hanem mészárlás lesz. Vérem úgy lüktetett, hogy szinte hallottam, ezen pedig nem segített, hogy elértem uticélomhoz, a harmadik ajtóhoz. 

  Nem különbözött a többitől, kilincse szépen faragott réz volt, a kulcs kívül volt, az én kezem pedig alaposan remegett, ahogy kopogtam. Fél perc sem telt el, azonnal nyílt az ajtó, előttem pedig ott állt Harry, ingben és öltönynadrágban, keze tintás volt és mezítelenek a lábai. Az asztalán papírok tömkelege sorakozott, szóval dolgozott, míg rám várt. Ki tudja mióta is lehetett az irodájában, kerülve a vendégeket.

- Azt hittem nem is jössz fel – jelentette ki, amint becsukta az ajtót a hátam mögött.
- Én magam sem vagyok ebben biztos, olyan szürreális ez az egész. – Nem mertem hangosan beszélni, még akkor sem, amikor hellyel kínált, én pedig leültem egy méretes barna bőr kanapéra, ami illett az iroda színeihez, barna, bézs és arany. Egy jókora, tölgyfa asztal foglalta el a fő helyet, mögötte polcok, zsúfolásig iratokkal és könyvekkel. Ablakaiban orchideák, a sarokban pedig egy totálisan nem oda illő macska palota, azonban a jószágot sehol nem láttam.

- Én azonban pontosan tudom mit akarok, az pedig te vagy. Amilyen önző ember vagyok, meg is szerzem, amit akarok. Sajnálom, de nem vagyok tökéletes, vannak hibáim, amik elő fognak jönni, de...
- Van macskád? – kérdeztem félbe szakítva a monológot, amivel csak egy csodálkozó pillantást értem el.
- Igen, szerintem épp a szobámban lustálkodik – mondta fáradtan, ahogy pedig ránéztem, sokkal idősebbnek és kimerültebbnek tűnt, mint addig bármikor.
- Nézd, Harry, egy héttel ezelőttig azt sem tudtam, hogy érdekelnek a férfiak. Amikor anyám ezzel jött, szemberöhögtem. De utána történt az a khm... tudod.... szóval..én akkor összezavarodtam, beszélnem kellett Liammel, ő pedig megnyugtatott. Azóta milliószor átgondoltam és arra jutottam, hogy a kísérletezésben semmi rossz nincs, szóval fogalmam sincs a terveidről velem, de ameddig a realitás és a normális határain beül vannak, addig hajlandó vagyok kipróbálni, bármi is legyen az, ami kettőnk között lehetne.
- Úgy mondtad, mintha egy új fogpasztáról beszélnél – nevetett fel szárazon.
- Mégis mit vártál? Hogy majd konfettit dobok a levegőbe, mert sikerült elérned, hogy az egész világom a feje tetejére álljon, hogy úgy akarjak egy férfit, ahogy még soha senki mást? Hogy minden addigi elvemmel szembe menjek és veled legyek? Elérted, mert ezt akarom. Mióta beszéltem Liammel és szinte minden este arról az alkalomról álmodok, amikor mi a szobádban...tudod...
- Mondd ki – lépett közelebb, már előttem állt, fenyegetően nézett le rám, de az eddigiekkel ellentétben, ez most felizgatott. – Mit tettem veled akkor? Hallani akarom...
- Leszoptál... – ejtettem ki a szót egész testemben remegve, ő pedig azonnal felrántott és megcsókolt. Olyan heves, olyan vad volt, mint azelőtt soha, az az erő pedig, amivel visszadöntött a kanapéra, szinte megrémített. Fölém mászott, súlyával belepréselve a puha anyagba, és onnantól csak érintésekből és ingerkből állt a világom, melynek közepén kényeztető ajkai voltak. Már nem féltem attól, hogy mi jöhet. Nyugodt voltam, attól a tudattól, hogy biztosan jól döntöttem, és ha valami rosszul sülne el, simán kihátrálhatok még.

Nyolcadik

Édes, kedves, kitartó olvasóim!

Meghoztam a friss részt, ami igen soká tartott, és mondanám, hogy kárpótlásul irtó izgi lett a rész, de hazudnék. Kicsit tovább vezeti a szálakat, továbbá megismerünk egy új szereplőt is, aki később érdekes szerepet fog még betölteni.

Nagyon szép vasárnap estét kívánok nektek, a kommentekre pedig ígérem hamarosan válaszolok, csak hozzam vissza a laptopomat, miután kidobtam az alakon, mivel nem engedelmeskedik.

Millió mézespuszedli!

R.

------

Louis Tomlinson

  Talán csúnya dolog volt úgy kirohanni Liam hazatérésekor, de az a tudat, hogy ő ilyen könnyedén vette az aggodalmamat, egyszerűen felidegesített. Az ágyamra vetődve összeraktam telefonomat és visszahívtam szegény Niallt, aki biztosra vettem, hogy semmit nem értett az egész helyzetből. Ezúttal szinte azonnal felvette és nagyon, de nagyon ijedt volt a hangja.

- Mi történt?! – kezdte azonnal.
- Mr. Könnyelmű épen és egészségesen hazaért, csak le volt merülve a telefonja. Egy pillanatig se aggódj a tökfej miatt, csak én reagáltam túl az egészet.
- Hála az égnek. Ha öt percen belül nem hívtál volna vissza, én magam megyek a rendőrségre. Annyira aggódtam.
- Nem kell, soha többet nem fogok idegeskedni, hogy hol lehet ez a tökfej. Neked se kell – dünnyögtem megenyhülve kicsit.
- Mindig aggódni fogok érte. Szerencsére ezúttal semmi baja nem esett, de azt azért tudni szeretném, hogy mit művelt a fenyővel, amit elvitt a kertemből.
- Az egy vicces történet. Itt van a nappalinkban feldíszítve. Részeg volt és ez lett a vége. Ha szeretnéd visszaszolgáltatom.
- Úgyse venném hasznát. Most mennem kell, mert Zayn már vár rám. Üzenem Liamnek, hogy... Inkább nem üzenek neki semmit. A legjobb lenne, ha meg se tudná, hogy beszéltünk. Nem akarom, hogy még jobban utáljon.
- Nyugi, nem is sejti – hazudom szemrebbenés nélkül.
- Kösz – mondja vidámabban, majd gyors elköszönés után bontja a vonalat.

  Egyedül maradtam a szobámban, hála az égnek a délutáni terveimnek ezzel lőttek, ráadásul Liamre is haragudtam. Ez legalább elterelte a figyelmem egy kicsit a Harry problémáról, de nem teljesen, ugyanis agyam úgy döntött milyen vicces lenne játszani egy kicsit velem. Köszönöm neki... Csak feküdtem az ágyamon és a plafont bámultam, remélve, hogy nincs merevedésem az újra és újra bevillanó képektől. Épp egy hajszál választott el, hogy elaludjak, de halk kopogás hallatszott az ajtó felől. Természetesen tudtam, hogy Liam az, és először be sem akartam engedni, de végül is jobbnak láttam beszélni vele, főleg a Harry probléma miatt.

- Gyere! – sóhajtottam, mire azonnal nyílt is az ajtó és lakótársam be is jött rajta.
- Nézd, Louis, sajnálom, hogy gyökér voltam, de hosszú napom volt és kicsit kiakadtam, amikor Niall szóba jött. – Az ágyamhoz jött, majd mellém feküdt.
- Semmi baj. Azt hiszem beszélnünk kellene valamiről... – váltottam témát.
- Valami történt? – könyökölt fel ijedten.
- Azt hiszem buzi lettem – szaladt ki a számon, mire Liam hangos hahotába kezdett, amit abba sem hagyott addig, míg le nem löktem az ágyról. Akkor hangosan jajgatni kezdett és visszamászott.
- Bocs...bocs...Szóval. Miért lennél meleg, kedves, drága Louis? Azért, amit mondtam?
- Nem. Az este elmentem vacsorázni Harry-hez és elment, mert gond volt a cégével, de előtte mi a kanapén már majdnem...mi...tudod...
- Mi?! – nézett rám kerek szemekkel.
- És amikor visszajött együtt aludtunk. Utána reggel ott volt a merevedése..a hátamon éreztem. De nem zavart. Érted..Nem zavart egy férfi merevedése a hátamnál. Liam....
- Ez minden? Ettől még nem fogsz csapatot váltani.
- De utána, szóval, hogy ő...Leszopott – suttogtam az orrom alá, de naná, hogy meghallotta és megdöbbenése csak még nagyobb lett.
- Oké, azt hiszem te beverted a fejed. Engedted, hogy ő téged....?
- Igen. A szájába élveztem minden szégyenérzet nélkül. Utána csókolóztunk is. Ez borzasztó... – Arcomat tenyereimbe temettem, remélve, hogy ezzel eltakarhatom lángoló bőrömet, lehetőleg teljesen.
- Akkor sem biztos, hogy meleg vagy. Gond nélkül lehetsz biszex is. Vagy az is lehet, hogy ez az egész olyan váratlanul ért, hogy sokkot kaptál.
- Hülye vagy... De most komolyan. Én ezt nem akarom... De mégis...Kíváncsi vagyok és tudni akarom milyen lenne vele együtt lenni, de amikor ma láttam két csajt smárolni, akkor beindultam, szóval ez normális, nem?
- Normális, nem kell aggódni. Csak átmeneti szakasz és ha csak Harry-vel fordult elő, akkor az még nem jelent semmit. Ha kedveled Mr. Üzletembert, akkor próbáld ki vele. Semmi nem fog változni ha nem jól sülnek el a dolgok. Anyád így is, úgy is támogat, nekem csak annál jobb, ha kiderül, hogy meleg a lakótársam, neked pedig nem árt egy kis változatosság.
- Azt hiszem kicsi túl lazán fogod fel a dolgokat, nem gondolod?
- Dehogy is. Ezt így kell felfogni, mert másképp görcsölni fogsz és csak rossz döntéseket hozol. De nem szabad. Legyél laza és minden helyre jön magától.
- Félek mi lesz, ha épp a kísérletezés a rossz döntés.
- Azt hiszem itt az idő berúgni és x-boxozni. Le kell nyugodnod, mert kicsit mintha szétestél volna.
- Tanácsra van szükségem, nem pedig részegségre! Te honnan  tudtad, hogy meleg vagy?
- Igazából nagyon sokáig nem tudtam, hogy mi is ez. Apa folyamatosan azt mondogatta, hogy elmúlik, amit érzek és jobb lesz, de nem lett. A lányok már az oviban sem vonzottak, ez pedig később sem változott. Aztán volt egy srác a sulinkban, akiről kiderült, hogy meleg és igazából nem is tudom, hogy kezdtünk randizgatni. Titokban jártunk, imádtam vele lenni, az ujjai köré csavart és, amikor a legbiztosabban éreztem magam, egyszerűen dobott.
- Mi?! És innen tudtad, hogy meleg vagy? De hát ez borzalmas...
- De utána az egyetemen volt pár barátom és lányokkal is akartam kísérletezni, de nem indítottak be. Szóval utána jött Niall és elérte, hogy mindennel egyenesbe jöjjek.
- Sajnálom, hogy felhívtam, de tényleg nagyon aggódtam érted.
- Semmi baj, nem haragszom rád egyáltalán. Jó tudni, hogy van valaki, aki törődik velem. Lásd mennyire viszonozom ezt, megyünk és leitatlak a nappaliban.
- Pedig én azt hittem majd én leszek az, aki ilyesmihez folyamodik – csóváltam fejem kicsit csalódottan, de örültem neki, hogy érdeklem és nem hagy cserben.

  Úgy belemelegedtünk végül a játékba, hogy a vacsi elmaradt, és amikor este kilenckor már majdnem elájultunk az éhségtől is csupán annyira futotta, hogy megsütöttünk pár pulykamelltallért és mentünk vissza játszani, ugyanis már nagyon nyerésre álltam és a sör tökéletesen hatni kezdett, szóval becsípve püföltük egymást tovább.

  

  Reggel enyhe fejfájásra ébredtem, de határozottan nyugodtabb voltam, hisz végre kicsit kikapcsolhattam és mindenről elfeledkezve, egyedül, a saját ágyamban keltem. Sokáig lustálkodtam, vagy inkább tetszhalottat játszottam, mert semmi kedvem nem volt hozzáfogni a naphoz, bár a kényszerszabadságnak köszönhetően igazából semmi dolgom nem akadt aznapra. Lefürödtem és köntösben járkáltam a lakásban. A reggelimet a kanapén ülve fogyasztottam el, közben valami sportbakis videót néztem, aminek semmi értelme nem volt, de ez is lekötött kicsit. Elmosogattam és beszéltem anyával telefonon kicsit. Az egész napom tulajdonképp a semmittevéssel ment el, főleg, hogy Liam otthon sem volt, így rá sem számíthattam. Szerettem volna bemenni a színházba és próbálni a színészeimmel, de ez sem volt opció, szóval kénytelen voltam lefoglalni magam.

  Fogalmam sincs, hogy jutottam el a laptopomig, de mire észbe kaptam már Harold Styles-ról nézegettem képeket és újra meg újra arra a következtetésre jutottam, hogy egészségtelenül felizgat a látványa. Közelről elemeztem ajkait és azok mesterien kifaragott formáját, ahogy elejt egy-egy óvatos mosolyt, vagy beszédet tart. Bosszantóan jól nézett ki, és agyam meg sem próbált nem úgy gondolni rá, mint a világ legszebb férfijára.

  Amint realizáltam mit is csinálok idegesen lecsaptam a laptopom fedelét és újra a nappaliba csörtettem, de ennyire tehetetlennek még nem éreztem magam. Valahol belül szerettem volna felhívni azt a jóképű szemétládát, de nem tettem. Az önérzetem nem engedte és tudván, hogy már csak öt napot kell kibírnom anélkül, hogy lássam, kicsit megnyugtatott.

  A kellemes október derekai időjárásra tekintettel lévén fogtam magam és átöltöztem, majd újra elindultam abba az étterembe, ahova tegnap készültem, és ezúttal kocsival mentem, hogy megspóroljam magamnak a hosszú sétát, mivel előző nappal ellentétben, mindent akartam, csak gondolkodni nem. Másfél óra alatt sikeresen odaértem és azonnal kaptam is asztalt. Nem akartam sokat enni, mivel csak ebből álltam ki az elmúlt pár napban, szóval csak rendeltem magamnak cézár salátát és egy tejes kávét, majd telefonomon kezdtem böngészni a neten, hogy teljen az idő.

- Csak így, egyedül? – hallottam meg egy ismerős hangot, amitől azonnal felderült az arcom.
- El! Nem is gondoltam, hogy itt futunk egymásba! – raktam le azonnal telefonom és öleltem magamhoz legjobb barátnőmet.
- Na igen. Meglepetések mindig érik az embert. Plusz igazából én is ebédelni jöttem ide egy barátnőmmel – magyarázta és félreállva felfedte a mögötte álló szépséges szőkeséget. A lány arcán megilletődött kedves mosoly ült, kék szemei pedig szikráztak. Fehér inget, zakót és farmert viselt, hozzá bakancsot, haját pedig oldalra fonva hordta. – Louis, ő itt Perrie Edwards. Fiatal zenetanár a közeli középiskolában. Szerény, de a hangja angyali.
- Nagyon örvendek. Louis Tomlinson – nyújtottam felé kezemet, amit ő azonnal el is fogadott és megszorított.
- Csatlakozhatunk a romantikus ebédedhez, kedves Louis? – kérdezte El, és meg sem várva válaszomat, már le is huppant a velem szemben lévő székre.
- Ja, amúgy sem vártam senkit – egyeztem bele és igazából baromira örültem, hogy lett társaságom, mivel így nem kellett egész végig neteznem és halálra unnom magam.

  Remekül elbeszélgettük az időt. Perrie nagyon vicces és kedves lány volt, a vőlegényével egy éve költöztek Londonba, addig Bradfordban éltek egy hatalmas tanyaházban, de változásra volt szükségük, szóval a nagyváros mellett döntöttek és kibéreltek egy kisebb három szobás lakást, közel ahhoz az iskolához, ahol tanított. Eleanorral már egész kiskoruk óta ismerték egymást, és ő segített a lakáskeresésben is nekik. Persze, azonnal egy hullámhosszra kerültünk mi is, remekül megértve egymást és azonnal bensőséges hangulat lett úrrá körülöttünk.

  Sajnáltam, amikor el kellett menniük, de egy szünet sem tart örökké, nekem pedig szintén haza kellett mennem, hogy tovább unatkozhassak. Általában ilyenkor filmet néztem, vagy hobbi főztem, de egyikhez sem volt kedvem. Szerencsére épp egyszerre értünk haza lakótársammal, szóval mégis főztem, közben meghallgattam mennyire szemetek a diákjai a második évfolyamból, akik folyamatosan kikezdenek vele és pofátlanul flörtölnek is, ha csak tehetik. Besegített a zöldségek összevágásával és azzal, hogy a munka további részében nem kotnyeleskedett, csak ült és nézett, vagy hülye kommentárokat fűzött a technikámhoz.

  Mosolyogva néztem, ahogy Liam eszik, közben alaposan kibeszélte Niallt, de teljesen megértem, hisz nem elég, hogy friss volt a seb, reggel még össze is futottak a kávézóban, ahol eredetileg megismerkedtek. Annyira sajnáltam szegényt, hogy az hihetetlen és kicsit a pokolra kívántam a szőkét, amiért lakótársam ilyen szenvedésen ment keresztül miatta. Bárcsak ő is így járna...Bárcsak őt is kihasználnák egy kicsit...Csak, hogy fájjon neki. Persze, azok, akik megérdemelnék, soha nem kapnak semmit, mindig a jók szenvedik meg, hogy túlságosan beleélik magukat a boldogságba és a végén pofára esnek.

  Egész este a tv-t bambultuk és semmiségekről beszélgettünk, ahogy a hét hátralevő részében is. Minden nap egyforma volt, semmi nem zavarta meg a nyugalmunkat. Ő bejárt az egyetemre tanítani, én anyával lógtam a telefonon, elvégeztem a házimunkát, Ellel találkoztam és Perrie-vel, továbbá megállás nélkül, minden fennakadást elkerülve gondoltam Harry-re, aki pofátlanul ott volt minden egyes gondolatomban, minden órájában a napnak és csak úgy nagy általánosságban nem tudtam nem rá gondolni. Újra és újra, nap, mint nap lejátszottam a fejemben a jelenetet, ahogy előttem térdelt és férfiasságomat kényeztette. Kezdtem attól tartani, hogy megbolondulok, ha nem beszélek erről valakinek, de Liamnek már a könyökén jött ki a rinyálásom, Elt pedig nem akartam ezzel traktálni. Az igazság pedig az volt, hogy féltem mit mondanának, ha szóba hoznám, hisz pár nappal korábban mindenki arról győzködött, hogy akár meleg is lehetnék.

  Mi volt ám az igazi gondom? Az, hogy az építkezés megnyitójának napja egyre rohamosan közeledett, én pedig még mindig nem tudtam eldönteni, mégis mit szeretnék ezzel a helyzettel kezdeni. Kíváncsi voltam, mi is lehetne belőle, de nagyon féltem és, ez pedig teljesen kirázta belőlem a jókedvet, és bár egész nap hülyültünk lakótársammal, mégsem éreztem jól magam a bőrömben, mintha Damoklész kardja ott lebegett volna a fejem fölött, azzal fenyegetve, hogy levágja azt, minden gondolkodás nélkül, egy széles vigyor kíséretében.

 A választ a kérdéseimre egyetlen pillanat alatt kaptam meg, ami eget földet megrengetett. A nagy napon tökéletesen akartam kinézni, ezért kék öltönyt vettem fel, természetesen Liam választotta, természetesen Harry egyik üzletéből és nem utolsó sorban tökéletesen passzolt rám. Úgy méretben, mint kialakításában. Ott takart, ahol kellett és olyan fenekem lett benne, mint addig egy öltönyömben sem.

 Limuzin jött értem, benne pezsgővel és csokiba mártogatott eperrel. Naná, hogy bezabáltam szinte az összeset, mire a helyszínre értünk, ami azóta, hogy utoljára láttam teljesen megváltozott. Munkagépek álltak az előtérben és természetesen a kordonok mögött legalább két tucat újságíró és még kétszer annyi filmes, hangosító és riporter nyüzsögtek. Egy halom nézelődőt is odavonzott a felhajtás, így kicsit lámpalázas lettem, azonban ezt az évek gyakorlata alatt leküzdöttem. Sokkal jobban foglalkoztatott egy bizonyos személy, de őt sehol nem láttam, pedig alaposan körbe néztem, hogy esetleg felfedezhessem a tömegben valahol.

 Kiszálltam és előre sétáltam kijelölt útvonalon, egészen egy kisebb pódiumig, ahol már fel volt állítva egy betonkeverő, mellette egy kupacban homok és abba elszúrva két lapát. Nagyot nyeltem és felléptem az emelvényre. Ekkor nyílt szét a tömeg és jelent meg üzletfelem, Harold megintkurvajólnézki Edward Styles, nyitott fekete ingben, öltönyben és szövetkabátban. Haja loknikban fogta körbe arcát és kalap volt feje tetején. Arra nem jöttem rá, hogy az minek igazából, de ha őt ez boldoggá tette, akkor ki vagyok és, hogy megállítsam. Ruganyos léptekkel tartott felém, ajkairól pedig le sem lehetett törölni a vigyort, amit nyilván általános zavarom jutalmául szánt. Nem segített.

- Louis – köszöntött ridegen, nekem pedig még a szőr is felállt a hátamon, ahogy nevemet ejtette és jobbját felém tartotta, hogy így üdvözöljön. Megvilágosodásom pillanata pedig a következő pillanat volt, amikor bőrünk egymáshoz ért, én pedig megéreztem az apró elektromos kisüléseket, amik végigperzseltek egész testemen és tudtam, hogy kell nekem.

Hetedik

Sziiiasztok!

Már tegnap este szerettem volna feltenni a részt, de az internetem és a laptopom közbeszóltak.

Azért remélem a rész jóvá teszi a késést, mert keményen megszenvedtem vele, nyilvánvaló tapasztalathiány miatt.

A következő rész sajnos nem tudom mikor érkezik, mivel keddtől szervizelik a ketyerémet és holnap sok tanulnivalóm lesz.

Azért majd igyekszem vele. Addig is nagyon szépen köszönöm a rengeteg kommentet, ami másnak kevésnek tűnhet, de én mindegyikért hálás vagyok.

Jó olvasást nektek és szép estét!

R.

-----

Louis Tomlinson

  Az ágy lehető legtávolabbi pontjára feküdtem lefekvéskor, ami egy akkora ágyat tekintve elég távolság kellett legyen, hogy ne érjünk egymáshoz. Próbáltam lehiggadni, próbáltam nem odafigyelni a tényre, hogy igazából jóformán meztelenül feküdt mellettem és legfőképp minden erőmet összeszedve ügyködtem rajta, hogy normálisan viszonyuljak a tényhez, miszerint a gondolat, hogy hozzám érjen vágyakozással töltött el. Ettől rémültem meg a legjobban. Soha, egyetlen férfi sem vonzott, még csak azt se gondoltam róluk, hogy bármilyen közelebbi kapcsolatba kerülhetek velük, mint egyszerű haveri, azonban Harry és az ő zavarba ejtő lénye ezeket a meggyőződéseimet teljesen és totálisan megsemmisítették. Össze voltam zavarodva, kicsikét féltem is, de leginkább bizonytalan voltam és legnagyobb döbbenetemre kíváncsi. Tudni akartam milyen a csókja, milyen, amikor egymáshoz érünk és kényeztetjük egymást, vagy esetleg több is történne. 

  Reggel kifli pózban ébredtem, pontosan tudtam tudtam, hogy hol vagyok és mi történt, azonban nem rémültem meg, hanem inkább kihasználtam a helyzetet és fészkelődni kezdtem, azonban a hely limitált volt, ugyanis amint pár centit hátrébb mozdultam, egyenesen nekiütköztem Harrynek. A helyzet az volt, hogy az éjszaka valamiért egymáshoz furakodtunk és én a karjaiban kötöttem ki, vagyis én lettem a kis kifli, ő pedig orrát nyakhajlatomba fúrva, édesen aludt. Nem mertem megfordulni, azonban már elhúzódni sem akartam, nehogy felébredjen, szóval mozdulatlanul maradtam, egészen addig, míg meg nem éreztem valamit a derekam környékén. Szemeim azonnal kikerekedtek, naná, hogy tudtam mi az, nem volt nehéz kitalálni, azonban arra nem számítottam, hogy ez pont akkor fog megtörténni, amikor ennyire kellene egy kis nyugalom, hogy végig tudjam gondolni a dolgokat. Hát tessék, Louis...Itt van egy valami, amin gondolkodhatsz....

  Mocorogni kezdett, én pedig máris futni akartam, vagyis maradni, vagyis futni, vagyis nem is tudom mi járt a fejemben, kivéve talán, hogy ez nem is olyan rossz érzés. Öntudatlanul fészkelődtem még közelebb hozzá, mire ő felnyögött, talán már ébren is volt. Keze a takaró alatt átcsusszant derekamon és szorosan magához ölelt. Rosszabb volt, mintha életemben először lettem volna nővel. Semmi bizonyosság nem volt, minden csupa kétesélyes és zűrzavaros.

- Örülök, hogy nem mentél el, mikor felébredtél – duruzsolta még félálomban.
- Nem ez volt az első őrült dolog, amit elkövettem mióta ismerlek – válaszoltam bizonytalanul, halványan reménykedve benne, hogy nem akar elengedni.
- És nem is ez lesz az utolsó, ebben biztos lehetsz.
- Jobban érzed magad? Az este elég lehangolt voltál...
- Ha így ébredhetnék minden reggel, akkor soha nem lennék frusztrált, vagy lehangolt.
- Szegény, Mr. Styles, borzasztó lehet, hogy nincs minden reggel egy ártatlan fiúcska az ágyában, aki nem tudja mire vállalkozik. Igazán sajnálatos helyzet. Nem is tudom, hogy bírod ezt a szenvedést, ebben a hatalmas, king size ágyban, egymagad – monologizáltam szinte nevetve, de ő nem igazán értékelte a humorom.
- Mr. Tomlinson, ha tovább jártatja a száját kénytelen leszek betömni valamivel – figyelmeztetett előzékenyen, én azonban pontosan tudtam, hogy máris elképzelte, ahogy hímtagját kényeztetem. A legrosszabb, hogy még én is el tudtam képzeni és egyáltalán undorodtam tőle.
- Ne provokáljon Mr. Styles. Elég sokan próbálták már befogni a szám, de senkinek sem sikerült. Ezért lettem színész.
- Hidd el, nekem menne – duruzsolta fülembe és a következő dolog, amit éreztem, az méretes tenyere volt ágyékomon, ezzel pedig elkapta a levegőmet, konkrétan reszetálta összes gondolatomat. Mocorogni kezdtem, hátha elhúzódik, de meg sem fordult a fejében, hogy esetleg tényleg megtegye, sőt valamivel erősebben szorított.
- Kérlek, én ezt nem igazán...döntöttem még el, hogy akarom-e...Ezt az egész pasival dolgot...Tudod...Ez egy nagy döntés és én nem állok készen rá – habogtam szinte értelmetlenül, de ő csak felkacagott.
- Azt hiszem nagyon is készen állsz – duruzsolta mézédes hangon, közben pedig le sem vette rólam kezét, sőt apró, körkörös mozdulatokba fogott, ezzel pedig hasamban minden izom vigyázzba állt, várva a további fejleményeket.
- Nem erőltetheted rám magad. Az nem lenne fair velem szemben.
- Igazad van, sajnálom. – Hangja elhidegült és azonnal elhúzódott, ki az ágyból és ki a szobából.

  A helyzet kicsit meglepetten ért, de hálát adtam az égnek, hogy magamra maradtam. Alsónadrágom szinte fájdalmasan szorított, akármennyire kínos beismernem, Harry érintésétől teljesen felizgultam és férfiasságom a megkönnyebbülésért esedezett, ám nem kaphatta meg. Nem az ő házában, nem az ő ágyában... Illetlenség lett volna. Szóval kénytelen voltam várni ezzel, míg hazaérek.

  Már épp kikeltem az ágyból, mikor kinyílt az ajtó és életem legkínosabb jelenete vette kezdetét. Harry pillantása először pár pillanatra összekapcsolódott az enyémmel, majd merev férfiasságomra pillantott és pofátlanul elvigyorodott. Hozzám sétált és elém térdelt.

- Hadd gondoskodjak rólad – suttogta és áhitattól ittasan lehúzta alsónadrágomat. Tátott szájjal néztem a jelenetet, de nem állítottam le. Talán akartam is, hogy ez legyen, ám abban a pillanatban, ahogy ujjai körbefonták kőkemény merevedésemet már nem is volt visszaút. Lassan fel-le kezdte mozgatni kezét rajtam és nekem pedig kellemes bizsergés futott végig hátamon, a bőrőm pedig libabőrös lett tetőtől talpig. Amint ajkai hozzám értek és szép lassan befogadta szájába férfiasságomat térdeim megremegtek és akaratlanul hajába fúrtam ujjaimat, fürtjeiba markoltam és így próbáltam stabil maradni, de nem nagyon ment. Szemeimet lehunyva élveztem ajkainak kényeztetését, azzal pedig, hogy fogaival finoman végigkarcolt érzékeny bőrömön, máris az orgazmus határára juttatott. Halkan nyögtem, közben pedig akaratlnul is őt néztem. Pillantásunk összefonódott, az a szenvedély amint az ő csodálatos zöld íriszeiben láttam egyszerűen megrészegített. Szorosabban markoltam hajába és egyre hevesebb légézésemet már nem is próbálva szabályozni lihegtem és nyöszörögtem. Nem bírtam sokáig, pár apró mozdulat kellett még és elélveztem, az orgazmus rebegő spirálja pedig úgy rántott magával, hogy levegőt is alig kaptam. Nevét nyögve jutottam a csúcsra, ő pedig elégedetten állt fel és törölte meg ajkait. – Tudom, hogy kellett volna rád erőltetnem magam, de olyan kis esetlennek tűntél, nem tudtam ellenállni.
- Öh...Most csak még jobban összezavarodtam... – suttogtam megpróbálva összeszedni darabjaira hulló gondolataimat, miközben alsónadrágomat rángattam vissza magamra.
- Olyan nagyon meg akartalak ízlelni, annyira vágytam rád, Louis... – simított végig állkapcsom vonalán, majd államhoz érve felemelte fejem és kényszerített, hogy a szemébe nézzek. – Tudom, hogy te is élvezted. A tested elárult, még ha te nem is akarod bevallani.
- Harry...én...Tényleg... – habogtam, de ő félbe szakított, ugyanis megcsókolt. Életemben először csókolt meg férfi. Életemben először csókoltak igazi vággyal, igazi sóvárgással. Soha nem csókoltak ilyen forrón, ilyen lázasan. Azonnal visszacsókoltam, minden gondolkodás és hezitálás nélkül, ajkaimat szétnyitva engedtem utat nyelvének, mely táncba hívta enyémet és amint a kontaktusnak köszönhetően egymáshoz préselődtünk, belenyögtem csókunkba, amit egy mosollyal jutalmazott. Ajkain és nyelvén még éreztem saját ízemet, ami kicsit fura volt, mégis csak élvezetesebbé tette, egy fura, kitekert módon. Kezei fenekemre vándoroltak és belemarkolva vont, ha lehet még közelebb magához. – Ó, francba is veled! – toltam el magamtól észbe kapva.
- Mi a baj? – kérdezte értetlenül.
- Ez az egész! Ha itt vagy nem tudok gondolkodni. Neked máskülönben is, nem dolgoznod kellene?
- De akkor te elmész és nem fogsz többet szóba állni velem. Nem veszíthetlek el. Most, amikor már majdnem az enyém vagy.
- Soha nem voltam a tied, az pedig, hogy ennyire akarsz engem beteges és önző, hisz alig ismersz! Így is, úgy is el fogok menni, nem állíthatsz meg. Az, hogy kihasználod a bizonytalanságomat nem segít eldönteni, hogy mit is akarok valójában.
- Igazad van. Ha szeretnél menj el. Nem foglak zaklatni, nem kereslek, de egy hét múlva, amikor megkezdjük az építkest szeretnék egy választ. Tudni szeretném mire jutottál, bármi is legyen az.
- Haza szeretnék menni – suttogtam lehajtott fejjel és felvettem a pólót, amit este kaptam.
- Felöltözhetsz, addig szólok a sofőrnek. – Sértett és lehangolt volt, ahogy kisétált, de meg is értem, hisz amilyen idióta voltam, kb úgy viselkedtem, mint egy terhes nő, akinek hormoningadozásai vannak. Kisétált, engem pedig magamra hagyott. Az ággyal szembeni széken megtaláltam tegnapi ruháimat, amiket villámgyorsan magamra kaptam és telefonomat zsebembe téve mentem én is a házigazda után.

  Kínos búcsú következett, amit egy fura, gagyi kézfogással zártunk, majd beszálltam a fekete mini limuzinba és a sofőr elhajtott, ki a birtokról és be a városba. Örültem, hogy végre egyedül voltam, szükségem volt arra, hogy valakivel leülhessek megbeszélni ezt az egészet, de nem aznap. Csak haza akartam menni, lefürdeni és kicsit megfeledkezni mindenről. A gyomrom kavargott, a fejem pedig zúgott. Túl sok volt ez nekem, túlságosan kimozdította a biztos talajt a lábam alól, felfordítva az egész addigi életemet. Nem értettem miért történik, miért pont velem...

  Észre se vettem mikor értünk haza, de az emeletig nem tudom, hogy jutottam el. Liam nem volt a lakásban, így nem kellett magyarázkodnom neki az üzenet miatt, szóval csak teliengedtem a kádat vízzel és belemásztam. Halk zenét hallgattam közben és nem gondoltam semmire. A forró víz tisztára mosta gondolataimat, de egy valamin nem segített. A látvány, ahogy Harry férfiasságomat kényezteti akaratom ellenére is bekúszott látomásaimba, ezzel pedig újra felébresztette fárfiasságomat. Hátamat a hideg kádfalnak vetve fogtam ujjaim közé, hogy lassú, kényeztető procedúrámmal megpróbáljam valamilyen szinte végre elkergetni a képet, mely oly lázas szenvedéllyel keringett emlékezetemben. 

  Nevét kiáltva élveztem el, testemet pedig még percek múlva is rázta az orgazmus utóhatása. Nehezen kaptam levegőt, mellkasom pedig veszett módjára emelkedett és zuhant. Majdnem fél órának kellet eltelnie, mire végre rá tudtam venni magam, hogy kiszálljak a kádból, azt is remegő lábakkal és csalódottan tettem meg. Saját magamban csalódtam, abban, ahogy a helyzet alakúlt és legfőképp abban, hogy ennyire gyenge voltam és engedtem ennek a férfinak, hogy minden a feje tetejére állítson.

  Miután megszárítkoztam a szobámban felvettem valami kényelmeset és a konyhába sétáltam, hogy egyek egy keveset. Majdnem dél volt, Liam pedig még mindig nem került elő, de nem aggódtam érte, hisz máskor is csinált már ilyet. Levest melegítettem és a tegnapi tészta maradékát. Nem volt kedvem főzni, agyam újra és újra a kialakult helyzethez tért vissza, realizálva, hogy kevesebb, mint egy hetem van kitalálni. Hogy mit is akarok, mit is szeretnék. Annál kényelmesebb voltam, hogy előre megfontoljam a döntéseimet, de ez nem hagyott nyugodni. Szükségem volt tanácsra, de annál inkább valamire, amivel ki tudom kapcsolni az agyam és megszüntethetem gondolataim kavalkádját végre.

  Evés közben felhívtam Elt, nem-e lenne kedve egy délutánt velem tölteni, de lerázott, mondván az édesanyjáéknál vannak családi ebéden, nem ér rám. Maradt két lehetőségem. Vagy megvárom míg előkerül Liam, vagy nyakamba veszem a várost és járok egyet. A másodikat választottam és mikor elmostam az edényeket átöltöztem és kabátommal a kezemben elhagytam a lakást. Volt egy nagyon aranyos étterem fél városnyira tőlünk, ami tökéletesen megtette vacsorázni és mire gyalog odáig jutottam egészen be is esteledett. 

  Igen, azt hiszem elmondhatjuk, hogy szeretem a hasam és, míg sétáltam megpróbáltam azon gondolkodni, hogy mit egyek, nem pedig azon, ahogy Harry ajkai az enyémekre simultak és megcsókolt. A marhahús előállítására akartam összpontosítani, de cserébe csak az édes cédrus és arcszesz illata és a hozzájuk tartozó férfi járt a fejemben. Mellek... Erre is próbáltam gondolni. Egyáltalán nem ment. Az utca másik oldalán megláttam két nőt, egymással szemben álltak egy bolt kirakata előtt és egymást karolták. Tudtam mi fog következni, de szándékosan nem fordítottam el a fejem. Tudom, hogy illetlenség bámulni, de tudni akartam, hogy felizgat-e még két csókolózó nő látványa. Megálltam és vártam, egészen míg be nem következett a kontaktus, hasamban pedig megjelent az a már olyan jól ismert szorító érzés, amit ilyenkor szoktam érezni. De akkor már végképp nem értettem. Talán mégis jobb lett volna otthon maradni és kifaggatni Liamet, hogy ez mégis most mi.

  Azonnal sarkon fordultam és jóformán futólépésben mentem hazáig. A gondolat, hogy Liam megmagyarázhatja mi is történik velem kicsit megnyugtatott. Azonban, amikor még mindig nem találtam otthon kétségbe estem. Hívtam a mobilját, de nem vette fel. Hagytam hatvan három hangüzenetet, de azokra sem válaszolt. Ez volt a pont, amikor a nem pánikolok, mert máskor is csinált már ilyet átment aggodalomba. Fogalmam sem volt, hogy kit hívhatnék fel, ugyanis a szülei azt mondták otthon nincs, és nem ismertem csupán egyetlen haverját, Niallt és csak az ő telefonszáma volt meg. Végső kétségbe esésemben pedig őt hívtam fel. A harmadik csöngés után fogadta a hívásomat.

- Niall Horan szexi titkárával beszél, kérem hagyjon üzen- – kezdte a túl ismerős hang, de nekem nem volt türelmem hozzá.
- Zayn, kérlek! Hadd beszéljek Niallal – vágtam szavába könyörgőre fogva.
- Louis! Honnan van meg Niall telefonszáma?
- Kérlek... Hosszú...Majd egyszer elmesélem...
- Oké oké, adom a telefont Niallnak – mondta, majd halk motozás után a már olyan jól ismert ír akcentus szólt a telefonba. – Valami baj van?
- Niall! Hála az égnek! Figyelj...Liam eltűnt és te vagy az egyetlen, akit mindketten ismerünk. Segítened kell.
- A szüleit próbáltad már? – Hangjából kihallottam az aggodalmat, ami rajtam sem igazán segített.
- Igen, azt mondták nincs otthon. A többi haverját pedig nem ismerem, szóval te voltál a lista utolsó helyén és te sem tudod megmondani. Most mit tegyek?
- A rendőrség. Jelentsd be, hogy eltűnt.
- De mi van, ha csak a mobilját hagyta el és épp hazafelé tart? – Próbáltam magamat is becsapni, de nem nagyon ment.
- Ne kockáztassunk. Hívd fel őket, jelentsd be, hogy eltűnt és megtalálják. Ők jók az ilyesmiben. – Épp csak befejezte a mondatot, kulcszörgésre lettem figyelmes és azonnal felálltam, hogy az ajtóhoz rohanjak és az éppen belépő Liam nyakába ugorhassak, aki majdnem ki is esett a bejáraton.
- Hála az égnek! Liam, annyira aggódtam érted!! – suttogtam füstös kabátjába, a telefont pedig ledobtam a földre, nem is törődve azzal, hogy esetleg összetörhet, vagy valami, csak hálát adtam az égnek, hogy legjobb barátom hazaért.
- Louis, nem kellett volna... Tudod, hogy nem ilyen könnyű megszabadulni tőlem – tolt el nevetve és ledobálva cuccait a fogas alá beljebb sétált.
- A frászt hoztad rám, amikor nem válaszoltál se a hívásaimra, se az üzeneteimre. Már a szüleidet és Niallt is felhívtam.
- Minek hívtad Niallt?! Mia francért kellett felhívni?! – csattant fel és mérdegesen nyomta rá telefonját a töltőre. – Mi a faszomért hívtad őt is?! Ő az utolsó ember, akinek szükségem van az aggodalmára.
- Sajnálom, hogy megrémültem, amikor a milliomodik üzenetem is potyára küldtem el. Legközelebb hagyom, hogy esetleg a hajléktalanok hordják el a cuccaidat és adják el egy fél zsömléért és egy shot vodkáért. Nem fogok többet aggódni érted, a fene egyen meg majd ott, ahol talál! – vágtam fejéhez és felszedve telefonom darabjait berohantam a szobámba.

Hatodik

Aloha!

Meghoztam a friss részt, ami elég sok időt vett igénybe, de igyekeztem, amennyire lehetett, azonban a tanáraim úgy gondolták vicces lesz első héten szívatni minket és azonnal felmérőket írni és felelni.

Azért remélem mindenkinek tetszeni fog és ígééérem, a következő részben végre történik is valami, mármint a szerelmi szálat illetően. Valami fajsúlyos....

Azt hiszem minden hibát kijavítottam és el sem hiszitek milyen eszméletlenül boldoggá tesz, hogy ennyien olvassátok a történetet és az, hogy kapok visszajelzéseket.

Millió puszi!

R.

-----

Louis Tomlinson

  Nehezen nyeltem minden falatot, szemeim folyamatosan vendéglátómat figyelték. Hogy miért? Nagyon egyszerű. Azért, hogy ne tegyen semmi olyan hirtelen mozdulatot, amivel meglephetne és mondjuk elveszthetem a fejem. De szerencsére jól viselkedett, ha nem nézzük a fura pillantásokat és a hülye vigyort a képén, amit egész végig megtartott. A vacsora marhaszelet volt zöldségágyon, ami istenire sikerült, vagyis én a magam részéről már rengeteg étteremben ettem, de ilyen finomat még talán soha. A vörösbor pedig testes és gyümölcsös volt, teljesen elnehezedtem tőle.

- És mesélj. Hogy lesz egy rendezőből színház tulajdonos? – kérdezte miután elvitte a tányérjainkat és két fehér tányérral tért vissza, amin Rum-baba volt egy gömb vanília fagyival felszolgálva.
- A tulajd meghalt és én pedig nagyon szeretem a helyet és az embereket, így nem is volt kérdés, hogy átveszem-e vagy sem. Csak sokkal keményebb munka, mint hittem.
- Olyan, mint egy vállalatot vezetni. Bonyolult és minden nap egy kihívás, de a végén megéri, mert ha leülsz egy percre és elgondolkodsz, akkor elégedett vagy.
- Pontosan. Annyi különbséggel, hogy nem keresem gennyesre magam öt perc munkával naponta, hanem keményen meg kell dolgoznom azért, hogy fennmaradjunk. Mert bár az állam finanszírozza a működésünket, mivel kötelessége, de azért így se könnyű.
- E miatt nem kell többet fájjon a fejed, kedves Louis, mindenről én fogok gondoskodni. Pihentetheted magad, rád fér egy kis kikapcsolódás, olyan feszültnek tűnsz.
- Mostanában sok dolgom volt, ráadásul jöttél te is, Mr. Styles és csak sok lett – magyaráztam mosolyogva, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lett volna. Pedig nem az volt. Úgy nézett rám, mintha valami hús lennék, ez pedig egyre inkább zavarba hozott, mire pedig a desszert szép lassan elfogyott a tányérról, újra teljes hallgatásba burkolóztam.

  Kínos, mély csöndben ültünk egymással szemben, nekem pedig lehetőségem sem volt elfutni, hisz a semmi közepén voltam egy hatalmas birtokon, összezárva a világ legzavarbaejtőbb férfiával. Mikor végre elfogyott a bor, én pedig kellően felbátorodtam, hogy ne csak kukán üljek. A nappaliba mentünk át, ahol leültünk egymással szemben, szerencsére elég távol egymástól, hogy ne tudjon zavarba hozni.

- Tudsz Zaynről és az egész Niall kalamajkáról, igaz? – kérdezte minden felvezetés nélkül, én pedig meglepődtem, hogy ő tud róla.
- Igen és még mindig szeretném megütni érte azt a pökhendi ügyvédfajzatot.
- Ne legyél ilyen kegyetlen vele. Niall és közte véletlen volt a dolog, ő sem így tervezte, csak a szőkék a gyengéje.
- Akkor most azért vagyok itt, hogy elmagyarázd miért nem kellene Zaynt agyonverni?
- Távolról sem. Sokkal fontosabb dolog miatt vagy itt. Azért, mert én szerettem volna, hogy itt legyél. Velem. Csak mi ketten.
- Ú, akkor játszani fogunk?! – tettettem izgalmat, mire csak összevonta szemöldökeit.
- Ne ilyen gyorsan, kedves. Még alig beszélgettünk...
- De én úgy szeretek játszani. Kérlek... – vinnyogtam idegesítően, mire ő felnevetett és felállva mellém ült.
- Fogalmam sincs, hogy szórakozol-e velem, vagy csak megártott a bor, de hagyd abba, mert már így is eléggé beindultam az alkoholtól, nem kell még az is, hogy ilyen legyél.
- Ilyen milyen? – incselkedtem és már egyáltalán nem éreztem gátlásaimat, sőt semmi egyebet sem, csupán forró leheletét nyakamon és imádkoztam, hogy ne élvezzek el már ettől is, ugyanis egészségtelenül felizgatott közelsége, amitől normális helyzetben megundorodtam volna.
- Részeg és kívánatos. Nem akarok olyat tenni, amit megbánnál.
- A francokat bánnám. Finom ez a bor, igyunk még egy kicsit belőle! – mutattam az asztalon lévő boros poharak felé.
- Szerintem elég volt neked ennyi mára – vette kezemet az övébe, majd ajkaihoz emelte és lágyan puszilgatni kezdte azt, nekem pedig összeszorult a gyomrom, szám elnyílt és levegő elfelejtett kijönni.
- Szerint-szerintem is – habogtam, szemeimet pedig el sem tudtam szakítani ajkairól, majd pedig pillantásától, ami egybefonódott az enyémmel, nem is engedve azt szabadon.
- Tudod – csók – ha- csók – ezt – csók – megbánod – csók – én akkor is – csók – a legnagyobb – csók – érdememnek – csók – fogom tekinteni. – Míg mondatának értelme szép lassan eljutott tudatomig, ő már összes ujjamat és kézfejemet is végigcsókolta, majd kezdett felfelé haladni, egészen felsőm ujjáig, ahol megállt és újra szemembe nézett.
- Ki mondta, hogy lesz bármi is? – kérdeztem félig megigézve, félig kötekedve.
- Ugyan... Tisztában vagyok vele, hogy az első pillanattól kezdve el voltál ájulva tőlem, az ellenkezőjével pedig csak magad álltatod.
- Tévedsz, Mr. Styles. Az első pillanatban biztosra vettem, hogy Liam ágyában fogsz kikötni.
- Most pedig te tartasz éppen az enyém felé, egy szélsebes vonaton.
- Hm...Szeretném meglovagolni azt a vonatot. – Szabad szájú kijelentésemen még én is meglepődtem egy kicsit, de akkor már nem volt megállás, egyenesen oda tartottam, ahonnan normális esetben elfutnék.
- Ezen segíthetünk – duruzsolta egyre közelebb hajolva, nekem elállt a lélegzetem és hevesen dobogó szívvel meredtem rá.

  Már majdnem összeértek ajkaink, amikor megszólalt a csengő. Olyan hevességgel rántott vissza a valóságba, hogy csak pislogtam és nem jött, hogy elhiggyem, mit tettem majdnem. Harry idegesen pattant fel a kanapéról és kicsörtetett az előszobába. Pár pillanat múlva egy frusztrált Zayn jött be, nyomában a göndör üzletemberrel, akinek sikerült megzaboláznia arcizmait.

  Zayn nagyon elegáns volt, öltönye tökéletesen illett rá és a késői időpont ellenére is frissnek és energikusnak tűnt. Amint észrevett meglepetten végigmért, majd a borospoharakat meglátva azonnal levágta, hogy mi is történik igazából.

- Sajnálom, hogy megzavartalak titeket, de nem jöttem volna, ha nem olyan fontos.
- Nem baj, majd bepótoljuk. – Harry már kezében kabátjával állt a nappali ajtóban, észre se vettem mikor szerezte meg. – Louis, kérlek maradj, egy óra és visszajövök, addig érezd magad otthon.
- De... Mi van, ha olyan szobába tévedek, ahova nem szabadna?
- Azok a szobák be vannak zárva, kedves – közölte vigyorogva, majd Zaynt magához intette és kifelé indultak. – Ha bármire szükséged van, hívd csak be a házvezetőnőt, vagy amit szeretnél.
- Ne aggódj, feltalálom magam – legyintettem kicsit sértődötten, amiért így magamra hagy, de némiképp levegőhöz is jutottam, hisz ha a közelemben volt, teljesen elködösítette józan meglátásomat...Vagy az csak a túl sok bor volt? Ki tudja?

  Még utoljára végignézett rajtam, mielőtt eltűnt volna, nekem pedig első dolgom volt, hogy felpattanjak és körbejárjak. Kíváncsi voltam, mit rejtegethet a hatalmas, több ezer dolláros építmény, hogy milyen titkokat tudhatok meg erről a titokzatos férfiről, akit már annyiszor szerettem volna megütni, elrohanni előle, mégsem tettem egyszer sem. 

  A földszinten nagyjából semmi nem volt, a nappalin, a konyhán és a fürdőn kívül, ahol sebesülésemmel ellátta. Talán a cselédszobák, de azok annyira nem érdekeltek. Szóval felkugyagoltam a micsoda meglepő márvány lépcsőn, egyenesen egy nyitott, tágas emeletre, ahonnan több ajtó nyílt, valamint egy folyosó, ahonnan biztosan csak még több ajtó. A falak letisztultak voltak, sima fehérek, rajtuk képek, de természetesen nem családi portrék, hanem egyszerű, semmitmondó kinagyított felvételek, ám sehol nem találtam meg az igazi Harryt.

  A szobák majdnem mindegyike be volt zárva – micsoda meglepetés –, szóval inkább feladtam a kutatást és visszatértem a nappaliba, ahol leültem és bekapcsoltam a TV-t. Az első csatornán le is ragadtam, ugyanis a híradóban a szalagcím azonnal felkeltette az érdeklődésemet: A Styles Enterprises Holdings Inc. legnagyobb lerakatát támadás érte!

 - Az alkalmazottak megkövülten álltak a helyzet előtt, amikor hét fegyveres férfi tört be az épületbe és mindenkit a földre parancsoltak. Pénzt és vagyontárgyakat nem vittek, el, azonban a raktárakat felgyújtották és a bent lévők annak köszönhetik menekülésüket, hogy a cég ügyvédje, Zayn Malik épp akkor ért a helyszínre és azonnal hívta a tűzoltókat. A támadóknak nyoma veszett, a cég elnöke, Harold Styles pedig nem nyilatkozott a csatornánknak, bár már hosszú percek óta figyeli a mentést. Biztosak vagyunk benne, hogy a károk hatalmas mértékűek, Mr. Styles feje pedig sok dolog miatt fog fájni az elkövetkezendő hetekben. – A riporter a még akkor is lángoló raktárak előtt állt, a háttérben pedig megpillantottam Harryt, aki idegesen magyarázott és veszekedett három rendőrrel, akik nyilván kikérdezték.

  Még az én szám is tátva maradt a hírek hallatán, hisz ki lenne képes ártani ennek a férfinak, aki annyi embernek ad munkát, és ha még egy arrogáns dög is, az Egyesült Királyság negyedének az ő üzletei és gyárai adnak munkát. Vártam, hogy tovább folytatódjon a riport, de reklámot adtak be, szóval inkább csatornát váltottam, de teljes puccban elég kényelmetlen volt az ülés, azzal pedig tisztában voltam, hogy házigazdám nem jön haza egy darabig, szóval úgy döntöttem kérek a házvezetőnőtől egy váltás ruhát, ha már egyszer szavamat adtam, hogy várok.

  Kaptam is egy melegítő nadrágot és egy hatalmas rövid ujjút, amibe kétszer belefértem volna, nem is azért, mert olyan sokkal alacsonyabb voltam, mint Mr. CEO, hanem azért, mert sokkal vékonyabb felépítéssel rendelkeztem. Kaptam egy bögre teát is, közben pedig megtudtam, hogy Harry remek ember és az alkalmazottai imádják, kifejezetten akkor, ha jókedvű, viccelődik és a családja körében van. Azt is megtudtam továbbá, hogy a titokzatos vezérigazgató álarca mögött imádja az édesanyját és a nővérét, bár az apjával nem igazán jönnek ki, ugyanis a szülei e miatt a férfi miatt váltak el. Neveket nem tudtam meg, viszont egy csomú más dolgot igen. Például, hogy fahéjjal issza a kávéját és megszállottan szereti a kutyákat, a vidéki birtokán pedig lovasiskolát működtet a hátrányos helyzetű, vagy beteg gyerekek számára.

  Nagyjából éjfél volt, mire a házigazda hazaért. Nagyon kimerültnek látszott, legalább öt évet öregedett. Ingén három gomb ki volt gombolva, kezében két telefont hozott és karján a kabátját. Azonnal felálltam, hogy elvegyem tőle a ruhadarabot, amit azonnal át is adott, én pedig a pultra tettem. Úgy szerettem volna átölelni. Egyszerűen magamhoz szorítani, de nem volt bátorságom, hisz ki tudja mire is gondolhatott volna, azonban helyettem ő cselekedett és karjai közé vont. Megpróbáltam azzal magyarázni, hogy mindenkinek szüksége van egy kis szeretetre egy nehéz nap után, én pedig nem tagadhatok meg egy ölelést, főleg, ha ilyesmi történt vele.

- Úgy örülök, hogy megvártál – suttogta hajamba elcsigázott hangon.
- Hát ha megkértél... Nem volt más választásom – cirógattam hátát halványan mosolyogva.
- Sajnálom, hogy elrontottam a vacsorát. De tényleg fontos volt...
- Láttam a híradóban. Nagyon sajnálom, ami történt – szorítottam még szorosabban magamhoz, bár jóformán karjainak rabja voltam.
- Itt maradsz éjszakára?
- Mi?! – kerekedtek ki szemeim.
- Nem azért, amire gondolsz, de szükségem van valakire, aki-
- Ne is folytasd! Itt maradok és majd holnap reggel hazamegyek – félbeszakítottam és alaposan meg is leptem, de utána lágyan rám mosolygott és újra megölelt.
- Mellesleg jól állnak a ruháim – legyezte meg kötekedve. Tehát a jókedve visszatért.
- Kár, hogy akkorák rám, mint egy ház – vágtam vissza csipkelődő hangnemben, amire nem válaszolt, inkább ledobta telefonjait és elkezdett felfelé vezetni. – Írnom kell Liamnek, hogy nem alszom otthon.
- Addig én megfürdök.
- Hol fogok aludni? – kérdeztem, mielőtt kinyitott volna egy addig bezárt hálószobát, majd bevezetett.
- Természetesen velem, itt – mutatott körbe, nekem pedig elállt a lélegzetem. Minden egyszerű volt és kifejezetten rendezett. Bár tőle mit is várhattam. A falak barnák voltak, a sarkokban fekete betéttel. Az ágy föltött a fal puhának nézett ki, talán ki volt tömve valamivel. Az ágy maga királyi méretekkel rendelkezett, a barna ágyterítő pedig azonosot színű volt a függönyökkel. Egy méretes tv lógott vele szemben, mellette pedig éjjeliszekrények helyezkedtek el, míg a padlóra puha szőnyeget fektettek.
- Azt hittem külön szobában fogunk aludni.
- Nem, kedves. Kell valaki, aki lenyugtat – csukta be mögöttünk az ajtót.
- Vegyél be nyugtatót, de hidd el, én vagyok a világ legnyugtalanítóbb személye, ha alvásról van szó. Horkolok és karatézok álmomban.
- Már csak ezért megéri. Kérlek, tedd meg. Nem kérnék ilyet, de ma nagyon hosszú napom volt és csak...csak...jobban érzem magam, ha itt vagy – mondta könyörögve, nekem pedig megesett rajta a szívem.
- És mi van, ha egy sorozatgyilkos vagyok? Holnap akár arra is ébredhetsz, hogy nem ébredsz fel többet. – Próbáltam nem idegesítően idegesítő lenni, ami konkrétan lehetetlennek bizonyult, de ő tűrte és csak elnézően mosolygott.
- Írd meg az sms-t Liamnek, addig lezuhanyzom. És tudom, hogy nem vagy sorozatgyilkos, akkor már megölhettél volna.
- A francba, pedig azt hittem elkaphatlak álmodban és jóm megsorozatgyilkolhatlak – bosszankodtam színlelve, majd leültem ágyára és küldtem egy gyors üzenetet lakótársamnak, akiről szinte biztosan tudtam, hogy épp egy sztriptíztáncos bugyijába tuszkol bele egy húsz fontost, ha nem többet, közben pedig csorgatja a nyálát a kidolgozott hasfalára és ha szerencséje van, a srác lenyom egy második műszakot is az ő ágyában.

  Fél órát volt a fürdőben, ami felháborítóan soknak tűnt, főleg, hogy csak fel-alá járkáltam szobájában és lövésem sem volt, hogy most akkor nyugodtan lefekhetek előre, vagy még beszélgetni szeretne, vagy bármi... Szóval vártam és vártam és végül megjelent egyetlen bokszerben, nedves hajjal, mely homlokára tapadt és gőztől csillogó bőrrel. Testét tetoválások díszítették, hasfala pedig görög szobrászok mestermunkáit idézte. Nagyot nyelve téptem le kocsányon lógó szemeimet testéről, valamelyest megpróbálva lenyugtatni égő arcomat és heves szívverésemet. Ez egészen addig működött is, amíg el nem indult felém, magával hozva a cédrus és az arcszesz édes keverékét. Bassza ki... Miért van rám ilyen hatással?!

Ötödik

Aloha!

Ha kérdezitek miért ilyen későn jön a rész, akkor fogjátok első sorban a WWA filmre, amit végre sikerült lekalózkodnom, ugyanis a sóher fejem megvárta, míg ingyen letölthettem. Naná, hogy két órát eltöltöttem instant fangirlingeléssel és újabb pár tucat kép letöltésével. Másodsorban anyumnak köszönhető, aki csak az én gépemen tud kártyázni.

De megérkezett és még mindig várat magára a pikáns jelenet, de már nem sokat...Csak még pár rész...Tudjátok, hogy fokozzuk az izgalmat.

Legyetek jók és hoppá, el se hiszem, hogy máris 20 rendszeres olvasóm van. Mindegyiküknek hatalmas maciöleléseket küldök, a rendszeres hozzászólóimnak pedig külön speciális hely van a szívemben.

Apropó, két díjat is kaptam, azonban sajna nem vagyok a hencegő emberfajta, szóval nagyon szépen köszönöm mindkettőt, nagyon sokat jelent, hogy érdemesnek tartjátok a történetemet rá.

Millió puszi!

R.

------

Louis Tomlinson

  Csak nem akartam tudni mit takar az az idiótikus vigyor a képén. Elszaladni esélyem se volt, ugyanis egyetlen mozdulatával az autómhoz préselt, minden menekülőutat elvágott én pedig ott állt, mint egy idióta, tátott szájjal meredve zöld szemeibe és nem akartam elhinni, hogy csak én lehetek ilyen balfék, hogy ez megtörténjen.

- Nekem semmim nincs, amit cserébe adhatnék – próbáltam felhívni rá a figyelmét, de hát pont én lettem volna, akire hallgat, mikor biztosan beszorult a fülébe egy húsz fontos?
- Dehogy nincs. Amit kérek, hogy tarts velem vacsorázni. Csak mi ketten, én főzök. Szeretnélek jobban megismerni.
- Maga főz? – vontam fel szemöldökeimet meglepetten.
- Igen és kérlek, szólíts a keresztnevemen, hisz fiatalabb vagyok nálad. – Ujjait végigvezette állkapcsom vonalán, engem pedig kirázott a hideg. Olyan puha ujjai voltak, olyan lassan csinálta, elkábított.
- Re-rendben, Harold. – Képtelen voltam összeszedni a gondolataimat. Agyamban végeláthatatlan kavalkádot képeztek és csak pislogtam, pislogtam és szaporán kapkodtam a levegőt, nem értettem mi a jó élet van velem.
- Nem. Harry, hívj Harrynek. Semmi értelme a formalitásoknak, elvégre üzletfelek lettünk, vagy nem?
- De, azt hiszem igen. – Az agyam jókor döntött úgy, hogy Louisnak most nincs szüksége rá, pont amikor fénysebességgel kellett volna száguldanom hazafelé, én mit tettem, álltam és, mint egy sügér meredtem Harry szemeibe, aki egyre közelebbről és közelebbről vizslatott.
- Nagyon helyes. Egyre gyorsabban tanulsz. Ez tetszik... Már csak a nagy szádra kell lakatot tenni és tökéletes leszel – ezzel a mondatával pedig elhúzódott. – Nyolcra érted küldöm a sofőrömet. Nem kell nagyon kiöltöznöd, nálam vacsorázunk – mondta, majd elindult méretes Range Rovere felé, engem pedig lógva hagyott, levegő nélkül és tulajdonképpen még öt percig álltam az ajtónak támaszkodva mire rájöttem, hogy mi is történt.
- Rohadj meg, Harold Styles – morogtam orrom alá és beszállva az autómba haza vezettem.

  A lakásban édes illatok lengtek, tehát Liam főzött. Fáradtan dobtam le a kabátom és ültem le a kanapénkra. Még mindig kicsit kótyagos voltam, ha pontosabb akarok lenni, úgy éreztem magam, mint aki épp kijózanodik egy hosszabb részegség után. 

- Na, hogy ment a megbeszélés? – érkezett a konyhába lakótársam.
- Szuperül. Megkötöttük az üzletet, ma este pedig vacsorázni megyek az üzletfelemhez.
- Valami jó nő, mi? – vonogatta szemöldökeit gátlástalanul.
- Férfi, és csak üzleti vacsora lesz, semmi egyéb – tápászkodtam fel, majd hirtelen eszembe jutott Zayn. – Figyelj, tudom, hogy kellemetlen, de a férfi, aki lenyúlta Niallt, hogy is hívják?
- Zayn Malik, valami menő ügyvéd. – Úgy tudtam, hogy ő az, annyira sejtettem. Ha biztosabb lettem volna simán leönthettem volna valamivel, vagy véletlenül leszúrhatta volna a villámmal, késemmel, kanalammal, vagy bármi kezem ügyébe akadó tárggyal. – Miért?
- Csak kérdeztem. Azt hiszem ma hallottam a nevét az étteremben és biztos akartam lenni benne, hogy nem másról beszéltek – magyaráztam.
- Mindjárt kész az ebéd – csiripelte gyanúsan boldogan.
- Remélem nincs benne semmi alkohol, mert...Máskülönben miért nem vagy az egyetemen?
- Azért, kedves, mert ma nincsenek óráim és egész nap lustálkodhatok itthon.
- Akinek jól megy sora – bólintottam elismerően, majd egy kis darab kenyeret, ami a konyhapulton volt, fogtam és belemártottam a fővő hús fűszeres levébe. Gusztustalan szokás, sokak étvágyát el is veheti, de én beteges tunkoló voltam.
- Most pedig menj, zuhanyozz le, vegyél fel valami kényelmeset és gyere ebédelni.
- Liam, ebédről jövök – fordultam hozzá bocsánatkérően.
- Hát az engem nem érdekel! A kedvenc tésztádat főztem, szóval jobban teszed, ha gyorsan megéhezel, mert ez csak frissen jó.
- Egy pár falatot eszek, de nem sokat – adtam meg magam és bementem a szobámba.

  Felhívtam asszisztensemet, akivel egyeztettünk pár dolgot és további utasításig mindenkit szabadságra küldtünk. Követtem Liam utasításait és lezuhanyoztam, majd melegítő nadrágot és fehér v kivágású trikót húzva visszasétáltam a konyhába. A tv halkan búgott, valami zenecsatornán volt felejtve. Liam tányérokat pakolt az asztalra és együtt dúdolt a zenével és táncolt közben. Haja a szokásostól eltérően ezer felé állt, három napos borosta fedte arcát, szemei pedig karikásak voltak. Megviselte a szakítás, akármit is mondjon.

- Liam, biztos ne maradjak itthon ma este? Esetleg játszhatnánk videojátékot, ihatnánk sört és ehetnénk burgonyaszirmot.
- Majd holnap, jó? Ma este nekem is programom van.
- Ó, valóban? Mégis milyen program?
- Csak pár haverom átjön, semmi extra.Utána esetleg elmegyünk beülünk valahová.
- És én már nem is vagyok elég jó, hogy meghívj magatokkal? – kérdeztem tettetett felháborodással.
- Louis, meleg bárba megyünk. Ha tényleg csatakozni szeretnél, akkor tárt karokkal várunk, de erősen kétlem, hogy oda való lennél.
- Akkor talán mégsem akarok oda menni. Lehet nem illenék a bandába – fintorogtam, majd hozzáláttam az elém kitett ételnek, ami időközben a tányéromba varázsolódott.
- Én mondtam. Szerintem menj csak el a kis vacsorára, igyatok bort és legyenek új barátaid, aztán esetleg menjetek el egy klubba és szedj fel valami nőt, akit nem érdekel, hogy úgy nyögsz, mint egy lány, mikor élvezel és hozd fel, hajnalig amúgy sem leszek itthon.
- Ez nem igaz. Te pedig amúgy is honnan tudnád, hogy milyen vagyok olyankor?
- Egy lakásban élünk, a falak pedig elég vékonyak, szóval ha senki más, én biztosan tudom, hogy így van.
- Örülök, hogy a hallgatózás ilyen boldoggá tesz téged, de kérlek, máskor tedd be a fülhallgatódat és tegyél úgy, mintha nem léteznék, oké?
- Vettem az adást – röhögött teli szájjal, észre sem véve, hogy mennyire megbántott kijelentésével.

  Evés közben magamban fortyogtam és szerettem volna Liam arcába nyomni a tányért, mert megérdemelte, nem is kicsit. Az ágyban nyújtott teljesítményem az egyik olyan dolog volt, amire különlegesen érzékeny voltam, ugyanis csupán pár olyan barátnőm volt, akikkel eljutottam odáig, hogy ágyba bújjunk. A saját testemmel kapcsolatban pedig pont ugyanez volt a probléma. Lányos külsőmnek köszönhetően soha nem éreztem magam elég férfiasnak, még akkor sem igazán, amikor tetőtől talpig csupa szutyok voltam és éppen egy, a haverjaimmal átfocizott délutánról értem haza. Anyám ezért hihette, hogy meleg vagyok, sőt vele együtt mindenki más is, de ez nem volt így.

  Este hatig telefonokat intéztem, a munkatársaimmal beszéltem meg ezt az egész helyzetet és magyaráztam el nekik, hogy ne aggódjanak, senki nem marad fizetés nélkül, csak pihenjenek nyugodtan, egy hónapig, majd utána jelentkezem és elkezdjük újra a próbákat. Liam haverjai öt körül megérkeztek, ekkor szerettem volna, ha hangtompítós az ajtóm, mivel olyan hangosak voltak, hogy a saját hangomat nem hallottam telefonálás közben. Végül hétkor láttam neki készülni, de végül is annyira sok minden nem volt mit csináljak. Kényelmes tempóban megfürödtem, hajat mostam, levágtam a körmeimet, megborotválkoztam, majd bokszerben kisétáltam a konyhába, totálisan megfeledkezve a nappaliban ólálkodó, meleg pasikból álló hordáról. Azonnal kaptam is egy adag füttyögést és hujjogást, ennek köszönhetően pedig Boltot megszégyenítő sebességgel rohantam vissza a szobámba. Hurrá...

Benn szitkozódtam egy keveset, de végül is nekiláttam öltözködni. A szekrényemből előhalásztam egy fekete farmert és egy sötétkék inget, hozzá zakót és kész voltam a nagy készülődéssel.    Telefonomat levettem a töltőről, mivel a telefonálgatástól csontig merült, zsebembe rejtettem és nyolc előtt öt perccel elhagytam a lakásunkat, jó mulatást kívánva nekik az éjszakára. Fogalmam sem volt, hogy milyen kocsi várhat nyolckor az épület előtt, de amint leértem és megláttam az ébenfekete minilimuzint, azonnal tudtam, hogy az bizony értem jött, ugyanis HS volt a rendszámának két első betűje, plusz ki lenne még olyan öntelt, hogy limuzinnal furikáztassa körbe az embert Londonon.

  Az út fél óra volt, a kényelmes hátsó ülésen pedig csupán perceknek tűnt. A zene halkan szólt, a sofőr pedig némán koncentrált az útra. Ahogy egyre nagyobbak lettek a házak és egyre nőtt a távolság köztük, sejtettem, hogy megérkeztünk a milliomos szekciójára a városnak, ahol hektáros birtokok és több száz négyzetméteresek a villák. Masszív betonfalak és vaskos fémkapuk óvták gazdagékat a nem kívánatos pillantások elől, itt úgy laktak a felső tízezerbe tartozók, mintha Kánaánban lennének.

  A kocsi behajtott egy az összeshez hasonló kapun és végighajtott egy több száz méteres úton, majd leparkolt egy hatalmas fehér ház előtt. A lélegzetem is elállt, ahogy szemügyre vettem a csodaszép, kivilágított épületet. Szépen nyírt bokrok és nagy, a hónapra való tekintettel már üres virágcserepek álltak egészen az ajtóig. A sofőr bátorítóan rám nézett, hogy menjek csak, én pedig nagy levegőt vettem és kiszállva a járműből elindultam az ajtó felé. Megnyomtam a csengőt, az egész ház visszhangzott tőle, pár perccel később, mire már a tüdőm is szétfagyott a csípős hidegben, megjelent egy középkorú nő, tiszta fekete ruhában, szigorú tekintettel és szorosan hátrafogott hajjal.

- Mr. Stylesszal vacsorázom – mondtam kérdezés nélkül, ő pedig beengedett egy méretes előcsarnokba, ami szintén hófehér volt, letisztult és elegáns, csak olyan, amilyennek Harold ízlését is képzeltem.
- A kabátját adja csak ide, elviszem a gardróbba, az uraság a konyhában van. Itt a lépcső mellett jobbra. Meg fogja találni – hadarta és miután elvette kabátomat már el is tűnt.

  Bizonytalanul lépdeltem a megadott irányba, ahol szinte azonnal rá is találtam a konyhára. Minden fehér volt itt is, a szekrények fehérek, azon pedig súlyos márványlapok szolgáltak pultként. Jobb oldalon egy méretes tűzhelyen főtt valami, aminek isteni illata volt, a ház ura pedig elmerülve a szakácskönyvben, észre se vette, hogy megérkeztem. Szemöldökeit összeráncolva olvasott, haja fel volt fogva egy fejkendővel, egyáltalán nem úgy nézett ki, mint aki tisztában van azzal, hány óra. Fehér inget és kötényt viselt, alulról eltakarta a pult, szóval azt nem tudtam megállapítani, hogy milyen nadrág volt rajta.

  Kihasználtam a meglepetés erejét és közelebb osontam, ezt sem vette észre, szóval kicsit jobban körbe néztem. A fehér márványpulton fűszerek sokasága sorakozott, tányérok és bögrék álltak egymás mellett, egy fél palack bor és egy majdnem üres boros pohár is helyet kapott. 

- Mr. Styles... Mintha megfeledkeztél volna arról, hogy a vendéged nyolc után érkezik – szólaltam meg, ezzel pedig alaposan megleptem, hirtelen mozdulatával pedig leverte a boros üveget, ami apró szilánkokra tört.

- Bassza ki, Louis, a frászt hoztad rám! – fakadt ki idegesen és azonnal leguggolt, hogy összeszedje a szilánkokat. Azonnal odasiettem, de segítség helyett csak annyit értem el, hogy még a tenyerem is elvágtam. – Csak lennél figyelmesebb, egy kicsikét – morogta és felsegítve kezemet a csap alá tartotta, majd hideg vizet folyatott rá. – Ha még a vacsoránk is odaég, mert szeretsz szórakozni, akkor nem állok jót magamért!
- Bocsánat, Harry. Nem tudtam, hogy ennyire meglepő tudok lenni – szabadkoztam, de ahogy pillantásunk összeakadt, ő már mosolygott. Mi a francnak?
- El se hinnéd mennyire.
- A borosüveget ki takarítja össze? – biccentettem a még mindig ott lévő törmelék felé.
- Majd Miranda összeszedi. Gyere, bekötözzük a kezedet. – Elzárta a csapot közben és kezembe nyomott egy papírtörlőt, ami szép lassan átitatódott véremmel. Átléptem a szilánkokon és követtem őt egy földszinti fürdőbe, ahol leültetett a kád szélére, ő pedig elővett egy elsősegély készletet a kagyló alól.
- De ne fájjon, mert azt nem bírom – fintorogtam, ahogy az oxigénes víztől nedves géz a bőrömhöz ért, majd sisteregve habozni kezdett.
- Ezt sajnálattal hallom – morogta az orra alá, majd fáslival körbetekerte a tenyeremet, egészen le a csuklómig, hogy biztosan ne essen le a kezemről. A fájdalom szép lassan alábbhagyott és átengedte a helyet egy teljesen más érzésnek, ugyanis ahogy ujjai az enyémhez értek bőröm bizseregni kezdett, a hirtelen ingertől pedig pupilláim kitágultak és nem akartam elhinni, hogy már megint sikerült elérje, hogy úgy érezzem magam, mint egy ötödikes kislány, akinek felemelték a szoknyáját. – Azt hiszem megmaradsz – jegyezte meg, miután eltette a dobozt és elindult kifelé a fürdőből, nekem pedig nagyon össze kellett szednem magam, hogy tartani tudjam vele a lépést.
- Köszönöm – suttogtam, ahogy visszaértünk a konyhába, a válasz pedig csak egy elégedett mosoly volt. – Ha a kotnyelesség és az ügyetlenség gyereket csinálna, az biztosan ilyen lenne, mint én – csacsogtam szórakozottan, nem is figyelve arra, hogy nekisétálok egy széknek. Hurrá...
- Kérlek, csak ülj le és ne menj éles tárgyak közelébe – húzta ki a széket, aminek nekimentem, én pedig ráültem, kötésemet nézegetve.
- Ígérem vigyázok – motyogtam.
- Azt jól is teszed. Még nem is játszottunk – zárta el a tűzhelyet, nekem pedig tátva maradt a szám kijelentése hallatán, de ő fel sem vette, inkább tányérokba rakta az ételt és átsétált egy hatalmas ebédlőbe, ami fehér-mahagóni árnyalatokban pompázott, de valamiért nem volt kedvem azokkal foglalkozni, ugyanis agyam még mindig nem fogta fel a hallottakat, meglepetésemre pedig vérem azonnal pezsegni kezdett, ahogy egy fura kép úszott lelki szemeim elé, ahogy mi ketten „játszunk”.