Nyolcadik

Édes, kedves, kitartó olvasóim!

Meghoztam a friss részt, ami igen soká tartott, és mondanám, hogy kárpótlásul irtó izgi lett a rész, de hazudnék. Kicsit tovább vezeti a szálakat, továbbá megismerünk egy új szereplőt is, aki később érdekes szerepet fog még betölteni.

Nagyon szép vasárnap estét kívánok nektek, a kommentekre pedig ígérem hamarosan válaszolok, csak hozzam vissza a laptopomat, miután kidobtam az alakon, mivel nem engedelmeskedik.

Millió mézespuszedli!

R.

------

Louis Tomlinson

  Talán csúnya dolog volt úgy kirohanni Liam hazatérésekor, de az a tudat, hogy ő ilyen könnyedén vette az aggodalmamat, egyszerűen felidegesített. Az ágyamra vetődve összeraktam telefonomat és visszahívtam szegény Niallt, aki biztosra vettem, hogy semmit nem értett az egész helyzetből. Ezúttal szinte azonnal felvette és nagyon, de nagyon ijedt volt a hangja.

- Mi történt?! – kezdte azonnal.
- Mr. Könnyelmű épen és egészségesen hazaért, csak le volt merülve a telefonja. Egy pillanatig se aggódj a tökfej miatt, csak én reagáltam túl az egészet.
- Hála az égnek. Ha öt percen belül nem hívtál volna vissza, én magam megyek a rendőrségre. Annyira aggódtam.
- Nem kell, soha többet nem fogok idegeskedni, hogy hol lehet ez a tökfej. Neked se kell – dünnyögtem megenyhülve kicsit.
- Mindig aggódni fogok érte. Szerencsére ezúttal semmi baja nem esett, de azt azért tudni szeretném, hogy mit művelt a fenyővel, amit elvitt a kertemből.
- Az egy vicces történet. Itt van a nappalinkban feldíszítve. Részeg volt és ez lett a vége. Ha szeretnéd visszaszolgáltatom.
- Úgyse venném hasznát. Most mennem kell, mert Zayn már vár rám. Üzenem Liamnek, hogy... Inkább nem üzenek neki semmit. A legjobb lenne, ha meg se tudná, hogy beszéltünk. Nem akarom, hogy még jobban utáljon.
- Nyugi, nem is sejti – hazudom szemrebbenés nélkül.
- Kösz – mondja vidámabban, majd gyors elköszönés után bontja a vonalat.

  Egyedül maradtam a szobámban, hála az égnek a délutáni terveimnek ezzel lőttek, ráadásul Liamre is haragudtam. Ez legalább elterelte a figyelmem egy kicsit a Harry problémáról, de nem teljesen, ugyanis agyam úgy döntött milyen vicces lenne játszani egy kicsit velem. Köszönöm neki... Csak feküdtem az ágyamon és a plafont bámultam, remélve, hogy nincs merevedésem az újra és újra bevillanó képektől. Épp egy hajszál választott el, hogy elaludjak, de halk kopogás hallatszott az ajtó felől. Természetesen tudtam, hogy Liam az, és először be sem akartam engedni, de végül is jobbnak láttam beszélni vele, főleg a Harry probléma miatt.

- Gyere! – sóhajtottam, mire azonnal nyílt is az ajtó és lakótársam be is jött rajta.
- Nézd, Louis, sajnálom, hogy gyökér voltam, de hosszú napom volt és kicsit kiakadtam, amikor Niall szóba jött. – Az ágyamhoz jött, majd mellém feküdt.
- Semmi baj. Azt hiszem beszélnünk kellene valamiről... – váltottam témát.
- Valami történt? – könyökölt fel ijedten.
- Azt hiszem buzi lettem – szaladt ki a számon, mire Liam hangos hahotába kezdett, amit abba sem hagyott addig, míg le nem löktem az ágyról. Akkor hangosan jajgatni kezdett és visszamászott.
- Bocs...bocs...Szóval. Miért lennél meleg, kedves, drága Louis? Azért, amit mondtam?
- Nem. Az este elmentem vacsorázni Harry-hez és elment, mert gond volt a cégével, de előtte mi a kanapén már majdnem...mi...tudod...
- Mi?! – nézett rám kerek szemekkel.
- És amikor visszajött együtt aludtunk. Utána reggel ott volt a merevedése..a hátamon éreztem. De nem zavart. Érted..Nem zavart egy férfi merevedése a hátamnál. Liam....
- Ez minden? Ettől még nem fogsz csapatot váltani.
- De utána, szóval, hogy ő...Leszopott – suttogtam az orrom alá, de naná, hogy meghallotta és megdöbbenése csak még nagyobb lett.
- Oké, azt hiszem te beverted a fejed. Engedted, hogy ő téged....?
- Igen. A szájába élveztem minden szégyenérzet nélkül. Utána csókolóztunk is. Ez borzasztó... – Arcomat tenyereimbe temettem, remélve, hogy ezzel eltakarhatom lángoló bőrömet, lehetőleg teljesen.
- Akkor sem biztos, hogy meleg vagy. Gond nélkül lehetsz biszex is. Vagy az is lehet, hogy ez az egész olyan váratlanul ért, hogy sokkot kaptál.
- Hülye vagy... De most komolyan. Én ezt nem akarom... De mégis...Kíváncsi vagyok és tudni akarom milyen lenne vele együtt lenni, de amikor ma láttam két csajt smárolni, akkor beindultam, szóval ez normális, nem?
- Normális, nem kell aggódni. Csak átmeneti szakasz és ha csak Harry-vel fordult elő, akkor az még nem jelent semmit. Ha kedveled Mr. Üzletembert, akkor próbáld ki vele. Semmi nem fog változni ha nem jól sülnek el a dolgok. Anyád így is, úgy is támogat, nekem csak annál jobb, ha kiderül, hogy meleg a lakótársam, neked pedig nem árt egy kis változatosság.
- Azt hiszem kicsi túl lazán fogod fel a dolgokat, nem gondolod?
- Dehogy is. Ezt így kell felfogni, mert másképp görcsölni fogsz és csak rossz döntéseket hozol. De nem szabad. Legyél laza és minden helyre jön magától.
- Félek mi lesz, ha épp a kísérletezés a rossz döntés.
- Azt hiszem itt az idő berúgni és x-boxozni. Le kell nyugodnod, mert kicsit mintha szétestél volna.
- Tanácsra van szükségem, nem pedig részegségre! Te honnan  tudtad, hogy meleg vagy?
- Igazából nagyon sokáig nem tudtam, hogy mi is ez. Apa folyamatosan azt mondogatta, hogy elmúlik, amit érzek és jobb lesz, de nem lett. A lányok már az oviban sem vonzottak, ez pedig később sem változott. Aztán volt egy srác a sulinkban, akiről kiderült, hogy meleg és igazából nem is tudom, hogy kezdtünk randizgatni. Titokban jártunk, imádtam vele lenni, az ujjai köré csavart és, amikor a legbiztosabban éreztem magam, egyszerűen dobott.
- Mi?! És innen tudtad, hogy meleg vagy? De hát ez borzalmas...
- De utána az egyetemen volt pár barátom és lányokkal is akartam kísérletezni, de nem indítottak be. Szóval utána jött Niall és elérte, hogy mindennel egyenesbe jöjjek.
- Sajnálom, hogy felhívtam, de tényleg nagyon aggódtam érted.
- Semmi baj, nem haragszom rád egyáltalán. Jó tudni, hogy van valaki, aki törődik velem. Lásd mennyire viszonozom ezt, megyünk és leitatlak a nappaliban.
- Pedig én azt hittem majd én leszek az, aki ilyesmihez folyamodik – csóváltam fejem kicsit csalódottan, de örültem neki, hogy érdeklem és nem hagy cserben.

  Úgy belemelegedtünk végül a játékba, hogy a vacsi elmaradt, és amikor este kilenckor már majdnem elájultunk az éhségtől is csupán annyira futotta, hogy megsütöttünk pár pulykamelltallért és mentünk vissza játszani, ugyanis már nagyon nyerésre álltam és a sör tökéletesen hatni kezdett, szóval becsípve püföltük egymást tovább.

  

  Reggel enyhe fejfájásra ébredtem, de határozottan nyugodtabb voltam, hisz végre kicsit kikapcsolhattam és mindenről elfeledkezve, egyedül, a saját ágyamban keltem. Sokáig lustálkodtam, vagy inkább tetszhalottat játszottam, mert semmi kedvem nem volt hozzáfogni a naphoz, bár a kényszerszabadságnak köszönhetően igazából semmi dolgom nem akadt aznapra. Lefürödtem és köntösben járkáltam a lakásban. A reggelimet a kanapén ülve fogyasztottam el, közben valami sportbakis videót néztem, aminek semmi értelme nem volt, de ez is lekötött kicsit. Elmosogattam és beszéltem anyával telefonon kicsit. Az egész napom tulajdonképp a semmittevéssel ment el, főleg, hogy Liam otthon sem volt, így rá sem számíthattam. Szerettem volna bemenni a színházba és próbálni a színészeimmel, de ez sem volt opció, szóval kénytelen voltam lefoglalni magam.

  Fogalmam sincs, hogy jutottam el a laptopomig, de mire észbe kaptam már Harold Styles-ról nézegettem képeket és újra meg újra arra a következtetésre jutottam, hogy egészségtelenül felizgat a látványa. Közelről elemeztem ajkait és azok mesterien kifaragott formáját, ahogy elejt egy-egy óvatos mosolyt, vagy beszédet tart. Bosszantóan jól nézett ki, és agyam meg sem próbált nem úgy gondolni rá, mint a világ legszebb férfijára.

  Amint realizáltam mit is csinálok idegesen lecsaptam a laptopom fedelét és újra a nappaliba csörtettem, de ennyire tehetetlennek még nem éreztem magam. Valahol belül szerettem volna felhívni azt a jóképű szemétládát, de nem tettem. Az önérzetem nem engedte és tudván, hogy már csak öt napot kell kibírnom anélkül, hogy lássam, kicsit megnyugtatott.

  A kellemes október derekai időjárásra tekintettel lévén fogtam magam és átöltöztem, majd újra elindultam abba az étterembe, ahova tegnap készültem, és ezúttal kocsival mentem, hogy megspóroljam magamnak a hosszú sétát, mivel előző nappal ellentétben, mindent akartam, csak gondolkodni nem. Másfél óra alatt sikeresen odaértem és azonnal kaptam is asztalt. Nem akartam sokat enni, mivel csak ebből álltam ki az elmúlt pár napban, szóval csak rendeltem magamnak cézár salátát és egy tejes kávét, majd telefonomon kezdtem böngészni a neten, hogy teljen az idő.

- Csak így, egyedül? – hallottam meg egy ismerős hangot, amitől azonnal felderült az arcom.
- El! Nem is gondoltam, hogy itt futunk egymásba! – raktam le azonnal telefonom és öleltem magamhoz legjobb barátnőmet.
- Na igen. Meglepetések mindig érik az embert. Plusz igazából én is ebédelni jöttem ide egy barátnőmmel – magyarázta és félreállva felfedte a mögötte álló szépséges szőkeséget. A lány arcán megilletődött kedves mosoly ült, kék szemei pedig szikráztak. Fehér inget, zakót és farmert viselt, hozzá bakancsot, haját pedig oldalra fonva hordta. – Louis, ő itt Perrie Edwards. Fiatal zenetanár a közeli középiskolában. Szerény, de a hangja angyali.
- Nagyon örvendek. Louis Tomlinson – nyújtottam felé kezemet, amit ő azonnal el is fogadott és megszorított.
- Csatlakozhatunk a romantikus ebédedhez, kedves Louis? – kérdezte El, és meg sem várva válaszomat, már le is huppant a velem szemben lévő székre.
- Ja, amúgy sem vártam senkit – egyeztem bele és igazából baromira örültem, hogy lett társaságom, mivel így nem kellett egész végig neteznem és halálra unnom magam.

  Remekül elbeszélgettük az időt. Perrie nagyon vicces és kedves lány volt, a vőlegényével egy éve költöztek Londonba, addig Bradfordban éltek egy hatalmas tanyaházban, de változásra volt szükségük, szóval a nagyváros mellett döntöttek és kibéreltek egy kisebb három szobás lakást, közel ahhoz az iskolához, ahol tanított. Eleanorral már egész kiskoruk óta ismerték egymást, és ő segített a lakáskeresésben is nekik. Persze, azonnal egy hullámhosszra kerültünk mi is, remekül megértve egymást és azonnal bensőséges hangulat lett úrrá körülöttünk.

  Sajnáltam, amikor el kellett menniük, de egy szünet sem tart örökké, nekem pedig szintén haza kellett mennem, hogy tovább unatkozhassak. Általában ilyenkor filmet néztem, vagy hobbi főztem, de egyikhez sem volt kedvem. Szerencsére épp egyszerre értünk haza lakótársammal, szóval mégis főztem, közben meghallgattam mennyire szemetek a diákjai a második évfolyamból, akik folyamatosan kikezdenek vele és pofátlanul flörtölnek is, ha csak tehetik. Besegített a zöldségek összevágásával és azzal, hogy a munka további részében nem kotnyeleskedett, csak ült és nézett, vagy hülye kommentárokat fűzött a technikámhoz.

  Mosolyogva néztem, ahogy Liam eszik, közben alaposan kibeszélte Niallt, de teljesen megértem, hisz nem elég, hogy friss volt a seb, reggel még össze is futottak a kávézóban, ahol eredetileg megismerkedtek. Annyira sajnáltam szegényt, hogy az hihetetlen és kicsit a pokolra kívántam a szőkét, amiért lakótársam ilyen szenvedésen ment keresztül miatta. Bárcsak ő is így járna...Bárcsak őt is kihasználnák egy kicsit...Csak, hogy fájjon neki. Persze, azok, akik megérdemelnék, soha nem kapnak semmit, mindig a jók szenvedik meg, hogy túlságosan beleélik magukat a boldogságba és a végén pofára esnek.

  Egész este a tv-t bambultuk és semmiségekről beszélgettünk, ahogy a hét hátralevő részében is. Minden nap egyforma volt, semmi nem zavarta meg a nyugalmunkat. Ő bejárt az egyetemre tanítani, én anyával lógtam a telefonon, elvégeztem a házimunkát, Ellel találkoztam és Perrie-vel, továbbá megállás nélkül, minden fennakadást elkerülve gondoltam Harry-re, aki pofátlanul ott volt minden egyes gondolatomban, minden órájában a napnak és csak úgy nagy általánosságban nem tudtam nem rá gondolni. Újra és újra, nap, mint nap lejátszottam a fejemben a jelenetet, ahogy előttem térdelt és férfiasságomat kényeztette. Kezdtem attól tartani, hogy megbolondulok, ha nem beszélek erről valakinek, de Liamnek már a könyökén jött ki a rinyálásom, Elt pedig nem akartam ezzel traktálni. Az igazság pedig az volt, hogy féltem mit mondanának, ha szóba hoznám, hisz pár nappal korábban mindenki arról győzködött, hogy akár meleg is lehetnék.

  Mi volt ám az igazi gondom? Az, hogy az építkezés megnyitójának napja egyre rohamosan közeledett, én pedig még mindig nem tudtam eldönteni, mégis mit szeretnék ezzel a helyzettel kezdeni. Kíváncsi voltam, mi is lehetne belőle, de nagyon féltem és, ez pedig teljesen kirázta belőlem a jókedvet, és bár egész nap hülyültünk lakótársammal, mégsem éreztem jól magam a bőrömben, mintha Damoklész kardja ott lebegett volna a fejem fölött, azzal fenyegetve, hogy levágja azt, minden gondolkodás nélkül, egy széles vigyor kíséretében.

 A választ a kérdéseimre egyetlen pillanat alatt kaptam meg, ami eget földet megrengetett. A nagy napon tökéletesen akartam kinézni, ezért kék öltönyt vettem fel, természetesen Liam választotta, természetesen Harry egyik üzletéből és nem utolsó sorban tökéletesen passzolt rám. Úgy méretben, mint kialakításában. Ott takart, ahol kellett és olyan fenekem lett benne, mint addig egy öltönyömben sem.

 Limuzin jött értem, benne pezsgővel és csokiba mártogatott eperrel. Naná, hogy bezabáltam szinte az összeset, mire a helyszínre értünk, ami azóta, hogy utoljára láttam teljesen megváltozott. Munkagépek álltak az előtérben és természetesen a kordonok mögött legalább két tucat újságíró és még kétszer annyi filmes, hangosító és riporter nyüzsögtek. Egy halom nézelődőt is odavonzott a felhajtás, így kicsit lámpalázas lettem, azonban ezt az évek gyakorlata alatt leküzdöttem. Sokkal jobban foglalkoztatott egy bizonyos személy, de őt sehol nem láttam, pedig alaposan körbe néztem, hogy esetleg felfedezhessem a tömegben valahol.

 Kiszálltam és előre sétáltam kijelölt útvonalon, egészen egy kisebb pódiumig, ahol már fel volt állítva egy betonkeverő, mellette egy kupacban homok és abba elszúrva két lapát. Nagyot nyeltem és felléptem az emelvényre. Ekkor nyílt szét a tömeg és jelent meg üzletfelem, Harold megintkurvajólnézki Edward Styles, nyitott fekete ingben, öltönyben és szövetkabátban. Haja loknikban fogta körbe arcát és kalap volt feje tetején. Arra nem jöttem rá, hogy az minek igazából, de ha őt ez boldoggá tette, akkor ki vagyok és, hogy megállítsam. Ruganyos léptekkel tartott felém, ajkairól pedig le sem lehetett törölni a vigyort, amit nyilván általános zavarom jutalmául szánt. Nem segített.

- Louis – köszöntött ridegen, nekem pedig még a szőr is felállt a hátamon, ahogy nevemet ejtette és jobbját felém tartotta, hogy így üdvözöljön. Megvilágosodásom pillanata pedig a következő pillanat volt, amikor bőrünk egymáshoz ért, én pedig megéreztem az apró elektromos kisüléseket, amik végigperzseltek egész testemen és tudtam, hogy kell nekem.