Tizedik

SziaHelló!

Tudom, hogy tegnapra ígértem a részt és bűntudatom is van, meg minden, de akadt egy kis problémám a megírással, ugyanis rájöttem, hogy nehéz fába vágtam a fejszémet, amit remélek sikerrel kivágtam, legalább ebben a részben.

Igyekszem majd a folytatással, becs szóra, meg kisujjesküre, stb...

A hibákért ne haragudjatok, megpróbáltam mindet kijavítani.

Millió ölelés!

R.

-----

Louis Tomlinson

  Talán arra eszméltem fel, hogy hosszú percek óta unhatatlanul faltuk egymás ajkait. Talán arra, hogy magamból kikelve, gondolkodás nélkül vezettem ujjaim rakoncátlan fürtjei közé, majd téptem beléjük olyan erővel, hogy feje hátrabicsaklott és ajkaim nyakának érzékeny bőrére hinthettem pár apró csókot. Esetleg arra, hogy nadrágom az elviselhetetlenségig szűkült. Már nem tudom, de úgy hatott, mint egy villámcsapás.

- Én nem csak szexet akarok – nyöszörögtem erőtlenül, óvatosan eltolva pár centiméternyire, hogy szemébe nézhessek.
- Ez azt jelenti, hogy várni fogsz, míg el nem érkezik a tökéletes pillanat? Mint a szüzek?
- Nem. Ez azt jelenti, hogy szeretnélek jobban megismerni. Tudni rólad mindent, tényleg mindent.
- Szóval akkor randizni szeretnél menni? – kérdezte vigyorogva, én pedig fülig pirultam. Naná, hogy akartam... A szexre egyáltalán nem álltam készen, továbbá lövésem sem volt, hogy ez mégis, hogy fog működni.
- Igen. Mondjuk...De csak ha nem baj – vallottam be égő fülekkel, de nem válaszolt, ugyanis megszólalt a telefonja. Idegesen nézett az asztala felé, de végül mégis felállt és odasétált. Az egyetlen dolog, amire koncentrálni tudtam abban a pillanatban, az tisztán kivehető merevedése volt, nadrágján keresztül és idő közben kihúzódott inge, mely gyűrötten lógott oldalán.
- Harold Styles – szólt bele a telefonba nagyon is hivatalos nagon. – Itthon... A színházban?!... Mikor?... A tűzöltók ott vannak már?... Mekkorák a károk?...Egy órán belül jelentés legyen az asztalomon! Oda hiába megyek, nem tudom visszacsinálni. Az irodában találkozunk. – Mire befejezte a beszélgetést már nagyon ideges volt. Fel-alá járkált és közben végig tarotta velem a szemkontaktust. A színházról volt szó. Az én színházamról. És tűzről... A szívem facsarodott a gondolatra, hogy ezek együtt mit is jelenthetnek és valamiért nem akartam tudni, mégis meg kellett kérdeznem.
- Ki hívott?
- Zayn. Valaki tüzet okozott a színház hátsó próbatermében és az épület nagy része leégett. Csak a vasszerkezet maradt meg jóformán. Sajnálom... Ígérem helyre fogják hozni.
- Ezek ugyanazok a szemétládák voltak, akik felgyújtották a raktáradat?
- Igen. Elég nagy valószínűséggel ők tehetnek róla.
- Nem tűnsz kétségbeesettnek. Mármint...
- Ami azt illeti te sem vagy igazán megviselt, pedig ha jól emlékszem te mondtad, hogy imádod azt a helyet.
- Igen. Nos az egyetlen dolog, amire most gondolni tudok az a merevedésed – valottam be szégyenérzet nélkül és pillantásom az övét kereste, melyben viszonzásra találtak saját vágyaim.
- Túl sok pezsgőt ihattál – nevetett hitetlenkedve, de azért mégis hozzám sétált és nem ellenkezett, amikor kezeim közé fogtam csípőjét és a medence csontjai közt húzódó édes vonalat végigcsókoltam. – Igen...Már biztosan a fejedbe szállt az alkohol.
- Tartozom egyel – pillantottam fel rá, szemeiből döbenettel kevert elégedettséget olvastam ki. Miután nem mutatott ellenállást kigomboltam nadrágját és fogaimmal lehőztam sliccét, majd bokszerén keresztől apró puszikat hintettem végig férfiasságán, melyek nyomán halkan felnyögött és bal kezét hajamba vezette, hogy közelebb préselhessen magához. – De kis türelmetlen, Mr. Styles – kuncogtam halkan és csöppet sem zavarban léve, finoman ráharaptam, amitől felkiáltott, pedig esküszöm, tényleg csak hozzáértem. Azonnal elhúzódtam, mert azt hittem fájdalmat okoztam neki.
- Abba ne hagyd! – figyelmeztetett vágytól efúló hangon, én pedig tettem, amit kért és míg szabad kezemmel combját simogatta, addig ajkaim folytatték a korábban elkezdett munkát és szép lassan alig érezhető harapásokkal haladtam a tövétől egészen a csúcsáig, amit ő hangosan nyögve élvezett. Végül is megkönyörültem rajta, erőt vettem magamon és lehúztam bokszerét, így felfedve méretes férfiasságát, ami gyenge becsléseim alapján is tizenöt centi volt. Mielőtt kezembe vettem volna fura, hülye képek úsztak szemem elé arról, hogy a lányokat hogyan is láttam ezt csinálni, valamint a múlt heti alkalom Harry-ről és a csodálatos érzésről, amit keltett bennem. Nem lehet ez olyan nehéz, gondoltam majd ujjaim közé fogtam a méretes hímtagot és lassan mozgatni kezdtem rajta ujjaimat, de valami hiányzott. Rövid megfontolás után elengendtem, hogy utána markomba köpve sokkal könnyebb csúszást biztosítsak kezemenek. Lassú, kínzó mozdulatokkat tettem, pontosan tudva, hogy engem mi szokott beindítani, így kicsivel könnyebb dolgom volt, de azon nagyon komolyan gondolkodtam, hogy képes vagyok-e a számba venni. Soha azelőtt nem csináltam és nem is gondoltam ilyesmire. Talán az eltelt egy hétben néha, de akkor sem komolyan, inkább kíváncsiságból.

  Kíváncsian felnéztem Harry-re, aki hátra vetett fejjel élvezte kényeztetésemet, hangosan nyögdécselve és ujjait hajamba fúrva. Végül is elhatározva magam a számba vettem épp csak a hegyét, majd óvatosan nyalogatni kezdtem, közben ízlelgettem és a pindurkát sós íz meglepően kellemesen hatott, szóval felbátorodva megpróbáltam számba fogadni minél többet a tekintélyes hímtagból, egészen addig, míg már majdnem öklendeztem, de egyre hangosodó nyögéseit és káromkodásait elnézve tetszett neki, én pedig nem akartam csalódást okozni.

 Mindkét kezemmel csípőjébe markoltam és amennyire lehetett befogadtam őt számba, egyre fokozódó tempóval kényeztetve. Előre hátra kezdett mozogni, ezzel is fokozva saját élvezetét. Újra felpillantottam, hogy ezúttal összetalálkozzon pillantásunk és nekem azonnal vér szökött az arcomba. Olyan áhítattal és extázissal nézett rám, amiről soha még csak nem is álmodtam. Ajkai O-t formáltak, pupillái pedig olyan tágnak hatottak, hogy halványzöld íriszét egészen feketének látszatták. 

- Úgy szeretnélek szájba dugni – suttogta, én pedig még inkább elvörösödtem, de nem volt miért, hisz ennél furább helyzetben még soha nem voltam. Válasz helyett inkább csak erőtenül bólintottam és azonnal mindkét kezét fejemre helyezte és erőteljesen hatolt újra és újra a számba. Érdekesen kellemes érzés volt, szemeimet lehunyva élveztem ezt az új élményt, nyelvemmel finoman simogatva férfiasságát, jobb kezemmel pedig heréit masszíroztam. Nyögései egyre hevesebbé váltak, szinte egész testében remegett, ezt jó jelnek fogtam fel, szóval lágyan szívni kezdtem, számból vákumot csinálva, aminek az lett a vége, hogy hangos szitkozódások közpedte számba élvezett. Különös íze volt, sós és vamiért mégis édes, pont, mint ő maga. Mégsem nyeltem le, mert akár allergiás is lehettem volna rá, szóval kicsit elhúzódtam és engedtem, hogy arcomra és ingemre élvezzen.
- Ugye nem voltam olyan rossz? – kérdeztem mikor már arcomat törölgette egy zsebkendővel.
- Csodálatos voltál – mosolygott elégedett, majd lassan megcsókolt. Nekidöntött a kanapé támlájának és lábait két oldalamra téve egyre inkább elmélyítette az aktust.
- Be kell menned az irodába. A színházam, emlékszel...
- Louis kedves, ez után a földöntúli orgazmus után az sem érdekel, ha elviszik a céget az űrlények – suttogta nyakamba és finoman ráharapott a kulcscsontom fölött feszülő vékony bőrre.
- Ne legyél..hnnh...ilyen felelőtlen. Én itt leszek...ahh...akkor is, amikor...Har...hazajössz, de a cég sokk...ahh...fontosabb most. – Hangom nyögésekbe fulladt, ugyanis egyre-másra hagyott méretes véraláfutásokat nyakamon és vállaimon, nem is foglalkozva vele, hogy azoknak nyoma marad.
- Elviszlek út közben haza. Nem akarom, hogy itt maradj egyedül – állt fel közben, de előtte még egyszer megcsókolt.
- Attól félsz, hogy unatkozni kezdek, vagy attól, hogy szimatolni?
- A piszkos üzleteim iratait nem itthon tartom – kacsintott rám. – Nem akarom, hogy unatkozz ebben a hatalmas lélekvesztőben. És biztosra veszem, hogy Liam már ég a kíváncsiságtól, hogy megtudja, mi is történt itt délután.
- Szeretnéd, ha elmondanám neki?
- Szeretnéd elmondani neki?
- Még magamnak sem merem bevallani, szerintem meg kell beszélnem vele. Soha nem csináltam ilyet azelőtt, kell valaki, aki tudja milyen ez.
- Akkor egy bármilyen lány is megteszi, hisz ők is rendszerint csinálnak ilyet – nevetett szárazon.
- Ne hasonlítgass holmi lányokhoz. Esetleg megadhatnád egy exed telefonszámát, hogy összevethessük tapasztalatainkat.
- Nekem nincsenek exeim. Én nem randizom soha, mert veszélyes.
- És ez azt jelenti, hogy velem sem fogsz randizni? – kérdeztem letörten, mire újra hozzám lépett és arcomat tenyerei közé fogta.
- Sajnálom, Louis, de a szabályok azért vannak, hogy betartsák őket. Nem randizom senkivel.
- Jó tudni. Akkor azt hiszem mégsem leszek itt, mikor hazaérsz – álltam fel a kanapéről, megigazítottam ruháimat és kifelé kezdtem sétálni, közben zakóm belső zsebéből előhalásztam mobilom, hogy taxit hívjak, ami majd hazavisz.

  Már a lépcső alján jártam, amikor Harry utolért. Hátra rántott, így nekiestem mellkasának, ezzel teljesen kiszolgáltatva akaratának, hisz ő tartott, nehogy elessek. Akármerre mozdultam volna orra bukom, szóval éljen Louis, a menekülő művész. Kivette a telefont a kezemből és egyszerű mozdulattal a földre ejtette, szerencsére szőnyegre, szóval nem tört apró miszlikre a márványon. Kezei derekamon pihentek, éreztem, ahogy levegőt vesz, idegesnek tűnt, mégsem szólt semmit, csak szép lassan elkezdett lefelé haladni, ágyékomra és combomra. Nekem addigra már elegem lett a játékaiból és abból, hogy ne, tudja eldönteni, mit is akar, szóval eltoltam kezeit és halálos óvatossággal léptem még egyet lefelé, hogy biztonságos távolságban lehessek tőle.

- Tudod, Mr. Nemrandizokmertveszélyes, igazán észrevehetted volna, hogy én nem csak szexet akarok tőled. Nekem ez teljesen új és te vettél rá, hogy kipróbáljam, de ha te nem randizol, akkor menj a fenébe, mert egy kapcsolat, vagy akárminek is tervezted ezt kettőnk között, az nem csak testi kontaktusról szól és arról, hogy majd ha akarod, akkor néha felosonok az irodádba, egy szál kabátban és az asztal alatt leszoplak! Nem, kedves Harold, nekem igazi érzelmekre van szükségem, arra, hogy érezzem a törődést, amit a partnerem tud nyújtani. Tényleg szerettem volna ennek egy esélyt adni és még mindig szeretnék, szóval majd keress meg, ha te is tudod, mit akarsz, mert lehet, hogy nekem ultimátumot adtál, de ahogy látom inkább neked van szükséged a gondolkodásra. Döntsd el, hogy eléggé akarsz-e ahhoz, hogy változtass az idióta szabályaidon, vagy sem és hívj fel. – Hangom hidegen és mereven visszhangzott a márvány előszobában, beszédemmel pedig teljesen elégedett voltam. Felvettem telefonomat és elhagytam a kúriát, közben megérkezett a taxim, ami feledtébb meglepő és kielégítő volt, hisz a világ háta mögé soha nem szoktak hamar odaérni. Beszálltam és lediktáltam a címet, összpontosítva, nehogy felrobbanjak a haragtól.

  Nem voltam sértett, sem csalódott, egyszerűen ideges voltam. Még ő adta nekem az ultimátumot, amikor ő csak szexre akart használni. Nem akartam elhinni, hogy komolyan azt képzelte ezzel én in rendben leszek. Még a gondolattól is felfordult a gyomrom, miszerint valakivel csak azért legyek, hogy kihasználjon és semmit ne adjon cserébe. Nem akartam a kitartottja lenni, akit felhív, ha akar, ha meg épp van jobb, akkor lógva hagyjon hetekig. Abból nem eszel, Styles!!

  Mire hazaértem már Harry volt a legkisebb gondom, ugyanis pár színészem felhívott és végre észhez térítettek. Szerencsére tudtam, hogy Harry cége mindenről gondoskodik, de akkor is bűntudatom volt, hogy miközben az, amiért keményen dolgoztam, porig égett, én játszadoztam egy idióta milliárdos farkával. Igazán dícséretes dolog, mondhatom. 

  Otthon persze Liam azonnal nekem esett, de valamiért semmi kedvem nem volt beszélgetni. Inkább fogtam egy palack vizet, bemasíroztam a szobámba és gondosan bezárva az ajtót, magzat pózban felfeküdtem az ágyamra és, ha kis picsa lettem volna, akkor álomba bőgöm magam, de igazából szitokódákat morzsolgattam, úgy magara, mint Mr. CEO-ra, aki igazán megérdemelte volna, hogy a lábára essen egy tégla, vagy hasonlók. Az eszembe se jutott, hogy az amúgy is meglévő, tetemes gondja mellé, még többet kívántam neki, csak szerettem volna tudni, hogy ő is legalább olyan rosszul érzi magát, mint én.

  Késő este vettem rá magam, hogy kimenjek a konyhába és egyek valamit, az igazság az volt, hogy már csillagokat láttam az éhségtől, de megvártam, míg a nappaliban elhallgat a tv, hogy biztosan elkerüljem Liamet. Naná, hogy nem sikerült. Még be se tettem a lábam a konyhába, már meg is jelent, pizsama volt rajta, mamusz és borostás volt, de ettől függetlenül, még mindig úgy nézett rám, mint egy apa, aki füvezésen kapta a fiát, annyi különbséggel, hogy ha az én apám kapott volna rajta füvezni, nem csak szemmel vert volna.

- Szóval, meddig bujkálsz előlem, kedves, kicsi, tündi-bündi Louis? – dőlt neki az ajtófélnek, nekem pedig fennakadt a lélegzetem.
- Igazából, ameddig emberileg lehetséges... Akartam beszélni veled, először, de aztán meggondoltam magam. Hülye vagyok, Liam. Egy megveszekedett hülye.
- Kérlek, avass be, mert most már végképp tudnom kell, hogy a hibátlan lakótársam ezúttal mit követett el – horkantott, majd leült a pult elé és lázasan pislogva meresztette rám mogyoróbarna szemeit.
- Oké, de ígérd meg, hogy nem ítélsz el és nem dobálsz meg almával.
- Miért dobálnálak meg almával? – kérdezte kíváncsian és hol rám, hol pedig az előtte lévő gyümölcskosárra nézett.
- Viszonoztam az orált Harry-nek. – De sajnos nem tudtam folytani, ugyanis hangosan felröhögött. De nem az a kis finom kacaj volt, hanem vérlázítóan kiröhögött. Minden gondolkodás nélkül nevetett szembe, de nem tudtam haragudni rá. Talán megérdemeltem.
- Csak ennyi?
- Miután megtudtam, hogy leégett a színházam fele, az egyetlen dolog, amire gondolni tudtam, az a farka volt. Normális ez? Normális vagyok én?
- Igen szép farka van, szóval igen. Elég normális, ha engem kérdezel. Ezért még nem jár akasztás. Bejön neked a fickó, gondolom alaposan be voltál indulva, szóval nem kell megijedni.
- Nem randizik – böktem ki, mire csak egy érdekes pillantás volt a válasz. – Otthagytam, miután lordíottam a fejét. Egyszerűen fogtam magam és leléptem.
- Igazi díva vagy, Louis. Egy vérbeli díva – tapsolt meg, én azonban csupán lenézően méregettem lakótársam, egészen addig, míg meg nem szólalt a telefonom a pulton, de megdöbbenésemre nem az hívott, akinek esetleg oka lett volna rá. Sajnos Liam is látta és kitűnő reflexeinek hála elkapta előlem és már fel is vette. – Miért hívod az éjszaka közepén a lakótársamat, Niall?