Tizenkettedik

Hellou!

Meghoztam a friss részt, ami szerintem az eddigi legcukibbra sikeredett, sok Niam és kevesebb Larry van benne, de minden oldalról körbe kell járni a cselekményt, ugyebár.

Szóval remélem nektek is tetszeni fog, nem csak én vagy így elájulva magamtól * leteszi a rongyot és abbahagyja az önfényezést* meg az írásomtól. A kommenteket nagyoon szépen köszönöm, olyan kis édesek vagytok, plusz el se hiszem hogy 29 rendszeres olvasóm van. Ez akkora boldogság nekem.

Millió puszi és igyekszem a folytatással!

R.

-----

  Sajnos a kellemes reggelinek gyorsan vége lett és meg se csókolt a végén. Majdnem szívrohamot kaptam, amikor egyerűen megpuszilta az arcomat és lelépett. Szerettem volna utána rohanni és letámadni a csókjaimmal, de nem akartam gyengeséget mutatni, főleg amikor épp csak kezdett belemenni ebbe az egész ismerjük meg egymást dologba. Szóval inkább elpakoltam a maradékot - ami nem is volt olyan sok - félre tettem Liamnek, majd visszavándoroltam a szobámba és beágyaztam, majd laptopommal az ölemben fel is másztam a puha paplanok tetejére és elkezdtem filmet nézni, egészen délutánig, amikor megérkezett Liam és pasis napot tartottunk. Igazából mondhatnám csajosnak is, ugyanis elmentünk bevásárolni. 

  A bevásárló központban olyanok voltunk, mint a nagy gyerekek. A kis kocsival körbefurikáztunk a sorok között, majdnem felborítva egy öreg mamát az unokájával. Mondjuk a gyerek megérdemelte volna, mert utánunk ordibálta, hogy hülye buzik, de csak elmentünk mellette, nem akartuk felkenni a kiskölyköt a kompótos polcra. Vagyis én akartam, de Liam nem engedte.

- Most hová? – kérdeztem miközben bepakoltam a csomagtartóba.
- Arra gondoltam, hogy esetleg elviszlek valahová. Meglepi lesz, szóval add át a kulcsot és ülj be szépen a mitfahrer ülésre!
- De ez az én kocsim! – nyafogtam, de ő csak nevetett és kivéve kezemből a kulcsaimat már be is pattant a vezető ülésbe.
- Beszállsz még ma, vagy megvárod, míg havazni kezd?
- Jól van na...

  Lövésem nem volt, hogy mégis hová akar vinni, ezért kicsit meglepődtem, mikor behajtottunk az állatkert parkolójába. Kerek szemekkel meredtem rá, de ő csak vigyorgott és leállította a motort. Kiszállt és átszaladt, hogy kinyissa az ajtót, majd szinte meg se várva, hogy lábaim a talajt érjék, bevágta mögöttem az ajtót.

- Ide minek jöttünk? – méregettem gyanúsan, de ő már rohant is a jegypénztárhoz és vett két jegyet, amiből az egyiket a kezembe nyomta.
- Mert szép ez a mai nap és mert olyan jó az idő. Plusz nemrég megszülettek a kis elefántok és mától lehet látni őket – csiripelte gyerekesen és pedig homlokon csaptam magam döbbenetemben.
- Liam, hány éves is vagy te pontosan?
- Huszonhat. De imádom az elefántokat és utoljára Niall hozott el és most valakinek helyettesítenie kell őt, az a szerencsés pedig te vagy ezen a napon, szóval indulás, mert ha sokáig ácsorgunk, akkor bezár az állatkert! – ragadott karon és miután átestünk a jegyek ellenőrzésén, perceken belül már hatalmas vattacukrokkal és a pálcára fagyott ujjakkal vonultunk a látogatók tengerében, egyenesen az elefánt karám felé, hogy meglessük a didergő kis elefántokat.

  Az egész napot jóformán a kifutók közt bóklászva töltöttük, közben hülyeségekről beszélgettünk és természetesen kifaggatott a reggeliről Harry-vel, amiről örömmel meséltem neki, arcomon pedig olyan széles volt a vigyor, mint soha azelőtt. Elmeséltem mennyire édes volt, hogy meglepett és, hogy nekem is hasonlót kellene tennem, hogy tudja, jó úton halad. Szóval azt tanácsolta, hogy lepjem meg az irodájában vagy otthon. Az eredeti ötlet az volt, hogy egy gyors menettel, de aztán meggondolta magát, miután megfenyegettem, hogy szerzek egy epiláló gépet és alvás közbe nekilátok szőrteleníteni a lábát. Szóval abban maradtunk, hogy másnap felmasírozok az irodájába és elrabolom, bármi is történjen, utána pedig elviszem valahová. Az optimális a színház lett volna, de ugye az lehetetlen volt, szóval maradt a rögtönzés.

  Hullafáradtan értem haza és akkor még fogalmam sem volt, hogy a napnak korán sincs vége. Épp csak letettem a seggem a kanapéra, máris megszólalt a telefonom. Niall hívott, úgyhogy be kellett menjek a szobámba felvenni. Majdnem elküldtem a francba, mikor felvettem, de végül megálltam.

- Nem vagyok a legjobb barátnőd, hogy boldog-boldogtalan hívogass telefonon! – kezdtem kedvesen, közben az ágyamhoz masíroztam és leheveredtem rá.
- Sajnálom, de most nem Liamről van szó. Igazából Harry-ről.
- Mi van vele? – kaptam fel a fejem a név hallatán.
- Nem tudok mit kezdeni a hírrel, szóval csak elmondom, ahogy van. Az édesanyja kórházba került. Nem tudom miért nem hívott téged már, de Zayn bement hozzá és azonnal haza lett küldve. Gondoltam téged nem zavarna el.
- Melyik kórházban van?! – kérdeztem és közben már a kabátom rángattam magamra a nappaliban, Liam pedig felvont szemöldökkel figyelt egy nagy tál csokis müzli fölül.
- A Szt. Gothard-ban. Anne a neve, Anne Twist.
- Nem Styles?
- Újra férjhez ment az első férje halála után, de most tényleg erről akarsz beszélni?
- Igazad van. Köszönöm, hogy szóltál.
- Lehetne egy kérdésem így utoljára? – motyogta az orra alatt, én pedig tudtam, hogy lakótársamhoz van köze.
- Igen?
- Ugye elvitted Liamet ma megnézni a kis elefántokat?
- Elmentünk... – suttogtam együtt érzően, közben beszálltam a liftbe és máris türelmetlenül doboltam a korláton, hogy menjen már az a vacak hamarabb.
- Nekem kellett volna elvinni. Megígértem neki...
- Istenem, Niall! Ne nekem rinyálj, hanem beszélj vele. Szeret téged, te pedig nyilván egy két lábon járó emeletes marha vagy, de visszafogadna.
- Tudod, hogy nem lehet.
- Vagy csak nem akarod. – Kezdtem kifutni a türelmemből és nem akartam olyat mondani Niallnek, amivel megbánthatom. – Figyelj, ha tényleg nagyon akarsz erről beszélni, akkor felvállalom a kockázatot és összefuthatunk valahol, de ha Liam megtudja...
- Gyere fel hozzánk. Holnap Zayn nem lesz itthon, nyugodtan beszélgethetünk.
- Oké, küld el a címet üzenetben, most pedig rohanok – hadartam és bontottam a vonalat.

  Niall gyötrődése kezdett jobban az agyamra menni, mint a saját életem zűrzavara, pedig az sem volt kispályás. Nem értettem miért van még mindig Zayn mellett, mikor nyilvánvalóan a lakótársamba szerelmes. Egyáltalán mi olyan jó abban a félnótásban, mikor Liam az álompasi számára? 

  Egy idő után feladtam a gondolkodást és az útra koncentráltam és arra a beszédre, amit majd lenyomok Harry-nek, mikor a kórházba érek. Azt terveztem, hogy alaposan összeszidom, mert nem mondta el, hogy mi történt, utána hagyom, hogy a vállamon sírja ki magát, ahogy azt normális emberek szokták, majd lecsókolom a könnyeit és megvígasztalom, hogy minden rendben lesz. Minden porcikám biztosítani akarta róla, hogy ez semmiség és pikk-pakk helyrejön az anyukája, de még én sem tudtam mi vár rám odabenn.

  A recepción természetesen hamar átjutottam és tőlem telhető leggyorsabban szeltem át a fehér folyosókat, hogy a harmadik emelet várótermében egyedül találhassam Harry-t, aki arcát tenyereibe temette és könyökével térdein támaszkodott. Fekete pulcsi és melegítő nadrág volt rajta, szóval ő sem készült erre. Haja egy fejpánttal volt hátrafogva, de abból is kikandikáltak tincsei. Hozzá siettem és elé térdeltem. Még akkor sem vett észre, szóval ujjaimat az övéire simítottam, mire megrezzent és rémülten meredt rám. Nem értette miért vagyok ott, sőt, hogy egyáltalán, hogy kerültem oda, szóval pillantása zavart volt, de hamarosan elmosolyodott, bár nem igazán.

- Miért nem szóltál? – kérdeztem csöndesen, a hosszas monológból pedig csupán ennyire futotta.
- Mert nem akartam, hogy így láss.
- Hogy? Ha tényleg szeretnél velem lenni, akkor szerinted minden nap a csodásan felöltözött, makulátlan éneddel fogok találkozni? Lesznek napok, mikor mindketten borzasztóan festünk majd, de szerencse, hogy nem kell attól félnem, hogy ha lemosod a sminked, akkor csak fele olyan gyönyörű leszel, mint vagy most.
- Köszönöm – fogta hatalmas tenyerei közé az én apró kezeimet és megpuszilt a homlokom, ajkának puha érintése pedig a lehető legrosszabbkor ébresztett vágyódást bennem.
- Elmondod mi történt? – kúsztam közelebb, még mindig a földön ülve.
- Édesanyám rosszul lett. A doktor szerint szívbillentyű zavar, amit meg lehet műteni, de én aggódom.
- Ha a doki szerint műthető, akkor biztosan az. Anyukád rendben lesz, abbahagyhatod a rémképek álmodását és a jó dolgokra gondolhatsz. Mondjuk arra, hogy mikor hazamegy, milyen boldog lesz a nővéred és mindenki más is, hogy újra egészséges.
- Olyan optimista vagy, Louis – simított végig hüvelykujjával állkapcsom vonalán, majd le nyakam csupasz bőrén és megállapodott egy élénk lila folton, amit ő okozott.
- Sokan mondták már. Valakinek kettőnk helyett is annak kell lenni, nemde? – mosolyogtam rá.
- De, igazad van.
- Most pedig azt hiszem haza kellene menned, mert már rég lejárt a látogatási idő és azzal, ha itt ücsörögsz, még nem lesz édesanyád jobban. Hazamész, kialszod magad, hogy holnap frissen és fiatalosan jöhess be hozzá. Mert szerintem ő sem szeretné, ha kényelmetlenül ülnél itt, a puha ágyad helyett.
- A sofőröm elment, hívsz egy taxit?
- Vagy akár el is vihetlek. Esetleg, ha szeretnél nálam is alhatsz – ajánlottam fel hezitálva, kicsit aggódva, mit teszek majd, ha mellettem fog feküdni.
- Beengednél az ágyadba? – vonta fel a szemöldökét meglepetten.
- Ha megígéred, hogy jófiú leszel és nem pajzánkodsz – tartottam fel orra elé az ujjam, mire bólintott.

  A recepción megeskette a nővért, hogy ha az édesanyja állapotában bármi változás beállna, azonnal hívják fel, majd lementünk a parkolóba, ahol a kocsim anyósülésére ült és olyan ártatlannak tűnt, hogy egyáltalán nem hasonlított arra a fenyegető férfira, aki olyan könnyen sarokba tudott szorítani, egyetlen mondatával. Eltűnt a domináns énje és megmaradt az a fiatal férfi, aki a kemény üzletember álarca mögött rejtegetett.

  Olyan sebezhetőnek és fiatalnak tűnt, hogy legszívesebben megálltam volna az út szélén és halálra ölelgetem, de ezzel várnom kellett, míg haza nem érünk. Otthon persze Liam felszívódott valahová idő közben, szóval a mienk volt a lakás egészen. Egyenesen a szobámba mentünk, ahol megszabadult pulcsijától és nadrágjától, közben én szereztem csere cuccokat Liam ruhái közül, mert azok jobban illettek rá. Míg ő átöltözött, addig lezuhanyoztam, villámgyorsan természetesen és sajnos túl hamar értem vissza, ugyanis Mr. CEO még alsónadrágban volt, az íróasztalom előtt álldogált és egy képet tartott a kezében, ami valószínű engem, Niall-t és lakótársamat ábrázolt a születésnapomon. Tudom, hogy nem lett volna szabad megtartanom a szakításuk után, de annyira szerettem azt a fotót. Előző év karácsonyakor készült, mint bolyos sapkát viseltünk és amerikai módra tojáslikőrt ittunk. Annyira berúgtunk tőle, hogy szegény Liam másnap a sürgősségin kötött ki, de megérte, mert remekül szórakoztunk és míg tolták be kivizsgálásra, addig ő énekelt. Mondjuk azt nem tudtuk eldönteni, hogy a fájdalomcsillapítók miatt, vagy még mindig olyan piszok jókedve volt.

- Jó ez a kép – fordította felém mosolyogva.
- Igen, totál betintáztunk akkor este, de remek volt – vettem át a keretet és végighúztam ujjaimat az arcokon.
- Ki készítette a képet?
- A volt barátnőm, Caren. Nemsokkal ezután mentünk szét.
- Meddig voltatok együtt?
- Csak pár hónapig. Semmi komoly nem volt, még fogkeféje se volt a fürdőben.
- Azt minek? – vonta fel szemöldökeit csodálkozva.
- Látszik nincsenek hosszú kapcsolataid. A fogkefe a fürdőben egyfajta kezdetleges beköltözés. Utána egy fiókba kapnak helyet a nálad tartott ruhái, utána egy fél szekrény, majd pedig szép lassan az egész lakásban ott hagyja a nyomait.
- Ez fura. Nagyon...nagyon fura.
- Miért, szerinted holnap reggel mivel fogsz fogat mosni? – kérdeztem teljesen ártatlanul, de ő máris vigyorogni kezdett, nekem pedig rossz érzésem támadt. Hogy tud valaki akármilyen körülmény között a szexre gondolni?
- Van pótfogkefétek véletlenül? – kérdezte végül.
- Nyugi, mindig tartunk párat itthon, ha esetleg valaki itt akarna aludni és nem volt előre bejelentve a pizsiparti. De szerintem most már alhatunk, mert én személy szerin hulla fáradt vagyok.
- Egyet értek – bólintott és elindult az ágyam felé, majd bemászott és szépen középre fészkelődött. – Mire vársz? – nyöszörögte és arcát egy méretes párnába fúrta.
- Nem veszed fel a ruhákat, amiket hoztam?
- Jó így – válaszolta, de már félig aludt is, szóval csak bemásztam mellé és nem tudva ellenállni a kísértésnek, hátulról átkaroltam és arcom nyakhajlatába fúrtam. Édes parfümje megtöltötte a levegőt, így észre se vettem, hogy teljesen összegömbölyödött és hozzám simult, sokkal kisebbnek tűnve, mint amúgy.
- Szép álmokat – suttogtam fülébe és megpusziltam.
- Köszönöm, hogy maradhattam.
- Bárki megtette volna érted.
- Nem, bárki nem, de te megtetted. – Hangja mély volt és karcos az álmosságtól, mégis komolyan hangzott. Ennek ellenére nem tudtam megállni, hogy ne mosolyogjak. Olyan édes volt, amikor levetkőzte magáról a marconaságot és nem akart teljesen lenyűgözni. Igazából ez volt az, amivel levett a lábamról és már nem is voltam benne olyan biztos, hogy kell az a sok ismerkedés mielőtt rávetem magam.